Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 28 -

A szombati edzésünknek hamar vége lett. Közösen elpakoltunk, majd ezt követően mindenki távozni kezdett. Végül hárman maradtunk. Izumi, Oikawa, valamint én.
  - Olyan fáradt vagyok - sóhajtott nagyot Oikawa - Hazamegyek, és alszom egy jót.
Miután Oikawaval megöleltük egymást, valami megváltozott. Azaz ölelés kezdett helyrehozni mindent. 
  Egy hete volt az a buli, ami véget vetett az Oikawaval való jó kapcsolatomnak. Viszont oly annyira fontosak vagyunk a másiknak, hogy nem bírjuk már tovább ezt az egészet.
  Szóval az ölelést követően, szünetet tartottunk. Oikawaval nem beszélünk, viszont párszor mosolyogtunk egymásra, és nekem ez sokat jelentett. Nem haragudtam már rá. Képtelen voltam, hiszen rájöttem, hogy még mindig szeretem. Teljes szívemből.
  - Mintha azt beszéltük volna meg, hogy átmegyek hozzád, és videojátékozunk - vonta fel a szemöldökét Izumi.
  - Oh, tényleg - esett le a barna hajú fiúnak - Apa otthon lesz, nem baj?
  - Engem aztán nem zavar - vont vállat - Majd szétoltogatunk közösen - nézett Izumi gonoszan Oikawara.
  - Mindjárt nem jössz sehova - motyogta Oikawa az orra alatt.
  - [Név] - fordult felém Izumi - Te mit csinálsz a nap hátralévő részében? Még csak egy óra van.
  - Nem tudom. Valószínűleg otthon leszek egyedül, vagy talán apa otthon lesz. Bár nem hiszem, hogy ez egy annyira jó plusz pont.
Oikawa ekkor Izumira nézett, és Izumi is ekképp cselekedett. Most voltaképpen mit is csinálnak? Telepatikus úton beszélnek egymással?
  - Én akkor megyek, ha nem baj - mutattam magam mögé, ahol a kijárat volt.
  - [Név], valaki akar neked mondani valamit. Vagyis kérdezni - lökte elé Oikawat, aki majdnem lecsókolta a padlót.
  - Nem kell lökődni! - förmedt rá Oikawa, a kreol bőrű fiúra.
  - Oikawa? - néztem fel a magasabb fiúra, hiszen nem értettem a helyzetet.
  - Nincs kedved...nem is miattam, hanem Iwa-chan miatt. Vagyis érted. Nincs kedved átjönni hozzám, és játszani velem, és Iwa-channal? - vezette rám tekintetét, mire láttam, hogy pír szökik az arcára.
  - Tényleg? Nem zavarnék? - néztem rá zavartan.
  - Nem, szerinted miért kérdezem? - mosolygott rám kedvesen.
Hirtelen nagy boldogság áradt szét a testemben. Minden olyan lehet, mint régen. Csak Izumi, csak Oikawa, és csak én. Mint régen, amikor csak hárman voltunk.
  - Akkor igen! Viszont én nagyon béna vagyok az ilyen játékokban - vallottam be őszintén.
  - Nem baj, majd leszel velem, Iwa-chan meg lesz egyedül! - kacsintott Izumira.
  - Nyilván Iwa-chan lesz egyedül, a két szerelmes meg együtt - sóhajtott a fiú.
  - Két...Mi? - néztem Izumira vöröslő arccal. Miért mondd ilyet?
  - Állj már le, Iwa-chan - motyogta Oikawa az orra alatt, majd a vállára kapta a cuccát.
  - Mehetünk? - néztem rájuk zavartan.
  - Persze, menjünk - sóhajtott Izumi, majd elindult Oikawaék felé.
Izumi ment elől, mi pedig hátul Oikawaval. Beszélni szerettem volna vele, viszont nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki. Pedig a pillangók a hasamban nagyon is arra késztettek, hogy zavarban vagyok, és végre megkéne szólalnom.
  Előre néztem, és láttam ahogy Izumi fogad egy hívást, majd ezt követően a füléhez emeli a készüléket.
  - Szia anyu - köszönt bele mosolyogva, majd kicsit előrébb ment, hogy tudjon az anyukájával beszélni.
Most végképp ketten maradtunk Oikawaval, hiszen az előttünk sétáló fiú telefonált. Szerettem volna, hogyha minden olyan lenne, mint régen. Ugyanúgy beszélnénk, ugyanúgy éreznénk a másik iránt.
  Ahogy mentünk Oikawaval, párszor felnéztem rá, ő azonban ezt nem vette észre.
  - Mi az? - kérdezte, miközben csak előre nézett.
  - S...semmi - szóltam egyből és magam elé néztem.
  - Ez aranyos - mosolygott hirtelen, majd ezt követően lenézett rám - Szeretnél beszélgetni, vagy inkább maradjunk csöndben, és úgy menjünk tovább? - kérdezte kedvesen.
  - Szeretnék veled beszélgetni. Csak az, hogy egy hétig rosszabb voltunk, és még mindig van némi akadály, valamint feszültség köztünk, meggátol abban, hogy tisztán beszéljek veled...
  - Szeretnéd, hogy a dolgok olyanok legyenek, mint régen?
  - Szeretném - vallottam be őszintén.
  - Jó, mert én is - szólt kedvesen, majd maga elé nézett - Mi lenne, ha amíg hozzám érünk, addig összeszednénk a gondolatainkat, és majd nálam szabadon beszélnénk?
  - Az úgy nekem jó lenne - néztem rá megkönnyebbülve.
  - Ez a beszéd - nevette el magát.
S így is történt. Amíg az Oikawahoz való utat megtettük, minden gondolat átment a fejemben, amiről beszélni szeretnék vele. Minden olyan dolog, ami egykoron hozzákötött, vagy új dolog, és beszélni szeretnék vele róla. Szépen összeállítottam egy gondolatmenetet, és ennek köszönhetően már nem féltem annyira.
  Tíz percet követően, Oikawanál voltunk. Ő előreengedett minket, én pedig egyből megláttam egy férfit, aki a konyhában olvasott egy újságot, szemüvegben.
  - Megjöttünk - lépett be végül a ház lakosa is, majd a konyhába lépett - Szia apa - mosolygott a férfire.
Igaz is. Szeretném tudni, hogy Oikawanak milyen a kapcsolata az apukájával. Jó? Esetleg rossz?
  - Oh, szia Tooru - vette el szemüvegét, majd az újságot is letette.
  - Jött Iwa-chan is, és [Név] is - biccentett felénk.
Sose találkoztam még az apukájával, így ez volt az első alkalom.
  - Jó napot - köszöntem illedelmesen az apukának.
  - Szerbusz, Oikawa Tomura vagyok - állt fel, majd fogott velem kezet - Oikawa már sokat mesélt rólad - támaszkodott meg az apuka az asztalnál.
  - Apa... - húzta el a szót Oikawa morcosan.
  - Csak az igazat mondom - nevette el magát kedvesen.
Nagyon hasonlít a fiára. 
  - Lebuktál, Shittykawa - nevette ki Izumi.
  - Nem érdekeltek! - mormogta az orra alatt, majd levette a cipőjét, és elindult a szobájába.
Egy apró mosolygás hagyta el a számat.
  - Vigyázz rá - nézett rám az apukája kedvesen.
  - Vigyázok - szóltam halkabban, majd levettem a cipőmet, a cuccomat pedig magamhoz szorítottam.
Izumi is ekképp cselekedett, majd felmentünk Oikawa szobájába.
  Amint beértünk, láttuk, hogy a fiú már tesz össze az xBoxot, majd az egyik babzsákba ül bele. Egyetlen egy babzsák volt még, azon kívül, amiben Oikawa ült. Ismerős érzés kerített hatalmába. Amikor a játszótéren voltunk, akkor is ez volt. Versenyezni kellett a helyért.
  Izumival egymásra néztünk, majd a babzsákra. Ezt követően újra megismételtük ezt a mozdulatot.
Ezt követően Izumi hátra húzta a karomat, melynek következtében ő került előre. Siettem, de nem volt esélyem a fiú ellen. Egyből belehuppant a babzsákba, én pedig csak eléjük álltam.
  - Most komolyan? - néztem Izumira morcosan.
  - Most komolyan - nézett rám vigyorogva.
  - Gonosz vagy megint - néztem le rá.
  - Iwa-chan, te gonosz! - nézett morcosan Oikawa a fiúra.
  - Akkor ülők az ágyra - sóhajtottan egy nagyot.
  - Várj - szólalt meg Oikawa. Már azt hittem, hogy odaenged, de ő teljesen mást akart - Ülj ide - paskolta meg a combját.
Az arcomon egy vörösebb árnyalat futott, ahogy a fiúra néztem.
  - Shittykawa - szólt a fiúhoz Izumi.
  - Oké - szóltam végül, majd Oikawa elé sétáltam - De nem baj?
  - Akkor nem kérdeztem volna meg - mosolygott rám. Már megint ezek a szavak.
Egy picikét nyeltem, majd megfordultam. Ezt követően Oikawa ölébe ültem, neki háttal. A fiú ekkor elhelyezkedett. Két kezét átvezette a hónom alatt így mind a kettő a hasamnál volt. Abba fogta a konzolt. Eközben állát a vállamra helyezte, majd úgy bámulta a tévét. 
  Teste teljesen hozzám préselődött, és éreztem, hogy mennyire hevesen is ver a szíve. Kellemes melegség járta át a testemet. Olyan jó érzés, ahogy ölel. A világon a legjobb.
  - Kényelmes? - suttogta a fülembe a szavakat, mire kirázott a hideg rendesen. 
  - Igen, az - dőltem teljesen a mellkasának.
Oikawa szíve egyre jobban dobogott mellkasában, ahogy az enyém is. Éreztem minden levegővételét, mivel a szája, pont a fülemnél volt.
  - Játszhatunk akkor? - nézett ránk Izumi.
  - Mivel játszunk? - kérdezte Oikawa kíváncsian. 
  - FIFA 18, vagy mid van még, amivel tudunk ketten játszani?
  - Az jó neked? - kérdezte tőlem Oikawa - Focis, ha nem ismernéd.
  - Ismerem, de még nem játszottam. De jó lesz - szóltam kedvesen.
  - Akkor csapatási - nevetett Oikawa.
Oikawa megkereste a játékot, majd elindította. Megengedte, hogy én játsszak elsőnek, és Izuminak parancsba adta, hogy ne merészeljen engem legyőzni, mert akkor mérges lesz.
  Aztán elkezdődött a játék. Kezemet a kontrollerre helyeztem, és próbáltam értelmesen játszani. Persze, ez nem jött össze.
Oikawa, ahogy láttam, hogy szerencsétlenkedek, kezeit az enyémre vezette, majd megpróbált úgy irányítani.
  - Gólt lőttem - néztem magam elé blokkolva.
  - Ügyes vagy! - szorított át Oikawa a hasamnál, majd nagyon szorosan kezdett magához ölelni. 
  - Jó, én elmegyek mosdóba - tette le a kontrollert Izumi, majd kiment a szobából.
  - [Név] - szólalt meg egyből Oikawa.
  - Hm? - kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne.
  - Hiányzol - szorított magához, közben a fejét a nyakamba fúrta - Tényleg nem tudok aludni rendesen. Nem tudok enni, nem tudok az iskolára koncentrálni, mert folyamatosan az megy a fejemben, hogy veled lenni van. Hogy mikor mosolyogsz, mikor vagy szomorú. Mindig csak te. És szeretném újra a hangod hallani. Újra megölelni téged. Újra puszit adni neked. Vagy csak veled lenni. Hogy veled lehessek, mert nekem az is elég. És nagyon rossz ez az egész - szólt meggyötört hangon, ahogy jobban szorított magához.
  - Oikawa - ejtettem ki fájóan a nevét.
Ennyire szenvedne a hiányomtól? Ennyire fontos lennék neki?