Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- Epilógus -

1 év múlva

1 év telt el a történtek óta.
A kiérkező mentők nem tudták megmenteni Izumi életét. Azon a napon összetörtem, Tooruval együtt. Elveszítettük azt az embert, aki olyan volt számunkra, mintha csak a testvérünk lett volna. A szülei, és mi se tudtuk felfogni ezt a helyzetet, és emésztett minket a bűntudat. A szülőket az örökbefogadás miatt, engem azért, mert nem viszonoztam a szerelmét, Toorut pedig azért, mert rossz barátnak gondolta magát. Mindenki hibásnak érezte magát, és mindenki úgy gondolta, hogy miatta halt meg Izumi. Pokolian fájt, hogy nem tudtunk neki segíteni és hagytuk elveszni őt a sötétségnem. Nem voltunk teljesen ott mellette és magára hagytuk. Mi így éreztük. És legbelül tudtuk, hogy ez tényleg így volt.
Tooru elmondta, hogy ő az elejétől kezdve tudta, hogy Izumi szerelmes belém. Komolyan lehet valakinek ennyire jó baráti kapcsolata, mint ami nekik volt? Ugyanazt a lányt szerették, mégis konfliktusok nélkül megbeszélték a dolgokat, és Izumi nyíltan felvállalta előtte, hogy szeret engem. Ő pedig elfogadta, és nem tiltott el tőle. Tooru, aki folyamatosan féltékenykedett másokra, mégis, az egyetlen ember, aki szerelmes volt belém rajta kívül, velem lehetett. Megbízott benne, és tudta jól, hogy szükségem van rá és neki is rám. És hagyta. Izumi pedig nem választott szét minket, hanem elfogadta, hogy én kivel vagyok boldog. Egy ennyire nagyszerű ember, mint ő, nem érdemelte volna ezt. Nagyon nem.
Miután Mattsunék is megtudták, hogy mi történt összetörtek. Mind összetörtünk. Nem tudtuk elfogadni, hogy Izumi itt hagyott minket. Depressziós lettem, még annál is jobban, mint amikor apa velünk élt. Egyszerűen semmi se tudott segíteni, hogy jobban legyek. Tooru is kikészült, így nem tudtuk a másikat megvigasztalni, mindössze ott lenni neki. Ami nehéz volt. Két megtört ember nem tudta jobbá tenni a másik lelkét. Mardosott a bűntudat, emésztett minket a fájdalom, és rettentően hiányzott Izumi. Szerettük volna hallani a hangját, szerettük volna megölelni és elmondani neki, hogy szeretjük és mennyire hiányzik. Szerettük volna megakadályozni, de nem tehettük. Nem változtathattunk a múlton. És ez nagyon fájt.
A temetést követően Tooruval kissé kihűlt a kapcsolatunk, de tudtuk jól, hogy ez azért van, mert Izumi itt hagyott minket. Ám nem szakítottunk. Tudtuk, hogy Izumi akkor nagyon haragudna ránk, mi pedig nem akartunk még ennél is nagyobb csalódást okozni neki. Együtt maradtunk, és a fájdalom is velünk maradt.

Aztán az idő telt, míg egy év le nem forgott.
Mi tovább tanultunk, egyetemre mentünk. Tooruval ugyanarra az egyetemre mentünk, és Mattsun és Hanamaki is jött velünk. Együtt maradtunk, holott egy valaki hiányzott. Egy olyan valaki, akinek a hiánya még mindig bennünk van, és soha nem fogjuk őt elfelejteni és feldolgozni ezt a traumát. Hiszen könyörgöm. Hogy lehetne azt feldolgozni, ha meghal az egyik szeretted? Sehogy. Idővel könnyebb lesz, képes leszel mosolyogni is, de belül tudod, hogy ő soha nem jön már vissza és soha nem is láthatod, ez pedig felfog emészteni. Életed végéig üldözni fog a fájdalom, amiért elveszítetted őt. Minket is üldözött. Ő volt a legjobb barátom, akivel mindig és mindent megtudtam beszélni és egyszer csak eltűnt az életemből. Képtelen vagyok továbblépni, képtelen vagyok őt elfelejteni. El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik nekem. Hogy hányszor sírok miatta a mai napig, amiért olyan hirtelen itt hagyott minket. Egy remek ember. A világ legjobb embere.
Izumi, fáj, hogy itt hagytál. Üresség maradt utánad a mellkasomban és a szívemben is. Szerettem volna még veled számtalan emléket szerezni. Szerettem volna még együtt nevetni, együtt sírni, együtt beszélgetni. Szerettem volna eltölteni veled még több időt. Csak úgy beszélgetni, látni a másik arcát. Látni, hogy itt vagy előttem. Érezni a jelenlétedet, amit már soha többé nem érezhetek. Szerettem volna még éreztetni veled, hogy mennyire is fontos vagy és mennyit is érsz. Mert sokat értél. Többet, mint bárki más. Többet, mint Tooru, hiszen te olyan voltál, mintha a testvérem lettél volna. De hisz az is voltál, legalábbis számomra. Fáj, hogy többet nem láthatlak téged. Hogy nem hallhatom a hangodat, nem ölelhetlek meg, nem beszélhetek veled. Egyszerűen felemészt az, hogy többé nem vagy itt velem, és tudom, hogy ez soha nem fog elmúlni. Sajnálom, hogy nem tudtam rajtad segíteni és, hogy fájdalmat okoztam neked. Bármikor, akár egyszer is. Mindent sajnálok, amivel rosszat okoztam neked. Mindent. De ugyanekkor köszönök neked mindent. Ha te nem lettél volna, akkor én sem tartanék ott, ahol. Miattad vagyok képes mosolyogni, és miattad élek még mindig. Hiszen ott voltál nekem, Tooruval együtt. Megígértük, hogy mi hárman mindig együtt maradunk, és a szívünk mélyén, még így is van. Ne aggódj, Tooru vigyáz rám, és boldog vagyok vele. Boldogok vagyunk, annak ellenére, hogy hiányzol az életünkből. De sose feledünk téged. Az ígéretek, amiket egymásnak tettünk, örökre fent maradnak és nem fognak elporladni. Én pedig ígérem, hogy soha nem feledlek téged. Soha.

Hisz mindenkinek van egy története. De hármunké túl sötétre sikeredett. És az egyikünké végleg a sötétségbe veszett.

VÉGE

____________________

Ezzel a résszel véget ért Oikawa, Reader és Iwaizumi története.
Először is szeretném elmondani, hogy nem terveztem másik befejezést ennek a történetnek. Annyi lett volna még, hogy Oikawa és Reader szakítanak, de azt kivettem belőle és együtt maradtak. Úgy érzem, hogy ez méltó lezárása ennek a történetnek, ami a kedvenc történetem lett, ami a Wattpadon írtam. Semmit nem bántam meg, amit ide leírtam. Legyen az rossz, vagy jó történés.

Ha lenne bármilyen kérdésetek, akkor nyugodtan tegyétek fel, én válaszolni fogok rá. Akár a történettel kapcsolatban, akár mással. ha van olyan dolog, amire kíváncsiak vagytok a történettel kapcsolatban, ne habozzatok megkérdezni.

Szeretnék nektek mindent megköszönni Tényleg mindent.
Köszönöm a gyönyörű szavakat, a biztatást, a kommenteket. Annyira, de annyira jól estek nekem, hogy el sem tudom mondani.
Köszönök minden egyes csillagot, higgyétek el, rettentően sokat jelentettek nekem.
Köszönöm a 30K olvasottságot, egyszerűen annyira, de annyira hálás vagyok nektek, hogy szavakkal nem tudnám kifejezni magamat. Sokat jelentett nekem ez a könyv, és nehezen zárom le. Fáj lezárnom, hogy őszinte legyek, de egyszer mindennek vége lesz. Ahogy ennek a könyvnek is most. Nagyon, de nagyon nehezen vetek véget neki. Több számomra egy egyszerű könyvnél, ezt tudom jól.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, hogy végig követtétek velem ezt a történetet, hogy elértek titeket az érzések, amiket a részekkel közvetítettem felétek. Mindent köszönök. Mindent. Tényleg.Nagyon szeretlek titeket.