Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 14 -

Reggel, amikor felébredtem, Izumi már nem volt a matracon. Sőt a szobában se tartózkodott, ami felettébb különös volt. Ahogy egyre jobban felébredtem, úgy realizáltam a helyzetemet. Izuminál aludtam, mert képtelen voltam egyedül lenni a történtek után. Oikawa pedig nem mást csinált, mint elmondott mindennek, összetört lelkileg, visszautasított, mindezt egy éjszaka alatt. Woaw. Ha valaki megkérdezné, hogy milyen állapotban vagyok jelenleg, vagy hogy érzem magam, szerintem elsírnám magam, egyből, ahogy felteszi eme kérdést.
  Csak ültem magam előtt, és azon filoztam, hogy mégis mit ronthattam el az életemben, amiért ezt érdemlem. Hogy az a személy teszi ezt velem, akiből soha nem néztem volna ki, és azt hittem, hogy mindig mellettem lesz, és soha nem fog nekem ártani. Erre pont Oikawa teszi ezt. Akit annyira szeretek. De talán emiatt. Hisz aki szeretünk, azoktól fáj leginkább, ha bántanak minket. És én ezt most megtapasztaltam.
  Mély levegőt vettem, majd ki is fújtam. Erősnek kell lennem, és nem szabad magam elsírni. Ám hiába mondom ezeket a szavakat magamban, a lelkem mélyén nagyon is tudom, hogy nem fogom ma kibírni sírás nélkül. És lehet, hogy az elkövetkezendő napokban sem.
  - Kopp-kopp - nyílott az ajtót, és pillanatok alatt megláttam a barátom fejét - Fent vagy? - jött be teljesen a szobába, az ajtót pedig becsukta maga után.
  - Fent - válaszoltam a kérdésére.
  - Mondd, hogy aludtál? - lépet hozzám közelebb, majd ezt követően helyet foglalt az ágyon. 
Kedves mosolya valamiért melegséget adott a lelkemhez, és már nem voltam olyan állapotban, hogy elsírom magam.
  - Egész jól. Nagyon kényelmes az ágyad - próbáltam meg mosolyogni, de nem igazán jött össze.
  - Hé, minden rendben? - simogatta meg a fiú a combomat - Ha szeretnél, mg maradhatsz. Nézhetünk valami filmet, beszélhetünk is, ha akarod. Anyu is itthon van. Ha szeretnél, vele is beszélhetsz - sorolta fel kedvesen a lehetőségeket.
Oh, a jó öreg Iwa-mama. Annyira imádom Izumi anyukáját. 
  - Köszönöm, de hazamegyek majd. És köszönöm, hogy itt alhattam. Sokat jelent nekem. Tényleg - néztem Izumira hálásan.
  - Bármikor jöhetsz - paskolta meg a combomat - Vele pedig ne foglalkozz. Jelenleg egy fűszállal is képes lennék őt megölni. És ha látod, akkor nyugodtan rúgd gyomorszájon. Oké? - nevette el magát az előttem ülő fiú.
  - Rendben, mindenképpen! - néztem rá kedvesen.
  - Egyébként azért jöttem fel, hogy levigyelek reggelizni. Remélem éhes vagy - állt fel az ágyról.
  - Igen, éhes vagyok - bújtam ki az ágyból, és csak akkor konstatáltam, hogy a tegnapi ruhámban vagyok - Reggeli után elmegyek, ha nem baj.
  - Nem, dehogy. Ahogy jónak látod - engedett előre az ajtón, így én voltam az első, aki kilépett a fiú szobájából.
Rámosolyogtam kedvesen Izumira, mire ő viszonozta eme mosolyt. Lassan ballagtunk le, míg a konyhába nem értünk. 
  - Jó reggelt - köszöntem illedelmesen az anyukának, amint megláttam őt.
  - Jó reggelt, drágám - fordult felém, a mosogatás közben - Minden rendben? Kipihented magadat?
  - Igen, vagyis nagyjából - beszéltem zavartan, s csak álltam a konyha közepén.
  - Üljetek le. Müzli jó lesz reggelinek? - fordult vissza a mosogató felé.
  - Nekem jó lesz - szólt Izumi.
  - Nekem is tökéletes lesz, köszönöm - mosolyogtam rá hálásan, bár ő ezt nem láthatta.
Végül leültem az asztalhoz, Izumi pedig hozott kettő tálat, és adott nekem reggelit. Azt majszolgatna néztem a fiút, és vártam hogy rám nézzen.
  - Látom ám, hogy nézel - sóhajtott, majd hátradőlt a széken - Mit szeretnél?
  - Mondani valamit.
  - Mondd akkor. Mi az?
  - Semmi - nevettem el magam, az ő arckifejezése pedig megváltozott.
  - Fárasztó vagy - forgatta meg olíva zöld szemeit.
  - Tudom - néztem rá kedvesen, mire csak elmosolyodott.
  - Anyu, apa merre van? - vezette a tekintetét Izumi az anyukájára, aki időközben elkezdett kávézni.
  - Kint nézi a tévét a nappaliban - sétált az anyuka a fia mellé, miközben megadta neki a választ - Mondta, hogy majd délután megakarja veled nézni a Forma 1-es meccset - vezette az anyuka a szabad kezét, fia barna tincseibe, és simogatni kezdte azt.
  - Anyukáddal mi újság, [Név]? Régen beszéltem vele.
  - Megvan igazából - néztem rá kedvesen.
Azt képtelen voltam elmondani, hogy mi megy otthon jelenleg, de azért a legtöbb dologról Izumi anyukája is tudott. Ha volt olyan helyzet, amit nem tudtunk megoldani a két fiúval, Izumi anyukájához jöttünk segítségért. Mindig segített, és sose csapott be minket, semmi terén.
  - És otthon mi a helyzet? - kortyolt a kávéba.
  - Ha nem baj, nem igazán szeretnék erről most beszélni - kezdtem el piszkálni a kanállal az üres tálamat 
  - Oh, semmi baj. Én sajnálom, hogy erről kérdeztelek - szabadkozott, s letette a kávés poharát, majd a tálamért nyúlt, és a mosogatóba helyezte.
  - Köszönöm szépen a reggelit - köszöntem meg illedelmesen.
  - Hazavigyelek? - állt fel Izumi az asztaltól, így magasabb volt az anyukájánál, egy fejjel.
  - Azt megköszönném - néztem rá kedvesen.
  - Anyu, elvihetem a kocsit?
  - Persze, vidd csak - mosolygott az anyukája.
Végül megköszöntem, hogy itt lehettem, majd Izumi végül elvitt a házunkhoz.
  - Biztos minden rendben lesz? - szólt, amikor leállt az autóval.
  - Biztos. Kicsit szeretnék egyedül lenni, de minden rendben lesz. Vagyis remélem - néztem rá bizonytalanul.
Izumi szó nélkül vont magához, majd ölelt át. Szinte belecsimpaszkodtam a fiúba, úgy szorítottam őt magamhoz. Jól esett az ölelése. Túlságosan is jól, ebben a helyzetben. Végül, amikor már percekig ölelkeztünk, Izumi egy aprót puszit adott a fejemre, és elhajolt. 
  - Na menj, oké? És ha bármi van, akkor szólj nekem.
  - Szólók - néztem rá hálásan, majd kiszálltam az autóból.

Iwaizumi szemszög

Csak néztem, ahogy [Név] elhagyja az autómat, és a házukba siet. Sírni fog. Összefog roppanni, ahogy egyedül lesz. Ebben biztos vagyok. És abban is, hogy megfogom ölni azt a rohadékot.
  Ahogy néztem a lányt, hallotta, ahogy a telefonom rezeg. Egyből rápillantottam, és abban a percben éreztem, hogy minden düh belém áramlik, és legszívesebben a telefont is összeroppantottam volna.
  Az üzenetet Oikawa írta. És olyat írt, amiért legszívesebben kipofoznám. Most, helyben.

___

Na halllooo. Sajnálom amiért este jön a rész, csak ami azt illeti egésznap cosplay-eztem, meg anyának segítettem, hogy a Lucyhoz való ruhám végre kész legyen.
És volna pár dolog.

Először is: A legboldogabb születésnapot a mi drága Oikawa Toorunknak! Minden jót, sok röpit, és rengeteg Iwa-chant még neki.
(Miértilyentökéletesezasrác?)

Másodszor: Így halad eddig a ruha, azóta anya már összevarrta, de megosztom veletek a készülődését.🤠
(A kupiért bocsánat előre is, és azért is, mert alul egy fél Oikawa cosplay van. Lusta voltam levenni az Oikawa cosplayem, és csak a felső került le rólam.😂)

Harmadik: Kedves Cedari barátosnémmal csináltunk egy közös fiókot, a közös könyveinkhez. (Véletlenül se vezetek itt 3 könyvet. Neeem.) Na, és nincs fent még egy könyv se, de ha a minden jól megy, a napokban felkerül az első könyv. Aki gondolja, kövessen be minket, és persze akkor is, ha kíváncsiak vagytok a közelgő könyvekre.❤️