Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 26 -

  - Nem lenne baj? - volt egyből az első kérdésem, amit a fiú felé tettem fel.
  - Ha baj lenne, akkor nem tettem volna fel neked, a kérdésemet - vont vállat, majd az iskolára nézett.
Fekete tincsei a szél ide-oda dobálta, ezzel együtt kicsit rakoncátlanná tette a fürtjeit. Pár fekete tincse a homlokára tapadt, ezzel együtt némileg édessé is téve őt.
  - Vagy szerinted azért tettem fel neked a kérdést, és azért akarok veled elmenni meginni valamit, az egyik kávézóba, hogy utána majd magamhoz csaljalak, és ágyba vigyelek, akkor ne félj. Semmi rossz szándék sincs bennem - emelte fel a kezét védekezésképpen.
  - Tudod, akármennyire is nézel ki rossz fiúsan, nem igazán tudnám ezt belőled kinézni - néztem rajta végig.
  - Tényleg? - vette elő a telefonját - Pedig a legtöbb embertől megkapom, hogy biztos csak egy éjszakás kalandokat akarok - sóhajtott egy nagyot - Az meg se fordul az emberek fejében, hogy csak segíteni akarok másokon - vont vállat unottan.
  - Tényleg nem gondolom ezt, szóval ne aggódj - néztem rá biztatóan.
Túl kedves, és vicces is ahhoz, hogy ez igaz legyen, és ilyenre használná csak a lányokat.
  - Írok Bokutonak, hogy elmegyek, és ne keressen, amikor visszajön. A csapatkapitányunk nem ért rá, így eljöttem én helyette - azzal elkezdett pötyögni a telefonján, eléggé gyorsan - Na, meg is vagyok - zárta le a telefont, majd eltette a zsebébe.
Ezt követően minkét kezét, piros pulcsijának a zsebébe tette, és megfordult, egyenest a város felé, az iskolának háttal. Felnézte rá. Mosolyogva nézett a távolba, közben haját ismét ringatta a szél, szerteszét. Ahogy telte a másodpercek, mosolyogva fordította felém a fejét, miközben haja ringatását nem hagyta abba a szél.
  - Mehetünk akkor, [Név]? - kérdezte egy mosollyal az arcán, mely őszinte volt. 
  - Igen, mehetünk - álltam mellé - Ismersz jó kávézókat?
  - Mivel nem a Miyagi Prefektúrában élek, ezért nem igazán - nevette el magát.
  - De mégis gyalog vagytok - néztem rá furcsán.
  - A kocsimmal jöttünk, Tokióból. Egy óra volt az egész, szóval nem volt annyira sok. De úgy érzem, hogy megérte.
  - Miért?
  - Mert találkoztam veled, és lehet, tudok segíteni - nevette el magát.
Valamiért jól esett ez a kedvesség, hiába volt számomra még idegen a fiú. De lehet, hogy most ez volt a lehető legjobb dolog számomra. Hogy kitudjam önteni a lelkemet egy olyan embernek,  akit alig ismertem mégis kíváncsi volt a történetemre. Nem is. Hisz ez nem csak az én történetem volt. Ez más története is volt egyben, nem csak az enyém. Oikawa Tooru története. Iwaizumi Hajime története. [Teljes Név] története. A mi történetünk. Az a történet, amit hárman éltünk át, azon az éjszakán. Azon a bulin. Ugyanazok az érzések. Ugyanazok a fájdalmak. Ez egy olyan dolog, amit más nem érthet meg, csak hallhat. Mások szájából. Hiszen ezt a történetet csak hárman tudjuk teljesen átérezni, valamint átélni. Hiszen velünk történt meg. A mi életünkben volt része. És ez volt a lényeg. 
  - Szóval akkor merre? - nézett le rá, miközben megállt a zebránál.
  - Ott nézd - mutattam a zebra másik felére, ahol egy nagyobb kávézó volt megtalálható - Oda jó lesz neked, ha megyünk?
  - Lehet kapni limonádét? - pislogott le rám.
  - Lehet. Lehet kapni limonádét.
  - Akkor irány oda - indult el, ahogy a lámpa zöldre váltott, ezzel együtt én is elindultam mellette.
Percek alatt odaértünk a kávézóhoz. Kazuki előre ment, és tartotta nekem az ajtót. Megköszöntem neki, majd beléptem a kellemes illatú helyre, ő pedig követett.
  Egy olyan részre ültünk, ahol nem igazén voltak emberek. De nekem ez volt a legmegfelelőbb hely arra, hogy Kazukinak eltudjam mesélni, a velem történt dolgokat.
  - Mit szeretnél inni? - kérdezte egyből a fiú, ahogy leült, velem szembe.
  - Oh, semmit. Tényleg. Igazából semmire sincs szükségem.
  - Szép napot, mit hozhatok? - jelent meg mellettünk a pincér.
  - Kettő limonádét kérünk - mondta egyből Kazuki, és nekem esélyem sem volt felszólalni.
  - Rendben, mindjárt hozom - mosolygott a fiú, majd magunkra hagyott minket.
  - Mondtam, hogy nem kell semmi - néztem rá zavartan.
  - Későn szóltál - vont vállat, majd az asztalra támaszkodott, ezzel együtt felém is nézett - Na? Akkor szeretnél beszélni róla?
  - Igen, csak had szedjem össze a gondolataimat - vettem mély levegőt, majd felé néztem.
Közben hamar ki is hozta a pincér a limonádékat. Azt a kezembe fogta kezdtem el birizgálni a tetejét.
  Végül szép lassan, de belekezdtem mindenbe. Mindenbe, amit tudnia kell. Mindent, arról a dologról, amit Oikawa csinált velem. Mivel összekellett szednem a gondolataim, és többször is megakadtam közben, ezért beletellett egy fél órába, mire mindent elmondtam neki, amit szerettem volna.
  Ő csak meglepve figyelte végig a beszédemet, s amint végig értem, ő csöndben maradt egy darabig. Ez egészen addig ment, míg hátra nem dőlt a széken. Kezeit a pulcsija zsebébe helyezte, majd kissé undorodva nézett rám.
  - Mindig is sejtettem, hogy Oikawanak vagy egy olyan oldala ami nem az, amit másoknak mutat. De az, hogy így bánjon egy lánnyal, felettébb idegesítő. Főleg egy olyan lány felé, ki iránt érez is valamit. Én a helyedben azt csináltam volna, hogy olyan szinten tökön küldtem volna, hogy örökre nemzésképtelen marad - motyogta maga elé feszülten.
  - Tudod, ő igazából nagyon jó ember, több sérelemmel. Szóval nem haragszom rá. Csak képtelen vagyok úgy tekinteni erre az egészre, mintha meg se történt volna.
  - Én ezt értem, de legszívesebben most beverném a képét. Ilyet művelni, egy ilyen lánnyal?
  - Nyugalom, oké? - néztem rá zavartan.
  - Mondd, mitől éreznéd magad jobban? - meredt rám, sötét szemeivel.
  -  Nem igazán tudom. Elég nekem, ha Izumi velem van - mondtam őszintén.
  - Izumi? - nézett rám felvont szemöldökkel - Iwaizumira gondolsz?
  - Igen, csak én így hívom őt.
  - Legjobb barátok vagytok?
  - Olyan, mintha a bátyám lenne - szóltam halkabban.
  - Értem - sóhajtott Kazuki, majd ismét hátra dőlt - Mondd, lehetne egy kérdésem? Illetve...kérésem - javította ki magát.
  - Mondd csak.
  - Szombaton csinálsz valamit?
  - Nem igazán. Miért?
  - Lenne kedved találkozni? - mosolygott rám.
  - Randi? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
  - Vedd aminek szeretnéd. Én annak veszem - mutatta meg leghelyesebb mosolyát.
Nem tudtam hirtelen mit mondani neki. Komolyan randizni hívott? De miért? Sajnálat van benne azért, amit Oikawa tett velem? Vagy csupán megszeretne ismerni? De inkább itt az a legnagyobb kérdés, hogy én mit szeretnék. Ugyanis nem tudom. Legbelül egy olcsó lotyónak érzem magam, hogy itt van Oikawa, Izumi, és most ő.
  De egy próbát megér, nem? Ha a nap végén semmit se akarok majd Kazukitól, akkor ennyi. Megmondom neki, hogy legyünk csak barátok. Viszont itt van Oikawa, aki iránt nem tudom már mit érzek. Nagyon nem tudom, és akárhányszor ezen gondolkodom, belefájdul a mellkasom.
  - Nem muszáj igent mondani. Csak kérdeztem - vont vállat.
  - Legyen. Szombat jó lesz. És mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle kíváncsian.
  - Ohoho, - mosolygott rám - majd meglátod. Meglepetés lesz.
  - Elég merész vagy. És ha nem fog tetszeni? - incselkedtem vele.
  - Garantálom, hogy tetszeni fog.
Csak mosolyogtam a fekete hajú fiúra, majd inni kezdtem az italomat.
  Hamar elfogyasztottuk az italt, miközben beszélgettünk. Ezt követően kijöttünk a kávézóból. Ő megadta a telefonszámát én pedig az enyémet neki. Elköszöntünk egymáshoz, én pedig pillangókkal a hasamban mentem haza.
  Otthon nem várt meglepetés fogadott. De tényleg. Ahogy a szobámba értem, Izumit láttam meg az ágyamon feküdni, és játszani a telefonjával. Tudja, hogy hol a kulcs, és mondtam is neki, hogy bármikor jöjjön csak. Viszont most meglepett, hogy itt van.
Beljebb léptem, majd a telefonomat az asztalra helyeztem. Izumi ekkor felült, majd felém nézett. Fehér, feszülősebb hosszú nadrágban volt, míg felül egy szürke rövid ujjú póló volt rajta. Megálltam előtte, és lefelé néztem rá
  - Szia, mi járatban? - köszöntem neki kedvesen. 
Rajta nem látszódott a kedvesség jelenleg, én pedig nem értettem, hogy miért is van ez. 
  - Izumi, baj van? - néztem le rá aggódva, mire ő végre megszólalt, de nem a legkedvesebb hangon.
  - Oikawa látott téged a Nekoma kapitányhelyettesével egy kávézóban. Mit csináltál vele?

__________

úgy érzem, hogy egyre inkább rossz részeke hozok, és a könyveim se a legjobbak.. Azon vagyok, hogy még az Anime Preferencest is leveszem, mert egyszerűen azt érzem, hogy feleslegesen van fent, és semmit se tudok majd kihozni belőle. Valamint amint felteszek egy könyvet, el is megy mentem a kedvem attól, hogy megírjam...
nagyon sok könyve szeretnék írni, viszont annyira elmegy a kedvem attól, hogy megírjam őket..nem érzem magam jó írónak, csak egynek a sok közül, mert azt is vagyok. Szeretnék valami különlegeset kihozni a könyveimből, hogy lássák az emberek, azt csak én írtam, az én egyedi stílusommal.
de úgy érzem egyszerűen nem megy..és közrejátszik az is, hogy mostanában nem voltam a toppon érzelmileg se, és lelkileg se. nem szeretném ha kimenne ez az állapot a könyveimre, de úgy érzem, csak lefelé ívelek, és nem jutok tovább.
megpróbálom összeszedni magamat, viszont elég nehéz korszakban vagyok, ahonnan egy ideje nem tudok kijönni..
és köszönöm, hogy a rossz fejezetek (mert annak érzem) ellenére is itt vagytok, és van aki olvassa a könyveimet. szeretlek benneteket.