Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 32 -

Boldogság. Érezted már magad boldognak? Nem. Nem a pillanatnyi boldogságról beszélek most. Arról, amikor igazán boldog vagy. Amikor minden szebb. Szebben kel fel a nap. Minden világos, ahová csak nézel. Az illatok felerősödnek. Az idő jobb lesz. Az emberek szíve meglágyul.
Erről beszélek én. A tiszta boldogságról, mely tiszta, színtiszta szeretetből jön.
  Hogy ezt a szeretetet adod, vagy kapod, te döntöd el, és a körülötted lévő emberek. Senki más.
Jelenleg én ezt éreztem. Eme érzés kavargott bennem, és kicsit se akart elnyugodni. De nem is volt baj. Így volt ez jól. Hiszen jól esett ez az érzés. Mindennél jobban.
Ahogy Oikawa mellettem volt tegnap, éreztem, hogy a lelkembe egy új dolog költözik bele. Egy egészen más érzés. Minden haragom elszállt felőle, és csak azok a gondolatok tudtak megmaradni, amik segítségével jobban lettem. Itt volt velem, ahogy Izumi is. Kettőjük segítségével vagyok képes újraépíteni azt a homokvárat, mely korábban összedőlt.
  Tegnap este, amikor Oikawa elment, boldogan mentem be a házba. Azonban, amint a fürdőbe értem, elárasztott egy különös érzés. Egy olyan érzés, mely nem volt kellemes. Kazuki tettei a szemem előtt forogtak, és rájöttem, mennyire nem akarok egyedül lenni. Hiányzik mellőlem az a két ember, aki kezében az életem világa van. Ez az aprócska világ, melyet mindennél jobban féltek, és becsülők.
  Nehezen, de megbirkóztam a magam magányával, és lefürödtem, valamint megtudtam állni, hogy ne Kazukira gondoljak, és ne is sírjam el magam.
Nehezen aludtam el, mégis sikerült álomra hajtani a fejemet.
  Nagy meglepetésemre azonban, reggel úgy keltem fel, hogy teljesen kipihent voltam. Ezt azért furcsálltam, mivel a tegnapi események után, nem hittem volna, hogy ekkora energiával fogok felkelni.
Ahogy megvolt a felkelésem, egyből a fürdőbe mentem, ahol a folyóügyeimet elintéztem. Ahogy ezzel megvoltam, a kezemet a csap alá vezettem, majd a vizet folyatni kezdtem, így ennek következtében meg is mostam hamar a kezemet. Tekintetem felvezettem a tükörbe. Ahogy néztem magamat, egyre inkább töprengtem a tényen: mit látnak bennem ők?
  Ma lesz a meccs. Nem ronthatom el, különben csalódást fogok nekik okozni. Egy olyat csalódást, amit nem szeretném, hogyha bekövetkezne.
Ahogy végeztem saját magam bámulásával, megmostam a fogamat, majd elhagytam a  fürdőszobát. A szobámba léptem, majd ott felvettem a tesi ruhámat, ami nálam egy rövid nadrágból, valamint egy világoskék pólóból (amit minden diák kapott tesi órára) állt. A hajamat felkötöttem, majd fújtam magamra dezodort, ezt követően pedig parfümöt. A táskámat, melybe tettem némi nasolnivalót, és vizet, a hátamra kaptam. Még utoljára belenéztem a szobában elhelyezkedő tükörbe, hogy megbizonyosodjak arról, hogy minden rendben van-e velem. Amint konstatáltam, hogy így jó leszek, lesiettem a nappaliba, miközben a telefonomat szorongattam. 
  A telefonomat az asztalra helyeztem, miközben felhúztam sportcipőmet. Mivel már reggel elkezdődnek a meccsek, feleslegesnek tartom, hogy ott öltözzek át, hiszen sokkal praktikusabb, hogyha itthon öltözök át, és úgy megyek az iskolába. 
Amint bekötöttem a cipőmet, telefonomat a nadrágom zsebébe tettem. Ezt követően bezártam az ajtót, majd a kapu felé igyekeztem. Ott viszont egy elég nagy meglepetés állt. Hogy ki? Nem más, mint Oikawa Tooru.
  - Oikawa? - szólítottam meg a fiút, miközben ő a telefonját bújta. Amint megszólaltam, egyből felkapta rám a tekintetét.
  - Oh, most akartam írni, hogy mikor jössz - mosolygott rám egyből, a kapu mögül.
  - Mióta állsz itt? - néztem rá meglepve, ahogy a kapuhoz értem, majd kinyitottam, és amint kilétem raja, visszacsuktam. 
  - Olyan öt perce állok itt, szóval nem olyan régóta. És mondd hercegnő, hogy aludtál? - mosolygott le rám, édes mosolyával, mellyel máris bearanyozta a reggelemet.
  - Furcsa módon, de elég jól - szóltam zavartan.
  - És, hogy érzed magad? - fordult felém.
  - Hát nem igen gondolok a történtekre, így igazából megvagyok - vallottam be őszintén.
  - Most már minden rendben, jó? Nem kell többet vele lenned. Nem fog többé a közeledbe menni, mert megvédelek téged. Jó? - simogatta meg az arcomat.
  - Jó - szóltam halkan, majd felnéztem mogyoróbarna szemeibe - Megölelhetlek?
Oikawa egy aprót bólintott, majd közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt. Kezeit hátamra simultak, és simogatni kezdte, a már említett testrészemet. 
Kezeimet a karja alatt átvezettem, s megszorítottam őt a vállánál. Kellemes illata belemászott az orromba. Ismét.
  - Hiányoztál, babu - csókolt bele a hajamba, melytől kellemes bizsergés járta át a testemet.
  - Te is nekem - motyogtam bele a pólójába, s közben egy mély levegőt vettem, majd ezt követően kifújtam magamból a levegőt.
  - Mehetünk? - kérdezte, miközben picit hátrált, azonban én még mindig öleltem őt - [Név]?
  - Csak egy kicsit még. Kérlek... - bújtam bele teljesen a mellkasába.
  - Hé, baj van? - kérdezte aggódó hangnemben.
  - Csak annyira szeretlek téged megölelni... - vallottam be őszintén.
  - Én is téged, viszont megígértem Iwa-channak, hogy időben ott leszek. És nem akarom, hogy meggyepáljon - nevetett fel kínosan. 
  - Jó-jó - engedtem el, majd a suli felé kezdtem el sétálni, ő pedig csatlakozott hozzám, s mellettem ródta a lépéseket.
Jó érzés volt vele lenni, így reggel. Teljesen nosztalgikus érzés kapott el, mivel nagyon sokszor volt az, hogy ketten mentünk a suliba, vagy hárman. Legbelül örültem, hogy minden kezd visszaállni a rendes kerékvágásba.
  A suliba vezető út során, egy percet se hagytunk szó nélkül. Végig beszéltük az utat. 
Az út szinte egy szempillantás alatt elillant, és már csak arra lettem figyelmes, hogy a tornateremben vagyunk, ahol az osztályok gyakorolnak egymással. A szememmel egyből kiszúrtam legjobb barátomat, aki Matsukawaval passzolgatott. 
  - Elmegyek átöltözni. Addig odamész Iwa-canhoz? - nézett le rá a barna hajú fiú.
  - Aha. Útközben bepasszolod a táskám a lányöltözőbe? - vettem le magamról.
  - Persze - vette át tőlem, majd az öltöző felé nézett - Majd jövök akkor - mosolygott, majd elsietett átöltözni.
Ahogy elment én Izumi felé fordultam. Pont háttal állt nekem. Lassan közelítettem meg őt, amit Matsukawa észre is vett, de gondolom rájött, hogy megakarom lepni a barátomat, és ezért nem is szólt neki.
  Ahogy közelebb értem Izumihoz, felpipiskedtem, és befogtam a szemét, melynek következtében ő nem látta a labdát, és az mellettünk pattant le.
  - Mi az, Shittykawa? - morogta az orra alatt.
Matsukawa csak mosolygott, és kuncogott. Hogy is tudott engem összetéveszteni Oikawaval?
  - Ki szórakozik? - sóhajtott fel frusztráltan.
Ekkor elengedtem őt, majd hátulról szorosan megöleltem őt. Éreztem, ahogy némileg megrezzen a teste.
  - Szia [Név] - éreztem hangjában, hogy kedvesen mosolyog.
  - Halika - bújtam hozzá szorosabban. 
  - Na mi újság? - bontakozott ki az ölelésemből, majd szembefordult velem.
  - Semmi különös - vontam vállat - Oikawa elment átöltözni, és mondta, hogy jön majd.
  - Na, jól van - nézett le rám - És...tudod az - emelte felém kezét, majd két ujjával végigsimított a nyakamon lévő szíváson.
  - Eltudtam valamennyire takarni alapozóval, de kissé még mindig fáj.
  - Jobb lesz. És itt? - tette az ujját a mellkasom elé.
  - Nem tudom igazából. Ha nem gondolok rá, akkor jó. Viszont nem lehet örökké nem gondolni rá.
  - Tudom - sóhajtott - Ha vége a meccsnek, elviszlek valamelyik gyorskajáldába, és beszélgetünk. Jó?
  - Nekem tökéletes - néztem rá kedvesen.
  - Bocsánat, hogy közbe szólok - emelte fel némileg a másik fiú a kezét - De a többiekkel beszélgettünk rólad, [Név].
  - Rólam? - mutattam magamra, miközben felemeltem a szemöldökömet.
Matsukawa ekkor bólintott egyet. 
  - Igaz is - tette Izumi a kezét a csípőjére - Mondod Mattsun? - pislogott Izumi a másik fiúra.
Matsukawa ekkor Izumi mellé állt, majd lenézett rám.
  - Semmi komoly, szóval nem kell félned. Mindössze annyi, hogy játssz úgy, ahogy tudsz. Nem fogunk haragudni, ha esetleg nem jön össze egy pont. Hisz az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Ha a labda pont úgy van, hogy nem tudod elkapni, akkor hagyd nyugodtan. Nem éri meg elesni ezért. És nem igen akarjuk, hogy összetörd magad - mosolygott rám a fiú.
  - Komolyan? - hatódtam meg a szavaktól.
  - Tényleg - szólalt meg Izumi is - Szóval csak játssz simán, ahogy tudsz - ajándékozott meg egy halvány mosollyal.
  - Köszönöm, tényleg - néztem rájuk elérzékenyülve.
Nagyon örültem, hogy ennyire megértő volt a csapat. Nagyon szerettem őket.
  - [Név] - hallottam meg a nevemet, majd hátra fordultam.
A barna hajú fiú állt előttem, már tesi cuccban.
  - Beszélhetnénk egy picit, kettesben?