Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 74 -

Hétfő reggel esett az eső, így nagyon örültünk neki, hogy Izumi elhozott minket az iskolába. Én ülhettem elől, ami azt jelentette, hogy én irányítottam a rádiót. Ma reggel szerencsére egész jó zenék voltak, így nem átkoztak a többiek, hogy milyen rossz számokat teszek be. Én Izumival beszélgettem, míg Tooru és Hanamaki hátul próbáltak elférni, Mattsun pedig nem aludni. Amikor az iskola elé értünk, Izumi leállította az autót.
  - Esernyőket elő és befelé - nézett hátra.
  - A miket? - nézett rá furcsán Tooru.
  - Az esernyőt. Vagy nincs nálad? - vonta fel a kreolbőrű fiú a szemöldökét.
  - Minek lenne? Épp azért jöttünk kocsival, nem? A kocsiba nem kell - nézett rá Tooru értetlenül.
  - Te nagyon gyökér. Az iskolába hogy akarsz bemenni akkor? Oda be is kell jutnod - húzta össze a szemöldökét Izumi - Oké - sóhajtott, majd a többiekre nézett.
  - Az igazság az, hogy nekünk sincs - szólt Hanamaki.
  - Oikawa, ragályos lett a hülyeséged - morgott Izumi - Akkor csak kettőnknek van? - nézett rám.
  - Igen és öten vagyunk. Mi legyen? - néztem rájuk.
  - Zuhog az eső, én ki nem mozdulok - kerekedett el Tooru szeme, amikor kinézett az ablakon.
  - Kik a legvékonyabbak? - kérdezte Mattsun.
  - [Név] az egyik. Hány kilók vagytok? - kérdezte Tooru.
  - Attól még, hogy 30 kiló vagyok, nem biztos, hogy vékony vagyok - sóhajtott Mattsun.
  - [Név] mellé még talán elférne valaki. Vagy két ember - tűnődött Izumi.
  - Megyek én valakivel - szólt Tooru.
  - Te dagadt vagy, Oikawa, melletted nem fér el két ember - nézett rá Hanamaki.
  - Mi? - nézett elkerekedett szemekkel Tooru.
  - Hé, ez nem igaz! - védtem meg a barátomat - Neki nagyon is jó testalkata van, ne bántsd már.
  - Nézd már, támad az anyatigris - nevetett Hanamaki.
  - Ne bántsátok, tényleg - néztem kérően a fiúkkal - Épp elég baj volt, hogy nem akart enni legutóbb és fogyni akart.
  - Igaz, bocsi - sóhajtott Mattsun.
  - Bocs, Oikawa. Jó vagy így csontvázként is - veregette meg a vállát Hanamaki.
  - Istenem, csak menjünk már, mert elkésünk - sóhajtott Izumi, majd kicsatolta magát - Ott az ülés alatt az esernyő. Ketten menjetek azalatt, egy ember meg jön velem és [Név]-vel alatta. De siessetek, mert elázunk.
Aztán megkezdődött a hajsza a gyorsaságért. Én kinyitottam az ajtót, és kifelé irányítottam az esernyőt, hogy kinyissam, de ekkor a szél kicsavarta a kezemből, és elvitte. Elkerekedett szemekkel néztem kifelé, majd úgy ahogy voltam, Izumira néztem, akinek szintén elkerekedett a szeme.
  - Na most rábasztunk - sóhajtott Izumi.
  - Ti lehet, de nálam van egy esernyő - nevetett Tooru.
  - Add oda [Név]-nek, legalább ő ne ázzon el - szólt Izumi.
  - Valaki tud jönni velem alatta - néztem a fiúkra.
  - Oké, kő-papír-olló dönti el, hogy igazságos legyen - tanácsolta Hanamaki.
  - Én inkább futok - sóhajtott Izumi.
  - Jó, akkor mehet? - nézett a fiúkra, ők pedig bólintottak.
A kis játék nyertese Mattsun lett, így ő gyorsan kiszállt az autóból, majd maga fölé tartotta az esernyőt, én pedig aláállta. Mikor Oikawa és Hanamaki kiszálltak, rohanni kezdtek az iskolába. Izumi odaadta nekünk a kulcsot, és Mattsun bezárta az autót, miközben legjobb barátom az iskolába rohant.
  - Szerencsétlenek - röhögött rajtuk Mattsun, miközben beindultunk az iskolába.
  - Ne nevess már rajtunk - néztem rá sóhajtva - Félek, hogy bajuk lesz.
  - Acélból vannak az idegeik és a szervezetük is. Nem lesz baj - legyintett a fiú, majd amikor a lépcsőhöz értünk, én beléptem a tető alá, ő pedig összecsukta az esernyőt.
A portánál a három ázott fiú várt ránk. Teljesen eláztak. 
  - Most jut eszembe, azt is lehetett volna, hogy egyesével kivisz minket valaki - szólt Mattsun.
  - Tudod kivel szórakozz Matsukawa - morgott Izumi, miközben letörölte az arcát.
  - Basszus, mindenetek elázott? - néztem rájuk aggódva.
  - Olyan helyek is, amikről nem akarsz tudni - sóhajtott Hanamaki, majd elindult a mosdóba - Átveszem a tesicuccom.
  - Ez jó ötlet - jutott Tooru eszébe, majd elindult Hanamaki után.
  - Te nem öltözöl át? - néztem Izumira, akinek hajából csöpögtek a vízcseppek.
  - De, mindjárt - sóhajtott - Nem áztál meg sehol?
  - Nem, de menj, könyörgöm, mert a végén még megbetegszel! - néztem rá esedezve, majd a karjánál fogva húzni kezdtem.
Mattsun ez idő alatt kihozta a szekrényből a fiúk tornacuccát, ők pedig megtörölköztek a tornacuccban lévő kisebb törölközővel, majd átvették a pólót és a nadrágot. A többi ruhát a radiátorra tettük, és reméltük, hogy meg is száradnak.
  A mai nap unalmasan telt el. Semmi érdekes nem volt a reggeli kis akción kívül. Délután Tooruéknak megbeszélés volt az edzésen, én pedig szerencsére megvárhattam őket. Amikor bementem a terembe, akkor leültem az egyik padra és a többieket figyeltem. Épp Mizoguchi és Irihata-san beszéltek valamit a fiúknak.
  - Jövő hét hétfőn kezdődnek a selejtezők - kezdett el beszélni Tooru a csapathoz - Addig is szeretném, hogy mindennap gyakorolnánk és kihasználnánk az időt a gyakorlásra. Otthon is gyakorolhattok, ha gondoljátok, de ne erőltessétek meg magatokat. Most elmondanám, hogy ki lesz a kezdőcsapatban, hogy úgy készüljetek az adott emberek. Természetesen én leszek az egyik ember, aztán Iwa-chan, Watachi, Kindaichi, Makki és Kunimi. Bárkivel játszunk, ez lesz alapfelállás, és cserék majd jönnek természetesen. A többit majd a meccs előtt elmondom, mert azok nem fontosak - fonta össze a karját Tooru.
Az edzők még megbeszéltek a fiúkkal pár dolgot, majd ezt követően egy fél óra múlva el is mehettek. Szerencsére már nem esett az eső, így nem kellett emiatt aggódni. Izumi vitt minket haza, és én maradtam utoljára, akit hazavitt. Ketten maradtunk Izumi autójában, de nem akartam kiszállni. Még nem.
  - Izumi - szóltam halkabban, miközben a kellemes illatot éreztem, ami a kocsiban áramlott és a rádiót hallgattam, ami nagyon halk volt.
  - Igen?
  - Tudom azt mondtad, hogy minden olyan lesz, mint régen és ez tényleg így is van, viszont úgy érzem, hogy ez még sincs így. Valamiért annyira hiányzol és nem tudom miért. 
  - Már nem beszélünk annyit a nehézségekről. Lehet ezért, mert nagy valószínűséggel az kötött minket össze - sóhajtott- Mostanában jól alakultak a te dolgaid is és részben az enyémek is, így nem zargatjuk a másikat a bajainkkal.
  - És ha ebbe fog belemenni a barátságunk? - rezzent össze a gyomrom - Mi lesz, hogyha egyre nagyobbak leszünk, már nem fogunk beszélni? Nem akarok felnőni, Izumi...
  - Nem maradhatsz ki a felnőtté válás folyamatából. Problémák mindig is voltak és mindig is lesznek, [Név].
  - A barátokkal is ez a helyzet? Én tudom, hogy nem maradhatunk örökké gyerekek, de megrémít ez az érzés. Mindjárt elballagunk és akkor már belépünk a felnőttek világába. Megrémiszt ez az egész.
  - Elhiszem - nézett felém.
  - Te nem érzed? - tértem vissza az eredeti témára, ugyanis nagyon elkalandoztam onnan - Nem érzed, hogy szakadék van közöttünk?
  - Dehogyisnem - mosolygott rám halványan, majd felemelte a kezét és megsimogatta az arcomat - Érzem, mintha eltávolodtunk volna, pedig minden olyan, mint régen.
  - Vagy csak azt akarjuk bemesélni, hogy ugyanolyan. Én... - remegett meg a hangom - Nem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy kihűljön a kapcsolatunk. Kérlek... - szóltam halkan és úgy éreztem, hogy mindjárt elírom magam. A gombóc egyre nagyobb lett a torkomban.
  - Megoldjuk, jó? Én sem szeretnélek elveszíteni.
  - Nagyon szeretlek téged - remegtek meg ajkaim, mire Izuminak összerándult az arca, majd aprót nyelt.
  - Én is téged.
  - Nem akarok sírni, de félek, hogy elsírom magam - vallottam be - Annyira hiányzol, hogy beleroppanok. Itt vagyunk a másiknak, mindig beszélünk, mindent megosztunk a másikkal, mégis úgy érzem, hogy szakadék áll közöttünk. És tudom, hogyha ez a szakadék nagyobb lesz, akkor az egyikünk beleesik, és vége lesz a barátságunknak. Azt pedig nem akarok. Ugyanolyan fontos vagy nekem, mint Tooru. Sőt, lehet, hogy fontosabb is. A legjobb barátom vagy, Izumi. Már szinte olyan vagy, mintha a bátyám lennél. Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek - nyeltem aprót.
  - Te azt akarod, hogy elsírjam magam? A francba is - nevette el magát erőltetten, miközben elcsuklott a hangja - Akármennyire is hangzik nyálasan, rettentően fontos vagy nekem, [Név]. Fontosabb, mint azt te gondolnád. Éppen ezért ha lehet, ne hagyj magamra, jó? - szólt halkabban.
  - Sose tudnálak - éreztem ahogy a levegő bent ragad a mellkasomban és a szemem csak egyre könnyesebb lesz.
  - Szeretnéd ha itt aludnék? Vagy te nálam? Melyik jobb? - kérdezte mosolyogva - Tartunk egy legjobb spancis estet. Csak ketten - simogatta meg az arcomat.
  - Anyukád csinál nekünk olyan dinóalakú csibefalatokat? - nevettem el magam könnyes szemekkel.
  - Csinál - bólintott rá Izumi.
  - Akkor igen - mentem bele - Szólok anyának és összeszedem a holnapi cuccomat és ruhámat - nyitottam ki a kocsiajtót.
  - Oikawanak majd mondom én, nehogy baj legyen belőle - szólt utánam.
  - Rendben - néztem rá hátra, majd besiettem.
Anyától elkéretőztem, majd visszasiettem Izumihoz. Ott betettem a hátsó ülésre a cuccom, beültem a kocsiba, és már indultunk is hozzájuk. Amikor hozzájuk értünk kiszálltam az autóból és kiszedtem a cuccomat is. A következő pillanatban pedig csak azt éreztem, hogy Izumi szorosan magához ölel hirtelen.
  - Jajj, megijedtem - szóltam zavartan, majd a nyakánál visszaölelte őt szorosan.
  - Tényleg nagyon szeretlek téged - szólt halkan, én pedig teljesen meglepődtem, hogy ilyen hirtelen kimondta.
  - Én is téged, de ezt tudod jól - simogattam meg sötétbarna tincseit, majd magamhoz szorítottam őt.
Percekig ott álltunk Izumival, és az ölelést ő szakította meg, pedig én maradtam volna még egy darabig abban a pozícióban. Miután köszöntem a szüleinek, felvittük a cuccomat a szobájába, majd leültünk beszélgetni. Mindenféle apróságról, fontosabb dologról. Az mindegy volt, hogy konkrétan miről. A fontos az volt, hogy a legjobb barátommal lehettem, akit soha nem akartam elveszíteni. Soha, de soha.

___

Sikeresen bekönnyeztettem magamat a rész alatt. Jár a taps, de komolyan...