Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 62 -

Tegnap Oikawa csak fürdeni kelt fel, és enni. Nagyon fáradt volt, így csak aludt nálunk. Mivel másnap Oikawaéknak edzőmeccsük volt a Kitagawa Daiichi ellen harmadik, illetve negyedik órában, nem voltak az órákon. Mizoguchi elintézte nekem, hogy besegítőként is én ott lehessek, és igazolta is az órámat. Engem viszont csak a harmadik, és a negyedik óráról kérettek el, én pedig ahogy kicsengettek második óráról, siettem a tornacsarnokba. A fiúk éppen nyitásokat gyakoroltak amikor beléptem. A cuccomat letettem az egyik hosszú pad mellé, majd leültem rá, és őket figyeltem. Percekig gyakoroltak még, majd Mizoguchi szünetet rendelt el. Mindegyik fiú nagyot sóhajtott, majd mentek a saját dolgokra. Oikawa fáradtan ballagott felém, és amikor hozzámért leült elém, majd a térdemet kezdte el simogatni.
  - Mi újság? - kérdezte mosolyogva.
  - Matek órán annyi feladatot csináltunk, hogy az agyam kigyulladt - sóhajtottam fáradtan.
  - És törin? - mosolygott a barna hajú fiú.
  - Dokumentumfilmet néztünk - vontam vállat.
  - Bezzeg amikor mi is ott vagyunk, nem nézünk - motyogta Oikawa, majd a fejét a combomra hajtotta.
  - Elfáradtál? - simogattam meg tincseit.
  - Kicsit - fújta ki a levegőt, majd felnézett rám.
Édes babaarccal nézett rám, és szemeiben láttam a fáradságot, és az ártatlanságot. Olyan aranyos volt. Szemeibe néztem mélyen, és szinte elvesztem bennük, és nem találtam a kiutat. Ujjaimat barna tincsei közé vezettem, és simogatni kezdtem puha hajkoronáját. Oikawa lehunyta a szemét, majd hirtelen felnyitotta. Ezt követően ásított egyet, majd megfordult, és beült lábaim közé, fejét pedig a hasamnak döntötte.
  - Vajon Tobio is jönni fog? - kérdezte hirtelen.
  - Biztos vagyok benne. Már régen láttam, jó lesz ismét látni - néztem fel a plafonra mosolyogva.
  - Azt mondod? - kérdezte morcosan az előttem ülő fiú.
  - Na, ne legyél ilyen - hajoltam le, majd puszikat adtam a fejére - Tudom, hogy nem bírod őt, de én szeretek vele beszélgetni, és bírom őt.
  - Nem elég, hogy Ushiwaka az unokatestvéred, még ő is itt van - szólt durcásan.
  - Ahj, Oikawa - szóltam halkan nevetve, majd lecsúsztam a padról, így mögé kerültem. Kezeimet átvezettem a derekánál, majd a hasánál öleltem magamhoz szorosan őt - Csak barátok vagyunk, te butus.
  - Akkor se szeretem ha a közelünkben vagy - fordult hátra, morcos tekintettel, majd ez a tekintet megváltozott egy teljesen komoly tekintetté - Amiatt az idióta miatt rontottam általánosban a röplabdában.
  - De az akkor volt - simogattam meg az arcát - Azóta jobb lettél, és egyre csak jobb leszel. Ne a múlt alapján ítélj el embereket, jó?
  - Akkor se bírom - vont vállat, majd az ajkaimra adott egy hosszabb puszit, melytől a pillangók elindultak a gyomromban - Egyáltalán nem is értem, hogy mit bírsz benne - húzódott el némileg.
  - Szeretek vele beszélgetni. Jó barát - vontam vállat - Az ilyet nem igen lehet megmagyarázni. Ez most olyan, hogy megkérdezik, hogy miért vagyok beléd szerelmes, nem tudok konkrét választ.
  - Mi? - vonta fel a szemöldökét.
  - Az ilyen dolgokat nem lehet szavakba önteni, Oikawa - simogattam meg barna tincseit - Eltudom mondani, hogy szeretem a hangodat, a puszidat, a csókodat, a hajadat piszkálni, megölelni, a testalkatodat, ahogy kinézel, a személyiségedet, és azt aki vagy. De ha jobban bele kéne mennem, akkor nem menne. Hisz azt a melegséget, amit akkor érzek, amikor velem vagy, nem lehet szavakba önteni.
  - Tényleg? - nézett mélyen a szemembe.
  - Tényleg - bólintottam.
Oikawa ekkor nem szólt semmit, csupán közelebb hajolt és ajkaimra tapadt. Nyelvét egyből átcsúsztatta, és egy annyira szenvedélyes csókot adott nekem, amelytől a lábaim is megremegtek. Sőt, az egész testem. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy a szívem ritmusa is felgyorsult.
  - Hé, a többiek is itt vannak - suttogtam ajkaink közé.
Oikawa ekkor a tarkómra vezette kezét, ujjait a hajamba túrta, és közelebb vont magához. Az előbbi tempót és szenvedélyt folytatva csókolt meg, nekem pedig a gyomrom megremegett a kellemes érzés miatt. Aztán egyszer csak lelassult, és kínzó lassúsággal kezdte el mozgatni ajkait, valamint a számban lévő érzékszervét.
  - Hé... - suttogtam ismét ajkai közé, hiszen már szinte fájt ez a lassúság.
Ő azonban ezzel nem foglalkozott. Folytatta a lassú tempót, mellyel az őrületbe tudott kergetni.
  - Szeretem amikor megremeg a tested a csókomtól - szakította meg ezúttal ő a csókunkat, majd ismét ajkaimra hajolt, ám nem csókolt meg - Rossz, hogy abbahagytam?
  - Rossz - szóltam suttogta.
  - Szeretnéd folytatni? - suttogta ő is, és éreztem ajkaimon meleg leheletét.
Egy aprót bólintottam, és éreztem, hogy barátom egy nagyon apró mosolyra húzza ajkait.
  - Otthon folytatjuk - duruzsolta ajkaink közé, majd adott egy utolsó puszit.
  - Ne legyél már ilyen - szóltam szomorúan, amikor teljesen elhajolt tőlem.
  - Nem tudom miről beszélsz - nézett rám ártatlan mosoly mellett, mire morcosan nézett rám.
  - Srácok! - kiabált be Watari a terembe - Itt vannak a Kitagawa Daiichisok.
  - Ideje jó pofizni - forgatta meg a szemét Oikawa, majd felállt, és engem is felsegített.
  - És mi lenne ha tényleg kedves lennél vele? - néztem rá nevetve.
  - Én? - mutatott magára, majd elröhögte magát - Nem akarok - vont állat, majd elindult a régi sulink diákjai csapat felé.
Apró sóhajtás hagyta el az ajkaimat, majd a szememmel körbe néztem, és amikor megláttam Tobiot, odasiettem hozzá.
  - Halloka! - álltam meg előtte, majd szorosan megöleltem őt.
  - Neked is szia, [Név] - ölelt át gyengéden, és éreztem a hangjában, hogy mosolyog.
  - Kageyama! - üvöltött egy ismerős hang, mire a hang forrása felé fordultam. Kindaichi volt az - Mégis mikor akartál szólni? - veregette meg a fiú hátát.
  - Mégis miről, Kindaichi? - morgott Tobio a fiúra.
  - Bebarátnőztél a tudtunk nélkül - szólt a fiú - És pont [Név]-vel?
  - Nem, nem, és nem! - szólt Oikawa erős hangon, és hirtelen elkapta hátulról a derekamat, megfordult velem, és elkezdett cipelni a saját csapatunkhoz. 
  - Csak beszélni akartam Tobioval - szóltam búsan.
  - Nem hal bele, ha később beszélsz vele - tett le Izumi mellett.
  - Shittykawa, miért nem hagyod élni? - kérdezte legjobb barátom felvont szemöldökkel - Mit csinált veled? - nézett rám.
  - Én ugyan semmit! Azok az idióták zaklatták! - fonta össze a kezét a mellkasa előtt a barátom.
  - Nézd már, Oikawa féltékeny - röhögött fel Izumi, majd egy hirtelen ötlettől vezényelve maga elé rántott, és a derekamnál fogva ölelt magához szorosan - Gyere, próbált meg elvenni tőlem.
Éreztem ahogy Izuminak ver a szíve, és izmos mellkasa is érezhető volt a tesi pólón keresztül.
  - De ez nem ér! Te egy gorilla vagy, Iwa-chan! - nézett meglepve ránk Oikawa - Add vissza! - parancsolta.
  - Adjalak? - nézett le rám legjobb barátom, semleges tekintettel.
  - Ne - nevettem el magamat.
  - Jó - tette Izumi az állát a fejemre, majd csak nézte Oikawat.
  - Utoljára mondom, engedd el - szólt Oikawa komorabban, ami engem is meglepett.
  - Csak viccelek, te idióta - puszilta meg Izumi a fejemet.
  - Rohadt nagy szemét vagy, bazd meg - mondta ki Oikawa feszült hangon, miközben Izumira nézett - Tudod nagyon jól, hogy kurvára félek attól, hogy egyszer valaki elveszi tőlem, vagy talál nálam jobbat. Erre te ilyeneket csinálsz. Kösz, komolyan - szólt rekedt hangon, majd Mizoguchihoz ment.
  - Hé... - húzódtam el Izumitól - Mi baja? - néztem fel a fiú szemébe.
  - Nem tetszik neki, ha ezt csinálom - sóhajtott a fiú - Sokszor mondta nekem, hogy fél attól, hogy találsz nála egy jobb barátot. 
  - De ez butaság! - szóltam egyből - Számomra ő a tökéletes.
  - Ezt mondd meg neki - húzta el a száját - Mióta az anyukája elment, benne van az a negatív dolog, hogy szerinte nem jó az embereknek. Hogy nem elég nekik. Szó sincs arról, hogy benned ne bízna meg, és azt feltételezné rólad, hogy elhagyod őt, mert már nem kell neked. Úgy gondolja, hogy saját magával van a gond. Hiába mondtam neki, hogy ne agyaljon ilyen hülyeségeken, de nem fogja fel - sóhajtott - Miután lefeküdtetek, napokig szajkózta nekem, hogy fél, hogy emiatt szakítasz vele, mert fájdalmat okozott neked.
  - De ezt nyugodtan elmondhatta volna nekem. Simán megbeszélhette volna velem - néztem Izumira.
  - Tudod milyen - sóhajtott a fiú - Majd beszélj vele suli után - nézett rám kedvesen, majd a többiekhez sietett.
Miért nem szólt? Oikawa komolyan azt hiszi, hogy bármikor is túlszárnyalná őt valaki? Számomra ő a legfontosabb, és félek, hogy nem éreztetem vele eléggé ezt, és azért gondolja így. Lehet nem adok neki elég szeretet? Nem tudom, hiszen nem szólt nekem semmiről sem.  
  Ahogy a harmadik óra kezdetét vette, elkezdődött a meccs is. Mivel volt olyan osztály, akinek most volt tesi órája, ők nézhették a meccset, valamint azok is, akiket elengedtek óráról. A lány nézők szinte meghaltak Oikawatól, és nem igen érdekelte őket, hogy van barátnője. Mindenféle dolgot suttogtak róla, amik természetesen pozitívak voltak. Rám nézve pedig negatívak. Persze meghallottam pár szót, miszerint miért pont én járok vele, de elengedtem a fülem mellett. Ők nem ismerik Oikawat, csupán a menő, kedves embert látják benne. Én azonban ismerem minden oldalát. Vele voltam, amikor baj volt, és megismerhettem őt jobban is. Ők nem ismerik a barátomat. Nagyon nem ismerik.
A meccs Oikawa nyitásával kezdődött, mellyel már sikerült pontot szerezniük. Watari nem játszott az alapfelállásban, így mellettem ült, és egymásnak kommentáltuk a meccset.
  - Lefogja ejteni - szóltam halkan, miközben azt néztem, ahogy Oikawahoz érkezik a labda, és egy csellel nem feladja, hanem leüti a háló másik oldalára.
  - Honnan tudtad, [Név]-san? - nézett rám Watari.
  - Ismerem őt - szóltam zavartan - Vagyis annyira ismerem a játékát, hogy van, amikor megtudom mondani mit fog csinálni.
  - Ez menő! - mosolygott rám a fiú, mire viszonoztam mosolyát.
Oikwaék szépen végigjátszottak kettő szettet, és ez beletellett a harmadik órába. Itt tartottunk egy kis szünetet, én pedig Oikawahoz siettem, aki épp ivott.
  - Ügyes voltál! - simogattam meg szabad kezét, mire ő elemelte ajkaitól az üveg száját.
  - Tudom - vont vállat, majd tovább ivott.
Most miért ennyire semmitmondó a hangulata?
  - Elmegyek wc-re - húzta el a kezét, majd letette az üveget, és magamra hagyott.
  - Ez mi volt? - kérdeztem halkan.
  - Szerintem is - hallottam meg egy ismerős hangot magam mellett, aki nem más volt, mint Hanamaki.
  - Ez biztos, Makki? - kérdezte Mattsun.
  - Igen - sóhajtott Hanamaki - Többször is elrontotta.
A fiúk felé fordultam, akik a szemükkel Oikawat követték, míg el nem tűnt az épületből. Felvont szemöldökkel néztem rájuk, majd hozzájuk léptem.
  - Történt valami? - kérdeztem, ahogy megérkeztem.
  - Nincsen semmi - ivott bele Hanamaki az üvegébe.
  - Oikawa rontott - szólt hirtelen Mattsun.
  - Hé, most csak aggódni fog miatta! - szólt rá Hanamaki.
  - Igaza van, Mattsunnak - jött oda Izumi - Oikawa nem úgy adott fel, ahogy szokott. Nem volt annyira pontos, és összetett feladás, de ezt csak az ászok tudják bizonyítani.
  - Azt mondta meccs előtt, hogy fáradt. Biztos azért - néztem a fiúkra.
  - Szeretném én is ezt hinni...viszont... - vakarta meg Hanamaki a fejét.
   - Viszont? - vontam fel a szemöldökömet.
  - Oikawa furcsa mostanában edzésen. Olyan, mint aki teljesen máshol jár - magyarázta Izumi - Gondolom te semmit se vettél észre.
  - Nem - néztem rájuk meglepve - De mi olyan furcsa a sportolásában?
  - Nagyon odateszi magát. Múltkor mentem haza a boltból este 9-kor, és összefutottam vele, miközben futott - mesélte Mattsun - Értitek, este 9-kor! - lepődött meg még ő is.
  - Tegnap is futott - néztem rájuk - Átmentem hozzá, és pont akkor ért haza.
  - Ha megint az lesz, mint általánosban, én nagyon ideges leszek - sóhajtott Izumi - Akkor is túlhajszolta magát, és a térde is rosszabb lett. Ha ezt csinálja most is, akkor tönkreteszi a szervezetét, és a térdét is.
  - Megpróbálok beszélni vele - suttogtam.
  - Az jó lenne - húzta a száját Izumi - Nem akarom, hogy megint átmenjen azon az időszakon, mint akkor.
  - Nem fog. Beszélek vele - szóltam határozottan.
  - Köszönjük - szólt mosolyogva Mattsun.
Tudom mi volt Oikawaval általánosban, és én se szeretném ha ugyanazt átkellene neki élnie.
  A szünet hamar véget ért, és elkezdődhetett a második menet. Itt jobban megfigyeltem Oikawat, Mattsunnal együtt. Mivel a keze még gipszben volt, ezért nem játszhatott.  A fiúknak viszont igazuk volt. Nem volt olyan a játéka, mint eddig. Valahogy másmilyen volt. Aztán jött a forgás, és Oikawa nyitott. A fiú beállt a jól megszokott helyére, majd feldobta a labdát. Ezt követően meg is indult, azonban hirtelen összeszorította az ajkát, és a jobb térde összerogyott, és ennek következtében a földre esett, s jobb térde a padlót súrolta. Egyből felugrottam a padról, és meredten néztem barátomra, akire csapattársai is felkapták a fejüket. A labda Oikawa mellett esett le pár méterre.
  - Oikawa? - szólt Izumi meglepve, majd odasietett hozzá, és megragadta a karját, és felsegítette.
  - Rendben vagyok, csak kicsit begörcsölt a térdem - nevetett erőltetten.
  - Biztos? - pásztázta őt Izumi aggódó tekintet mellett.
  - Persze, Iwa-chan - mosolygott Oikawa, majd kinyújtogatta a lábát - Nincsen semmi probléma!
  - Hát rendben - nézett rá furcsállva a kreol bőrű fiú, majd visszaállt a helyére. 
A labda Tobioéknál volt, én pedig visszaültem a helyemre.
  - Mégis mi volt ez? -kérdeztem halkan.
  - A térde - szólt Mattsun - Minél jobban megerőlteti, annál rosszabb lesz.
  - Nincs rá neki valami kenőcs, vagy gyógyszer, vagy akármi?
  - Ez nem ilyen egyszerű. Vigyáznia kell rá, és nem szabad túlságosan is megerőltetnie - magyarázta sóhajtva - Ha nem jön meg időben az esze, akkor elbúcsúzhat a térdétől.
  - Mi? - dermedtem meg.
  - Ha szétroncsolja, meg kell majd műteni neki. Sőt, reméljük, hogy a műtét segít neki - húzta a száját a mellettem ülő fiú.
Az aggodalom átjárta az egész testemet. Nem szeretném ha fájdalma lenne, ha szomorú lenne, vagy bármi aggodalma lenne. Szeretném ha mindig mosolyogna.
  Az edzőmeccseket mi nyertük meg, viszont Oikawa nem adott bele mindent. A térdes eset után már nem.
Miután elköszöntünk Tobioéktól, Oikawa mondott pár szót a csapatnak, majd mindenki elment a dolgára. Ma 5 óránk volt, és az 5. óra tesi volt, amiről Mizoguchi elengedett minket, aminek nagyon is örültünk. Jómagam összeszedtem a cuccaimat, majd megvártam míg Oikawa odajön hozzám.
  - Itt maradsz velem? - kérdezte egyből, ahogy hozzámért. 
  - Mit szeretnél csinálni? 
  - Gyakorolni - magyarázta.
  - Egész délelőtt röpiztél. Pihenned kéne - néztem rá furcsállva - Hogy van a térded?
  - Semmi baja - legyintett - Na, itt maradsz?
  - Menjünk haza, Oikawa - simogattam meg a kezét, majd elvettem tőle a labdát - Pihenned kell, jó? Mára elég volt a játékból. Aggódom érted. Olyan vagy, mint akivel van épp valami, csak nem mondja el.
  - Nincsen semmi - nézett rám meglepve - Csupán szeretnék még gyakorolni.
  - És miért nem az egyik fiúval gyakorolsz?
  - Ők nem akarnak maradni - magyarázta.
  - Mert aggódnak ők is érted. Ne gyakorolj ennyit, ne edz ennyit. Túlfogod magad hajszolni - néztem rá aggódva.
  - De mondom, hogy nincsen semmi - nézett le rám - Szeretek röplabdázni, ennyi az egész - vont vállat - Ha nem maradsz, akkor egyedül gyakorlok.
  - Ne csináld már - léptem hozzá közelebb, közben a labdát ledobtam a kezemből, és szorosan megöleltem őt - Ne kelljen ennyire aggódnom miattad - öleltem szorosan - Nem szeretném a bántódásod esne, Oikawa. Tte így vagy tökéletes, ahogy vagy. Hidd el, senkit se kell túlszárnyalnod, mert te már így is túlszárnyalsz sok embert. Egy iszonyatosan tehetséges játékos vagy, szóval ne hajszold túl magadat, kérlek szépen.
  - Nem vagyok annyira jó - lazította el a karjait - És lehet, hogy nem is leszek, soha.
  - Ne legyél buta - néztem fel rá, miközben szorosan öleltem magamhoz - Te vagy a legjobb feladó, a legjobb barát, és a legjobb pár a világon! - néztem rá mosolyogva - Nagyon szeretlek téged, ezt sose feledd - simogattam meg a hátát egyik kezemmel - Ha számít egy picit is a szavam, akkor pihensz, és vigyázol magadra, jó?
  - Biztos? Tényleg elég jó vagyok neked? - kérdezte keserű hangon.
  - A legjobb - pipiskedtem fel, majd az ajkára adtam egy puszit - Mindenben a legjobb vagy, és soha nem akarnék más barátot, csak téged. Tudom, még fiatalok vagyunk, és sokan mondják azt, hogy a jelenlegi párjukkal akarnak lenni örökké, viszont mi annyi mindenen keresztülmentünk rövid idő alatt, hogy tudom, nekünk hosszú jövőnk lesz.
  - Szeretlek babu - szólt kissé búsan, majd a homlokomra adott egy puszit, és szorosan magához ölelt - Megpróbálom nem túlterhelni magamat - tette az állát a fejemre. 
  - Ígéred? - bújtam a mellkasába.
  - Ígérem - szólt halkan.
  - Hazajössz? - motyogtam halkan.
  - Egy picit had maradjak még gyakorolni, kérlek... - csuklott el a hangja.
  - Egy fél órát maximum.
  - Itt maradsz velem?
  - Hazakell mennem. Anyának segítenem kell otthon - húzódtam el tőle - Fél óra múlva menj haza. 
    - Hazamegyek - szólt halkan, majd ajkaimra adott egy puszit, és elhajolt miniméterekre - Azt mikor akarod folytatni? - mosolyodott el hirtelen.
  - Ahj te - nevettem el magamat, ő pedig két keze közé fogta arcomat, és megcsókolt.
Annyira hihetetlenül jól csókolt, hogy szavakba nem tudom önteni. Puha ajkaival az enyémeket masszírozta, míg nyelvével feltérképezte számat. Belemosolyogtam a csókba, mire ő egy nagyobb puszit adott ajkaimra, majd arcomra is.
    - Annyira jó megcsókolni téged - szólt kedvesen, mire elvörösödtem - Csak nem zavarba jöttünk? - vezette kezeit a derekamra, majd magához ölelt szorosan.
Oikawaval percekig ölelkeztünk, majd elköszöntünk egymástól, és úgy léptem ki a tornaterem ajtaján, hogy bíztam abba a tudatban, hogy Oikawa fél óra múlva hazamegy. Azonban ha tudom, hogy valójában mikor is ment haza, akkor hazarángattam volna őt is magammal, amikor elmentem...