Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 44 -

A reggeli után, Izumi távozott Oikawatól, így ismét ketten maradtunk. A reggelihez használt tányérokat, valamint evőeszközöket elmostam, addig Oikawa fárasztott a hülyeségeivel. 
  - Szerinted ha elég magasra mászok egy fán, akkor látok űrlényeket? - terült el a konyhaasztalon. 
Oikawaról tudni kell, hogy él és hal az űrlényekért. De szinte már beteges szinten.
  - Maximum összetöröd magad - ültem le elé - Ne csinálj ilyen hülyeségeket, kérlek.
  - Úgyis én leszek az a személy, aki először bizonyítja be, hogy léteznek űrlények!
  - Hát persze...Ki más - motyogtam magam elé.
  - Nem hiszel bennem? - nézett rám gyerekes hiszti mellett.
  - De. Én vagyok az, aki a legjobban hisz benned. Csak nem ebben a dologban - cirógattam meg a kezét.
  - Na szép - fonta össze a karjait, majd rám nézett  - Ezért most ne várj semmilyen puszit, se ölelést.
  - Ne legyél már ennyire gyerekes.
  - Én nem vagyok.
  - De az vagy - érveltem még mindig magam mellett.
  - Ez az én házam. Itt az van, amit én mondok! - vetett be egy ütőkártyát.
  - Akkor hazamegyek - pislogtam rá értetlenül.
  - Nem mész - jelentette ki. 
  - Miért is? 
  - Mert változott a terv. Öltözz fel, és indulunk.
  - A meglepetés? - csillant fel a szemem. 
  - Csak ha bevallod, hogy hiszel bennem, és az űrlényekben. 
  - Hiszek mind a kettőben! - pattantam fel, majd elé siettem.
  - Jól van, baba - fogta meg a kezemet, majd simogatni kezdte - Kíváncsi vagy? 
  - Kíváncsi - bólintottam rá - Bár nem értem, hogy miért kapok tőled meglepetést.
   - Miért? - állt fel lassan, és lenézett rám édes mosollyal - Nem adhatok csak úgy ajándékot, annak a lánynak, akit mindennél jobban szeretek? - kacsintott rám.
  - Én is szeretlek. Mindennél jobban - néztem rá érzékenyen. 
  - Na, nehogy elkezdj nekem sírni - nevette el magát kedvesen, majd a fejemre adott egy puszit - Csak azt szeretném, hogy boldog legyél. Nagyon boldog. És az is, hogy együtt mehetünk Párizsba, csak jobban boldoggá tesz. Pont Párizsba - gondolkodott el - Pont veled. Lehet ennél is jobb?
  - Még mindig... - halkultam el - Még mindig nem tudom felfogni, hogy engem szeretsz. Ezer olyan lány van, aki jobb nálam. Szebb nálam. Mégis pont engem választottál. Miért?
  - Tudod - szedte össze a gondolatait - Te, te vagy. Minden lány a mai világban szinte ugyanolyan. Mindegyiknek ugyanolyan a haja, a teste, a járása, a viselkedése, a személyisége. De neked nem. Belőlük van több millió, míg belőled csak egy. Az én egyetlen hercegnőm vagy, akit senkinek se szeretnék odaadni - a mondata végére egy csókot hintett az ajkaimra, amit én viszonoztam.
A hasamban megindultak a pillangók, és éreztem, hogy a kellemes boldogság átjárja a testemet. Szeret. Tényleg szeret. 
  - De amúgy elég sokszor elmondom, hogy mennyire szeretlek. Vagy ez nem elég? Nem tudom veled éreztetni, hogy fontos vagy? - ijedt meg hirtelen.
   - De. Tudod, Oikawa - húzódtam el ajkaitól - Viszont te olyan tökéletes vagy. Helyes vagy, kedves, vicces. Minden lány rólad álmodik. Viszont nekem megadódott az, hogy megismerhessem a gyenge oldaladat. És én ezzel az oldaladdal együtt szeretlek. És itt leszek neked, amíg csak kell. Nem hagylak téged egyedül, mert tudom, hogy azalatt a mosolygós arc mögött, és szomorú fiú rejlik. És te is tudod miért.
   - Oh, basszus - nézett felfelé, és pislogott párat - Most mindjárt én sírom el magam.
  - Basszus, ne már - nevettem kedvesen, majd ezt követően szorosan magamhoz öleltem őt.
Mennyire illata belemászott az orromba. 
  - Ugye mi sokáig együtt maradunk? Nem válnak el az útjaink, miután elballagunk? - suttogta félve.
  - Hogy tehetsz fel egy ennyire buta kérdést? Persze, hogy együtt maradunk. Én veled szeretnék lenni. Mindig. Nem csak amíg tart a gimi.
   - Annyira köszönöm - szorított magához erősen, és arcát a nyakamba fúrta - Tényleg, mindent. Mindenki azt hiszi, hogy egy boldog, bolondos srác vagyok. Mindenki csak a felszínt látja, és azt nem, ami belül van. Pedig az a legfontosabb. Mindig is az volt - csókolt bele nyakamba, s ajkait ott tartotta azon a bizonyos ponton. 
  - Ez jól esik... - szorítottam magamhoz a barátomat. 
  - Tudom. Azért csinálom - kezdte el lágyan csókolni a nyakamat, majd egy nagyobb puszit adott rá - Öltözz, és gyere le.
Úgy tettem, ahogy ő kérte. Felsiettem, majd hamar áthúztam a pizsamámat rendes ruhára. Amint ezzel megvoltam, már le is siettem hozzá. Ám ekkor még nem tudtam, hogy Oikawa milyen meglepetést is tartogat nekem.

____
Valószínűleg az év utolsó rész lesz ez a mai. Nem tudom még..
Viszont előre is nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, és újévet! <3