Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 42 -

A nap fényes sugarai erősen égették a szememet, így megfordultam, hogy még véletlenül se vakuljak meg. Ezt követően álmosan ásítottam egy nagyot, és a fejemet jobban belefúrtam a párnába, mely alattam volt. A kellemes illat mely a párnát birtokolta, teljesen belemászott az orromba. Annak a fiúnak az illata, akit mindennél jobban szeretek.
  Szemeimet lassan nyitottam ki, és próbáltam megszokni a hirtelen világosságot. Ahogy egyre jobban kinyíltak látókáim, úgy realizáltam, hogy nincs is olyan világos, mivel a redőny csak némileg van felhúzva. Ahogy erőt vettem magamon, lassan, de biztosan felültem. A szobában kellemes idő volt, kellemes illattal. Azonban egyedül voltam. Oikawa nem volt mellettem, így lassan néztem körbe. Emlékszem, hogy tegnap bealudtunk a kanapén, és olyan hajnali egykor ébredtünk fel, és jöttünk fel az emeletre. Külön-külön elmentünk zuhanyozni, majd utána pizsit húztunk, és lefeküdtünk aludni. Szerencsére volt pár ruhám Oikawanál, így ez nem jelentett problémát. Most viszont kíváncsi vagyok, hogy hol van.
  Álmosan keltem ki az ágyból, és igazítottam meg magamon a szürke rövid ujjú fölsőmet, és alul lévő rövidnadrágomat. A hajam fel volt kötve, és éreztem, hogy némileg kócos, de ezzel nem igen foglalkoztam. Lassú léptekkel indultam meg kifelé, majd ezt követően lefelé a lépcsőn. Az alsó szintről hangokat hallottam, és egyből be is azonosítottam, hogy kikhez tartoznak ezek a hangok. Amint leértem, a nappaliba vezetett az utam. Ott megláttam barátomat, valamint legjobb barátomat, ahogy beszélgetnek. Izumi ahogy észrevett, abbahagyta a beszédet, és Oikawara nézett, majd rám. Mogyoróbarna hajú barátom megszeppenve emelte fel a fejét, így rám nézett.
- Jó reggel, hercegnő - mosolygott rám kedvesen, majd egyik kezét felém tartotta.
- Sziasztok - dünnyögtem álomittas hangon, majd a szememet dörzsölve mentem hozzájuk közelebb, és ültem bele Oikawa ölébe.
- Milyen álmos valaki. Mit csináltatok ti az este? - nézett rám Izumi kételkedve.
- Én aztán semmit - ölelt át egyik kezével a barátom, míg a másikat a combomra helyezte - És te? Te csináltál valamit? - simogatta meg a combomat.
- Aludtam - válaszoltam halkan.
- Szerintem azt se tuja szegény, hogy hol van - nevetett ki Izumi.
- Szerintem se - rázta meg a fejét Oikawa - Hé, menj fel, és aludj még nyugodtan - adott egy aprót puszit a homlokomra.
Óvatosan megráztam a fejemet, majd álmosan Izumira néztem.
- Mit csinálsz itt?
- Beszélgetni jöttem. Meg úgy beszéltük meg, hogy ma találkozunk, és összebeszélünk a kirándulás miatt.
- Igaz is - ásítottam - Megnézzük a neten, hogy mik vannak?
- Meg, de előbb ébredj fel - nevetett Izumi.
- Én ébren vagyok! - néztem rá morcosan.
- Tényleg nem akarsz még egy kicsit aludni? - paskolta meg Oikawa a combomat, mire szemeibe néztem - Mi az?
- Semmi - szóltam halkan, majd egy puszit adtam a szájára - Izumi - döntöttem a fejemet a barátom vállára.
- Hm? Mi az?
- Vasárnap anya átszeretne menni majd anyudhoz. Megyek vele szerintem én is.
- Jó, gyere - pislogott rám.
Ahogy Izumi kimondta a szavakat, én komótosan felálltam Oikawa öléből, majd Izumi felé indultam tárt karokkal.
- Mi az? - nézett rám meglepetten.
- Üdvözlő ölelés - léptem közelebb, majd szinte ráborultam, amikor megöleltem.
Ő elveszítette az egyensúlyát, és eldőlt velem a kanapén.
- Iwa-chan! Ne lopd a barátnőmet! - szólt gyerekes hangon Oikawa.
- Sajnálom Shittykawa, de ő most már az enyém - szorított magához Izumi.
- Iwa-chan - szólt síró hangon Oikawa.
- Szerezd vissza, ha szeretnéd. Jelenleg mindjárt összenyom, olyan kényelmetlenül fekszik rajtam - mosolygott rám legjobb barátom.
- Gonosz vagy - csíptem Izumi oldalába, mire ugrott egyet.
- Na, okosan - nézett rám komoran.
- [Néééév]! - vékonyította el a hangját Oikawa, majd ránk vetette magát, így egymáson tornyosultunk.
- Na nem! Nem játszunk kicsi a rakást! - szólt ránk Izumi.
- Oikawa, összenyomsz - szóltam fájdalmasan, mire ő a nyakamba puszilt.
Ezt követően nehezen derekam alá nyúlt, majd magához szorítva rántott fel magával, és esett velem hátra a kanapén.
- Na mi van, Hajime? Visszaszereztem őt, hah! - beszélt gyerekesen Oikawa - Csak az enyém vagy, nem adlak senkinek - suttogta a fülembe, majd erősen a nyakamba csókolt.
- Jó jó - szóltam kedvesen.
- Ti aztán kezet foghattok - állt fel nehezen Izumi, majd kiroppantotta a hátát.
- Nem is - dugta ki a nyelvét Oikawa.
- Shittykawa, van valami reggelid itthon? - indult a konyhába Izumi.
- Van kakaós csiga, müzli. Rántottát is tudsz csinálni - válaszolt neki, majd szorosabban fogott magához - Éhes vagy? - suttogta ajkaimra.
- Picit.
- Akkor elmegyünk reggelizni - azzal közelebb hajolt, majd ajkaimra hintett egy csókot.
Szinte beleborzongtam reggeli csókjába, mely mámorító volt. Puha párnácskáival gyengéden masszírozta ajkaimat.
- Este mit szólnál, ha majd elvinnélek valahova? - simogatta meg arcomat.
- Hova? - kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod. Ne kíváncsiskodj - puszilt meg.
- Tetszeni fog?
- Igen. Tetszeni fog - suttogta a fülembe pimasz hangon, ami miatt éreztem, hogy kicsit pirosabb leszek. Ezután ajkaimra adott pár puszit, majd felállt velem.
- Oikawa - jött ki a konyhából Izumi - Mi lenne, hogyha te megcsinálnád a reggelit, addig én kiülnék a teraszra cigizni? Egy szálról lenne szó.
- Miért pont én? - mutatott magára letörten.
- Mert mondjuk te laksz itt? - vonta fel Izumi a szemöldökét.
- Kifogások. Mindig a kifogások - forgatta meg a szemét Oikawa, megfordult, hogy a konyhába mehessen.
- Tiszta hülye ez a gyerek - nézett utána Izumi - [Név] - nézett ezúttal rám - Jössz ki velem, vagy segítesz neki? - biccentett Oikawa felé.
- Kimegyek veled - válaszoltam neki.
- Shittykawa, elrabolom a barátnődet! - kiabálta be neki a konyhába.
- Enni adsz neki? Vigyázol rá? - állt be Oikawa az ajtóba, miközben az ajtófélfának dőlt, kezeit pedig összefonta mellkasa előtt.
- Jobban, mint a saját életemre - röhögte el magát Izumi.
Oikawa arcán ekkor egy gyönyörű mosoly jelent meg, melytől hevesen kezdett el dobogni a szívem.
- Akkor viheted - lökte el magát az ajtófélfától, majd megállt előttem. Cipzáros pulcsiját levette magáról, majd felém tartotta - Húzd fel. Tavasz van, de azért még nyirkos a levegő. Nem akarom, hogy megfázz.
- Köszönöm - néztem rá hálásan, majd belebújtam a pulcsiba. Nagy volt rám. Vagy 2 mérettel nagyobb.
- De aranyos vagy benne - nézett rám Oikawa kisfiúsan, majd erősen magához szorított - Annyira szeretlek - kezdte el puszilgatni a fejemet.
- Én is téged - hunytam le a szememet, és magamba szippantottam az illatát.
- Oikawa, engedd már. A végén még megfojtod - rázta a fejét Izumi.
- Csak szeretgelem - szólt morcosan Oikawa, majd elengedett - Ha fázol, akkor gyere be nyugodtan - cirógatta meg az arcomat, majd egy puszit lehelt a számra, amit én viszonoztam.
Ezt követően Oikawa visszament a konyhába, Izumi pedig előttem lépett ki a teraszra, és ült le az egyik garnitúrára, mely ott volt található. Jómagam, amikor kiléptem, becsuktam a teraszajtót, majd leültem legjobb barátom mellé.
- Ha feléd megy a füst, szólj - vette elő a cigarettát, majd meggyújtotta azt. Az öngyújtót az asztalra helyezte, majd mélyen beleszívott a cigibe.
- Oké-oké - fújtam ki a levegőt.
- Mi újság? - fújta ki a füstöt.
- Oikawa elmesélte, nem? - szóltam halkabban.
- El - szólt nyugtalanul - [Név], ezt most nem viccből mondom. Anyukáddal elkell mennetek onnan.
- Tudom. De apa nem fogja hagyni. Félek, és anya is - vallottam be őszintén.
- Szerinted miért vagyok itt? - nézett felém - Itt vagyok, bármi legyen. Oké? - mutatta meg kedves mosolyát.
- Tudom. És köszönöm. Mondd. Kérdezhetek valamit? - kezdtem el a földet bámulni.
- Mondd - fújta ki ismét a füstöt.
- Elhanyagollak? Nem érzed úgy? - kérdeztem félve.
- Most ez, hogy jött? - lepődött meg.
- Félek, hogy a kapcsolatunk miatt kevesebbet leszek veled, és elhanyagollak. Mert nem szeretném. Nagyon fontos vagy nekem, Izumi. Szóval ha egyszer is úgy érzed, hogy elhanyagolnálak, szólj! Kérlek... - emeltem rá a tekintetem félve.
- Ettől nem kell félned - szívott bele a cigibe - Tudom, hogy ez nem fog megtörténni. De ha így is lenne, akkor szólok. Mindenképpen.
- Nem lesz. Ígérem - emeltem a kezemet a szívemhez.
Izumi egy kedves mosolyt küldött felém, majd a hamutartóba picit beleütögette a cigit, így arról leesett a hamu.
- És mondd. Én kérdezhetek valamit?
- Persze, kérdezz.
- Minden jól megy köztetek?
- Igen. Nagyon boldognak érzem magam. Végre együtt lehetünk.
- És meddig jutottatok? - nézett felém kíváncsian.
Bátran kérdezett, hisz tudta jól, hogy válaszolni fogok. Hisz Izumival mindent megtudtam beszélni. Legyen az a legkellemetlenebb dolog is.
- Puszi, csók, ölelés, és a másik félnél való alvás.
- És még? - kérdezett tovább, és tudtam, hogy Oikawaval már beszélt erről.
- Pár napja megpróbáltuk, viszont elég kellemetlen volt - szóltam magam elé zavartan - Pont akkor jött meg.
- Egy jó katona vérben is harcol - bokszolt bele kedvesen a vállamba, mire teljesen vörös lettem.
- Izumi, basszus! - csíptem bele az oldalába.
- Vicceltem, nyugi! - kapta el a szabad kezével az enyémet - Egyébként nem kell elsietnetek, tudod jól.
- Tudom. És azt, is hogy vár rám.
- Várni fog - nyomta el a cigi csikket - Tényleg várni fog. Viszont...
- Viszont?
- Hogy érzed magad? Tudod, amióta Kazuki... - direkt nem fejezte be, hiszen tudta jól, hogy mire érteni fogom.
- Gondoltam, hogy megkérdezed valamikor.
- Oikawaval nem beszélsz róla?
- Nem akarom ezzel terhelni.
- De hallod, ilyet ne csinálj. Egy kapcsolatban a kommunikáció a kulcs. Beszélnetek kell a problémákról.
- Mégis, hogy mondjam meg neki, hogy félelemmel tölt el, ha a nyakamba puszil? Hiába esik jól, sokszor nem érzem magam emiatt biztonságban. Ha olyan szituációba kerülünk, hogy ő van felül, és én alul? Egyszerűen azok a képek jönnek fel bennem, de képtelen vagyok elmondani neki. Nem akarom őt megbántani ezzel...
- Nem bántanád meg, te is tudod nagyon jól. Viszont ez nem normális, hogy ezek vannak a fejedbe, miközben Oikawa csinál dolgokat. Nem szeretnél elmenni egy pszichológushoz?
- Nem, tényleg nem szeretnék. Megoldom valahogy.
- Egyedül? - vonta fel a szemöldökét.
- Egyedül - szóltam halkan.
- Gratulálok basszus - szólt őszintén a barátom - Fojtsd magadba, és ne mondd el nekünk, mert mi nem tudunk segíteni.
- Nem azért mondtam! - néztem rá hirtelen - Csak nehezen mondom el neki.
- Mondjam én?
- Ne! Mert akkor az lesz a baj, hogy tőled tudta meg, és nem tőlem.
- [Név]. Tudom, hogy félsz. De mondanod kell neki. Szeret téged. Tényleg szeret, és bármit megtenne érted. Neki az a fontos, hogy neked mi a jó.
- Tudom. De nehéz szavakba önteni, hogyha rosszul érzed magad... - halkultam el.
- Gyere ide - ölelte át a vállamat Izumi, mire én a fejemet az ő vállára hajtottam - Minden rendben lesz, jó? Holnap majd kitalálunk valamit. Jó?
- Köszönöm. Mindent - hunytam le a szememet.
- Én is.
- Huh? Hiszen, nem segítettem most neked.
- Úgy összességében mindent. Tudod, vannak dolgok, amiket még Oikawanak se mondok el, csak neked.
- Baj van? - szóltam alig hallhatóan, miközben félve néztem Izumira.
Ő csak kifújt egy nagy adag levegőt, majd a harmatos udvar felé meredt tekintetével.
- Igen. Úgy is lehet mondani - szólt komoran.
Itt teljesen leblokkoltam, és csak meredtem a kreol bőrű fiúra. Láttam rajta, hogy tényleg van valami, amit senkinek se mondott el eddig. És az a dolog nem jó. Nagyon nem jó. Féltem. Most zárul le egy probléma, és következett az, amire senki se számított. Azaz időszak, ami meghatározta hármunk barátságát.
Izuminak szüksége volt ránk. Jobban, mint bármelyikünknek a világon. Hiszen olyan titkok derültek ki, melyek véget vethettek mindennek. Titkok, melyekre csupán egy bizonyos röplabda meccs után tudtunk meg.