𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

24.

Namjoon:

Megijedtem, elismerem. Olyat éreztem a mai nap folyamán amit sose akartam. Rettegtem hogy Jinnek nagyobb baja esik miattam és talán úgy kell leélnie az életét hogy elveszíti a fél lábát.

- Nagyon elcseszted - üdvözöl Jungkook a nappalimban.

- Nem inkább vigasztalnod kellene, és azt mondani hogy nem tehetek arról hogy Féllábú magát operálta meg, felelőtlenül viselkedett tehát egyáltalán nem az én hibám? - nézek rá értetlenül.

- Mondhatom ezt, de hazugság lenne - rántja meg a vállát Jungkook. - Nagyon elbasztad... - jelenti ki, de amint rájön hogy nem tetszik a szóhasználata, kijavítja magát - Bocs. Elbaltáztad. Nagy nyomást helyeztél rá, megfélemlítetted és embertelenül bántál vele, mikor azután, hogy megmentette az életed, minimum ki kellene nyalnod a seggét! - Erre nem tudom, mit mondhatnék, csak lehajtom a fejem és a kezemben lévő borospohár fenekére bámulok. - Ráadásul amit Taehyungal tettél ... - folytatja Jungkook. - Seokjin arra is gondolt, hogy felmondd, csak hogy Tae hyung mégis mehessen velem az esküvőre.

- Mi? - kapom fel a fejemet.

- Jól hallottad. Beszélt velem, hogy elmondja mi a helyzet. Felhívott miután hazaért. Azt mondta hogy ha felmondd akkor már nem kell vele törődnöd és nem küldhetsz érte kocsit, hogy valaki fuvarozza a kórházba.

- De ugye nem...? - szakítom félbe.

- Most már mégse akarod hogy felmondjon? Pedig eddig arra játszottál, nem? Arra ment ki az egész, hogy megutáljon és felmondjon, csak mert te képtelen vagy megbízni az emberekben. Még bennem se bízol! - hangja sértett, de egy fejrázás után vissza tér a lényegre. - Megmondtam neki, hogy nem hiszem hogy a felmondása segítene a helyzeten, hiszen az adósságai megmaradnának, hacsak el nem engeded őket persze, és attól még hogy nem lesz már az alkalmazottad, ugyanúgy megteheted hogy nem engeded szabadságra menni Taehyungot. - magyarázza. - Ha mégis megtenné...mármint Seokjin, azt hogy felmondd, segítenék neki beperelni téged.

A tüdőmben reked a levegő. Hogy mi?

- Ha megnyeri a pert, amit jogosan indítana, az embertelen munkakörülmények miatt, nem kell neked tartozást fizetnie. - folytatja Jungkook.

- Ennyit ér az hogy a kezdetek óta a menedzserem vagy? Hogy az álmunkat váltjuk valóra együtt? Gyerekként is már megbeszéltük, hogy én leszek a rapper, te pedig a menedzserem. - értetlenkedem, és a mellkasomba hasít egy jól ismert fájdalom.

- Akkor 5 éves voltam és azért mondtam, mert felnéztem rád. Olyan akartam lenni mint te. Amióta híres lettél, csak sajnáltatod magadat amiatt hogy mennyien kihasználtak a pénzed miatt, közben nem veszed észre hogy ki az aki a kezdetek óta támogat és nem szúr hátba.

- Pontosabban eddig nem tette - könnyezik be a szemem.

- Ideje hogy ráébredj arra, mit is teszel. Simán küldhetnéd SeokJinért egy másik sofőrödet. Nem kellene Taehyungal így bánnod. Ő az első számú sofőröd, és így bánsz vele? Tudod hogy már megint mekkora terhet adtál ezzel SeokJinnek? Iszonyatos bűntudata van az egész miatt.

- Taehyungban bízom meg a legjobban. Nem akarom hogy Féllábú máshoz üljön be. A végén baja esne.

- Egyrészt: Taehyungban sem bízol, másrészt pedig: mikor hagysz már fel ezzel a hülye becenévvel? Komolyan gúnynéven hívod még most is? Te papolsz az érett viselkedésről állandóan, erre ilyen gyerekes vagy, hogy gúnyolod a kiszemelted, amit az általános iskolások tesznek?

Nem válaszolok. Nincs mit mondanom. Csak bebizonyította, hogy benne se bízhatok meg. Hátba szúr. Ellenem indítana pert egy szinte idegen sráccal, és még én vagyok gyerekes.

- Húzz el a házamból.

Nem kell többet mondanom, nem kell felé néznem, nem kell kikísérnem, nem kell kitoloncolnom, nem kell megismételnem, hiszen Jungkook egyből sarkon fordul és elviharzik. Jól is tette. Ő nem érti hogy mit érzek és min kell keresztül mennem. Ő nem ért semmit. Ő csak egy menedzser.