Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 60 -

Másnap egyedül mentem az iskolába, mivel hétfői nap lévén a fiúknak reggeli edzésük volt. Szép, tavaszias reggel volt, így egy fehér csőnadrágot húztam fel, egy fekete, ujj nélküli vékony inggel, a lábamra pedig lakkcipőt húztam. Hajamat még tegnap este megmostam, ma reggel pedig kivasaltam, így egyenes tincsekben omlott a vállamra. Jó kedvel érkeztem meg az iskolához, ami egyre gyakoribb volt. Tényleg letettem arról, hogy a picike dolgokkal foglalkozzak, amik negatív tényezőként voltak jelen az életemben. A tegnapi beszélgetésem Izumival csak ráébresztett, hogy vannak dolgok, amikkel tényleg nem szabad foglalkozni. Ilyenek az érdektelen emberek, akik csak rosszat tudnak hozni mások életébe, valamint a múltbéli történések. Mert nem véletlenül történtek a múltban. Azok nem a jelent képviselik, így nem számítanak. Az számít, ami a jelenben történik velem, velünk, és ami a jövőben fog. Mert az határozza meg az életünket, és nem a múlt. Lehet, hogy egyes embereknek a múlt, de az azért van, mert hagyják. Én nem fogom hagyni, hogy a múlt irányítsa a jövőmet. Saját magam fogom eldönteni, hogy miféle jövőt is szeretnék magamnak. És nem a múltbéli hibáim.
  Ahogy beléptem az udvarra egyből a tornaterem felé indultam, és már messziről láttam, hogy nyitva van az ajtaja a teremnek, és hallottam a labda pattanását is. Kellemes ez így reggel, de tényleg. Olyan megnyugtató hangja van. Ahogy igyekeztem a tornaterme felé, egy kis üveget emeltem ki a táskámból, amiben víz volt található. A táskám oldalasan csüngött a vállamon, miközben visszacipzároltam, és közben átléptem a tornaterem küszöbét. Érdekes hangokat hallottam meg, így egyből felvezettem a tekintetemet, oda, ahonnan a hangok jöttek. Ahogy megláttam, hogy kik beszélgetnek egymással, az üveg kiesett a kezemből, és nagy csattanással ért földet. Tekintetemmel csak a tőlem pár méterre álló, fekete hajú fiút tudtam figyelni. Éreztem ahogy a szívem hevesebben kezd el verni, valamint a remegés átjárja minden porcikámat. Sose hittem volna, hogy azután az eset után, újra kell őt látnom. Hogy esetleg újra fogunk találkozni. Éreztem, hogy a félelem átjárja a testemet, és minél előbb menekülni szeretnék.
  Az üvegem hangos csattanása miatt, az éppen beszélgető fiúk, felém néztek. Yuda és Hanamaki intettek nekem egyet, ahogy az előttük álló Bokuto is, aki mellett Akaashi állt. A mellettük lévő Kenma csak engem méregetett, mindenféle reakció nélkül. Kazuki pedig szinte lyukat égetett a tekintetével az arcomba, annyira bámult. Leblokkolt, teljes mértékben. Szerintem azt hitte, hogy elkerülhet engem, esetleg nem fogunk találkozni. De nem így lett. De mégis mi a fenét keresnek itt? És, hogy lehet, hogy Izumi és Oikawa még nem látta meg őket? 
Akkor már nem érdekelt, hogy a vizem a földön hever. Az sem, hogy egész nap nem lesz mit innom. Egyszerűen nem tudott érdekelni. Ahogy lefagyott tekintettel bámultam Kazukit, minden emlékem visszajött arról a napról. Minden pontos perce, és történése újra lejátszódott az agyamban, mintha csak egy filmet néznék, egy óriási vásznon.
Hátat fordítottam a fiúknak, és amilyen gyorsan csak tudtam, próbáltam a suliba érni, és megtalálni Oikawat és Izumit. Hallottam, hogy valaki sietősen megy valahova mögöttem, és csak reménykedni tudtam, hogy nem jött utánam senki. Azonban nem volt szerencsém. 
  - [Név]! - hallottam meg a fekete fiú hangját, mire teljesen összerezzent a testem.
Épp elértem a bejárati ajtóhoz, ahol a tornaterem felől lehetett visszamenni az iskolába, de ő gyorsabb volt. Ahogy kinyitottam az ajtót, ő hirtelen rátapasztotta a kezét, majd becsapta azt. Összerezzentem, ahogy megláttam a csukott ajtót magam előtt, ami nemrég még nyitva volt.
  - Beszélnünk kell - nyomta jobban a kezét az ajtónak, miközben éreztem, hogy közvetlen mögöttem áll.
  - Nagyon szépen megkérlek téged, hogy menj el, és hagyj békén engem - szóltam remegő hangon, miközben próbáltam összeszedni a bátorságomat.
  - Csak 2 perc az egész - engedte el az ajtót, én pedig újra kinyitottam, ám ő az előző módszert alkalmazva, ismét becsapta - Légy szíves!
Átbújtam hirtelen a karja alatt, majd visszafelé igyekeztem, remélve, hogy lerázom magamról.
  - Baszki, komolyan mondom, hogy légy szíves! - kapta el a karomat, mire ösztönösen összerezzentem, és kirántottam a keze közül.
  - Ne érj hozzám! - szóltam a kelleténél hangosabban - Hagyjál békén! - néztem fel rá rettegve.
  - Nagyon sajnálom, amit tettem.
  - Komolyan azt hiszed, hogy beveszem ezt a hülye maszlagot? Hagyjál már békén! Nem vagyok rád kíváncsi! Takarodj az iskola területéről, és rohadt meg, de komolyan! - emeltem meg vele szemben a hangomat.
  - Komolyan sajnálom! Nem tudom, hogy mi volt velem! Antidepresszáns gyógyszert szedek, és nincs rám jó hatással. Legutóbb...verekedtem emiatt a csapatból egy elsőssel - halkult el a végére.
  - Ha tudnád mennyire nem érdekel - néztem rá undorodva - Nem érdekel, hogy mi a szart szedsz a bajaidra. Nem érdekel, hogy kit vertél meg miatta. Engem csak az érdekel, hogy velem mit tettél. Jó voltam hozzád! Szerettem volna ha barátok leszünk, és félretettem azt a pletykát, hogy te folyamatosan füzőgeted a lányokat, és csak a szexre használod őket! Képzeld, én ezt nem hittem el, de elkellett volna! Én egy ilyen eset után nem akarok tőled semmit, sőt! - szóltam idegesebben - Még egy levegőt se akarok veled szívni, szóval takarodj el innen, Kazuki!
  - Neked nincsenek problémáid? Te nem követsz el hibákat? Te sose szedtél gyógyszert csak azért, mert más nem segített rajtad? - kérdezte egyre rekedtebb hangon.
  - De szedtem - szóltam őszintén - Alvászavarra, és szintén antidepresszáns gyógyszert, de én nem tettem ilyeneket! Te egy súlyosabb eset vagy, és inkább menj el egy szakemberhez, mert gondok vannak ott bent! - kopogtattam meg a fejemet.
  - Nem akarom, hogy rosszban legyünk - csuklott el a hangja.
  - Semmi közöm hozzád, szóval kit érdekel, hogy milyen viszonyban vagyunk? Emberségből nálam megbuktál, Kazuki! Menj vissza Tokióba, és éld az életedet!
  - De épp ez az! Képtelen vagyok! Tudod mekkora bűntudatom van azért, amit tettem?
  - Oda ne rohanjak! Pont neked van bűntudatod? Hol hagytad a nagymenő imidzsedet? Majd pont te könyörögsz itt nekem bocsánatkérésért, nem? Komolyan ennyire hülyének nézel? - kiabáltam vele.
  - Utálsz? - harapott az ajkába.
  - Te viccelsz velem? - röhögtem képen hitetlenül - Gyűlöllek, egyszerűen undorodom tőled! Tönkretettél lelkileg ezzel az egésszel! Miattad kellett végig mennem felesleges vitákon Oikawaval, mert még tőle is féltem! Ez nem normális, hogy ilyet teszel az emberekkel! Eljátszottad a bizalmamat, amit én soha ne fogok tudni megbocsájtani, de még csak enyhíteni se a gyűlöletemen. 
  - Mi a kurva élet?! - hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot.
Automatikusan hátrafordítottam a fejemet, ahol Oikawa és Izumi álltak. Az utóbbi gyűlölködő pillantásokkal illette az előttem álló fekete hajút, majd elindult felénk.
  - Hogy vagy képes idejönni, te utolsó senkiházi?! - robogott el mellettem Izumi, majd megragadta Kazuki pólóját, és megrángatta.
  - Ugye nem csinált veled semmit? - fogta meg hirtelen Oikawa a karomat, és magához húzott.
  - Beszélni akartam vele, de szinte szóhoz se engedett, annyira dühös rám - szólt Kazuki halkan mire Izumi idegesen lökött rajta egyet, mire a fekete hajú fiú hátralépett egyet.
  - Téged meg ki a fasz kérdezett? Heh? - nézett rá dühösen legjobb barátom, majd elindult felé, és a mellkasát kezdte el lökődni, amire Kazuki csak annyit tudott reagálni, hogy hátrafelé lépkedett - Mi a faszt keresel itt?! Hogy mered az undorító pofádat idetolni? Hogy lehet, hogy még nem rohadtál meg, vagy nem ütött el téged egy kamion?! Heh?! - ordított vele Izumi, majd akkorát lökött rajta, hogy Kazuki elterült a földön - Ha nem az iskolában lennénk, akkor addig ütnélek, ameddig mozogsz! - indult meg felé, majd hirtelen ült rá a fiú hasára, és akkora pofont lekevert neki, hogy visszahangzott az udvar - Ha tudnád, hogy mennyire gyűlöllek, és a pokolra kívánlak - sziszegte idegesen a kreolbőrű fiú - Legszívesebben szétverném a pofádat, majd egy csomagban küldenélek haza anyádéknak, hogy lássák mennyire taszító a fiúk.
Szólni akartam, de semmit se tudtam. Ha rászólok Izumira, az olyan, mintha Kazukit akarnám védeni. De nem. Én őt akarom. Ugyanis ha így folytatja, akkor bajba kerül.
  - Legszívesebben én is ezt csinálnám - szorította meg a kezemet Oikawa - De csak én járnék rosszabbul, mert kirúgnának miatta az iskolából. Hajime szállj le róla - szólt komoran Oikawa - Nem éri meg miatta a büntetés.
Izumi motyogott az orra alatt valamit, majd felkelt Kazukiról, de még egy utolsó rúgott az oldalába, majd idegesen elment mellettünk.
  - Há, ezt megkaptad! - röhögte ki gonoszul őt Oikawa.
  - Hé! - néztem a barátomra - Ez már gáz amit csinálunk. Ettől nem leszünk jobbak nála.
  - Igaza van - ült fel nehezen Kazuki.
  - Akarsz még egy pofont? - szólt gyerekes hangon Oikawa - Tényleg utálunk téged, azért, amit [Név]-el csináltál. De őszinte leszek veled - sóhajtott a fiú, majd gúnyosan a fekete hajúra nézett - Ha nem csináltad volna azt, akkor lehet, hogy [Név] és én nem békülünk ki. Ez nem jelenti azt, hogy hálás vagyok neked, és semmi hasonló. Csupán egy hangyafasznyival kevesebbe gyűlöletet érzek irántad.
Ezt követően nem szólt senki semmit, Oikawa pedig megszorította a kezemet, és magával húzott a tornaterem felé. Ahogy az ajtóba értünk, akkor jöttek ki pont Bokutoék. Felénk nézett a szürke hajú fiú, majd az éppen felálló Kazukira.
  - Oppácska, valaki elkapta? - szólt zavartan Bokuto - Ne haragudjatok azért, amit csinált. Tényleg megbánta.
  - Persze - motyogtam magam elé.
  - Ne haragudjatok, hogy kellemetlenséget okoztunk - szólt Kenma, miközben rám nézett - Kazukinak elváltak a szülei, és azóta gyógyszert kell szednie, amit az orvos írt fel neki. Nem a legjobb hatással vannak rá azok a bogyók - sóhajtott Kenma.
  - Nem érdekel - szólt lenézően Oikawa - Miét jöttetek? - nézett Bokutora.
  - Tokióban idén is megrendezik nyáron az edzőtábort. A sulink küldött, hogy beszéljünk veletek, hogy akartok-e jönni - magyarázta Bokuto.
  - És azért kellett ennyien jönni? - vontam fel a szemöldökömet.
  - Tudják jól az edzőink, hogy hajlamosak vagyunk elkószálni a városban, így Akaashiék is jöttek - szólt zavartan Bokuto.
  - Számíthatunk rátok, Oikawa-san? - nézett a fiúra Akaahi.
  - Igen. Megyünk, ahogy tavaly is - vakarta barna tincseit a fiú - Kik jönnek még?
  - A Karasuno, A Johzenji, az Itachiyama, az Inarizaki, a Nekoma, a Dateko és mi - sorolta fel a csapatokat Bokuto.
  - Jó, akkor majd egyeztetünk az edzőkkel - szólt Oikawa - Most pedig örülnék, ha elmennétek, mert reggeli edzés van - lökte arrébb Bokutot Oikawa, majd bement a terembe.
  - Jó ég, milyen edzőtábor lesz ez - sóhajtottam, majd Bokutora néztem - Ne haragudj miatta - néztem rá zavartan, majd intettem egyet, és a tornaterembe mentem.
Hallottam, hogy Bokutoék elmennek, így újra csak a mi csapatunk volt megtalálható a teremben. Oikawa egyből Mizoguchihoz ment, gondolom, hogy erről beszéljen. Én addig megkerestem a tekintetemmel Izumit, majd miután letettem a táskámat a fal mellé, ahol a vizem is volt szerencsére, a fiúhoz léptem.
  - Minden rendben? - néztem fel rá, miközben egy labdát fogott a kezében.
  - Most nem akarok erről beszélni - szólt nem túl jó kedvvel, majd feldobta a labdát, nekifutott, és ellőtte. A labda épphogy Watari feje mellett ment el.
  - Iwaizumi-san! - kiabált a fiú ijedten a fiúnak.
  - Minek vagy útban? - szólt oda szúrósan az elsőévesnek. 
  - Szerintem nem jó, hogy ilyen hangulatban edzel... - szóltam aggódva.
  - Most mit tudok csinálni? - nézett rám hitetlenül - Felbaszott az a rohadék. Az isten se gondolta, hogy kora reggel megjelenik az iskolánál. Annyira megakartam már verni, hogy arra szavak nincsenek. Erre itt volt a lehetőség, de iskolába voltunk, és valószínűleg most még a város közelébe se fog majd jönni.
  - Miattam nem szükséges ilyen dolgokba keverednek, Izumi...
  - Te ezt nem érted - törölte meg homlokát, melyről pár izzadságcsepp folyt le - Nem láttad magad kívülről. Hogy mennyire kikészített téged az a nyomorult. Aggódtam [Név] - nézett le rám meredtem - Kurvára aggódtam miattad, és féltem, hogy ismét pengéhez fogsz nyúlni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mivel segíthetnék neked. Hogy mivel lehetne jobb, hogy végre mosolyogj. Mert utálom ha sírni látlak téged, vagy szomorúnak - mondta ki a szavakat.
  - Én értékelem, hogy aggódsz, és jól is esik, de minden rendben van, jó? - simogattam meg a karját.
  - Gyakorolni szeretnék, ha nem baj - nézett rám a száját húzva, majd elhajolt egy labdáért, és a kezébe vette - Első két órán nem leszünk, de utána majd találkozunk órákon. Mizoguchi elkéretett minket, mert meg kell beszélnünk pár dolgot. 
  - Menjünk el suli után valahova? - néztem rá aggódva, hiszen tudtam, hogy nem fogja egykönnyen elterelni a figyelmét.
  - Hova? Nem szükséges, csak ideges vagyok. Levezetem a röpivel, meg megütöm párszor Oikawat a hülyeségei miatt, aztán jobb lesz - vont vállat.
  - Menjünk el abba a cukrászdába! - jutott eszembe - Múltkor húzott Mattsun a suliba sütit, és mindenkinek ízlett! Emlékszem azt mondtad, hogy a kávés a kedvenced, és nagyon finom volt, amit onnan hozott! Meghívlak, és menjünk el sütizni! - mosolyogtam rá.
  - Attól boldogabb leszel? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
  - Nagyon, de tudom, hogy te is! - néztem rá izgatottan.
  - Jó, oké - rázta meg a fejét Izumi, egy mosoly mellett, majd feldobta a labdát, nekifutott, és ismét szervált egyet.
A labda átrepült a terem másik végébe, és végül nem ért földet, hanem fent ragadt a kosárpalánkon.
  - Hé, Watari, Kyoutani! - kiabált oda a két elsősnek Izumi - Amelyikőtök leszedi, annak veszek egy üdítőt az automatából! Amilyet csak akartok!
  - Mindjárt leszedem! - szólt izgatottan Watari, majd rohanni kezdett a palánk felé.
  - Mi?! - kiabált fel Oikawa, aki valószínűleg meghallotta amit Izumi kiabált - Taka van Watari, enyém lesz az üdítő! - kiabált oda hozzá, majd sprintelni kezdett, miközben átugrotta a padokat.
Oikawa a falnak futott a lendület miatt, de mivel kitette maga elé a kezét, nem lett semmi baja. Ahogy megfordult, láthatta ahogy Watari ugrál a labdáért, de sehogy se éri el.
  - Komolyan, Watari? Ennyire amatőr vagy? - szólt Oikawa lenézően, majd hirtelen ugrott egyet, és lelökte a kezével a labdát.
Watari természetesen ugrott a labdáért, ám Oikawa nem hagyta annyiban. Watarihoz rohant, fellökte, majd megragadta a labdát, és rohanni kezdett felénk. Futás közben, ahogy közelebb ért, odadobta Izuminak a labdát, majd kitárta a karjait, és egyenest felém rohant, ám Izumi hirtelen elrántott az útjából.
  - Bazdmeg, Iwa-chan! - üvöltötte Oikawa, hiszen nem tudott megállni, így egészen a falig rohant, ahol elvoltak helyezve a matracok, így azokra esett.
  - A mai napig nem tudom felfogni, hogy ő a kapitányunk - illetődött meg Hanamaki.
  - Oikawa, mit szadízod az elsősöket?! - kiabált vele Mizoguchi, miközben felsegítette Watarit.
  - Utálok mindenkit! - kiabálta síró hangon, miközben a matracon feküdt háton.
  - Ha ennyire szeretnél valamit az automatából, akkor veszek neked - guggoltam le elé.
  - És még a barátnőjén is élősködik - rázta a fejét Mattsun.
  - Babu, te egy angyal vagy? - görbült le a szája, miközben sírást tettetett.
  - Nem - szóltam nevetve, majd megsimogattam barna tincseit.
Oikawa ekkor hirtelen megragadta a kezemet, majd magára rántott, így keresztben feküdtem rajta.
  - Kicsi a rakás! - kiabálta Hanamaki, és hallottam ahogy felénk szalad.
  - Meg ne próbáld! - szóltunk egyszerre Oikawaval, ám a fiú nem hátrált meg.
Hanamaki futásból ugrott ránk, így ugyanolyan pózban volt, mint Oikawa.
  - Makki, cseszd meg! Ha közelebb esik a fejed, lecsókolsz! - szólt duzzogva Oikawa.
  - Te megcsalsz? - kapott drámaian a szájához szabad kezével Mattsun.
  - Kicsi a rakás! - kiabált nevetve Watari, majd szintén ránk ugrott.
  - Kicsi a rakás! - ugrott ránk végül Kyoutani is, őt pedig Yuda követte. S ekkor úgy éreztem, hogy a belsőszerveim kifognak ugrani.
  - Nem érzem a fas... - kiabált Oikawa, de abbamaradt a beszéde. Valószínűleg Hanamaki befogta a száját.
  - Ki ne mondd - sóhajtott nehezen Hanamaki - Bár az a helyzet, hogy én sem érzem - röhögött fel.
  - Én igen, mind a kettőtökét, annyira szorosan vagyunk, szóval mindenki szálljon le! - szóltam teljesen vörös arccal.
  - Nézd a kis perverzet - nevetett Oikawa.
  - Hallgassatok már! Nem ti fulladtok meg mindjárt! - szóltam rájuk.
  - Most mondanék valamit, de szeretlek téged [Név] - nevette el magát Oikawa.
  - A melléről, mi? - nevetett Hanamaki.
  - Hagyjátok már! - nyomtam a fejemet a szivacsba.
  - Szerencsétlen - szólt együtt érzően Watari - Ha ez megnyugtat, Mattsunnak nagyobb van.
  - Az izom, te nagyon fogyatékos! - hüledezett Mattsun.
  - Oikawa is ezt mondja az együtt töltött éjszakák után? - szúrt oda gonoszul Izumi hirtelen.
  - Mattsun, te szemét! Beszéltél róla? - kérte számon a fiút Oikawa.
  - Mi? Én ugyan nem! - védte magát Mattsun.
  - Ki van alul? - röhögött Watari.
  - Mattsun, természetesen - vágta rá egyből Oikawa.
  - Hőőő - hőkölt hátra Izumi - Mattsun, drága barátom. Én előbb megbaszatnám magam az árammal, mint vele.
  - Lehet jobban járnék - gondolkodott Mattsun.
  - Engem az ideg bassz már azóta, mióta titeket ismerlek! - szólt mérgesen Mizoguchi.
  - Na de, tanár úr! - hüledezett Watari - Nem szabad így beszélni diákok előtt.
  - Pontosan - helyeselt a kupac aljáról Oikawa - Mond inkább azt, hogy szexuális életet részesítesz az ideggel - vigyorgott a fiú, miközben előszeretettel tegezte le az edzőjüket, ahogy máskor is.
  - Bárcsak nyugdíjba mehetnék már - csapott a fejére a szőke hajú férfi.
  - Kicsit az még messze van - röhögött Mattsun.
  - Szálljatok végre le egymásról. A végén még engem vesznek elő, amiért meghaltatok - sóhajtott az edző.
Mindenki sorban leszállt a másikról, és amikor Hanamaki is leszállt rólam, végre levegőhöz jutottam.
  - Köszönöm istenem - szóltam érzékeny hangon.
  - Levegő! - ült fel hirtelen Oikawa sóhajtva - Babu, kiszabadultál! - emelte fel a kezét éljenezve. 
  - Ki - nevettem el magamat.
Oikawa ekkor közelebb kúszott hozzám, majd puszikat adott a számra, és az arcomra.
  - Menjetek szobára - szólt oda Hanamaki.
Oikawa ekkor hirtelen lekapta magáról a tesi pólóját, mire kétszeresére tágult a szemem. Nem normális.
  - Ez a matrac jó lesz ágynak? - vezette rám mosolygó tekintetét, mire csak elröhögtem magamat.
  - Látjátok! - szólt hirtelen Mattsun, majd Oikawara mutatott azzal a kezével, mely nem volt bekötve - Nyilvánosan megcsal! Van bizonyítékom!
  - Meg, mert őt jobban szeretem - dugta ki Oikawa a nyelvét Mattsunra, majd magához rántott, és úgy ölelt mint egy macit.
  - Áh, mindegy - legyintett Mattsun - Iwaizumi még szabad - nézett szemöldök vonogatva a fiúra.
  - A-a - szólt Izumi ijedten, majd hátrafelé kezdett el lépkedni, miközben a két mutatóujjával a levegőben húzogatott láthatatlan vonalakat - Ez én hátsó részemen lakat van a fiúk számára!
  - De a szád még nyitva van! - kacsintott rá Mattsun.
  - Mattsukawa! - szólt undorodva Mizoguchi.
  - És neki kajak barátnője van? - ráncolta össze az arcát Hanamaki.
  - Kiiratkozok! - indult el a szertár felé Izumi - Én nem járok többet ebbe a meleg képzőbe!
Csak röhögve néztem az egész szituációt. Az ilyenekért már megérni ide járni.
  - Ez kész - nevetett jóízűen Oikawa, mire a szívem megtelt melegséggel. Olyan édes amikor nevet, és annyira jó hallani - Mi az, babu? - nézett rám Oikawa mosolyogva.
  - Nincsen semmi. Csak boldog vagyok! - néztem rá mosolyogva.
  - Akkor jó. Az a lényeg - hajolt közelebb, majd egy hosszú csókot adott az ajkamra, melytől a pillangók elindultak a gyomromban.
Viszonoztam édes csókját, miközben ő felvezette kezét az arcomra, majd megsimogatta a bőrömet.
  - Délután átmehetek? - adott puszikat az ajkamra.
  - Izumival elmegyünk sütizni, szóval majd ilyen négy felé gyere át - mosolyogtam halványan.
  - Oké, oké - adott egy újabb puszit, majd ismét egy csókba hívott, melyet én boldogan viszonoztam.
Amikor megcsókolt, nem létezett más, csak ő és én, és emiatt egyre jobban szerelmes lettem belé. Szerelmesebb, abba a fiúba, akinek rengeteg mindent köszönhetek.