Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 54 -

Ahogy visszaértünk a szállásra, az osztályfőnök szólt, hogy ellehet menni a városba, mert szabadprogram van. Oikawan, Izumin, Mattsunon, Hanamakin és rajtam kívül mindenki elment, csak mi maratunk. Egyrészt mert Oikawa nem érezte magát túl jól a nap folyamán, szóval most pihen egy kicsit. Másrészt pedig holnap egész nap szabadprogramunk lesz, szóval lesz időnk mindenre, nem vagyunk elkésve.
  Még az osztályfőnök is elment a városba, így a mi közösségükből csak öten maradtunk. Oikawaék szobájában voltunk, és ott beszélgettünk. Izumi a saját ágyán ült, és maga mögött a karjai voltak, így támasztotta meg magát. Hanamaki keresztben volt elterülve az ágyon, miközben a telefonja a földön volt, és pedig úgy nézegette azt, hogy a feje lógott az ágyról. Oikawa a saját ágyán volt, és hason feküdt, miközben a feje oldalasan volt a párnán, így a többiekre látott. Jómagam keresztben feküdtem az ágyon, a fejemet pedig barátom hátán pihentettem. Mattsun a földön ült, és a karjait az ágyon pihentette, arra pedig a fejét tette.
  - Mit csináljunk? Még csak 4 óra van - motyogta maga elé Mattsun.
  - Aludjunk - ásított Oikawa.
  - Egy kiránduláson nincs olyan szó, hogy alvás - motyogta Hanamaki.
  - De, itt van - motyogta Oikawa, majd belefúrta a fejét a párnába.
A kezemet felvezettem barna tincsei közé, majd simogatni kezdtem.
  - Menjünk le a medencéhez - ajánlotta fel Izumi.
  - Meleg van hozzá. A nap szétégetne minket - panaszkodott Hanamaki.
  - Jó, akkor mit csináljunk? - sóhajtott Izumi.
  - Kapcsoljuk be a tévét, és nézzünk valamit. Közben chilleljünk.
  - Oikawa mindjárt elalszik - nézett felé Mattsun, majd megbökte párszor a combját - Élsz még?
  - Hagyjál, Mattsun - motyogta a párnába - Nézzétek a tévét én álmos vagyok...
  - Van Google rajta? - néztem a fiúk felé.
  - Nem tudom. Mi még nem tévéztünk. Egyedül Shidoék néztek tévét, szóval ők tudják valószínűleg - kezdett el pötyögni Hanamaki a telefonján.
  - Ha esetleg van Google, nem nézünk valamit Netflixen? - kérdeztem körbe.
  - Én nem vagyok olyan gazdag, hogy Netflixre költsek. Inkább letorrentezem - emelte fel a kezét Mattsun.
  - Nekem sincs Netflixem - nézett fel rám Hanamaki - Egyébként Shido azt írta, hogy van Google rajta.
  - Nekem sincs - húztam a számat.
  - Nekem van, de biztos nem mászom ki innen most - motyogta Oikawa a párnába - Iwa-chan, lépj be nekik.
  - Mióta van Netflixed? - néztem Oikawara, bár ő ezt nem láthatta.
  - Olyan két hete, csak nem nagyon használtam, aztán kölcsönadtam Iwa-channak. Ő legalább elhasználja.
  - Mondtad volna, akkor sorozatokat néztem volna veled - szóltam.
  - Netflix and Chill - dalolta Hanamaki, miközben feltápászkodott és benyomta a tévét.
  - Most, hogy mondod... - röhögött a párnába Oikawa - Most is szóba jöhet.
  - Na még mit nem - kerekedett el Mattsun szeme, mire a többiekkel felnevettünk.
  - Oikawa, mik vannak elmentve neked Netflixen? - kérdezte Hanamaki, miközben PS4-nek a konzolját használta a távirányító helyett. Milyen jó, hogy a fiúk felvannak szerelkezve mindennel.
  - Iwa-chan mik vannak elmentve nekem? - motyogta Oikawa.
  - Hát így meg nem mondod - szólt Izumi, majd átvette Hanamakitól a konzolt, és belépett a fiókba.
Ott a Saját listán kezdte el mutogatni, hogy mik vannak, míg nem egy sorozaton megállapodott a tekintetem.
  - Jóbarátok! - szóltam hirtelen - Nézzük azt!
  - Nekem jó - szólt Izumi - Bár már kinéztem az egészet.
  - Én sose láttam, de sokan mondják, hogy jó - fordult Mattsun a tévé felé, hátát pedig az ágynak támasztotta.
  - Én az első évad végéig jutottam. De felőlem nézhetjük. Vannak benne jó poénok - vont vállat Hanamaki.
  - Oikawanak meg szerintem mindegy - nevettem el magam.
  - Mi van Oikawaval? - ásított a fiú alattam.
  - Semmi-semmi, te csak aludj - pusziltam meg a tarkóját.
Izumi visszaült az ágyra, majd végül elindította az első évad, első részét. Én közben feljebb ültem, és a hátamat a falnak támasztottam, Oikawa pedig fejét az ölembe hajtotta, és úgy pihent tovább. Haját simogattam, valamint barna tincseivel játszottam, miközben néztem a sorozatot.
  Őszintén szólva egy élmény volt a fiúkkal sorozatot nézni. Főleg a Jóbarátokat. Annyit nevettünk, hogy sokszor fájt a hasunk. De főleg azért, mert a fiúk kommentáltál a jeleneteket, amik ezáltal még viccesebbek lettek. Nem csak számomra, hanem számukra is. Míg mi nevettünk, és szórakoztunk, addig Oikawa békésen aludt az ölemben. Olyan megnyugtató volt ahogy a meleg levegőt vette, és közben még jobban hozzám bújt. Teste melege fűtötte az én testemet is, és nem tudtam betelni vele.  Egyszerűen nem. 
  Olyan este 7 óra lehetett amikor szóltak, hogy menjünk, mert vacsoraidő van.
  - Felkelted? - állt fel az ágyról Izumi, mire csak bólintottam.
  - Oikawa - kezdtem el cirógatni az arcát, meg a vállát simogatni.
Ő ekkor csak jobban magához szorított, és belefúrta az arcát a hasamba. 
  - Olyan aranyos, nem bírom! - néztem felfelé pirulva.
  - Lerángassam rólad? - állt az ágy mellé Izumi.
  - Nem kell, felkeltem - ráztam meg a fejemet, majd lassan letoltam magamról a fiút, mire ő mozgolódni kezdett.
  - Élmény lesz az este. Nem fog majd tudni aludni, mert aludt délután - sóhajtott Izumi - Kint megvárunk titeket. Az ablakot nyissátok ki, ha jöttök.
  - Rendben - néztem a fiú után, majd Oikawara - Kincsem, ne aludj vissza. Megyünk enni - Beszéltem hozzá kedvesen, miközben próbáltam őt felültetni.
  - Hány óra van? - motyogta álomittas hangon, melytől eszméletlen aranyos volt.
  - Hét óra múlott.
Oikawa aprót bólintott, majd álmosan kelt fel az ágyból, és indult meg a fürdőbe. Pár percig bent volt, és mosdó és arcmosás után ki is jött.
  - Nagyon álmos fejem van, meg piros az arcom? - jött hozzám ásítva, miközben én kinyitottam az ablakot, meg a teraszajtót.
  - Picit - simogattam meg az arcát.
  - Jó, mindegy. Amúgy is jól nézek ki - mosolygott álmosan.
  - A lehető legjobban - adtam puszit a szájára, amit ő erőtlenül viszonzott.
Végül a többiek után mentünk.
  A vacsora békésen telt, hiszen akik a városban voltak, eléggé elfáradtak. Mi pedig azzal töltöttük a délutánt, hogy sorozatot néztünk, és pihentünk, szóval nem volt ilyen problémánk. Így ennek következtében csak a mi asztalunknál volt aktív beszélgetés.
A vacsora után mindenki elment a saját szobájába, hogy pihenjen egy kicsit, és megeméssze a finom ételeket. Oikawa volt az egyetlen aki egyből hozzám jött át, hogy kettesben legyünk kicsit.
  - Milyen volt a sorozat? - cirógatta meg arcomat, miközben egymással szemben feküdtünk az ágyamon. Egyedül a kislámpa égett, semmi több.
  - Jó volt. Nagyon szeretem a Jóbarátokat. Igazi klasszikus - áradoztam neki.
  - Akkor jó - mosolygott rám őszintén, majd közelebb hajolt, és megcsókolt.
Nyelvét egyből átvezette a számba, majd lassú mozdulatokkal kényeztette az érzékszervemet. Ujjai oldalamat simogatták, melytől jóleső bizsergés áradt végig a testemen. Lassan csókolt amiről tudta, hogy imádom és kellőképpen jól is csinálta. Egyszerűen a fellegekben tudtam járni, amikor megcsókolt. Érzelmes volt, mégis szenvedéllyel teli. Ahogy elfogyott a levegőnk, ő picit elhajolt, a szemembe nézett, majd visszatapadt ajkaimra. És ahogy ez a folyamat véget ért, ő megismételte. Újra, és újra. Nem érdekelte, hogy már nincs levegője, és a testének szüksége van az oxigénre. Számára fontosabb volt az, hogy hozzámérjen, és csókolhasson. És számomra is sokat jelentett, hiszen ha álltam volna, már rég összerogytam volna kellemes csókjaitól.
  Ajkaival végig szántotta arcomon a bőrt, majd áttért nyakamra. Lassú csókokkal hintette be a bőrfelületet, mellyel megtudott őrjíteni. Aztán az egyik pillanatról a másikra ajkai közé vette a bőrömet, majd szívni kezdte. Akaratom ellenére szaladt ki egy aprócska sóhajtás a számból, és ahogy folytatta eme cselekedetét, egyre jobban összekellet szorítanom a számat, hogy a hangok ne tudjanak távozni.
  - Érzem, hogy egyre jobban feszülsz. Lazulj el - simogatta meg a derekamat - Szeretnéd, hogy leálljak? - suttogta meleg leheletével a nyakamra a szavakat - Egy szavadba kerül, és nem csinálom tovább. Nem szeretném, ha rossz emlékeket szereznél miattam.
  - Olyan furcsán érzem magam. Furcsán, mégis nagyon jól. És annyira ismeretlen ez az érzés még. Viszont iszonyatosan boldog vagyok, és nagyon jó érzés - motyogtam magam elé.
  - Ilyen ha az ember szerelmes - nevette el magát kedvesen, majd a vállamra adott egy puszit.
  - Szóval nem baj, ha így reagál a testem? - kérdeztem zavartan.
  - Nem. Valószínűleg az enyém is így reagálna - simogatta meg az arcomat, miközben a szemembe nézett - De ezzel nincs baj. Mellettem nem kell zavarban lenned semmi miatt, mert elfogadlak olyannak, amilyen vagy. És szeretnék neked mindent megadni - húzódott közelebb hozzám - Nagyon szeretlek, babu.
  - Én is téged, Oikawa. Én is téged - suttogtam, majd az ajkaira adtam egy puszit, amit ő átvitt csókká.
  - Annyira leszeretnék feküdni veled - mondta ki hirtelen, mire rajtam végigfutott a hideg, de nem a jó fajta. Egyből bevillant nekem, hogy Kazuki mit tett velem.
  - Én nem állok még készen, Oikawa. És bennem van némi félelem emiatt.
  - Hogy fájni fog? - simogatta az arcom.
  - Azért, mert nagy valószínűséggel fájni fog. Kazuki miatt, mert még legbelül itt vannak a rossz emlékek miatta, és a félelem. Végül pedig... - nyeltem aprót - Tudom, hogy te nem vagy olyan ember, de nagyon sok lány beleesik ebbe a csapdába...
  - Mi? - ült fel hirtelen, ezzel kibontakozva az ölelésből - Ez viccnek is rossz!
  - Oi... - ültem fel gyorsan, de ő közben félbeszakított.
  - Komolyan kinézed belőlem, hogy annyi mindenen keresztülmentünk ketten, annyiszor itt voltunk a másiknak, és ezek után a dolgok után lefekszem veled, és utána elhagylak? - kérdezte fájó hangon - Komolyan, még a gondolata is rossz annak, hogy szerinted csak azért vagyok veled együtt, hogy lefeküdjünk, aztán majd elhagylak, és nekem csak erre kellesz.
  - Tudom, hogy nem vagy ilyen ember! Nagyon jól tudom, és mindenkinél jobban megbízom benned! De egyszerűen vannak dolgok amik amik benne vannak az ember elméjében, akármennyire is szeretnék azt, hogy ne legyenek - suttogtam.
  - Sose használnálak ki téged. Én tényleg szeretlek! Tényleg szerelmes vagyok beléd, baszki. Én nem vagyok olyan, mint Kazuki - szólt fájdalmasan.
  - Tudom. Sajnálom, én nem gondolom így, sajnálom .Csak annyira félek ettől az egésztől. És minden apró velejáró dologtól - suttogtam - Félek, hogy fájni fog. Félek, hogy sose fogom élvezni. Félek, hogy esetleg egyszer majd kiszakad az óvszer, és baj lesz. Félek, hogy nem leszek elég jó neked. Annyi minden a fejemben van, ami miatt félek ezzel kapcsolatban. 
  - Baba - rázta meg aggodalmasan a fejét - Úgy vigyáznék rád, mint egy porcelánbabára. Minden apró érintésem gyengéd lenne, és figyelnék arra, hogy neked mi a jó. Ha a megfelelő partnerrel vagy, akkor élvezni fogod. Ha egy olyan emberrel szeretkezel akit mindennél jobban szeretsz, és rettentően szerelmes vagy belé, akkor az a világ legjobb érzése. Nem volt még tapasztalatom, de én így hiszem. És ne félj attól, hogy kiszakad az óvszer. Ha majd egyszer eljön az a nap, amikor szexuális életet is fogunk élni, akkor a legbiztonságosabb védőeszközt veszem. És ha esetleg még így is bekövetkezne a baj, hogy elszakad, akkor nem foglak magadra hagyni a bajban. Itt leszek, és ketten megoldjuk. Elmondjuk anyukádnak rögtön, és ő majd segíteni fog. De ha nem szeretnéd neki elmondani, akkor szólunk Iwa-can anyukájának, mert ez nem játék. De ha ezt se szeretnéd csak azt, hogy én tudjam, akkor rohanok neked a patikába, és veszek eseményutáni tablettát. Ha azt beveszed, akkor nem lehet baj. Mindenre van megoldás, és én itt leszek, hogy orvosoljuk - fogta meg a kezemet, majd összekulcsolta a sajátjával - És ne butáskodj, hogy nem vagy nekem elég jó. Nálad jobb embert nem is kívánhatnék erre a szerepre. Hiszen imádom ahogy a tested reagál az érintésemre. Imádom az illatodat, és azt, hogy a bőrödhöz érhetek, mert annyira, de annyira puha. És egyszerűen téged is imádlak. Minden apró hibáddal együtt. Mindig is veled képzeltem el az elsőt, és én leszek a legboldogabb ember azon a napon, amikor először lefekszünk. Nem mondom azt, hogy fájdalommentes lesz, de minden tőlem telhetőt megfogok tenni, hogy ne legyen olyan rossz az élmény. Tényleg nagyon szeretlek téged, és mindent megakarok adni, amitől értékesnek érezheted magadat. Tudd, hogy velem mindig biztonságban vagy, és mindent megbeszélhetsz, legyen az bármi, megfogjuk oldani, hiszen komoly dolgokról is kell beszélnünk egymással - csókolta meg a homlokomat.
  - Basszus - szorítottam össze az ajkamat, és igyekeztem visszafogni a könnyeimet. Szorosan magamhoz öleltem az előttem ülő barna hajú fiút, majd ezt követően arcomat a nyakába fúrtam - Elfogom magam bőgni - szóltam síró hangon - Kibaszottul szeretlek téged, és annyira köszönöm, hogy vagy nekem - törtek elő könnyeim.
  - Jézusom, ne sírj, mert én is sírni fogok - szorított magához.
Nem minden ember találhatja meg azt a személyt akivel elakarja élni az életét. Nincs minden ember életében ott az a személy, aki átsegíti őt a nehéz időkön. Van aki csak egyedül bóklászik a sötétben, és arra vár hogy valaki fényként jelenjen meg a sötétben, ami körbeveszi. Egészen addig, amíg Oikawaék teljes értékűek nem lettek az életemben, a sötétben bóklásztam. És attól a naptól kezdve, ahogy hivatalosan is átlépték a kaput, mellyel az életembe is beléptek, minden jobb lett. Egyszerűen minden. Onnantól kezdve hittem abban, hogy minden jobb lesz egyszer.
  Oikawaval még egy órán keresztül voltunk a szobámban, és beszélgettünk. Örültem, hogy vele nagyon komoly dolgokról is eltudok beszélgetni, és tudtam, hogy ez sokszor neki is jól jön, nem csak nekem.
Az idő olyan fél tíz lehetett, amikor ordítozást hallottunk meg a medencétől. Nem volt nyitva az ablakom, de még így is lehetett hallani, hogy az be volt csukva.
  - Ez Makki hangja? - szeppent meg Oikawa.
Az ablak felé vezettem a tekintetemet, majd felálltam az ágyról, és odasétáltam hozzá, majd kinyitottam a teraszajtót, és kimentem az erkélyre.
  - Mi a jó isten? - akadtam ki egyből.
Oikawa egyből odarohant hozzám, így ő is megláthatta, hogy mi folyik a medencénél.
  Mattsun, Hanamaki, Izumi és Shido voltak lent. A medencében volt egy matrac, amin épp Shido süllyedt be a vízbe, Hanamaki az erkélyünk előtt állt, és letérdelve üvöltözött, hogy szeretné megkérni Oikawa kezét, és ne érti, hogy miért az ufókat szereti helyette. Mattsun eközben az egyik napozóágyon ült, és eszméletlenül röhögött, miközben a telefonján hangosan nézett egy videót. Izumi pedig próbálta feltakarítani azokat a dolgokat, amiket a többiek elszórtak.
  - Tooru! Végre! - üvöltött Hanamaki, majd örömében felugrott - Végre elhalasztódtak hozzád a szavaim! - mosolygott, majd rám vezette a tekintetét - Mi? Ez komoly? Te most komolyan képes voltál megcsalni?! És pont [Név]-vel?! Hiszen neki barátja van! Te szívteled huligán! - tette a szívére Hanamaki a kezét - Ezt elmondom [Név] barátjának! És akkor mind a ketten bajban lesztek! De legfőképp te Oikawa Tooru! Hogy tehetted ezt velem? Hogy tehetted a szerelmünkkel?! - fakasztott Hanamaki könnyeket, mire Oikawaval elkerekedett szemekkel néztünk a fiúra.
  - Na jó, mi folyik itt? - meredt maga elé, majd leszólt Izuminak - Iwa-chan! - kiabált le hozzá a fiú, és mivel a másodikon voltunk, ő könnyen meghallotta - Mi folyik itt?
  - Szerinted?! - üvöltött vissza idegesen Izumi. Ajjaj... - Ez a három idióta bepiált Makkiék szobájában, míg én Kabakura-sensei-el beszélgettem. Mire visszamentem nem voltak ott, hanem itt lófráltak. 
  - [Név]! - rohant Hanamaki mellé Mattsun - Valamit bekelL vallanom!
  - Na? - néztem rá mosolyogva. Ahhoz képest, hogy Izumi ideges volt, elég vicces volt a helyzet - Szerelmes vagyok [Teljes Név]-be, de ne mondd el neki!
  - Ez tiszta hülye - röhögött fel Oikawa mellettem, és én is elmosolyodtam.
  - Ígérem nem fogom! - Tettem a szívemet a kezemre - Még valami amit elszeretnél mondani?
  - Iwaizumi Hajime is az! - ordította, és abban a pillanatban Izumi a fejéhez vágott egy fehér Nike-ot.
  - Többet nem hagylak titeket egyedül! - kiabált vele Izumi.
  - Hé, azaz én cipőm? - akadt ki Oikawa.
  - De Iwa-chaaaan! - húzta el kényesen a nevét Mattsun - Te is annyira szereted [Név]-et, mint én! Kérdezzük meg tőle, hogy nem akar-e a barátnőnk lenni! Bárcsak tudnám, hogy hol van - siránkozott Mattsun, mire nem bírtam már visszafogni a nevetést.
  - Itt vagyok - vékonyította el a hangját Oikawa, miközben intett neki.
  - [Név]! - kiabált Mattsun - Hogy nem vettelek észre eddig? Annyira gyönyörű vagy!
Itt szakadt el a cérna, és röhögtem el magam elég erősen. Összecsuklottam, és mivel üvegből volt a teraszon a korlát, a többiek láthatták ahogy a földre esek.
  - Nem bírom! - csapkodtam a földet, miközben a hasamat fogtam.
  - Mattsun-kun! - vékonyította tovább a hangját a barátom - Azt akarom, hogy a hetedik mennyország legyen ma az ágyam neked, velem együtt, szóval siess, és mássz fel! Úgy hiányzol! - szimulált sírást Oikawa.
  - Fejezd be, Jézusom - szóltam röhögve.
Annyira vicces volt ez az egész, hogy már fájT a hasam, és a könnyeim is folytak. Erőt véve magamon felálltam, és a szememet törölve néztem lefelé a többiekre.
  - Megyek, Hercegnő! - ordította Mattsun, majd az épület felé indult.
A fiú felugrott a legalsó szinten lévő ablakpárkányra, majd a csatornába kapaszkodva próbált meg felmászni.
  - Jézusom, Mattsun, eszedbe ne jusson! - rohant oda Izumi, majd a lábát átölelte, hogy megakadályozza őt.
  - Segítség, megakarnak erőszakolni! - kiabált Mattsun.
  - Mássz, báttya! Megtudod csinálni, gyerünk mássz fel! Juss el a hercegnőhöz! - ugrált Hanamaki, miközben Oikawa fehér cipőjét lengette a kezében.
  - Ugye nem fog felmászni? - hagytam abba végleg a nevetést, és ijedten Oikawara néztem.
  - Ha igen max útközben lerúgom.
  - Izumi, ne engedd fel! - néztem le a többiekre. 
  - Én próbálom, de nagyon erős! - szólt nehezen Izumi - Áu, bazdmeg! 
Mattsun sikeresen fejbe rúgta Izumit, aki a fájdalom miatt elengedte őt. Mattsun kapott a lehetőségen, és tovább mászott. Oikawaval ijedten néztünk lefelé, és láttuk, hogy a fiú lassan eléri az erkélyünket, és mi nem tudjuk, hoyg akkor hogyan húzzuk fel őt. És ekkor történt az, amit soha nem akartunk, hogy megtörténjen.
  Mattsun felnyúlt, hogy megkapaszkodjon a korlátba, azonban a keze lecsúszott róla. A lábaival nem fogta elég erősen az ereszt, ezért hátravágódott, és lefelé kezdett el zuhanni. Már akkor hiábavaló volt az, hogy Oikawaval lefelé kezdtünk el nyújtózni, Izumi reflexei, vagy Hanamaki hirtelen kijózanodása. Nem tudtuk időben elkapni Mattsunt.
A fiú hatalma csattanással zuhant vagy TÍZ métert, és érkezett a kemény, füves talajra. Még a hangja is fájdalmas volt annak az esésnek, és tisztán hallottam, hogy valami roppant.
  - Mattsun! - ordította le Oikawa, majd ellökve magát a korláttól rohanni kezdett ki a szobából.
Az ajtó kicsapta, és rohant ahogy csak tudott le a medencéhez.
A könnyeimet visszatartva kezdtem el én is rohanni, miközben a félelem és az idegesség miatt  a testem remegett. Ahogy rohantam imádkoztam az Istenhez, hogy ne legyen Mattsunnak nagy baja. Sőt. Semmilyen baja. 
  Ahogy leértem az előtérbe, láttam ahogy Oikawa elrohan a medence felé, én pedig rohantam abba az irányba. Pont láttam ahogy Oikawa kicsapja az ajtót, ahol körülötte üvegablak van, és tisztán látható kint minden. Jómagam is kirohantam az ajtón, és egyenest a fiúkhoz mentem. Időközben Izumiék felültették Mattsunt, aki fájdalmas arccal, összeszorított fogakkal tartotta vissza a könnyeit, miközben a bal karját szorítja teljes erőből.
  - Jézusom, Jézusom, Jézusom... - kezdtem el pánikolni.
  - Ne pánikolj, mert azzal őt is megijeszted! - nézett rám Izumi - Menj, szólj Kabakura-senseinek!
Hiába tudtam, hogy mit kell csinálnom, ledermedtem. Egyszerűen annyira megijedtem, hogy mi lesz Mattsunnal, hogy leblokkoltam.
  - Basszus - állt fel Oikawa gyorsan, majd rohanni kezdett vissza az épületbe.
  - E...Eltört neki? - kérdeztem remegő és elcsuklott hangon.
  - Figyelj rám - szólt Izumi Mattsunhoz - Hol vagy? Hogy hívnak téged?
  - Mattsukawa...Párizsban a kiránduláson - szólt összeszorított ajkakkal. 
  - Jó, érzed a karod? Tudod mozgatni?
  - Nem tudom mozgatni, de kibaszottul fáj! - Mattsun ekkor megpróbálta megmozdítani a karját, de abban a pillanatban felordított.
  - Eltört - mondta ki Hanamaki ijedten.
  - Mi? Eltört a karom? Eltört? - pánikolt be Mattsun.
  - Cseszd meg, Makki! - kiabált vele Izumi - Kurvára nem segítesz!
Nagyon félek. Úristen, tényleg eltörött a karja?
  - Itt vagyok, itt vagyok! - rohant ki az ajtón Kabakura-sensei.
  - Nem tudja mozgatni a karját, de fáj neki - szólt egyből Izumi.
  - Kurvára fáj! - kiabált Mattsun.
  - Jó, nyugodjunk meg - vett mély levegőt - A pánik semmire se megoldás. Mattsukawa - nézett a fiúra - Esélyes, hogy eltört a karod.
  - Mi?! És ilyenkor ne pánikoljak?! - kezdett el kiabálni a fiú.
  - Ti ittatok?! - akadt ki egyből az osztályfőnök, hisz valószínűleg megérezte az alkohol jellegzetes illatát, mire a fiúk csak csöndben maradtak.
Időközben Oikawa is ideért, aki levegőt kapkodva állt meg mellettünk.
  - Jó, később ezért még beszélek veletek. De most... - nézett körbe Kabakura-sensei - Ki nem ivott?
  - [Név], Oikawa és én - válaszolt Izumi.
  - Oikawa elfáradt, szóval Iwaizumi, gyere velem. Segíts őt elvinni a szállodai orvoshoz.
Izumi egyből bólintott, majd a tanárunkkal együtt felállította Mattsunt, és az épületbe kezdték vezetni. Remegő testtel szorítottam magam elé a karjaimat, miközben azt néztem ahogy Mattsunt elviszik.
  - Ugye nem lesz baja? - kérdeztem síró hangon.
  - Shh, nyugodj meg - húzott magához Oikawa, majd szorosan átölelt. 
Viszont ő sem volt nyugodt. A szíve gyorsan vert, és remegett. Nagyon.
  - Na mi a szitu-mizu? - jelent meg hirtelen Shido, aki eddig a medencében volt.
Képtelenek voltunk válaszolni, és Shido érezte a feszültséget ami körülötünk volt.