𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

59.

Mióta Namjoonnál vagyunk, a napok nagyon gyorsan elrepülnek.

Észbe se kapok és már három hete nála vagyunk, és még mindig nem volt időm lakást nézni, a nyomozás és a pereskedés pedig egy évig is elhúzódhat, a lány pedig még most is szabadlábon, úgyhogy a régi lakásunk szóba se jöhet.

- Min agyalsz ennyire? - heveredik mellém Namjoon az ágyamra. ... Akarom mondani az ő ágyára, amit ideiglenesen kölcsön vettem. Vagy inkább kölcsön kaptam.

- Mi? - kapom fel rá a fejemet, és hiába kérdeztem vissza, az agyam felfogja kérdését mielőtt megismételhetné azt, úgyhogy gyorsan válaszolok is - Nem, én nem. Csak olvasok - mutatom fel a kezemben lévő könyvet.

- Még hogy nem mennek a nyelvek - nevet fel Namjoon.

- Mi? - értetlenkedem, mire a könyvre mutat.

- Ez a könyv kínaiul van írva... ráadásul fejjel lefelé tartod - nevet mégharsányabban.

- Ssshh! Felkelted a kicsiket! - szólok rá suttogva, amitől észbe kap és egyből lejjebb veszi a hangerőt.

- Szóval? Min gondolkodtál?

- Csak hogy milyen gyorsan repül az idő... még lakást se volt időm keresni - simítok hajamba kínosan és leteszem a kínai könyvet amiből egy szót nem olvastam el. Lapozgatni akartam mert érdekesnek tűnt, de útközben elvesztem a gondolataimban.

- Nem kell sietni sehova - nyugtat Namjoon a vállamra simítva.

- De igenis kell. Már három hete a te pénzedből élünk. Konkrétan minden kiadásunk a te pénztárcádat karcsúsítja! A kaja, a vízszámla, a suli, a pszichológus. A benzinről nem is beszélve - sorolom és fogalmam sincs hogy ezt mégis mivel fogom meghálálni neki. - Csak olyan gyorsan telnek a napok, egyfolytában van valamid és oda megyek veled, vagy itthon csinálom a házimunkát, bevásárolok, a kicsikért megyek, tanulok velük, és mire észbe kapok megint késő este van és hulla fáradt vagyok és még csak állásom sincs. Mi lesz ha felvesznek? Mégkevesebb időm marad és ...

- Hé! - szakít félbe Namjoon. - Ne idegeskedj ezen, oké? Nekem ez tényleg nem teher. Azzal fizeted vissza hogy ételt csinálsz nekem és rendben tartod a lakásom, oké? Megmentetted az életemet és most még szebbé is teszed, úgyhogy ne aggódj - húzza biztató mosolyra ajkait.

Már pont válaszolni akarnék, amikor megszólal a csengő, és a frászt hozza mindkettőnkre.

- Ki lehet az ilyenkor? - kelek ki az ágyból, de Namjoon beelőz és végig siet a folyosón.

- Oppa! - szólít egyből Jiu a vendégszobából, úgyhogy én feléjük veszem az irányt.

- Igen? - nyitok be a szobába.

- Mi volt ez? - kérdi.

- Valaki csengetett. Namjoon éppen most nézi meg, hogy ki lehet az.

- Betörő? - remeg meg Eunu hangja.

- Nem, a betörők nem csengetnek. Biztos csak a futár hozott levelet - nyugtatgatom őket. Mondjuk én se hiszem el saját szavaimat, hiszen milyen futár szállít házhoz este 10-kor, mikor semmit nem rendeltünk? - Mindjárt kimegyek és megnézem. Aludjatok nyugodtan tovább, rendben? - próbálkozom tovább.

- M-m - rázza meg Jiu a fejét és egy pillanattal később már kint is terem az ágyból, Eunu pedig szorosan követi. Meg sem állnak a kis tapmancsok, egészen addig, amíg mellettem nem teremnek.

- Hát jó - sóhajtok nagyot. - Akkor együtt nézzük meg, hogy ki volt az - fogom meg a kezüket és közösen kisétálunk a szobából.

A nappaliból nevetés hallatszódik és ahogy oda érünk, egy ismerős arc bámul vissza rám.

Ledermedek.

Ő?...

Mit keres itt?
Hogy talált ide?
Honnan ismerik egymást?
Miért pont most?

- Te... - hüledezem.

- Erre aztán nem számítottam - nevet fel. Vagy tíz éve nem hallottam ezt az őszinte nevetést tőle.

- Tiii ismeritek egymást? - értetlenkedik Namjoon, de nem tudom rávenni magamat hogy megszólaljak. Csak tátott szájjal bámulok az újonnan érkezett felé.

- Igen, mi igen, viszont TI.. ti ketten honnan ismeritek egymást?

- Öööhm, megmentette az életemet egy koncerten... onnan pedig már történelem. Hosszú sztori - válaszol helyettem Namjoon.

- Oppa, ő kicsoda? - húzza meg a pólóm ujját Jiu.

- Ő...

- Park Jimin - mondja ámuldozva Eunu, majd felém fordul - Hyung, te ismered PARK JIMINT??? Ő a világ egyik legjobb táncosa és énekese!!