Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 22 -

Ahogy Izumi elhagyta a házunkat, én automatikusan mentem fel a szobámba, és bezártam az ajtót. Egy picit fellélegeztem, hiszen így nem tud apa bejönni hozzám, ás valószínűleg el is aludt, ahogy a szobájukba ért.
  Én, ahogy leültem az ágyra, hátra dőltem azon. Izumi most megtudta, hogy mi is folyik itthon, teljes mértékben. Igaz, eddig is tudta, de most teljesen át is élhette. Ezt akartam én mindig is eltitkolni, de sajnos most már lehetetlen. Így beszél velem az apám. Mindig, amikor teheti. Én pedig nem tehetek semmit, mivel félek tőle. Túlságosan is félek, hogy bármit tegyek. Izumit is azért küldtem el mert féltem, hogy bántani fogja. Mert igen. Ez történt volna, hogyha Izumi nem megy el.
  - Miért nem lehet minden normális? - sóhajtottam nagyot, közben a kezembe emeltem a telefonomat.
Kedvem támadt képeket nézni. Olyan képeket, amiken Oikawaval voltam együtt.
  Megnyitottam a képtároló alkalmazást, majd belementem a kamerával készített képekbe. Szinte csak vele, és Izumival volt képem. Senki mással. Hiszen rajtuk kívül nem voltak barátaim. Megnyitottam az első képet, ami a képtár legelején volt. Ahogy megláttam azt, hogy Oikawa ölel, én pedig mosolygok, egyből rossz érzés lett a gyomromban. Tovább mentem, a következő képre. Ez viszont rosszabb volt. Oikawa mosolygott, közben egy puszit adott az arcomra. Én lehunyt szemekkel mosolyogtam. Fájt. Nagyon. Visszaakartam őt kapni.

  Másnap, első óránk testnevelés volt az iskolában. Hamar beértem, és sietősen át is öltöztem. Egyből kijöttem az öltözőből, és vártam Izumit. Amint megláttam őt, Matsukawaval, odasiettem hozzájuk.
  - Sziasztok! - köszöntem kedvesen. Mosolyogtam, és jelenleg nem a hamis mosolyommal.
  - Jó reggelt, [Név] - ásított a másik fiú, Izumi mellett. Közben kezét, a szájára tette.
Izumi nem köszönt. Egyszerűen megfogta a karomat, majd magához rántott, és minden erejével szorítani kezdett.
  - Hajime, már reggel nem bírsz magaddal? - kezdett el viccelődni a távolból Hanamaki.
  - Hanamaki, nem bírsz magaddal? - sóhajtott fel Matsukawa.
  - Semmi ehhez hasonlót nem teszek - nevetett a fiú, majd Matsukawa társaságában ment el, be, egyenest a terembe.
  - Mi az, Izumi? - motyogtam a mellkasába.
  - Nem csinált semmit? Nem bántott? - dünnyögte a hajamba.
  - Nem, semmi se történt. Tényleg. Miután elmentél, rá pár órára elment otthonról - húzódtam el tőle, majd a szemébe néztem, a sötét folyóson - Nem csinált velem semmit.
  - Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem gondolkodtál már azon anyukáddal, hogy elmenjetek tőle? Ki tudja, hogy mikor bánt titeket.
  - Nem hagyná szó nélkül, hidd el - motyogtam az orrom alatt.
  - De valamit kell te...
  - Iwa-chan - bukkant fel Oikawa Izumi mögött, és ezzel egy időben két kezét a vállára tette, majd úgy nézett át a fiú válla felett, egyenest az arcára - Anyukád küldi, mert otthon hagytad - lóbálta meg előtte a telefonját.
  - Nálatok aludt? - céloztam Oikawara, a kérdésemmel pedig Izuminak.
  - Aham - reagálta le - Olyan négy körül átjött, aztán ott ragadt - vette el a telefont.
  - Majd nézd meg a galériád - nevetett a barna hajú fiú, majd lemászott Izumiról.
Galéria...Emlékek...Képek.
  - Amúgy jó reggelt, [Név] - villantott felém, egy kedves mosolyt.
Oikwa nem szomorú. Nem görbül lefelé a szája. Mégis mitől lehetséges ez? Ennyire jót tett volna neki az, hogy Izumival volt?
  - Szia - köszöntem neki halkabban.
  - Minden okés? Olyan sápadtnak tűnsz - emelte felém a kezét, azonban én kitértem előle.
  - Minden rendben van - reagáltam le ennyivel, majd lassacskán a terembe léptem.
Mi volt ez? Még én is meglepődtem magamon.
  Bent, a teremben, már mindenki ott volt az osztályból. Én leültem a padra, majd vártam Izumit. Azonban ő nem jött oda hozzám. Oikawaval beszélgettek a kapu mellett, mely a focizásra volt használható. Nem esett rosszul. Igazából örültem neki, hogy van valaki Oikawaval is.
  - Hallo-hallo - ült le mellém valaki, én pedig csak akkor jöttem rá, hogy ki is azaz illető, amikor felé néztem.
  - Mizu, Matsukawa? - kérdeztem tőle kedvesen, mire ő felém fordult.
  - Áh, ne is kérdezd - ásított újra - A húgom miatt alig bírtam aludni, és akkor még ez is, hogy első óránk tesi. Lehet, hogy tesi után lelépek azzal az indokkal, hogy nem érzem jól magam.
  - Lehet jobban járnál. Viszont matekból tesztet írunk. Ez nem lenne baj?
  - Majd megírom pózdolgozatként - vont vállat - De, mondd csak.
  - Tessék? - néztem felé kíváncsian.
  - Nem tudom, hogy mennyire illik ilyet kérdezni, de... - szedte össze a gondolatait - Oikawa eléggé furcsán viselkedik a buli óta. Gondolom már nem vagytok jóban.
  - Nem - szóltam halkan.
  - Tudod - nézett a fiú felé, aki mosolygott Izumival - Lehet, hogy azt hiszi, hülyék vagyunk, hogy nem látjuk azt a hatalmas kamu mosolyt. Mert szerintem te is tudod, hogy ő nem így mosolyog. És furcsa is, azóta. Nem játszik úgy, mint régen. Múltkor az edző leültette, mivel nem tudott koncentrálni.
  - Komolyan? - néztem rá meglepve.
Oikawa ennyire nem tudna figyelni a fontosabb dolgokra?
  - Komolyan- sóhajtott  fiú - Én tudom, hogy tényleg semmi közöm hozzá - nézett rám - De megbeszélnétek? Téged is, valamint őt is rossz így látni, és ha nem csináltok valamit, a végén még saját magatokat teszitek tönkre.
  - Tudom, Matsukawa. Tudom - néztem oldalra - Csak nehéz felállni, egy ilyen után.
  - Elhiszem, de ha akarsz la beszélni, hozzám is fordulhatsz - mosolygott kedvesen, majd felállt, és megborzolta a hajamat - Már várom a közös játékot - mosolygott le rám.
  - Köszönöm, és én is - viszonoztam a mosolyát.
Matsukawa ezután elment, a többiekhez, beszélgetni.
  Nem telt el sok idő, mire a tanár be nem jött. Azonban ő nem a mi tanárunk volt. A padról felálltam, majd Izumihoz mentem.
  - Ő nem Kyotaniék osztályfőnöke? - súgtam oda a fiúnak.
  - De. Ráadásul nem a kedves fajtából - fintorgott a fiú.
  - Chh. Már megint ez a faszi - szólt undorodva Oikawa - Már reméltem, hogy kitöri a lábát, vagy valami hasonló.
  - Nem bírjátok őt? - néztem fel Izumira.
  - Mindig okoskodik, hogy ezt így kell a röpiben, ezt úgy kell a röpiben. Mintha ő olyan tehetséges lenne, kosár edző létére - forgatta szemeit Oikawa, miközben Izumi helyett válaszolt.
  - Volt már párszor, amikor bejött az edzésre, és elkezdett okoskodni. Nobuteru-san már elégszer szólt neki miatta. De mintha nem is mondod volna semmit. Oikawa nem egyszer veszett már vele össze - sóhajtott Izumi - Nagyon akaratos, bunkó, és követelőző. Még ránézni se szeretek.
  - Sajnálom Őrült Kutya-chant - rázta a fejét Oikawa - Egy ilyen alak mellett, nem is értem, hogy hogy bírja - szólt bunkón - Tisztára terrorban tartja az osztályt, és az iskolát.
  - Mintha te nem ezt tennéd - szólt Izumi fapofával.
  - Iwa-chan! - kiáltott rá Oikawa - Én jobb vagyok, ennél a kreténnél!
  - Oikawa Tooru! - hallottuk meg a férfi hangos kiáltását - Mi ez a hangnem?! Ez egy testnevelés óra, nem idióták gyülekező helye! Ha nem tudsz csöndben maradni, akkor mehetsz ki, a 30 fokba, 50 kört futni! - kiabált rá a fiúra szigorúan.
  - Jó, jó értettem - legyintett a kezével Oikawa.
Nem fél tőle?
  - Majd pont ő fog nekem parancsolni - motyogta, miközben a cipője orrát párszor a padlóba verte.
  - Mivel Mizoguchi lebetegedett, ezért én fogok nektek egy ideig testnevelés órát tartani, ahol nem lesz lazsálás, mint ahogy az szokott lenni.
  - Volt akkora mákunk, hogy megkaptuk a tesi tanárunkat edzőnek, a röplabda csapathoz, erre jön ez az alak - vágott "meghalok" fejet Oikawa - Mizoguchi, miért teszed ezt velünk? - sóhajtott fel drámaian.
Nem tudtam nem mosolyogni a kis akcióján Vicces volt. Tényleg vicces.
  - Nos, mivel most lesz majd a röplabda házibajnokság, ezért Mizoguchi arra kért, hogy akik benne vannak a röplabda csapatban, gyakoroljanak órán. A lányoknak azt üzente, és a többi fiúnak, hogy szabad foglalkozás. Na, de - köhintett - Mivel nálam ilyen nem létezik, ezért kimegyünk az udvarra, és cooper futás lesz.
  - 15 perces futás?! Ilyen melegben?! - harsogta az egyik lány az osztályból.
  - Ha nem tetszik, akkor ellehet menni az igazgatóhoz, és kilehet iratkozni ebből az iskolából! - kezdett el ordítani a lánnyal.
Na jó, kezdek tőle félni. Nagyon is félni.
  A kezében lévő röplabdát felénk dobta, mire Hanamaki elkapta.
  - Megnézlek titeket majd, és ha lazsáltok, akkor mentek ki futni a többiekkel! - szólt szigorúan, majd a többiek társaságában elhagyta a tortatermet.
  - A hideg kiráz tőle! - rezzent össze Matsukawa.
  - Nem csodálom - fújtam ki magamból a levegőt - Hogy lehet egy ilyen embert tanárnak felvenni?
  - Mégis ki ő, hogy az Aoba Johasai Röplabda csapatának parancsoljon? - dühöngött Oikawa, majd indult, feltenni a hálót.
  - Az iskola terminátora - vont vállat Izumi, majd segített barátjának a hálóval.
  - Mit élhetnek át az elsősök? - motyogtam magam elé.
  - Semmi jót - rázta a fejét Hanamaki - Emlékszem, Kyotanit eltiltotta 2 hétre a röplabdától, és az edzésre járástól, mert nem sikerült neki a 100 fekvőtámasz.
  - Csak ezért? - vonta fel a szemöldökömet - Ebben mi a logika?
  - Én nem tudom - vont vállat Hanamaki.
  - Megvagyunk! - kiáltott nekünk Izumi.
  - Szóval - sóhajtott Oikawa, majd a kis körünkbe lépett - Itt van nekünk Iwa-chan, mint ász. Itt vagyok én, mint feladó. Itt van Mattsun, középső védőként. Itt van, Makki szélső ütőnek. Itt van, Yuda feladónak, valamint váltó szervának, viszont mivel nincs váltás, ez elúszik. Egy ember nincs - nézett rám ekkor a fiú - Liberónk. Mivel Watachi nem velünk lesz egy csapatban, hanem az osztályával, ők egy előnnyel indítanak, mivel van liberójuk. 
  - De, é... - kezdtem, de félbeszakítottak.
  - Tudom, tudom. Amikor még játszottál, akkor feladó voltál - szólt zavartan, ami furcsa volt - Viszont ha úgy jónak látod, akkor cserélj pozíciót Yudaval. A fiúk elég durvák tudnak lenni, így nem neked kéne lenned a liberónak. 
Igen, jönnek az emlékek azzal kapcsolatban, hogy a röplabdában mennyire durvák tudnak lenni a  fiúk.
  - Yuda - néztem a fiúra - Neked jó lenne?
  - Mivel én se nagyon akarom, hogy valamelyik barom állat a végén még kivégezzen, igen - sóhajtott, miközben a derekára tette a kezét.
  - Remek, akkor megvagyunk! - csapta össze a kezét mosolyogva a kapitány - Én leszek az egyik feladó, [Név] a másik. Iwa-chan lesz az ász. Mattsun a középső védő. Makki a szélső ütő, valamint Yuda a liberó. Azt nem tudjuk még, hogy kikkel játszunk elsőnek, de az lenne a jó, hogyha ma, vagy holnap még bent tudnánk maradni gyakorolni. 
  - Holnap edzés lesz - szólt Izumi.
  - De nincs itt Mizoguchi - néztem Izumira.
  - Nem baj, elég hogyha Nobuteru-san itt van - magyarázta nekem Izumi - Szóval akkor ma gyakoroljunk, vagy elég, a tesi óra?
  - Elég akkor a tesi - legyintett a kezével Oikawa - Csak azaz idegesítő fráter ne jöjjön vissza - motyogta az orra alatt a fiú.
  - Még mindig nem csináltok semmit?! - hallottuk meg a tanár hangját.
  - Csak taktikai megbeszélést csinálunk, Koi-sensei! - mutatott egy oké jelet a fiú a kezével.
  - Jó, had lássam, hogy tudtok-e valamit.
  - Csak egy picit... - mutatott Oikawa az ujjaival - ...picit had üssem meg.
  - Nem - sóhajtott Izumi.
Percek múlva már mindenki beállt, a pályára. Mivel nem voltunk elegen, hogy játszani tudjunk, pár fiú és lány bejött, hogy ellenünk játszanak. Mindeközben a 15 perces futás is véget ért, és a többiek haldokolva vonultak be a terembe.
  - Még ma elkezditek? - kiabált nekünk Koi-sensei.
  - El - forgatta meg Izumi a szemeit.
A következőképp álltunk be. Előre, jobb oldalra állt Oikawa. Középre Matsukawa. Matsukawa mellé Izumi. Izumi mögött voltam én. Mellettem Yuda. Mellette pedig Hanamaki.
  Hanamaki szervált, és a labda át is ment sikeresen. Nem lesz baj. Minden rendben lesz. A fiúk elmondták, hogy nem kell félnem, és ha úgy érzem, nem tudom elkapni, akkor hagyjam csak.
A másik oldalról visszalőtték, viszont senki se tudta volna elkapni, így Yuda vetődött érte, és sikeresen fel is juttatta.
  - Szép, Yuda! - kiáltott oda neki Hanamaki.
A labda köztem van, és Oikawa közt. Ki megy érte? Melyikünknek kell?
  Végül döntöttem, és megindultam a labdáért. Azonban nem jól döntöttem, ugyanis Oikawa is ugyanezt csinálta. Viszont késő volt már megállni. Egyenest a fiú mellkasának csapódtam, és majdnem hátra is estem, azonban ő megtartott a derekamnál, miközben óvatosan elkapta a csuklómat. A labda mellénk esett le.
  - Jól vagy? Minden rendben? - nézett rám aggódó tekintettel a fiú.
Ahogy derekamat szorította kezével, kellemes melegség járta át a testem.
  - Igen. És bocsánat - néztem oldalra.
Oikawa lassan engedett el, így rendesen lábra tudtam állni.
  - Nincs baj. Ha szeretnél menni a labdáért, akkor kiabálj, hogy a tiéd, és ott maradok. Fontos a kommunikáció. Bár most én sem szóltam, mivel ösztönösen mentem. Szóval ne haragudj.
  - Nem haragszom - ráztam meg a fejemet - És én is sajnálom.
  - Mégis mi ez?! Ha nem fogod meg, akkor simán áttudod lőni a labdát. Egek, ekkora szerencsétleneket. Ha a lány meg nem tud játszani, akkor csak cseréljétek le. Ilyen alapvető dolgot, mint a kommunikáció nem tudni - kiabált velem a tanár úr.
Miért kiabál? Baleset volt. Véletlen volt. Hibázni emberi dolog. És miért veszi olyan komolyan? Ez csak játék.
  - Minden renden van már, tanár úr. Menjünk tovább - szólt neki oda Matsukawa.
  - Nektek rendben van az, hogy egy ilyen semmit tudót tesztek a csapatba? - krákogta erősen.
  - I...Igaza van. Bocsánat, többet. Nem fordul elő - néztem a fiúkra, egy nagyon is erőltetett mosoly keretében - Még játszani se tudok.
  - Legalább nem tagadja - röhögött ki a tanár.
  - Mondja, maga nem tudja befogni a pofáját? - mosolyodott el Oikawa.
  - Tessék?! - kiabált fel Koi-sensei.
  - Tudja, itt senki se tökéletes - fordult a tanár felé, így vele szemezett -  Még maga se, akármennyire is hiszi azt! Ez nem egy vérre menő dolog, csak jól akarjuk érezni magunkat a barátainkkal. Van, hogy hibázunk. De ki nem? Van, hogy nem jól adok fel labdát. Iwa-chan nem jól üti el. A liberónk nem tudja elkapni. Vagy egyszerűen nem tudjuk kivédeni azt, és a másik csapat szerez pontot. De ezért vagyok én - tette a kezét a mellkasára - A csapatkapitány, Oikawa Tooru! Hogy fejlesszem a csapatomat. A barátaimat. Hogy jobbak legyünk. De azzal, hogy maga ilyen undorító módon lehord egy lányt, akiről semmit se tud, nem méltó egy tanárhoz!
  - Tudd kivel beszélsz, fiam!
  - Én tudom - nevette el magát - Maga nem tudja, hogy kivel áll szemben. Igazgatóit kapok? Kapjak. Kivesz a csapatból? Semmi joga hozzá. Tegyen bármit, de nem fogom hagyni, hogy vele így beszéljen! - mutatott rám - Jól játszik, csak biztatás kell neki. Ezért vagyok itt. Megadom neki azt a kezdőlökést, mellyel segíthetem őt. Nem mint maga, aki csak lehordani tudja a diákokat! - szólt egyre ingerültebben Oikawa.
Most megvéd engem? Komolyan? Képes kockáztatni, csak azért, hogy megvédjen?
  - Fékezd a nyelved! - indult meg a fiú felé.
  - Mert m...
  - Elég már! - kapta el Izumi Oikawa karját, majd visszafelé rángatta - Fejezd be! - vágta fejbe eléggé erősen.
Itt, ebben a pillanatban alig bírtam felfogni, hogy Oikawa eddig elment értem, és csak azért képes bajba kerülni, hogy engem megtudjon védeni. Ha tudná, hogy mennyire hálás vagyok neki ezért jelenleg. Ha tudná, hogy mennyire kiakarom fejezni a hálámat. De nem vagyok rá képes. Még nem. Még csak sodródom az árral, és próbálom eldönteni, mi is lehetetlen a helyes út, valamint válasz.

                                                                                          ____________       

Ide is kiteszem, mert miért ne?
Na, szóval ő itt Iwaizumi, röviden Izumi, az új családtag. Egyben az én kicsi, pici babám.❤️
Kaktusz Izumi lesz a wattpadom védőszentje, a mi közös növényünk.❤️
Most mondjátok meg, hát nem édes?