Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 68 -

Az éjszaka folyamán alig bírtam bármit is aludni. Az agyam folyamatosan csak pörgött és arra tudtam gondolni, hogy Izumi majdnem megcsókolt. Mert azt akarta, hiszen másra nem tudok gondolni. Teljes mértékben nem értettem a helyzetet. Nem szeret engem, ebben biztos vagyok és lehet csak egy gyenge pillanatában döntött így, hogy ekképp cselekszik. Amikor reggel felébredtem, Oikawa még mindig mellettem volt. Egyből eszembe jutott, hogy el kéne neki mondanom. Azonban hogyan? Nem tudom, hogy egy ilyen dolgot hogyan lehetne elmondani bárkinek is. Úgy gondolom, hogy először Izumival kell ezt megbeszélnem és majd utána Oikawaval. Vagy fordítva? Nem tudom. Soha nem volt még ilyenben részem és nem tudom, hogy mitévő legyek. Tanácstalan voltam és mindenképpen elszerettem volna mondani valakinek, de nem tudtam, hogy kinek. Oikawanak nem mertem és a fiúknak se. Anyának kéne? Vagy ez nem jó ötlet? Ahj, fenébe, nem tudom!
  Képtelen voltam tovább aludni így csak Oikawa mellkasába nyomtam a fejemet, majd magamhoz szorítottam őt.
  - Ébren vagy?  kérdezte álomittas hangon.
  - Igen - suttogtam.
  - Maradjunk még így egy kicsit - bújt hozzám, és szorosabban fogott magához - Olyan jó meleg vagy.
  - Ez kicsit furcsán hangzott - mosolyodtam el.
  - Tudom, de ez az igazság - nevette el magát halkan, majd a fejemre adott egy puszit - Olyan jó veled aludni - ölelt magához, miközben arcát belefúrta a hajamba.
  - Oikawa - szóltam halkabban. Elkell neki mondanom. Muszáj.
  - Hm?
  - Én...tudod...csak azt szeretném - habogtam össze vissza. Félek elmondani neki.
  - Mi az, babu? - szólt álmosan.
  - Szeretlek - szóltam végül, és teljesen mást mondtam.
  - Oh, én is szeretlek - szólt érzékeny hangon, majd kaptam még egy puszit a fejemre - Gyere ide - szólt kedvesen, majd a hátára feküdt és a mellkasára húzott.
Kezemmel átkaroltam a hasánál és úgy öleltem őt magamhoz. Fejemet a mellkasába fúrtam, és egyből megéreztem kellemes illatát. Oikawa a hajamat kezdte el cirógatni, másik kezével pedig átkarolta azt a kezem, mellyel szorítottam őt. A fejemre adott pár puszit, majd ásított egyet.
  - Minden reggel így akarok kelni - szólt mosolyogva, mire csak jobban belenyomtam a fejem a mellkasába - Most itt lesz a nyár és sokkal több időt tudunk együtt tölteni. Úgy várom már - az öröm megtalálható volt a hangjában és emiatt képes voltam végre elterelni a gondolataimat és rá figyelni teljes mértékben.
  - Én is - pusziltam meg fedetlen mellkasát.
  - Majd sok programot csinálunk együtt. Eljárkálunk sétálni, moziba, strandra, egymásnál leszünk, ott alszunk a másiknál. Olyan jó belegondolni - sóhajtott mosolyogva - Bár nekem mindegy, hogy mit csinálunk, csak veled legyek.
  - Ezzel nem vagy egyedül - nevettem el magam, majd felnéztem arcára.
Barna tincsei kócosan álltak a fején, miközben álmosan nézett rám. Ez a pillanat minden kincset megért, nekem pedig megdobogtatta rendesen a szívemet. Rámásztam Oikawa testére, majd két kezemet a feje mellé vezettem és úgy támaszkodtam meg. Ujjaimmal elkezdtem piszkálni a tincseit.
  - Na szia - mosolygott rám.
  - Szia - néztem rá kedvesen, majd arcára adtam egy puszit.
  - Máshová is kérek - mosolygott rám.
  - Hova szeretnél?
  - Nincs tipped?
  - Jobb lenne, ha te mondanád ki.
  - Inkább megmutatom - mosolygott, majd adott egy puszit az ajkaimra.
A takaró alatt felvezette kezeit derekamra, majd magához szorított erősen, miközben egyre hosszabb ideig tapadt ajkaimra. Elhajolva ismét egy puszit kaptam tőle, majd ezt követően ahogy ismét ajkaival érintette az enyémeket, nyelvével lenyomta alsó ajkamat, én pedig hagytam neki, hogy ő irányítson. Beleremegett az egész testem, ahogy a nyelvével a saját nyelvemhez ért. Oikawa ezt megérezte, és belemosolygott a csókba, mielőtt elkezdte volna. Ezt követően finoman kezdett el csókolni, ami így reggelre tökéletes is volt. Ajkait lassan mozgatta, nekem pedig úgy áradt szét a melegség és a forróság a testemben. A szívem gyorsan kalapált, a pulzusom pedig az egekben volt. Olyan mély érzések kötöttek Oikawahoz, hogy szavakkal nem tudnám leírni. Imádtam mindent, ami ő volt. A hangját, a tekintetét, a szemeit, a puha haját, a kedves mosolyát, a puha arcát, a testalkatát, az ölelését, az érintését, a csókjait. És még sorolhatnám, hogy mit szeretek benne, de nagyon sokáig tartani. A lényeg egy volt, mégpedig az, hogy szeretem őt. Mindennél jobban. 
  A percekig tartó csókot követően Oikawa óvatosan megszakította azt, majd ezt követően arcomat hintette be puszikkal, és így vándorolt lefelé, ahol megcélozta nyakamat. A takaró alatt derekamat cirógatta, miközben óvatos és meleg puszikkal hintette be a nyakam felületét. A kellemes bizsergés és melegség körüljárta a testemet, és rettentően boldognak éreztem magam.
  - Megjelölhetlek picikét? Csak nagyon picit - suttogta halkan a fülembe, mire ösztönösen bólintottam.
Oikawa ekkor keresett egy részt, ami annyira nem látszódik ki ha ruha van rajtam, és ajkait megállította azon a szent helyen. Szívni kezdte a bőrömet, én pedig összeszorítottam ajkaimat, hiszen nem szerettem volna, hogyha bármilyen hang is távozik belőle. Oikawa percekig ostromolta a bőrömet, majd ezt követően puszit adott rá, és visszahajolt arcomhoz. Ekkor végigvezette egyik kezét a gerincem vonalán, mire a hideg végigfutott a testemen. Tarkómon felvezette a kezét, majd a hajamba túrva, közelebb húzott magához és megcsókolt. Oikawa most kicsit hevesebb volt, mint az előbb, de nem bántam. Percekig voltunk elfoglalva a másikkal, amikor az ajtó kinyílott.
  - Reggeli - nézett ránk Mattsun - Mondjátok, hogy van rajtatok ruha - kerekedett el a szeme.
  - Épp keresztgyereket gyártunk nektek. Szerinted? - nevette el magát Oikawa.
  - Megcsalsz. Megint - nézett rá Mattsun fapofával, majd ott hagyott minket. 
  - Menjünk reggelizni - néztem Oikawara.
  - De én már megkaptam a reggelim - harapott szája szélébe.
  - Ez rohadt nyálas volt, Jézusom - röhögtem el magam.
  - Tudom és bocsi - nevette el ő is magát, majd óvatosan maga mellé tolt és felült.
Oikawaval mind a ketten felöltöztünk és rendbe szedtük magunkat. Ezt követően lesiettünk reggelizni. Mindenki itt volt, még Izumi is, aki természetesen felém se nézett. Érthető volt ez a viselkedése, azonban nekem mégis rosszul esett.
  Reggeli után Oikawaék elrohantak a játékszobába, én pedig Izumihoz mentem, hogy beszélgessek vele. Fent volt a szobájában és pakolt, amikor beléptem hozzá.
  - Ne haragudj, de szeretnék veled beszélni - szólaltam meg, mire ő pont akkor dobta a szennyest a táskájába.
  - Most nem igen érek rá, szóval ha nem baj, akkor majd később - szólt pakolás közben.
  - Izumi, rettentően félek, hogy a barátságunkra fog menni a tegnap esti dolog. Nem akarlak elveszíteni - szóltam fájóan.
  - Nem is fogsz - nézett rám, miközben egy tusfürdőt dobott a táskájába - Nem történt semmi este, ugye tudod?
  - Ne csináld ezt, basszus. Nem képzeltem be semmit.
  - Én azt tudom - egyenesedett fel - De én se csináltam semmit. És nem is akartam, oké?
  - Nem tudom, hogy miképp álljak hozzád ezek után... - halkultam el.
  - Ugyanúgy, mint eddig, [Név] - nézett rám furcsán.
  - Izumi, kérdezhetek valamit? - csuklott el a hangom.
  - Nem - nézett rám, nekem pedig elkezdett a torkomban egy gombóc keletkezni - Nem történt semmi, felejtsd el a tegnapot, és kész. Menj inkább pakolni.
  - Őszintén szólva fáj, hogy így viselkedsz velem. Olyan távolságtartó vagy.
  - Te is tudod nagyon jól, hogy mostanában összejött minden, [Név]. Kérlek szépen ne fárassz, oké?
  - Megölelhetlek?
  - Most nem szeretném - ült le az ágyára, majd úgy pakolt tovább - Menj pakolni.
Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, a mellkasom fájni kezd és a sírás rossz érzése van a számban. Szó nélkül mentem ki a szobából, ahol pechemre belefutottam valakibe.
  - Iwaizumi nem jön játszani? - nézett le rám Mattsun és eléggé meglepődött amikor meglátta könnyes szemeit - Öhm, történt valami? - nézett Izumi szobájára majd rám.
Aprót bólintottam, miközben összefontam magam előtt a kezemet.
  - Szeretnél róla beszélni?
  - Nagyon - nyögtem ki halkan.
Mattsun óvatosan megfogta a karomat, majd a szobájukba vezetett. Leült a saját ágyára én pedig leültem vele szembe. Mattsun egy csomag zsepit vett ki a táskájából, majd felém tartotta.
  - Ez lehet kelleni fog. Csokim az nincs, szóval ezzel kell beérned.
  - Egyem meg? - nevettem el magam, miközben éreztem, hogy egy könnycsepp elhagyja a szememet.
  - Hát ha akarod, akkor meg is eheted - nevette el magát - Na mesélj, mi történt? - kérdezte aggódva.
Picike sírás mellett, de eltudtam mondani Mattsunnak, hogy mi történt tegnap, valamint ma.
  - Ajjaj - vakarta meg a fejét - Én nem tudok semmit arról, hogy esetleg Iwaizumi szerelmes lenne beléd, vagy hasonló. Nem szokott ilyenről beszélni és nem hiszem, hogyha ez igaz is lenne, akkor pont Oikawanak mondaná el. Lehet tényleg azért volt ez az egész, mert ott akkor este volt, fáradt is volt, és nincs jól mostanában lelkileg. Vagyis én erre gondolok. Iwaizumi egyenes ember, szóval ha lenne bármi is, akkor elmondaná.
  - De akkor miért viselkedett most így velem? Én nem akarom őt elveszíteni és azt se akarom, hogy eltávolodjunk.
  - Nem fogtok - ült mellém, majd átkarolta a vállamat - Csak most nehéz időszakban van, de minden oké lesz - szorongatott magához - Ezért a dolog miatt nem érdemes könnycseppeket ejteni. Meglásd, rendbe jön minden.
  - Köszönöm, hogy meghallgattál - néztem rá hálásan.
  - Volt már nehezebb dolgom is - mosolygott rám viccesen.
  - Oikawanak mondjam el?
  - Szerintem Izumi elfogja neki mondani. Ő ilyen és akármekkorát is hibázik, de Oikawanak elmondja, szóval ne aggódj. Rendbe jön minden, tényleg. Csak idő kell.
  - Rendben - sóhajtottam halkan - Kell segítség összepakolni?
  - Már kész vagyok - mutatott a holmijára - És te?
  - Még van mit elpakolnom és úgy érzem, hogy Oikawanak is én pakolok össze - nevettem kínosan.
  - Nagyon el van most a játékokkal - nevette el magát a fiú.
  - Igen, láttam rajta tegnap - mosolyogtam kedvesen, majd felálltam az ágyról és a használt zsepit a kukába tettem - Akkor majd később még beszélünk - intettem Matsunnak, aki egy mosolyt küldött felém, majd ott hagytam a szobáját.
Nagy valószínűséggel igaza van Mattsunnak és őszintén szólva én nem is attól félek a legjobban, hogy Izumi belém szeret, hanem, hogy eltávolodik tőlem és a barátságunk már nem lesz olyan, mint volt. A későbbiekben viszont rákellett jönnöm, hogy ez nem fog előfordulni. Soha.