Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 9 -

  - Végre - álltam fel egyből, amint a barna hajú, csupán méterekre volt téma.
Oikawa nem mozdult, csak apró pislogás mellett nézett rám. Tekintetében nem tudtam olvasni.
  - [Név], te...Mi a baj? - sietett egyből oda, tekintete pedig aggódó volt, nem is kicsit.
Ahogy elém ért, két meleg tenyerét az arcomra helyezte, és feljebb emelte fejemet.
  - Csak...a szokásos - néztem oldalra, hiszen képtelen voltam ránézni.
Tudtam, hogy olyan arccal néz rám, amitől egyből elsírnám magam. Hisz az arca, aggódó volt. Olyannyira aggódó, hogy a szívemig tud vele hatolni.
  - Hé, nézz ide. Kérlek - simogatta meg az arcomat, meleg ujjával, s éreztem szavai kedvességét, melyek a lelkemig hatoltak.
Habár félve, de bízva a fiúban, s lopva felé pillantottam. Arcán egy kedves mosoly ült, mellyel  éreztette velem a kedvességét. Mogyoróbarna szemei csillogtak a naplemente fényében. 
  - Minden rendben lesz. Ha szeretnél aludhatsz nálam, hogy ne keljen hallgatni, ahogy a szüleid veszekednek  - nevette el magát kedvesen.
  - Oikawa, ésszel beszélj! - rúgta meg a bokáját Izumi.
  - Iwa-chan! - fordult a kreolbőrű felé idegesen az előttem álló fiú - Nem fogom ágyba vinni, csak kedves akartam lenni!
Nem tudtam nem nevetni. Hálás voltam a fiúknak, hogy bármelyik helyzetben képesek voltak megnevettetni. Sokat jelentett ez számomra, ahogy az is, hogy itt voltak. 
  - Imádlak titeket, komolyan - szóltam kedvesen, ahogy leültem a padra, és a fiúkat néztem.
Mindkét fiú lopva felém nézett, majd egyszerre elkezdtek nevetni. Hiába veszekednek sokszor, valamint nem értenek egyet pár dologban, legjobb barátok. Együtt nőttek fel, együtt mentek keresztül számtalon dolgon. Számtalan boldog pillanaton, csalódáson, valamint felejthetetlen emléken. 
  Percek teltek el, míg helyet nem foglaltunk. Míg Izumi, valamint én a padon ültünk, addig Oikawa előttünk, a fűben. Izumi a padnak a támláján foglalt helyet, s úgy nézett le rám.
  - Kérsz egy zsebkendőt? - kérdezte kedvesen a fiú, és már automatikusan nyúlt a zsebébe.
  - Nem kell, köszönöm. Valahogy csak lefog majd jönni - hagyta el a számat egy kínos nevetés, s közben a sminkemre céloztam. 
  - Biztos lejön valahogy - emelte fel kezét Oikawa, egyenest az arcomhoz.
Ahogy megközelítette a testrészemet, úgy kezdte el dörzsölni az arcomra ragadt feketeséget, hogy lejöjjön, valamilyen módon. Apró érintése kellemesen hatott a bőrömre. De az volt az igazság, hogy minden érintésétől boldog voltam.
  - Nem fog lejönni - sóhajtott a mellettem ülő fiú.
  - Ne becsüld le a képességeimet - állt ki maga mellett Oikawa, majd ezt követően simogatni kezdte az arcomat - Hercegnő, elmenjünk fagyizni? Vagy meginni valamit?
Szememet lehunytam, ahogy átadtam magam a kellemes érzésnek. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy így maradjunk, és minden percet vele tudjak tölteni. Nem vágytam másra. 
  - Nem kell, megvagyok - ráztam meg aprón a fejemet - Minden rendben van, csak most társaságra van szükségem.
  - Azzal tudunk szolgálni. És egy idiótával is - szegezte Izumi a tekintetét Oikwavara.
  - Ne is hallgass rá, [Név]. Szegény nem tudja, hogy mit beszél - mosolygott rám Oikawa, mit sem törődve azzal, amit a barátja mondott - Túl okosnak hiszi magát.
  - Mindjárt kapsz egy..
  - Hogy mit? Ne beszélj csúnyán egy lány előtt - fújta fel az arcát Oikawa, miközben legjobb barátjára nézett.
  - Nem szoktam csúnyán beszélni, Shittykawa - pislogott Izumi a fiúra. 
  - Most is csúnyán beszélsz - fogta be hirtelen a barna hajú fiú a fülemet, ahogy a térdeire tette a súlyát, és ezzel együtt fel is ült - A végén még eltanulja tőled!
  - Nem fogom, ne aggódj - nevettem el magam kedvesen.
  - Fejezd már be a gyerekes viselkedést - sóhajtott Izumi, miközben karba fonta a karját.
  - Chh, jó - forgatta meg Oikawa a szemeit, majd elengedett teljesen.
Ezt követően közelebb hajolt, majd egy nagyobb puszit adott az ajkaimra, és ez a tette eléggé meglepett. Főleg, hogy Izumi társaságában csinálta.
  - Esetleg...zavarlak titeket? - kérdezte a padon ülő fiú unottan.
  - Nem, miért? - kérdezte úgy, hogy csupán pár miniméterre volt az ajkaimtól.
  - Szerinted miért? - emelte magasabbra a szemöldökét.
  - Tényleg nem zavarsz - szóltam zavartan.
  - Én valahogy nem úgy látom - nevette el magát, hangjában pedig ott volt a kedvesség.
Szerettem velük lenni, túlságosan is. Kimenttettek a nehéz időkből, valamint itt voltak mellettem, mindig, amióta jóban vagyunk. Sokkal többet értek, mint egy barátnő. Őszintén megvallva, nincs szükségem barátnőkre. Mondjon el bárki, bármilyen kurvának, akkor sem. Azok a barátságok nem igazak. Csak érdekek. De érzem, hogy a velük való barátságom őszinte. Nagyon is. Bármi van, segítek nekik, ahogy ők is nekem. Izumi olyan, mintha a bátyám lenne. Oikawa? Oikawa pedig az a fiú, akit szeretek.
  - Menjünk hintázni - adott gyors puszit a számra, majd felállt, és rohanni kezdett a hintához, és amint elérte azt, belevetette magát az egyikbe.
Izumival egymásra néztünk, majd Oikawara. Aztán megint egymásra, aztán a boldogan hintázó fiúra.  Az agyam egyből kapcsolt, és felpattanva rohanni kezdtem, hogy az utolsó üres hintát, eltudjam foglalni. Azonban már ott semmi esélyem nem volt, amikor eldöntöttem, hogy én abba a hintába fogok ülni. 
  Ugyanis Izumi ellen semmi esélyem nem volt. Pillanatok alatt a hintánál volt, remek reflexeinek, valamint sportosságának hála. Egyből bepattant a játékba, és hintázni kezdett.
  - Gonoszak vagytok! - néztem rájuk mérgesen, ahogy eléjük értem.
  - Aki lassú, így jár - állt meg Oikawa, majd vigyorogva meredt rám.
  - Próbálj meg leszedni, és a tiéd - mosolygott rám Izumi sunyin.
  - Előbb tanulom meg a Pitagorasz tételt, minthogy téged letudjalak szedni egyedül, arról a hintáról!
Erre mind a két fiú nevetésbe tört ki. 
  - Na ebben van valami - mutatott Oikawa a barátja felé.
  - Elmentem - jelentettem ki, majd a mászóka felé vettem az irányt.
Amint felértem, leültem a faerődítményre, pontosan a csúszda elé. A telefonomat elővettem, majd játszani kezdtem rajta.
Percek teltek el, amikor valaki megszólított.
  - [Név] - hangoztatta Oikawa a nevem.
  - Hm? - néztem le a fiúra.
  - Csússz le - mosolygott rám édesen, majd a csúszda aljára állt.
Eltettem a telefonomat, majd viszonoztam a fiú mosolyát. Elhelyezkedtem a csúszdán, majd egy apróbb löket után, sikeresen lecsúsztam. A lenti részén Oikawa már ott volt. Kezét a csúszda két részére támasztotta, s ezzel együtt közelebb hajolt. Mosolya nagyon édes volt, mely arcára tapadt.
  - Na mi az? - kérdeztem kedvesen, miközben mosolygása rám is átragadt.
  - Semmi - hajolt közelebb, s egy orra puszival ajándékozott meg - Csupán örülök, hogy mosolyogsz. Ez a fránya smink is lekopott végre - nevette el magát, közben gödröcskéi látszódtak.
  - Lehet ez egy jel, hogy nem kéne sminkelni.
  - Neked amúgy se kéne - forgatta meg a szemeit, picit morcosan - Nem is értem, hogy miért használsz.
  - Mert van bőrhibám.
  - Buta vagy - döntötte a homlokát az enyémhez - Nem kéne ilyenekkel foglalkozni. Nekem is vannak hibáim, Iwa-channak is. De ez neked nem értem miért probléma. Én nem látom ezeket  a hibákat. Te Iwa-chan? - fordította el a fejét, de közben még mindig a homlokomnak volt dőlve.
  - Mi az? - állt meg Izumi a hintával.
  - Te látod [Név] bőrhibáit? - kiáltott oda neki.
  - A miket? - kérdezte eléggé kérdő hangon.
  - Na látod? - fordult vissza kedvesen - Te így vagy tökéletes - suttogta kedvesen.
A szavai melegségként hatottak a szívemre, és teljesen boldognak éreztem magam abban a pillanatban.
  A fiú közelebb hajolt, majd ajkait az enyémhez tapasztotta. Nem csókolt, még mindig nem. Hálás voltam neki, amiért tiszteletben tartja a kérésemet. Éreztem azonban, hogy nyelvét minimálisan az ajkamhoz nyomja, de egyből vissza is húzta. Bizseregni kezdett a mellkasom, az érzéstől.
  Az egyik pillanatról a másikra, szorosabban nyomta ajkait az enyémhez, míg végül percek után, elhajolt.
  - Srácok - hallottam meg Izumi hangját, magunk mellől - Most akkor, mi is van köztetek?
Meglepve néztem Oikawara, és pislogtam párat. A fiú ugyanígy cselekedett, és itt már az én fejemben is elindult egy gondolat. Mégis mi van köztünk jelenleg?