Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 57 -

Izumi nem maradt itt este. Szeretett volna, azonban mondtam neki, hogy rendben leszek, és magányra vágyom most. Ő ezt megértette, és Oikawa holmijaival együtt elment. Aznap este nehezen aludtam el. Kétszer is felkeltem, és fájdalomcsillapítót kellett bevennem mindkét alkalommal, mert nagyon fájt az alhasam.
  Nem haragudtam Oikawara. Egy cseppet sem. Inkább magamra haragudtam, és bűntudatom volt amiért elrontottam neki ezt az élményt. Nem így szerettem volna ezt az egészet, de már nem tudom visszafordítani az eseményeket. És tudom, hogy most ő magát hibáztatja holott nem tehet erről. Legalábbis én így gondolom.
Reggel korábban felkeltem, és összepakoltam minden cuccomat. Ahogy ezzel megvoltam, megnéztem a telefonomat, amit azóta a kezembe se vettem, hogy tegnap este visszaértünk a szállásra. Az osztálycsoportban volt pár üzenet, anya írt, valamint Oikawa: "Sajnálom, [Név]...". Ennyi állt az üzenetben. Semmi több. A keserű íz végigáramlott a számban, és a szememet erősen lehunytam. Ezek után, hogy álljak a szeme elé? Mit mondjak neki? Egyáltalán mit lehetne egy ilyen helyzet után?
  A gondolatmenetemet Izumi szakította félbe, aki írt, hogy menjek reggelizni. Mivel már felvoltam öltözve, ezért csak a zsebembe csúsztattam a telefonomat, majd felálltam az ágyról. A fájdalom rohamosan múlott, így reggelre már semmit se éreztem. Egyedül a lelkem fájt, Oikawa miatt. 
Az ajtón kiléptem, majd bezártam. Izumi és Mattsun akkor jöttek felém, majd megálltak előttem. 
  - Jó reggelt - nézett rám lágyan Izumi - Megvagy?
  - Aha - néztem rá kételkedve, majd Mattsunra - Oikawa?
  - Előre ment Makkival - magyarázta Mattsun.
  - Értem - szóltam halkabban - És hogy van?
Izumi ekkor össze nézett Mattsunnal.
  - Mondjuk el neki? - kérdezte Izumi.
  - Mondjuk - bólintott Mattsun, majd lenézett rám - Tegnap miután átszaladt hozzánk izzadtan, és alsóban, hirtelen azt se tudtuk, hogy mi történt. Darálni kezdett mindenfélét összevissza, és egyedül Iwaizumi volt az aki megértette őt némileg. Miután Iwaizumi átment hozzád, Oikawa leült a saját ágyára és normálisan elmondta, hogy mi történt. Szerencsétlen gyerek a végén még el is sírta magát, annyira rosszul érezte magát - halkult el a fiú.
  - Aztán egész éjszaka csak forgolódott, nem is aludt - folytatta Izumi.
  - De ő nem tehet róla - álltam ki mellette.
  - De tehet, [Név] - nézett rám Izumi - Minimálisan tehet. Várnia kellett volna, és nem úgy lefeküdni veled, hogy te tiszta feszült vagy, mert ez is rontott az élményen. 
  - De én nem hibáztatom őt - néztem fel a fiúkra - Én csak azt akartam, hogy jó legyen neki is, és azért nem állítottam le.
  - Őszintén szólva ha nem tudom mit mondjak. Ez már tényleg olyan dolog, amit nektek kell megbeszélni, harmadik fél nélkül. Ugye tudod? - simogatta meg a karomat Izumi - Mindketten hibáztatok tegnap este.
  - Tudom - halkultam el - Azonban képtelen vagyok a szemébe nézni, és nem tudom mit mondhatnék...
  - Amit nekünk is az előbb - szólalt meg Mattsun - Valószínűleg nem fogja elhinni, és magát fogja okolni, de idővel jobb lesz. Ezt hidd el nekem. Csak meg kell beszélnetek. A kommunikáció sok mindenhez a kulcs ám.
  - Te mennyi idő után feküdtél le a barátnőddel? - kérdeztem halkan.
  - 1 év azt hiszem - gondolkodott el Mattsun - De azért azt is vedd számításba, hogy mi 8. osztály végén jöttünk össze, amikor még csak 15 évesek voltunk.
  - 17 évesen is ugyanúgy lehet várni 1 évet - tette Izumi zsebre a kezét.
  - Jó, ez igaz - sóhajtott Mattsun.
  - Akármennyire is szeretem Oikawat, nem álltam még készen erre - mondtam ki nehezen.
  - Csak nem akartad megbántani - fejezte be Mattsun - A barátnőmmel fél év után megpróbáltuk, de amikor arra került volna sor, elmondta, hogy mégse szeretné, mert nem áll készen. Megértettem, és nyilván nem akadtam ki rá. Az első az mindenkinek fontos, és szerettem volna, hogy mind a kettőnknek jó legyen.
  - Szólnod kellett volna, te buta - nézett rám sóhajtva Izumi - Oikawa megértette volna, és nem haragudott volna érte. 
  - Tudom. De annyira szerette volna, én pedig azt akartam, hogy boldog legyen.
  - Itt nem ez számít. Ilyenkor magaddal foglalkozz, és azzal, hogy mi a jó neked. Legközelebb ez legyen a fejedben - simogatta meg legjobb barátom a fejemet.
  - Félek a legközelebbtől. Félek, hogy ugyanilyen lesz.
  - Hát az első pár alkalom nem mindig a legcsodásabb, de legalább olyan emberrel vagy, aki mindennél jobban szeret. És ettől kicsivel jobb lesz az érzés. Nem? - nézett rám mosolyogva Mattsun.
  - Nézd meg a szexgurut. Máskor tőle kérjetek tanácsot - nevetett Izumi, miközben Mattsunra mutatott.
  - Ha tudok, akkor segítek - vont vállat a fiú - Bár ezzel a kézzel egy darabig semmi se lesz - nézett a gipszre.
  - Hogy érzed magad? Nagyon fáj? - kérdeztem tőle aggódva.
  - Elviselhető. De nézd - mutatta fel a kezét - Kaptam röpis matricát az orvostól - mosolygott.
  - Amit Kabakura-sensei mondott, igaz. Addig az ideig nem röpizhet - sóhajtott Izumi aggodalmasan.
  - Sajnálom.
  - Mit? Nem mindig van ekkora élményben részem. Igaz, nagyon bánom, hogy nem játszhatok, de azét az edzésekre elmegyek. Na meg a Válogatottra minden rendben lesz, és majd tudok játszani ősszel. 
  - Olyan jó lenne megnyerni - nyújtózott Izumi - Akkor mehetnénk tavasszal a Nemzetire.
  - Szerintem simán megnyeritek - böktem oldalba. 
  - Én is remélem. De ha idén nem sikerül, akkor már semmi esélyünk. Jövőre végzősök leszünk, ez lesz az utolsó esély.
  - Igen - sóhajtott Mattsun.
Végül elmentünk reggelizni, ahol sikeresen, sajnos, elkerültük Oikawaékat. Reggeli után visszasiettem a szobámba, hiszen mindenkinek lekellett pakolni a buszhoz, hogy mehessünk a Horror Házba. Ahova semmi kedvem nem volt menni.
  A cuccomat a kezembe véve indultam meg az ajtó felé. Ahogy kiértem bezártam, majd a kulcsot a kezembe szorítottam. Senki nem volt a folyosón, így egyedül indultam le. Ahogy a hallba értem, leadtam a kulcsomat, majd ezt követően kimentem a buszhoz. Páran már ott voltak, köztük a fiúk is. A csomagot odaadtam Kabakura-senseinek, aki mindenki cuccát betette a busz csomagtartójába. Ahogy odaadtam neki, Izumiékhoz mentem. Izumi, Mattsun cigiztek. És sajnos Oikawa is. Hanakami csak állt velük, és míg Izumi és Mattsun nevettek, addig Oikawa csak csendben állt mellettük. Ahogy odaértem hozzájuk, a fiú a háta mögé dugta ijedten a cigit.
  - Sziasztok - köszöntem a fiúknak, majd Oikawahoz sétáltam - Tudunk beszélni? - néztem fel a szemébe.
Oikawa átnézett fölöttem, és valószínűleg a fiúkra nézett.
  - Elszívhatom közben? - kérdezte halkan, miközben a cigit maga mellé emelte.
Bólintottam, majd félreálltunk az egyik kukához. Érezhető volt kettőnk között a feszültség, és hiába én kértem arra, hogy beszéljünk, nem tudtam mit is mondhatnék.
  - Haragszol a cigiért? - nézett le rám hirtelen.
  - Nem - ráztam meg a fejemet - És másért sem.
A barátom csak az ajkához emelte a cigit, majd beleszívott, végül kifújta a füstöt. Szólni akartam. Mondani akartam valamit, de képtelen voltam rá. Itt volt a fejemben az a sok szó, és nem tudtam megszólalni. Végül nem is tettem. Csak közelebb léptem hozzá, átöleltem őt a hasánál, majd fejemet mellkasába fúrtam. Annyira hiányzott, hogy megölelhessem. Hogy érezzem az illatát. Oikawa szabad kezével magához ölelt, majd a hajamba adott egy puszit.
  - Sajnálom, baba. Mindent - szólt komorabb hangon.
A gondolataim összevissza cikáztak a fejemben, és nem tudtak dülőre jutni.
  - Én azt akartam, hogy neked jó legyen, mivel nagyon szeretted volna. Nem akartam, hogy ez egy rossz élmény legyen neked, és azt akartam, hogy boldog legyél - motyogtam halkan.
  - Akkor lettem volna boldog, hogyha te is élvezed. Szólnod kellett volna - ölelt magához szorosabban - De én idióta észre se vettem, hogy nem jó neked. Nem figyeltem rád, pedig megígértem. Egy rohadék vagyok.
  - Nem vagy az, hidd el. Én nem hibáztatlak téged, mert gyengéd voltál velem. Mindent megtettél, hogy jó legyen, és nem tehetsz róla. Nem lehet mindig minden elsőre jó. Szóval kérlek ne hibáztasd magad, mert nem szeretném, ha emiatt rosszul éreznéd magadat. Jó? - bújtam a mellkasába.
  - Fájdalmat okoztam neked, [Név]...Akaratom ellenére tettem veled olyat, amivel fájdalmat okoztam. És nem tudom, hogy tehetném jóvá...
  - Ezzel az öleléssel már jóvá tetted, Oikawa - szóltam őszintén - Majd legközelebb jobban felkészülünk rá.
  - Most egy ideig ne legyen ilyen, jó? Várunk vele. Sokat várunk vele - szólt halkan, miközben elnyomta a cigit. 
Ezt követően szorosan magához ölelt, majd puszikat adott a fejemre.
   - Sajnálom, hogy elrontottam a kirándulásod... - suttogta.
  - Nem rontottad el, Oikawa - nyomtam a fejemet jobban a mellkasába.
Ott álltunk percekig, és egyszerűen nem akartam őt elengedni. Túl jó volt az illata és túl jó volt az ölelése. 
Végül mind felszálltunk a buszra és elérkezett a kirándulás utolsó pontja: a horrorháza.
  A buszon meglett beszélve, hogy párosával mehetünk majd be, és két házba, így nem fog sokáig tartani. Oikawaval sokáig gondolkodtunk, hogy mi együtt legyünk-e, mert mind a ketten félünk az ilyenektől. Végül az lett, hogy én Oikawaval mentem, Mattsun pedig Izumival.
A helyszínre érve mindenki beállt valamelyik házhoz. A miénknél Izumi és Mattsun voltak az elsők, utána mi, mögöttünk pedig Hanamaki és az osztályfőnök.
  - Embeeer - húzta el a szót Hanamaki - Mina, Yuda és Makoto mekkora élményt hagyott már ki azzal, hogy nem jöttek.
  - Makotoék miért is nem jöttek amúgy? - néztem rájuk hátra.
  - Makoto lebetegedett, Yudanak pedig a kistestvérére kell figyelni - válaszolt az osztályfőnök.
  - De rossz már - húzta el Oikawa a száját.
Az ajtó hirtelen nyílott, és mivel Izumiék már bementek egy 5 perce, mi is bemehettünk.
  Ahogy beléptünk egyből megfogtam Oikawa kezét, és szorosan fogtam. Ahogy haladtunk befelé, hideg szél csapta meg az arcomat, valamint némi moha, amibe beleakadt a lábam.
  - Ez...nem is annyira para - húzta össze magát Oikawa - Azok ott szemek? - állt meg hirtelen.
Arrafelé néztem, amerre ő. A sötétben két vörösen izzó, nagyobb folt nézett felénk és egyszerre mozgott fel és le. Egy ideig csinálta, majd eltűnt.
  - Babu, én most mondom, hogyha futni akarsz, én nem tudok utánad futni, mert rossz a térdem! - szorította meg a kezemet. 
  - Kibírjuk - vettem nagy levegőt, majd elfordultam a kanyarban.
Ahogy ez megtörtént némi pókhála mentem, miközben valami, vagy inkább valaki, elkapta a lábamat. Felkiabáltam, és ugrottam egyet, miközben erősebben fogtam Oikawa kezét.
  - Oké, semmi pánik - vett mély levegőt Oikawa.
Beértünk egy folyosóra, ahol oldalt ketrecek voltak a falban, és ijesztő babák táncoltak a ketrecekben, miközben ijesztően beszéltek.
  - Ki azaz elmeroggyant aki ilyet kitalál? - futott végig a hideg a hátamon, ahogy belenéztem az egyik baba szemébe.
  - Őszintén? Nem akarom tudni - ölelt magához oldalasan Oikawa, és úgy mentünk tovább.
A babás szoba után egy tükörszoba várt minket. Ahogy végig mentünk a szobán, a tükrökben random feltűntek szétvágott arcú nők, miközben vér folyt a szemükből, és a szájukból.
  - Jézusom! - sikoltottam fel, miközben remegve öleltem Oikawat - Nagyon félek! Komolyan elsírom magam! Áh! - ugrottam egyet, ahogy valami elkapta a lábamat, miközben sikoltott az egyik tükörből a nő.
  - Megvédelek, oké? Bár be van csukva a szemem, és azt se tudom, hogy hova megyek.
  - Legyen már vége! - könyörögtem az égieknek, és hála égnek lassan kiértünk a tükörszobából. De ez még nem volt minden. Közel sem.
Oikawaval végig mentünk egy hosszú, enyhe fénnyel társított folyosón, amikor egy ordítást hallottunk.
  - Ez mi a fasz volt? - ugrott össze Oikawa.
  - Jézusom, ez Izumi és Mattsun hangja volt - hátráltam meg.
  - Biztos? Iwa-chan nem szokott sikongatni - nyelt nagyot Oikawa - Bár ha ő ekkorát ordított, akkor én szörnyethalok.
  - Tooru! - szólítottam hirtelen a fiút a keresztnevén, majd az eddiginél jobban is szorítani kezdtem - Ott van valaki! Van valaki azon a résen, van ott valaki, bassza meg!
Oikawa odanézett, ahova én. Volt egy kis rés bal oldalt, ahonnan valaki kifelé nézett, miközben a haja az arcába volt kócosan. Olyan 10 méterre lehetett tőlünk, és nem csinált semmit. De biztos, hogy élő ember volt.
  - Mária meg a Szentek - rezzent össze Oikawa - Bazd meg, Jézusom! - pánikolt be teljesen - Ott fut valaki! - szólt hirtelen, és magunk elé mutatott.
Odavezettem a tekintetem és csak annyit, láttam, hogy Izumi sprintel felénk, a kezeiben Mattsunnal, míg a karjaiban tartott fiú ész nélkül kiabál. Mögöttük sebesen négykézláb egy fekete hajú, irtózatosan ijesztő nő futott.
  - Fussatok bazdmeg, ez nem vicc, Jézusom! - ordította Izumi, miközben elrohant mellettünk.
Ebben a pillanatban a kis rés mögül kirohant a nő, és a másikkal szinkronban kezdett el felénk rohanni. Nekünk se kellett több. Gyorsan megfordultunk, és rohanni kezdtünk Izumiék után.
  - Bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg, kurvára bazdmeg! Bazdmeg Párizs! - üvöltött Oikawa.
Az oldalam szúrt, a könnyeim a szememben voltak, és a szívem ezerrel vert. Nem akarom, hogy ezek elkapjanak. Még csak az kéne.
  Oikawaval utolértük Izumiékat, és mind a négyen kiabálva rohantunk amerre tudtunk. Egy idő után feltűnt, hogy nem azon az úton vagyunk amerre jöttünk, így sikeresen beszorítottuk saját magunkat egy kijárat nélküli szobába.
  - Meghalok, megfogunk halni! - kiabáltam pánikolva, miközben Oikawa kezét markolásztam.
  - Hajime, valamit elkell mondanom - hátrált a falig Oikawa.
  - Mi van, Tooru? - állt a falhoz Izumi is, miközben szorosan fogta magához Mattsunt, aki a fiú nyakába kapaszkodott.
  - Tavaly nem Mattsun ette meg az edzőtáborban a csokitortádat, hanem én! - vallotta be bűnét Oikawa.
  - Te rám fogadtad? - kerekedett el Mattsun szeme.
  - Bocsi - küldött puszit Oikawa Mattsunnak.
  - Pedig beakartam vallani Oikawanak, hogy szeretem... - szólt halkan Mattsun.
  - Még bevallhatod... - szóltam remegve.
  - Oikawa - nézett Mattsun drámaian a fiúra - Köszönöm, hogy egésszé tetted az életemet. Szeretlek!
  - Én is téged, Mattsun! - tetette a sírást Oikawa, majd közelebb ment Mattsunhoz és a fejére adott egy nagy puszit.
  - Még jó, hogy mind a kettőnek barátnője van - nevetett Izumi.
  - Itt...vannak! - szóltam remegve, és a szememet összezártam.
Oikawa mögém állt, majd  magához ölelt szorosan.
  - Én...csupán csak szerettelek titeket! - szóltam félve.
  - Ja, én is - rezzent össze Izumi.
Mindannyian összeszorítottuk a szemünket, de csak erős nevetést hallottunk. Értetlenkedve nyitottam ki a szememet, és szembesültem az igazsággal.
  - Ez komoly?! - akadtunk ki mind a négyen egyszerre.
Mint kiderült, hogy az a maradék ember (Yosano, Rido, Shido és Sawauchi) a másik házban készült fel, hogy minket ijesztgessen. Ezt ők csak akkor tudták meg, amikor beléptek, és a szervezők elmondták nekik angolul. Csodálkoztam is, hogy nekik előbb bekellett menni. A lényeg annyi, hogy Yosano és Rio voltak azok akik kergettek minket. Az arcukon pedig smink volt.
  - Ez rohadt vicces volt! - röhögött Yosano.
  - Főleg amikor Mattsukawa felugrott Iwaizumi ölébe, és rohanni kezdtek ordítva. Minden percet megért ez az egész! - pacsizott Rio Yosanoval.
  - Nagyon vicces - néztem rájuk morcosan.
  - Szeretnéd, ha megint elkapnám a lábad? - vigyorgott rám Shido.
  - Kösz, nem kell... - fintorogtam.
A többiek jót nevettek rajtunk, mi már kevésbé. 
  Az igen jó program után végre mentünk hazafelé. A buszon Oikawa mellett ültem, majd a repülőn átpasszolt engem Izuminak, hogy Mattsunnal tudjon játszani egy telefonos játékot. Izumival beszélgettünk egészen addig, amíg a fiú a vállamon el nem aludt. Aranyos volt ahogy szuszogott, és sok képet csináltam vele, amik nagyon édesek lettek. Az út felénél már én is bealudtam, legjobb barátom fejének döntve az enyémet, és egészen így voltunk, míg haza nem érkeztünk. Arra a helyre, ahol folytatódhatott újra a sok monoton nap, veszekedés a szülőkkel, és a titkok elfojtása, melyek lassan úgyis kiderülnek majd.