Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 23 -

  - Mi az már?! - nézett idegesen Oikawa Izumira.
  - Állj le - húzta meg jobban a kezét, hogy ne mehessen közelebb a tanár úrhoz.
  - De hi...
  - Hallgass csak a kis barátodra, mert a végén még ki is rúgatlak - röhögött a képébe a tanár, majd a többiekre nézett - Menjetek öltözni. Vége az órának, úgyis van még elintéznivalóm! - azzal kiszedte a sípot a nyakából, és előresietett.
  Mindenki kisietett a teremből, ugyanis senki se akart részese lenni, a következő percekben lévő veszekedésben. Hisz ők tudtál már előre, hogy ez lesz.
  - Mit művelsz, Iwa-chan? - rántotta ki a fiú a kezét barátja szorításából - Komolyan hagyod, hogy így beszéljen vele?!
  - Ekkora idióta ne legyél már! Nyilván nekem se tetszik, de ezzel a tanárral nem jó veszekedni! Tudod te mit tehet veled? - emelte meg Izumi a hangját. Látszott rajta, hogy mérges Oikawara.
  - És szerinted érdekel? Nem fogom végig nézni, mint te, hogy hogy beszél vele!
  - Ha jól tudom, te is ekképp beszéltél vele - fonta össze a kezeit Izumira, majd Oikawara nézett, ki pár centivel nagyobb volt nála.
  - Ez csúnya volt - nézett rá Oikawa dühösen - Muszáj felhozni mindig?!
Mindig, szóval már máskor is felhozta neki?
  - Nem úgy gondoltam, idióta - motyogta Izumi az orra alatt.
  - De igen, úgy! - nézett rá Oikawa dühösen - Komolyan mondom! Az ember jót akar, erre most is csak belém kötsz - nézett rá gúnyosan.
  - Ne szórakozz velem! - kapta el elől a ruháját, majd közelebb vonta magához - Így akarod helyrehozni? Hogy magadat is rosszba kevered? Ennyire hülye lennél?! - kezdett el vele kiabálni vele, mire én megijedtem.
Tennem kell valamit, különben verekedni fognak.
  - Izumi állj le. Nem akarom, hogy akár te bajba kerülj, vagy Oi...
  - [Név], ebbe te ne szóljál bele! - kiabált hirtelen rám a fiú, mire én teljesen összerezzentem.
  - J...Jó... - remegett meg a hangom, ahogy válaszoltam.
  - Miért kiabálsz vele? Tehet ő erről? - rántotta ki magát Oikawa a szorításból, ma már sokadjára, majd elém lépett - Ne foglalkozz vele, nem hiszem, hogy direkt csinálta - nézett le a szemembe - Jó?
Felnéztem mogyoróbarna, gyönyörű szemeibe, melyben láttam az aggodalmat. Kedves mosolya a szívemig hatolt. De nem. Nem szabad ilyenre gondolnom.
  Megráztam a fejemet, majd oldalra néztem.
  - Sajnálom - sóhajtott nagyot Izumi, majd felém nézett - Nem akartam kiabálni - lépett mellém pillanatok alatt.
  - Oikawa...Én, köszönöm, hogy megvédtél, de tényleg nem akarom, hogy emiatt bajba kerülj. És, szerintem elmegyek öltözni - néztem rájuk, majd az öltözőbe siettem.
Furcsa érzés járta át a szívemet, és a testemet is. Valamiért nyugodt voltam, de egyben hevesen is zakatolt a szívem. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Csak annyit tudtam, hogy tényleg idő kell nekem ahhoz, hogy rendesen tudjak végre Oikawahához állni. Hogy tovább gyarapítsam vele a kapcsolatomat, vagy felejtsem el őt. Örökre.

Az órák teltek, míg végül eljött a matek óra, ahol tesztet írtunk. Leültem a helyemre, s Izumi felé néztem. Ő bőszen olvasta az anyagot, míg én képtelen voltam odafigyelni a füzetem tartalmára. Nehézséget okozott, ugyanis fáradt voltam. Nagyon is. Testileg, és lelkileg egyaránt.
  Izumi ezt észrevette, majd a következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy megtámaszkodik a fejemen a karjával.
  - Tanultál?
  - Enyhe túlzás lenne. Nagyon nem értem ezt az anyagot.
  - És miért nem szóltál? Tudtunk volna tanulni együtt - pislogott le rám.
  - Nem akartalak téged ezzel terhelni még pluszba - mondtam el őszintén, mégis halkan.
A fiú ekkor megpöckölte az orromat, majd eltávolodott, és az asztalomra dőlt, s velem szemezett.
  - Miért vagy buta?
  - Nem vagyok buta - néztem rá.
  - Barátok vagyunk. Persze, hogy segítek. Neki is segítettem - mutatott Oikawara, aki épp egyenleteket írt le.
  - Megírod majd a javítót.
  - Nem akarom. Megírom ezt, aztán ennyi. Nem nagyon érdekel már. Fáradt vagyok, Izumi - néztem a fiúra bágyadt tekintettel.
  - Mindenhogyan? - pislogott le rám.
  - Mindenhogyan - sóhajtottam.
  - Utolsó óra. Megírod a tesztet, hazakísérlek, és holnap nem jössz iskolába. Maradj otthon, és pihenj. Jót tenne neked most a pihenés, nem?
  - De. Nagyon jó lenne végre - sóhajtottam aprót.
  - Ne sóhajtozz már ennyit - kezdte el piszkálni a hajamat, majd fonni kezdte azt.
  - Mit csinálsz? - nevettem ki halkan.
  - Bemutatom rajtad a fodrásztudományomat. Figyeld csak meg! - szólt magabiztosan, majd fonni kezdte a hajamat.
5 perc elteltével végzett is. Hát, hogy őszinte legyek, nem igazán volt ott a toppon az a haj.
  - Iwa-chan, szerintem messziről kerüld el a fodrászati dolgokat - állt barátja mellé hirtelen Oikawa, miközben gyerekesen beszélt hozzá.
  - Persze, miért te jobb lennél, Shittykawa? - morgott maga elé Izumi.
  - Hát persze! - mutatott büszkén magára.
A fiúk gyerekes vitáját a tanár zavarta meg, aki mindenkit a helyére küldött. A lapokat egyből ki is osztotta, én pedig könyörögtem istennek, hogy legalább egy kettes meglegyen.
  Azonban a sors nem szeretett volna neked kedvezni.
  - Hogy ment? - kérdezte Izumi, miközben kifelé mentünk az iskolából, matek óra után.
Ő utánam rohant, hiszen én előre mentem. Nem sikerült. Nem tudtam semmit. Hiába próbáltam valamit beírni a feladatokhoz, képtelen voltam. Egyes lesz. Nagyon is.
  - Nem akarok róla beszélni... - suttogtam magam elé.
  - Nem sikerült? - nézett le rám.
Nem válaszoltam neki, csak mentem tovább. Nem volt kedvem semmihez, és senkihez.
  - Én szerintem itt lefordulok. Még bekell mennem a cukrászdába, mert anya megkért, hogy vigyek pár dolgot haza. Nem jössz el? Veszek neked sütit - mosolygott le rám.
  - Nem kell - néztem oldalra, majd integettem neki - Megyek akkor.
  - Ölelés? - nézett rám kérdően, és már nyújtotta a kezét.
  - Most...Nem szeretnék - néztem rá egy hamis mosoly keretében.
Nem akartam vele bunkó lenni. Csupán most nem vágytam senki érintésére. Nagyon nem.
  - Hé, lehet én vagyok a hülye. De úgy látom, hogy mindjárt elsírod magad. Tévednék? - vonta fel a szemöldökét.
Csak megvontam a vállamat.
  - Most mit akarsz ezzel? Elakarsz taszítani? - lépett elém - És csak, hogy tudd. Picikét azért szarul esik, mert nekem most jól esne egy ölelés, de akkor nem - vonta meg a vállát.
  - Sajnálom... - néztem rá őszintén, majd felpipiskedtem, és egy apró, baráti puszit adtam az arcára - Nem akartalak megbántani - motyogtam magam elé - Bocsánat.
Izumi megforgatta a szemét, miközben sóhajtott.
  - Majd találkozunk - paskolta meg a fejemet, majd magamra hagyott, a gondolataimmal.
  Azokkal a gondolatokkal, melyek lassan felemésztettek, az utóbbi idő miatt.