Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 11 -

- Igaz is, [Név].
- Hm? - néztem f a fiúra.
- Beszélni szeretnék veled.
Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, ugyanis sose szerettem, ha valaki ilyet mondott. Miről akar velem beszélni?
- Miről, Izumi? - néztem a fiúra meglepve.
- Csak pár dologról - nevette el magát kínosan, majd megtámaszkodott a kapunkon.
- Mondd csak, nyugodtan - néztem rá kedvesen.
- Tudom, nem sok közöm van hozzá, de mivel jóban vagyunk, ezért úgy gondolom, megkérdezem tőled.
- Mondd - nyeltem aprót, hiszen nem tudtam, hogy mire számíthatok.
- Oikawa említett nekem pár dolgot. Köztük azt is, hogy valamiféle ígéretet tett neked. Mondd. Mit ígért neked, Shittykawa? - nézett rám kedvesen, azonban én nem tudtam úgy hozzáállni.
- Mi van? - ejtettem ki a szavakat a számon - Komolyan elmondta neked? - néztem hirtelen mérgesen rá.
  - Nem. Csak annyit mondott, hogy tett neked egy ígéretet, ami nagyon fontos. És azon filózott, hogy miképp tudja betartani azt. Így már érted?
  - Értem én mindenhogyan, csupán az zavar ebben az egészben, hogy Oikawa elmondta ezt neked. Ez egy olyan dolog, amiről csak neki beszéltem, és nem igazán akartam, hogy bárkinek is akár megemlítse.
  - [Név], nyugalom. Nem arról van szó, hogy elmondta. Csupán érdekelt, hogy mi az - védte be magát a fiú - Nem kötelességed elmondani, mindössze érdekelt.
  - Ne haragudj, de nem igazán akarom neked elmondani - szóltam magam elé - Szóval én nem is akarok erről beszélni, ha nem probléma.
  - Nem az, tényleg. De had mondjak valamit - fordult felém, teljes egészében - Tudod milyen, Oikawa. Gyerekes, idióta, sokszor az esze nem ezen a földön van. Viszont meglehet beszélni vele a problémákat. Tényleg. És ha azt mondja, hogy bízhatsz benne, akkor az úgy is van. Nem fogja mindenféle titkodat elmondani másnak, ebben biztos lehetsz. Nem mintha fényezni akarnám őt, de jó ember. Hidd el - nézett oldalra zavartan, mire nekem egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
  - Értem, hogy mit akarsz mondani, Izumi. Neked is elfogom mondani. Elfogom. Csak ehhez idő kell nekem. Hisz ennek az ígéretnek a háttere, nem olyan egyszerű, hidd el nekem.
  - Legalább annyit mondj, hogy jó, vagy rossz - sóhajtott, némi aggodalommal.
  - Rossz. Legalábbis számomra. Az már más kérdés, hogy ki milyen módon éli meg ezt a fajta érzést. Nekem rossz volt, ennyit tudok róla mondani.  Oikawanak is nehezen mondtam el. Sőt, ha jobban belegondolok, inkább ő jött rá.
  - Értem. Remélem nekem is lesz abban szerencsém, hogy én jövök rá magamtól - kacsintott rám, előszeretettel.
  - Oh, Izumi - néztem fel, sötét szemeibe - Lenne egy kérésem.
  - Mégpedig?
  - Kivennétek a röpicsapatból?
  - Miért? - hökkent meg a fiú - Miért vennénk ki? Oké, mondtad már, viszont tényleg nem értem, hogy... - Izumi itt hirtelen elhallgatott - Basszus...Azért? - lepődött meg teljesen.
Aprót nyeltem, miközben bólintottam egy aprót.
  - Basszus, ne haragudj. De ha...Várj. Ez hozzáköthető az ígérethez?
  - Ez az ígéret hátulütője - nevettem el magam kínosan.
  - Az a balfasz. Tudta, és mégis beszervezett. Beszélek majd vele. De jó ég. Ekkora fasz senki se lehet.
  - Nem az. Tudom, hogy csak jót akart ezzel nekem.
  - Ezzel? Jót? - emelte meg kicsit a sötét barna hajú fiú a hangját - Én nem annak nevezném.
  - Minden rendben lesz, hidd el. Csak nem akarok játszani, ennyi - vontam vállat.
  - Jó, értem - simogatta meg a vállamat - Szia, majd akkor holnap este találkozunk a bulin.
Azzal lendületből magához szorított, olyan szorosan, ahogy tudott. Egy erős, bátyusos ölelést kaptam tőle, ami jól esett a szívemnek.
  - Na, megyek - szóltam halkan, majd elhúzódtam tőle, és integetve besiettem a házba.
Furcsán éreztem magam. Oikawaékat általános óta ismerem, hiszen egy általános iskolába jártunk. Viszont sose beszéltünk, vagy ehhez hasonló. Azonban ez az év összehozott minket.
  Belépve a házba, nagy csend honolt mindenhol. Már nem veszekednek, ezt megállapíthatom.
Csöndben mentem be, egyenest a szobám felé. Közben benéztem a szüleim szobájába. Anya bent feküdt az ágyon, és aludt. Szóval apa elment.
  Csöndben léptem be, alvó édesanyám mellé, majd egy gyengéd puszit leheltem az arcára. Fáradt, és ez látszik is rajta. Én is fáradt vagyok, és rajtam is látszik. Csak sajnos ebben a házban, senki se veszi észre. Anyának nincs ideje észre venni, apát pedig ne vegyük etéren számításba. Jobban jár vele, mindenki.
  Sose volt könnyű az életem, legalábbis nem mondhattam ezt. A családi helyzetem, már évek óta a padló alatt volt, a lelki világommal együtt. A sok bántás, valamint csalódás, megtette a hatását. Képzelem vagyok valakiben bízni, 100%-osan is. Szeretnék, de nem tudok. Egyszerűen félek, hogyha megteszem, akkor nagyot fogok csalódni, és fájni fog a végkimenetele. Az egyetlen ember, aki a legtöbbet tudja róla, az Iwaizumi Hajime. A legjobb barátom. Sőt. Nem is a legjobb barátom. Olyan, mintha a bátyám lenne, hisz eddig sose volt nekem. Rajta látszik, hogy soha, semmiképp nem mondana el senkinek semmit, amit én mondok neki, és bizalmas. Valamint ő is megossza velem a titkait, amiket bőszen tárolok az agyamban, de legfőképpen a szívemben.
  Oikawa más. Vele képtelen lennék, ezeket a bajokat megbeszélni. Izumi a tökéletes ember erre, és tökéletes bátyus is. S egyvalamit tudok. Izumi az a fiú, akibe sose fogok beleszeretni. Hisz ő más szerepet tölt be a szívemben.