Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 33 -

Csak pislogtam Oikawara, s értetlenül meredtem rá, majd ezt követően elvettem róla a tekintetemet, s Izumira néztem. Sötét barna szemeivel engem méregetett, majd átnézett rajtam, s ennek következtében barna hajú barátjára emelte tekintetét.
  - Nem fogom megenni őt, Iwa-chan - vékonyította el a hangját a fiú - Szóval ne nézz már így rám!
  - Én? Nem néztem rád sehogy - vonta meg a vállát a fiú.
  - Ne hazudj - vágott morcos fejet, az előttem álló fiú.
  - Nem tudom, hogy mi a bajod - vont vállat Izumi majd Matsukawara nézett - Menjünk, hagyjuk őket - biccentett a fiú felé.
Matsukawa ránk nézett, majd vissza Izumira. Ezt követően Izumi után lépett, és magunkra hagytak.
  Oikawa ezt követően, óvatosan kézen ragadott, majd a folyosóra vitt, ahol senki se tartózkodott, rajtunk kívül. Ahogy megálltunk, elengedte a kezemet, én pedig felnéztem rá.
  - Na, miről szerettél volna beszélni? - néztem fel rá, kíváncsian.
Ő ekkor nem szólt semmit. Nem mondott semmit. Egy hang se jött ki a torkán. Nem. Ezek helyett, az apró szavak helyett, inkább cselekedett. Hogy miért? Nem tudom. De cselekedett.
  Ajkait hirtelen tapasztotta az enyémre, miközben erős karjaival átkarolta a derekamat. Kellemes, és egyben bizsergő érzés járta át a testem minden porcikáját. Ahogy derekamnál szorított, és ahogy ajkait egyre jobban nyomta a számra, a szívem egyre hevesebben, és hevesebben vert. 
  - Oi... - nevét próbálta kiejteni, azonban semmi esélyem se volt ehhez a cselekedethez.
Nyelvével óvatosan dörzsölte meg alsó ajkamat, majd a következő pillanatban éreztem, ahogy nyelvét hirtelen a száma csúsztatja. 
  Megrezzentem. Nagyon is. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek így összezártam a számat, melynek következtében ráharaptam a nyelvére is. A barna hajú fiú fájdalmasan nyögött fel, majd miniméterekre elhajolt.
  - Sajnálom - nyelt egy aprót, majd homlokát az enyémnek döntötte - Csak...Annyira szerettem már volna. Így meccs előtt. 
  - Ezt akartad? Ezért akartál eljönni, így külön? - néztem a szemébe, miközben halkan beszéltem hozzá.
  - Nem. Vagyis nem csak ezt - sóhajtott aprót, majd egy puszit adott a homlokomra.
Ahogy ezt a puszit a bőrömre adta, kellemes melegség járta át a testem. Ezt követően, a mogyoróbarna szemű fiú magához ölelt. Fejemet a mellkasába nyomta, közben másik kezével a derekamat fogta szorosan a saját testéhez. 
  - Nem akartalak téged megijeszteni, vagy elsietni a dolgokat. Tudom, hogy nem volt még kapcsolatod, és hogy nem volt meg az első csókod. Csak nem akarod elsietni a dolgokat, igaz? - kérdezte halkan, miközben a hajamat simogatta. 
Aprót bólintottam. Igaza volt. Nem akartam semmit se elsietni, hiszen nekem minden első dolgom, vele volt. És vele akarom megtenni. Ő volt az első fiú, akit megöleltem. Akitől az első szájra puszimat kaptam. Akit először szerettem, és most is szeretek.
  - Csak én annyira szeretnék már veled lenni. Megölelni, összebújni veled, megcsókolni - repedezett meg a hangja - De csak azt teszem, amit te is akarsz. Semmi mást. Csak arra kérlek, hogy majd mondd el, hogy neked mi a jó. Hogy te mit szeretnél. Hogy tudjam, mi is a valódi jó neked. Jó?
  - Jó. Köszönöm, tényleg.
  - Neked bármikor, bármit - simogatta meg az oldalamat - És ígérem neked, hogy vigyázni fogok rád. Vigyázni nagyon, a mai meccsen.
  - Egy újabb ígéret?
  - Egy újabb ígéret.
  - És betartod, ahogy az előzőt is?
  - Az előző még folyamatban van - nevette el magát kedvesen.
Igen. Hiszen megígérte. 
  - Tudom - néztem fel rá kedvesen.
  - Annyira imádlak. Komolyan - suttogta maga elé, majd ajkamra hajolt, és puszikat kezdett el adni rá.
Hagytam ezt neki, s mikor ezt megunta, fölső ajkamnál adott egy nagyobb puszit, majd még egyet.
  - Én is téged - szóltam érzelmes hangon.
  - Menjünk vissza - hajolt el, majd oldalamat kezdte el simogatni.
Nem mozdult. Semmit.
  - Oikawa?
  - Hm?
  - Nem megyünk vissza akkor? - néztem rá értetlenül.
  - De. Visszamegyünk.
  - De akkor... - mutattam magam mögé - Menjünk.
  - Jó-jó - puszilta meg a homlokomat, majd elengedett.
Végül visszaigyekeztünk a tornaterembe, ahol az edző épp beszélt a csapatunkkal.
  - Végre, hogy megvagytok! - harsogta Mizoguchi - Merre jártatok? - nézett ránk, ahogy a kis körbe értünk, ahol a többiek is álltak.
  - Szerintem elvoltak egymással. Nem igaz? - mosolygott ránk Hanamaki.
  - Makki, szeretnéd, hogyha keresztben lefejelnélek? - mosolygott a fiúra, a mellettem álló Oikawa. 
   - Amilyen kemény a fejd, biztos szörnyethalnék - sóhajtott a fiú.
  - Befejeznétek? - vonta fel a szemöldökét Izumi, majd lenézett rám - Mizuka?
  - Majd elmesélem - suttogtam oda neki.
  - Fejezzétek be. Ha lehet, máskor ne kóboroljatok el. Nem mi kezdünk, hanem az alsóbb évesek. Mi utánuk jövünk. Addig üljetek le oda - mutatott a padoknál azokra, amik középen vannak - Az lesz a mi helyünk. Menjetek, üljetek le - biccentett a pad felé, ő pedig az igazgató felé igyekezett.
  Ahogy kérte az edző, le is ültünk a padokra. Oikawa mellém ült, a másik oldalamon pedig Izumi volt. Ahogy leültem, Oikawa megfogta mindkét lábamat, majd az övére helyezte. Két kezet combjaimra helyezte, majd dobolni kezdett rajtam.
  - Ez neked jó így? - néztem rá kérdően.
  - Aha. Kész zenész vagyok! - paskolta meg többször a combomat, egy mosoly mellett.
  - Azért el ne hidd - sóhajtott Izumi.
  - Fogd be - mordult rá Izumira, majd az arcomra adott egy apró puszit - Lássuk mit tudnak az alsóbb évesek.
A tekintete a pályára vezettem, ahol Watariék álltak. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a meccs. És arra is, hogy Oikawaval milyen lesz később a kapcsolatom.