𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

43.

"Szerelmes vagy. Teljesen, menthetetlenül belehabarodtál Joonieba"

- Pff. Még hogy szerelmes. Miután a mama elmondta a megállapíását, magamban arcon nevettem őt. Dehogy vagyok szerelmes. Főleg nem belé! Ez őrültség! És be is tudom bizonyítani! .... Legalábbis egészen eddig ezt gondoltam és igyekeztem a szabad egy hetemet mindennel is, sőt, inkább bármivel is elfoglalni, csak ne Ő járjon a fejemben. Én vittem az ikreket suliba, főztem, kivettem a mama gyógyszereit, rendbe szedtem a lakást és bevásároltam. Mivel lassan már egy hónapja Namjoonnál dolgozom, így nemrég meg is érkezett az első fizetésem, ami jóval több mint amire számítottam. Ennek a pénznek hála már nem kell minden egyes centet megspórolnom, és szánhatok olyanokra pénzösszegeket amikre eddig is kellett volna, csak nem telt rá. Például az ikreknek tudok új ruhákat venni és normális ételeket - sóhajtva elterülök a matracon mondatom végén.

- Egy szó mint száz, a hét hamar eltelt és egyáltalán nem gondoltam Rá. Mármint a főnökömre - jelentem ki büszkén, de a belém hatoló két nagy zöld szempár mintha a lelkembe látna. Nem tudok neki hazudni. - Na jó, lehet mégis gondoltam rá néha. Mondjuk esténként mikor lefeküdtem a fotelbe. Tudod milyen kényelmetlen Namjoon ágyához és öleléséhez képest? Meg talán még napközben mikor boltba voltam... - gondolkodom el - Neki is be kellett vásárolnom az utóbbi hetekben, na! Ebben nincs semmi furcsa! ... - a zöld szempár rezzenéstelen tekintettel kémlel és várja a folytatást, mintha csak a gondolataimban olvasna - Na jóóó, reggelente is gondoltam Rá, amikor a kicsiket iskolába vittem, de csak azért mert akkor szoktam munkába menni! - folytatom a mentegetőzést. - Szerintem tök érthető dolgok miatt gondoltam Rá néha-néha. Ki nem szokott a főnökére gondolni amikor szabin van éppen? - elhallgatok. - Miért is beszélem most ezt ki magamból? És miért pont neked? - teszem fel kérdéseim váratlanul, mire nem érkezik válasz. - Na mindegy... Köszi, hogy meghallgattál Majmi - teszem le a plüss majmot Jiu alvó helyére.

- Most komolyan magamban beszéltem? Neeem, nem magamban. Igaz Majmi? Veled beszélgettem - nézek a plüssre szavaim közben és egy nyújtózkodás kíséretében feltápászkodom a matracról. Igazság szerint azért jöttem ide, hogy lemossam az ablakot és elterelje a gondolataimat arról, hogy Namjoon gépe nemsokára landol a reptéren, de valahogy félrement a dolog. Mentségemre nem az én hibám. Majmi kezdte az egészet azzal, hogy engem bámult!

Körbe nézek, hogy hol is hagytam a vizes vödröt és a rongyot, majd miután megakad a szemem rajta, gyorsan felkapom az anyagot, a vegyszeres vízbe mártom, kicsavarom és nekilátok az ablak letisztításának. Ahogy végzek, hallom hogy nyílik a bejárati ajtó, és megérkeznek a kicsik. Mondtam a mamának hogy én tudok most értük menni, és ne fáradozzon, viszont ő erősködött, hogy már megígérte az ikreknek, ráadásul még újságot is akart szerezni. Mintha én nem tudnám megtenni helyette. Na mindegy.

- Sziasztoook! - üdvözlöm őket mosolyogva és megölelem a kis jövevényeket. - Milyen volt a suli? - érdeklődöm.

- Képzeld, Minjun kiütötte a fogamat! - meséli Eunu.

- Hogy mit csinált? - kérdem hitetlenkedve, mire Eunu vigyorogni kezd és így megmutatja a fogsorát, aminek közepén nagy lyuk tátong. - Aztaa!

- De ez nem ér! - panaszkodik Jiu.

- De igen, ééér! Idősebb vagy, mégis nekem esett ki hamarabb a fogaaam - dicsekszik Eunu.

- De mondom, hogy nem ér! Nem kiesett, hanem Minjun kiverte kidobózás közben! Egyáltalán nem ér, mert nem magától esett ki! - erősködik Jiu.

- Jól van, jól van, nyugalom. Jiu, ne aggódj, majd neked is ki fog esni egyszer a fogad. Sőt, mindegyik ki fog potyogni egymás után, szépen sorban. Az, hogy kinek esik ki hamarabb, mindenkinél máskor van - simogatom meg a lány buksiját - Eunu, te pedig... mesélj! Nagyon vérzett? Fájt? Sírtál? Milyen érzés fog nélkül az élet? Most már hivatalosan is csorbacsík lettél!

- Nekem esett ki az osztályból először a fogam! - vigyorog Eunu. - És nem, nem sírtam, egy kicsit sem! Nem fájt!

- Ne hazudj! Sírva üvöltöttél! - buktatja le öccsét Jiu, mire felnevetek és felvezetem a tekintetem mamára, hogy őt is üdvözölni tudjam.

- Menjetek kezet mosni gyerekek! - mondja a mama, hogy elzavarja egy kis időre a lurkókat, és tudjunk négyszemközt beszélni.