Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 56 -

- Azért ha lehet, ne tévedjetek el - kiabált utánunk Izumi, mi pedig csak integettünk neki.
Oikawaval összekulcsolt kezekkel léptünk ki a szállásról, hogy elkezdhessük végre a napot.
  - Biztos nem fogunk eltévedni? Kicsit most félek emiatt - néztem fel rá, mire ő rám vezette gyönyörű szemeit.
  - Minden itt van - kopogtatta meg a fejét - És itt - mutatta fel a telefonját - Minden rendben lesz, és max ha nem tudjuk, hogy merre kell menni, akkor kérünk útbaigazítást. Csak tudnak angolul - vont vállat a fiú, majd elindult a járdán.
Csak mentem a barátom mellett, és közben a párizsi utcákat kémleltem, melyek eszméletlenül gyönyörűek voltak. Mindig is szerettem volna itt sétálni a barátommal, és most, hogy lett barátom, és itt lehetek, felettébb boldoggá tesz.
  - Hova megyünk először? - szorítottam meg a kezét, és közben melegség járt át a testemen.
Oikawan egy fekete csőnadrág volt, a fehér Nike cipője, valamint egy világoskék rövid ujjú póló. Haja tökéletesen be volt állítva, szemén napszemüveg volt. Parfümje illata pedig folyamatosan az orromban volt. Míg barátom ebben a szettben volt, én addig egy fekete rövidnadrágban, fehér Vansben, és fehér spagettipántos pólóban. Hajam lófarokba volt kötve, szememen pedig ott volt a napszemüveg. Mindkettőnk hátán ott volt a tornazsák, amiket leginkább sétához szoktunk magunkkal vinni, és nem a tesis zsákunk volt. Igen, lehet kicsit összeöltöztünk. 
  - Mivel nem nagyon tudom, hogy mik vannak erre, és nem vagyok milliárdos, - szólt zavartan - ezért gondoltam, hogy beülhetnénk egy kávézóba, ott is a kinti részére, és beszélgethetnénk, és csak lennénk ketten - szorította meg a kezemet - Van egy park is, ahol csodálatos szobrok vannak, és egy nagyon szép virágoskert, ahol lehet képeket készíteni egy fotóssal. Utána arra gondoltam, hogy elviszlek téged valahova kajálni egy étterembe. Aztán az idő úgyis elfog menni, és ezek után elmegyünk az Eiffel toronyhoz - nézett rám mosolyogva.
Hatalmas boldogság, és melegség járta át a testemet. Annyira szerettem vele lenni, hogy azt szavakba nem tudtam önteni. Minden vele eltöltött pillanat csodálatos volt.
  - Tökéletes lesz - néztem fel rá hálásan - Az étteremben fizethetem a felét?
  - Nem - jelentette ki egyszerűen, majd a homlokomra adott egy puszit.
Amíg a kávézóba nem értünk, azon viaskodtam Oikawaval, hogy had fizessem akkor legalább csak az én részemet, de nem engedte. Végül abban kitudtunk egyezni, hogy a kávézóban fizethetem a kávénkat. Nem éreztem igazságosnak, hogy mindig mindent ő akart fizetni, hiszen nem azért voltam vele együtt, mert mindig ő fizetett mindent. 
  - Na menjél szépen - nyitotta ki nekem az ajtót, és megtartotta.
Előre mentem, ő pedig egyből jött utánam, és kicsit rácsapott a fenekemre, mire én egyből megfordultam.
  - Mi az? - nézett rám ártatlanul, miközben feltolta a napszemüvegét a fejére, így pár barna tincs a homlokára jutott - Csak nem történt valami? - ajándékozott meg egy ártatlan mosollyal.
  - Jól van ám - forgattam meg a szememet mosolyogva, majd betértünk a kávézóba.
A pulthoz érve kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk, majd amikor közölték, hogy 10-20 perc múlva hozzák, mi kiindultunk a teraszra, de ezúttal nem hagytam, hogy Oikawa menjen mögöttem. 
  - Ahj, baba - sóhajtott, majd előrement, és leült az egyik szabad asztalhoz.
Jómagam helyet foglaltam vele szembe, és nézelődni kezdtem. Gyönyörű volt a kilátás, és egyszerűen minden, ami Párizshoz tartozott.
  - Babu - szólt Oikawa, mire felé néztem.
  - Hm?
  - Haragszol? - tette le a napszemüvegét az üvegasztalra. 
  - Mi? - néztem rá értetlenül, majd lesett mire is mondja - Nem, nem haragszom.
  - Akkor jó - engedett a vállán - Egyből utána eszembe jutott, hogy Kazuki miatt nem kellett volna.
  - Jobban vagyok azóta, és kevesebbet is gondolok rá, szóval nincs baj - simogattam meg a kezét.
Oikawa ekkor összekulcsolta a kezünket, majd előrehajolva adott egy puszit a számra. 
  Miután a kávékat kihozták, beszélgetni kezdtünk. Úgy mindenről. A kirándulásról, Mattsunról, hogy milyen jó itt lenni, és nem otthon, ahol ott az ezernyi probléma. Legszívesebben itt maradnánk, és soha nem mennénk el, hiszen itt minden olyan nyugodt. Azokkal vagyunk, akik a legtöbbet számítanak, és nekünk ez éppen elég. Nem kell még az iskola, vagy a család okozta probléma.
A kávé után fizettünk, majd Oikawa mutatta az utat a parkhoz. Amint odaértünk szinte leesett az állam. Egy hatalmas, gyönyörű park volt, rengeteg szoborral. A szobrok körbe voltak téve egy virágoskert körül. Annyi csodaszép virág volt, hogy csak ámultam és bámultam. 
  - Tetszik? - nézett le rám barátom.
  - Annyira gyönyörűek... - szóltam halkan - Annyira köszönöm, hogy elhoztál ide!
  - Bármit, hogy ezt a mosolyt lássam - nézett le rám, majd egy apró csókot adott ajkamra - Menjünk beljebb - kezdett el húzni.
Ahogy beljebb értünk, a virágok kellemes illata megcsapta az orromat. Annyi gyönyörűséges virág volt ott megtalálható, melyekről még csak nem is hallottam, és soha nem láttam őket. Oikawa elengedte a kezemet, én pedig végig jártam a virágösvényeket, és csodálkoztam bennük.
  - [Név] - kiabált oda Oikawa.
Barátom felé néztem, és láttam, hogy egy férfivel beszélget, valószínűleg angolul, akinél egy igen drága fényképezőgép volt. Odabattyogtam hozzájuk, majd köszöntem a fotósnak.
  - Csinál rólunk képeket - nézett le rám Oikawa.
  - Komolyan? - néztem barátomra, majd a fotósra - Köszönjük!
A fotós csak mosolygott ránk, mi pedig elmondtuk neki, hogy milyen képeket szeretnénk. 
  Nagyon jó képek készültek. Készítettünk olyat, ahol a virágok előtt állunk, és Oikawa magához ölel hátulról. Olyat, ahol én ölelem magamhoz hátulról. Készült olyan, ahol Oikawa a karjait a derekamra fonja, miközben megcsókol. Olyan, ahol összeborzolja a hajamat, vagy éppenséggel olyan ami közelről van, én Oikawa fejének támasztom az enyémet, és mindketten mosolygunk.
  Hihetetlenül boldog voltam a képek miatt, és iszonyatosan tetszettek. Adtunk elérhetőséget a fotósnak, és megköszöntük neki a képeket.
  - Annyira várom már, hogy lássam őket! - szóltam boldogan barátomnak miközben az étterem felé mentünk.
  - Én is. Olyan szép vagy rajtuk - nézett rám kedvesen.
A szívem megtelt melegséggel és érzékenyen néztem fel rá.
  - Annyira szeretlek! - öleltem meg őt oldalasan, melynek következtében majdnem bedőlt egy bokorba, de sikeresen megtartotta magát.
  - Én is téged, babu - szorított magához, majd a fejemre adott egy puszit.
Az étterembe érve, leesett az állam. Egy fenségesen gyönyörű étterembe mentünk, ahol nagyon jó árban voltak az ételek. Meg is lepődtem, hogy egy ilyen szép helynek ilyen árai legyenek. Amint helyet foglaltunk már jött is egy pincér, mi pedig elmondtuk neki, hogy mit szeretnénk inni. Oikawa kólát kért, én pedig narancsot. Amint felvette ezt a rendelést a pincér, majd sietett is a konyhára. Ezt követően elkellet döntenünk, hogy mit akarunk enni. Míg én rostonsült csirkemellet kértem fűszeres steakburgonyával és sajtmártással, addig Oikawa a gyerek menüből megtalálta álmai ételét. Űrlényes csibefalatok. Mondanom se kell mennyire repesett az örömtől, amikor meglátta, hogy ilyet is lehet kapni. Extra adaggal kért, és a ketchup-ot is ugyanígy. 
  Húsz percet kellett várni az ételre, és amikor kihozták szinte orgazmust kapott a szánk, annyira jól néztek ki az ételek. És arról nem is beszélve, hogy mennyire finomak voltak. Szerintem évek óta nem ettem ennyire jó éttermi kaját. Oikawaval cserélgettünk és megosztottuk egymással a másik ételét, és azok a csibefalatok valami iszonyat finomak voltak. Olyan bő másfél, két órát ellehetettünk az étterembe, plusz még olyan fél órát, mert miután megettük az ételt, muszáj volt pihennünk, különben rosszul lettünk volna. 
  Fizetés után elhagytuk az éttermet, én pedig nem győztem megköszönni Oikawat, hogy meghívott. Ő pedig volt olyan aranyos, hogy mindössze egy csókot kért tőlem érte, amit természetesen meg is adtam neki, és még borravalót is kapott. 
Mivel már sötét volt, Oikawa szorosabban fogott magához, ahogy felszálltunk a Metrora. Nem voltak sokan, de olyan kevesen sem. Sokat utaztunk vele, így ahogy adódott egy hely, Oikawa egyből leült oda, majd az ölébe húzva fogott magához szorosan.
  - Megvagy? Jó így? - tette az állát a vállamra.
  - Igen. A legjobb - döntöttem a fejemet az övének, majd egy puszit adtam az arcára.
Így utaztunk vagy húsz percet, és közben a legnagyobb biztonságban éreztem magamat Oikawaval. Ő megtudta nekem adni azt a kellő biztonságot, hogy érezzem, minden rendben van, és senki se árthat nekem.
  Ahogy megérkeztünk az úti célunkhoz, még tíz percet sétáltunk, hogy elérjünk az Eiffel toronyhoz. Volt akkora szerencsénk, hogy rajtunk kívül maximum 20 ember volt, így nagyon hamar sorra is kerültünk. A liftbe mi ketten szálltunk be, valamint egy idős néni, és egy hozzátartozó hölgy. A lift ahogy elindult megszorítottam barátom kezét.
  - Félsz? - nézett le rám mogyoróbarna szemeivel.
  - Picit a magastól - vallottam be.
  - Minden oké lesz - puszilta meg a fejemet - Itt vagyok, és vigyázok rád - döntötte össze a homlokunkat, mire lehunytam a szememet.
Így maradtunk egészen addig, míg az építmény legtetejére ne értünk. Ott kicsit félve léptem ki a liftből, Oikawa pedig szorosan fogta a kezemet. A szél enyhén fújt, de ettől függetlenül kellemes meleg volt.
  - Oké - állt mögém Oikawa, majd befogta a szememet - Bízol benne, babu?
  - Mit akarsz csinálni?
  - Bízol bennem? - suttogta a fülembe mély hangon.
  - Bízom - nyeltem aprót.
Oikawa ekkor a másik kezével, mellyel nem fogta a szememet, megszorította a kezemet, és lépkedni kezdett velem lassan. Minden lépésnél valami édes dolgot suttogott a fülembe, melytől erősen dobogott a szívem.
  - Nyújtsd előre a kezedet, ott a korlát - szólt halkan.
Tettem amit kért, és lassan előre nyújtotta a kezemet, és amikor megéreztem a korlátot, erősen megmarkoltam azt.
  - Hunyd be a szemedet, elveszem onnan a kezemet - ölelte át szabad kezével a derekamat.
Ismét tettem amit kért, és behunytam a szememet, ő pedig elvette a kezét onnan. Éreztem, hogy a meleg tavaszi szél az arcomat átszeli. Oikawa a másik kezével is átölelte a derekamat, majd ezt követően szorosan mögém állt, és kezeit a korlátra helyezte, az enyémekre, és összekulcsolta kezeinket.
  - Nyisd ki babu a szemedet - tette az állát a vállamra, én pedig tettem amit kért.
A szememet kinyitottam lassan, és olyan hirtelen csapott fejbe a csodálatos kilátás, hogy a szívem erősen kezdett el verni. Az est eljövetele miatt csak a házakból kiszűrődő fények világították meg az utcákat, valamint a házakon kívüli fények. Egyszerűen annyira gyönyörű volt  a kilátás, hogy bekönnyeztem.
  - Gyönyörű, igaz? - döntötte Oikawa a fejét az enyémnek, miközben szorosabban fogott magához.
Egyszerűen felborított érzelmileg ez a helyzet. Ahogy néztem Párizs varázslatos esti kilátást, ahogy Oikawa magához ölelt, elöntött a melegség belülről teljesen.
  - Én annyira szeretlek téged - kezdtem bele érzékeny hangon - Egyszerűen szavakba nem tudom önteni, és azt sem, hogy mennyire köszönöm neked, hogy itt vagy nekem, és ennyi mindent megadsz nekem - csuklott el a hangom a végére.
  - Mindig itt leszek neked, [Név] - szólt ő is érzékenyebben - Ütközz akadályokba, én itt leszek, és együtt megoldjuk. Soha nem foglak téged egyedül hagyni, ezt megígérem. Ha vitázunk, vagy összeveszünk, én akkor is teljes szívemből szeretlek téged. Máskülönben nem tennék meg ennyi dolgot a boldogságodért. Annyira boldog vagyok, amiért itt vagy nekem, és segítesz túlélni a nehéz időszakokat. Hálás vagyok neked, és talán nem is tudod mennyire. Egy rossz napom után te vagy az, aki képes életet adni belém, és az egyetlen ember akivel beszélni akarok olyankor Iwa-chanon kívül.
  - Soha nem akarok elszakadni tőled - szóltam könnyezve.
  - Nem is kell - puszilta meg az  arcomat - Én nem tudok neked milliós ékszereket, meg drága dolgokat adni. Csak azt, mit érzek. Azt a hatalmas nagy szeretetet.
  - Nekem ez nem baj - kezdtem el szipogni - Még akkor is szeretnélek, ha nem lenne házad, de akkor úgyis befogadnálak téged. Nekem többet ér az, hogy megölelj, vagy lássalak, mint mondjuk egy póló, vagy bármi más. Nekem már az is nagy szó, ha hallhatom a hangodat. Én mindent megadnék azért, ha csak pár másodpercig is halljam a hangod, ha nem vagyunk együtt.
  - Basszus - hajtotta a fejét a vállamra - Soha nem hittem volna, hogy valaha ennyire szerelmes leszek valakibe.
Szó nélkül fordultam meg, mire ő elemelte a fejét a vállamtól, és a szemembe nézett.
  - Szeretlek - néztem a szemébe könnyezve.
  - Én is szertelek téged, kicsim - mosolygott rám fátyolos tekintettel, majd lehajolt és megcsókolt.
Ez a csók más volt mint a legtöbb. Tele volt érzelemmel, és szeretettel. Irtózatosan sok szeretettel. Ahogy ott álltunk az Eiffel torony tetején, és Oikawa csókolt, akaratom ellenére is lefutott pár könnycsepp az arcomon a boldogságtól.
  Nem tudom mennyi idő telhetett el, de nem is érdekelt. Csak az, hogy Oikawaval lehettem, őt ölelhettem, őt csókolhattam. Semmi más.
Amikor már vagy másfél óra is eltelhetett, megnéztem a telefonomat. Tíz óra múlott nem sokkal, így úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szállásra. A szállásra háromnegyed tizenegy után értünk, ami igen csendes volt. Gondolom mindenki pakol, hiszen holnap megyünk haza, valamint a tegnapi baleset miatt senki se szeretne ma felejthetetlen dolgot csinálni.
  A szobámhoz érve kinyitottam az ajtót, Oikawa pedig bement rajta. A kulcsot kiszedtem, majd belülre tettem. Barátom ledobta az ágy mellé a tornazsákját, a cipőjét a fogas alá, majd a hűtőhöz lépett, és kiemelt egy üveg vizet, majd ivott belőle. Én addig lettem a fogas alá a tornazsákom és a cipőmet, és az ágy előtt megállva próbáltam elég erőt összeszedni ahhoz, hogy összepakolhassak. Ahogy álltam, hallottam ahogy kattan a zár az ajtón, így a fejemmel automatikusan hátra néztem.
  - Miért zártad be? - pislogtam barátomra.
  - Csak...nem szeretném ha bárki zavarna - szólt zavartan, majd mögém sétált, és a fejemre adott egy puszit.
Ahogy a fejemre ráhintette a puszit, kezével oldalamat kezdte el cirógatni, míg ajkaival a vállamra tapadt, és óvatos csókokkal halmozta be a felületet.
  - Oikawa? - szóltam halkan.
A barna hajú fiú nem válaszolt, csak feljebb haladt a vállamról, míg el nem érte a nyakamat. Ott finom csókokkal hintette be a bőrömet, melytől kicsit megremegtek a lábaim. Ajkai közé vette a bőrömet, majd óvatosan szívni kezdte azt.
  - Hé... - csuklott el a hangon.
Oikawa ekkor ajkait elhúzta a nyakamtól, majd fejét a vállamra hajtotta.
  - Nem bírom ki [Név] - szólt halkan - Annyira szeretném már. Hozzád szeretnék érni olyan módon. Szeretnék veled egy szép estét. Szeretném ha az első alkalom különleges lenne, és az, hogy itt vagyunk Párizsban nem mindennapi alkalom.
  - Félek.. .- szóltam halkan.
  - Mindennél jobban figyelnék rád - szorított magához, majd az arcomra adott egy puszit.
  - Ha szólok, akkor leállunk? - kérdeztem halkan.
  - Azonnal - ígérte meg Oikawa.
Ezután nem szóltunk semmit. Oikawa lassan maga felé fordított, majd a szemembe nézett. Pillanatok múlva közelebb hajolva ajkait az enyémekre tapasztotta, és lassú csókba kezdett velem. Miközben csókolt aprókat kezdett el velem az ágy felé lépkedni, míg el nem értük azt. Ott leült velem, majd tovább csókolt. Csókja gyengéd volt, és érzelmes.
  - Levehetem? - szakadt el ajkaimtól egy pillanatra, majd fehér pólómra nézett.
Aprót bólintottam, ő pedig megfogta a pólóm szélét, kihúzta a betűrt nadrágomból, majd lassan elkezdte levenni. Ahogy meleg ujjai a bőrömhöz értek, libabőrös lettem és kirázott a hideg. Amint megszabadultam a pólómól, Oikawa levette a sajátját. Izmai megfeszültek minden egyes mozdulatnál, én pedig aprót nyeltem a szépséges látvány miatt, amit felsőteste okozott.
  - Megvagy? Minden rendben? - kérdezte apró mosollyal az ajkain.
  - Igen - bólintottam aprót.
Oikawa ekkor lenyúlt a tornazsákjához, majd kiemelte belőle a pénztárcáját. Szétnyitotta, majd ezt követően egy kis csomagot emelt elő belőle.
  - Az miért van nálad? - néztem rá meglepetten.
  - Otthon volt, és hoztam - szólt halkan.
  - Te úgy készültél, hogy itt... - szóltam halkan, és nem fejeztem be a mondanivalómat.
  - Igen - nézett rám, majd a kis zacskót letette az éjjeliszekrényre, és közelebb ült hozzám.
  - A melltartó maradhat? - kérdeztem rekedt hangon.
  - Persze. Nem kell leszedned, ha nem akarod - simogatta meg az arcomat, majd combom alá nyúlt, valamint hátam mögé, és az ágyra fektetett. 
Ezt követően fölém mászott, majd óvatosan az ajkaimra tapadt. Lassan csókolt, és engedte, hogy én irányítsak.
  - Olyan puhák az ajkaid - suttogta, majd ajkaival a nyakamra vándorolt.
Finom csókokkal borította be a felületet, miközben egyik kezével oldalamat simogatta. Hihetetlenül jól esett a gyengédsége, viszont a hasamban ott forgolódtak a pillangóim is. Félek ettől az egésztől, de megbízom benne. Ahogy nyakamat borította be csókokkal, az ajkaimon úgy vettem egyre szaporábban a levegőt, persze próbáltam halk lenni.
  - Olyan jó illatod van - nézett velem ismét szembe, majd ajkaimra adott egy puszit.
Apró puszikat kezdett el adni az ajkaimra, közben a nadrágom cipzárját kezdte el lehúzni.
  - Levehetem a nadrágodat? - suttogta ajkaim közé, mire bólintottam.
Először ő maga szabadult meg a nadrágjától, majd az enyémet is elhúzta lassan. A sötétben végig vezettem a tekintetem Oikawa egész testén. Derekán megakadt a tekintetem, ahol sikeresen elkaptam azt a pillanatot, hogy a fiúnak dudorodik a szürke alsónadrágja. Tekintetem egyből a plafonra kaptam, Oikawa pedig megsimogatta a combomat.
  - Rendben vagy? - kérdezte kedves hangon.
  - Igen.
  - Tudod muszáj lesz ezt levennem - simogatta meg alhasamat, ahol volt a bugyim széle.
  - Tudom - nyeltem aprót.
Oikawa nem szólt, csak hasamra kezdett el adni puszikat, melyek csiklandozták bőrömet.
  - Hé, ez csikiz - húztam mosolyt az ajkaimra.
Éreztem ahogy elmosolyodik, majd hirtelen az ajkait a hasamra nyomta, és kifújta a levegőt, melytől felnevettem.
  - Csak nem csiklandósok vagyunk? - nevette el magát.
  - Állj le - szóltam rá nevetve.
  - Végre nem vagy olyan merev - sóhajtott megkönnyebbülve, majd ismét puszilgatni kezdte  a hasamat.
Percek teltek el, Oikawa pedig a következő szintre lépett.
  - Levehetem? - célzott az alsó fehérneműmre - Vagy leveszed te?
  - Leveszem inkább én - szóltam zavartan, majd lassan megszabadítottam magamat a bugyimtól, és az ágy mellé helyeztem.
A szememet erősen lehunytam, és éreztem, hoyg az arcom tiszta vörös lesz.
  - Babu - mászott fölém Oikawa, és megsimogatta az arcomat - Ne legyél zavarban, nekem is ilyen van. Csak kicsit másabb.
A zavarom ellenére elröhögtem magamat a hülyeségén.
  - Kicsim, nincs baj, vigyázok rád, és próbálok mindent megadni, hogy jobb legyen - csókolta meg a homlokomat, majd elvette kezemet az arcomtól - Jó? - nézett a szemembe, mire aprót bólintottam.
Oikawa ekkor lehajolt, majd az ajkamat kezdte el csókolni, míg egyik kezével megszorította az enyémet, ezzel jelezve, hogy itt van velem. Percekig tartott a csókunk, s ezt követően Oikawa szabad kezével elkezdte simogatni a combomat, és el is érte, hogy megremegjek az érintése miatt. Ujjaival óvatosan kicsit szétnyitotta, majd belső combomat kezdte el simogatni. Közben egy pillanatra se állt meg, és csókolt lassan tovább. Ismét percek teltek el, ő pedig lépett. Lassan testem legérzékenyebb részéhez vezette kezét, majd egy darab ujjával végigsimított rajta. A testem automatikusan összerezzent, és összezártam a lábamat.
  - Babu, nem akarom, hogy fájjon - suttogta az ajkamra - Te is tudod, hogy kell ezt. 
  - Nem lehetne nélküle? - suttogtam.
  - Szeretném ha ellazulnál, és ez segít azon, hogy ne fájjon annyira, és jobb legyen - döntötte a homlokát az enyémnek - Babu, fájni fog enélkül.
  - Így is-úgyis fájni fog - néztem oldalra.
  - De ezzel nem annyira - adott puszit az arcomra - Én csak jót akarok neked. 
  - Tudom - vezettem végül vissza rá a tekintetemet.
Ő egy apró, és kedves mosolyt küldött felém, majd ismét az ajkaimra tapadt. Lábamat ellazítottam, ő pedig élt a lehetőséggel, és egyetlen egy ujjával simogatni kezdte a gyenge pontomat. Pillanatok múlva ujját lejjebb helyezte, majd lassan belém vezette. A testem megfeszült, és belesóhajtottam erősen Oikawa csókjába.
  - Basszus... - suttogta a csókba - Olyan aranyos a hangod - csókolt meg újra, ám ezúttal sokkal szenvedélyesebben, amitől éreztem, hogy a pillangók mozogni kezdenek a hasamban. Ahogy csókolni kezdett, ujját mozgatni kezdte bennem. Ismeretlen érzés járta át a testem minden egyes porcikáját. Sose hittem volna, hogy ez az egész ilyen érzés.
  Csak feküdtem a barna hajú fiú alatt, miközben ő csókolt, és már két ujjával próbálta elérni, hogy a későbbiekben ne fájjon az együttlét. Vagy tíz perc is eltelhetett, amikor erősen kezdtem kapkodni a levegőt, és egy furcsa érzés járta át a testemet.
  - Jól vagy? - húzta ki óvatosan ujjait belőlem, majd másik kezével megsimogatta arcomat.
  - Furcsa érzés - vallottam be őszintén.
  - Nem volt rossz? - kérdezte aggódva - Nem fájt?
  - Nem, kellemes volt - vallottam be pírral az arcomon.
  - Akkor jó - könnyebbült meg, majd a szemembe nézett - Levehetem a boxerem?
  - Igen - szóltam halkan.
Oikawa az éjjeliszekrényről levette az óvszert, majd maga mellé helyezte. A szürke színű boxeréhez nyúlt majd lassan leemelte magáról, és a ruhadarabot a többi mellé tette az ágy mellett. Direkt nem néztem oda. Direkt, mert még ennél is jobban vörös lennék. De a kíváncsiságom jobban hajtott, ezért a sötétben odapillantottam Oikawa csípőjére. A fiú épp felhúzta legnemesebb részére az óvszert, nekem a szívem pedig őrületes tempóban kezdett el dübörögni a mellkasomban. Most tényleg megfog történni, és én nem tudom ezt felfogni. Egyáltalán nem tudom. 
  - Minden rendben? - hajolt fölém, majd megsimogatta az arcomat, és eközben csípőjével befurakodott a lábam közé.
Éreztem ahogy kemény férfiassága nekem nyomódik, és egyre jobban kezdtem félni.
  - Kicsit...furán érzem magam... - néztem a szemébe.
 - Minden rendben lesz - vette fel velem a szemkontaktust - Minden, jó? - szorította meg a kezemet, majd elhajolt és apró puszikat adott az arcomra - Szeretlek - suttogta az ajkamra.
  - Én is szeretlek téged - rekedt meg a hangom.
Szabad kezemmel barna tincseit kezdtem el cirógatni, hiszen tudtam, hogy ezt nagyon szereti.
  - Elkezdhetem? - suttogta az ajkamra, és éreztem, hogy szabad kezével lent eligazítja magát - Készen állsz?
Őszintén? Nem tudom. Csak túlszeretnék esni a fájdalmas részén minél előbb.
  - Igen - szóltam halkan.
Oikawa óvatosan lehajolt, majd megcsókolt engem. Közben kezével elhelyezkedett, és nagyon lassan elkezdett belém hatolni. Némi fájdalmat máris elkezdtem érezni, de ez semmi volt az elkövetkező percekhez képest.
  Oikawa lassan belém csúsztatta magát, én pedig konkrétan felsíkoltottam. A kezemmel erősen kezdtem kapaszkodni a takaróba, barátom kezét erősen szorítottam, nyelvére pedig sikeresen ráharaptam erőből. Ám Oikawa gyorsabb volt, és ő csókba nyögött egy erőset, mielőtt fájdalmasan elkaphatta volna a fejét.
  - Basszus, basszus - szisszentett fel Oikawa, és elkapta a fejét - Babu, jól vagy? Kicsim?
Erősen zártam össze a szememet és a számat. Ez valami borzalmasan rossz érzés. Hogy lehet ezt szeretni? Ez nagyon rossz. És már akkor fájt, amikor még alig volt bennem. 
  Aztán a tekintetem Oikawaéra vezettem. Az előbb felnyögött, nem is kicsit. Ő élvezi, és szeretné ezt. Én pedig azt szeretném, hogyha ő boldog lenne, hiszen az ő boldogsága fontosabb, mint a sajátom. Nem akarom csak amiatt abbahagyni, mert fáj az elején, hiszen ő élvezi.
  - Csak meg kell szoknom - fúrtam a fejemet a vállába. 
  - Fáj? - suttogta a fülembe.
  - Nem annyira - hazudtam be neki sikeresen.
Oikawa várt egy kicsit, majd nagyon lassan megmozdította a csípőjét. Türtőztetni kellett magamat, hogy ne kiabáljak fel fájdalmasan. Barátom a nyakamra hajolt, majd lassú csókokkal borította be a felületet, miközben nagyon lassan kezdett el mozogni a csípőjével.
  Én hittem benne, hogy jobb lesz. Próbáltam élvezni, de nem ment. És nem Oikawaval volt a hiba, hanem velem. Egyszerűen minden apró mozdulatnál úgy éreztem, mintha szétakarna szakadni a testem. Oikawa tényleg gyengéd volt, és egy erősebb mozdulata se volt. Mindvégig csókolgatta  anyakamat, és óvatos volt.
 - Jól vagy? Ne hagyjam abba? Nem fáj? - állt meg egy pillanatra, majd a szemembe nézett.
Egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd megsimogattam az arcát. Barna tincsei izzadtan tapadtak a homlokára, ajkain pedig kapkodta a levegőt. Neki ez jó, és élvezi. Nem akarom elvenni az örömét.
  - Igen, nincs baj - csókoltam meg, mire ő egyből átvezette nyelvét a számba.
Csípőjével egy fokozattal gyorsabban mozgott, én pedig próbáltam visszatartani a sírást, hiszen iszonyatosan fájt. Próbáltam ellazulni, de nem ment. Szörnyű volt az egész, hiába volt Oikawa gyengéd.
Olyan 10 perc is eltelhetett, amikor Oikawa erősen kezdte el kapkodni a levegőt, és csípőjét is gyorsabban mozgatni.
  - Basszus... - sóhajtott fel erősen, majd megcsókolt.
Ebben a pillanatban Oikawa erősen hozzányomta a csípőjét az enyémhez, melytől egy fájdalmas hang szaladt ki a torkomon, de ez a hang semmi volt ahhoz a hanghoz, ami Oikawaból távozott, mert elérte őt a gyönyör legnagyobb foka. Testünk összetapadt az izzadságtól, Oikawa pedig kapkodta a levegőt. Egy utolsó csókot adott, miközben próbálta egyenletessé tenni a lélegzetét.
  - Minden rendben? Jól vagy? - kérdezte aggódva, mire a sírást visszafojtva bólintottam egyet.
Oikawa egy puszit adott a számra, majd óvatosan kihúzta magát belőlem. Itt tört el a mécses. Fájdalmasan haraptam az ajkamba, hogy ne kiabáljak fel. Egyszerűen annyira fájdalmas volt ahogy kihúzta magát belőle, pedig gyengéd volt. Oikawa felállt, majd felhúzta az alsónadrágját. A használt óvszert kettő papír zsebkendőbe csomagolta, majd a kukához sétált vele. Eközben én nem bírtam tovább. Halkan elsírtam magamat, miközben a takaró alá bújva nyomtam a fejemet a párnába. A barna hajú fiú ahogy visszafelé jött, felnyomta a kislámpát, és az ágy szélére ült.
  - [Név]? - kérdezte halkan.
Képtele voltam megszólalni. Mondta, hogy szóljak, hogyha fáj. Meg is kérdezte, nem is egyszer. Viszont azt akartam, hogy neki jó legyen. 
  Sírva vettem egy nagy levegőt, hogy megtudjak szólalni.
  - Babu, mi a baj? - kérdezte rémült hangon Oikawa - Kicsim... - ült közelebb, ám mielőtt hozzámérhetett volna, én megszólaltam.
  - Hívd...hívd...Hívd ide Izumit... - bőgtem el magam végleg, hiszen még mindig rettenetesen fájt alul.
  - Baszki - szaladt ki Oikawa száján rémülten, majd felpattant, és úgy, ahogy volt izzadtan és boxerben rohanni kezdett a szobájukba.
Próbáltam nem a fájdalomra gondolni ami az alhasamban keletkezett, de egyszerűen képtelen voltam. Én tudtam, hogy az első fáj, de nem azt, hogy ennyire.
  Percek elteltével nyílott az ajtó, majd valaki belépett rajta. A fejemet képtelen voltam felemelni és ahhoz se volt erőm, hogy felöltözzek. De nem is érdekelt abban a pillanatban.
Az illető leült az ágy szélére, majd óvatosan megsimogatta a hátamat a takarón keresztül.
  - Gyere ide - szólt lágy hangon, mire a sírás még jobban kitört belőlem.
Fejemet felemeltem, és alig láttam a könnyeimtől. Remegő kézzel mutattam le az ágy mellé, a fiúnak pedig egyből leesett, hogy mit akarok. Felvette nekem a bugyimat, és a fölsőmet, majd elfordult míg felhúztam magamra a ruháimat. Percekig eltartott ez, mivel a kezem remegett, és nehezen ment jelenleg az öltözködés. Amint ezzel megvoltam, közelebb ültem a kreolbőrű fiúhoz, ő pedig felém fordult.
  - Jól vagy? - kérdezte aggódó arccal.
Hevesen ráztam a fejemet, hogy nem.
  Izumi aggódó arccal húzott magához, majd tette fejét a párnámra, ezzel eldőlve velem. Fejemet a mellkasára tettem, miközben hasánál próbáltam meg minél szorosabban magamhoz ölelni, miközben könnyeim hullottak a szememből. Legjobb barátom a hátamat simogatta, miközben csöndben volt.
  - Kérdezte... - törtem meg a csendet - Kérdezte, de én azt akartam... - szóltam zokogva, miközben akadozva kapkodtam a levegőt - Nem volt jó...Kurvára fájt - nyögtem ki rázkódó vállal, miközben összevissza beszéltem - Azt akartam, hogy neki is jó legyen...jót akartam...de nem volt jó...Gyenge volt és óvatos...mégis...mégis... - szóltam egyre halkabban.
  - Később mindent megbeszélünk, de most nyugodj meg, jó? - adott egy puszit a homlokomra.
Képtelen voltam válaszolni, csak zokogva fúrtam a fejemet a mellkasába, miközben a fájdalom nem akart elmúlni az alhasamban.
  A gondolatok repdestek az agyamban, és egyszerűen rossz volt belegondolni, hogy így kellett végződnie a kirándulásnak. Ilyen pokoli módon.

-----------------------------------------
Ha jól számoltam, akkor lehetséges, hogy ez a leghosszabb része a könyvnek.
Ma kereten egy éve, 2019.03.30.-án indult el a könyvem, szóval ez egy egyfajta szülinapi rész is. Nagyon durva, hogy mennyi minden történt ezalatt az egy év alatt, és az is, hogy végre letudtam írni ezt a részt mert már nagyon régóta benne volt a fejemben.
Szóval amúgy Boldog Szülinapot a könyvnek. <3