Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 66 -

Ott akkor tudtam, hogy most kell bátornak lennünk és most kell azaz elhatározottság, hiszen ezzel tudjuk kisegíteni Izumit.
  - Tényleg nem lesz Izuminak születésnapi nyaralása? - kérdeztem egyből, amikor a szüleihez értünk.
  - Nem - válaszolt az anyukája - Más ajándékot kap helyette.
  - De nem az ő hibája volt - szólalt fel Mattsun is - Az a végzős srác provokálta, Iwaizumi pedig elég sokáig tűrte. Megérdemelte, az a srác mindenkivel ilyen!
  - Ez akkor sem mentség rá. A tetteinek következményei vannak, és meg kell tanulnia, hogy mit lehet és mit nem. 
  - Kérem - szóltam aggódva - Izumi nagyon várta már azt, hogy mehessünk együtt a nyaralóba. Neki ez sokat jelentett, és nem szeretném ha szomorú lenne miatta. Kérem, értsétek ezt meg. Szeretnétek ha boldog lenne, nem igaz? Hogy mindig nevessen, és ne legyen szomorú...
  - Persze, hogy szeretnénk - szólt halkan az anyukája, és láttam, hogy könnyes lesz a szeme - Próbálunk jó szülők lenni és szigorúnak is lenni egyszerre, de nem olyan könnyű sajnos.
  - Bocsánat, hogy ezt kérdezem, de minden rendben van otthon? - szólt Hanamaki is - Úgy látom, hogy mostanában kicsit nagy a feszültség nálatok.
  - Vannak pici viták mostanában, de megpróbáljuk nem komolyabbá fordítani, és megbeszélni mindent Hajimevel - sóhajtott az apuka - Szerintetek is rosszul döntöttünk?
  - Nem erről van szó, csupán Izuminak sokat jelent az a nyaralás és szerintem nem a legjobb döntés megfosztani tőle.
  - Igazatok van - csuklott el az anyukája hangja, majd ránk nézett - Örülök, hogy ilyen barátai vannak, mint ti. Köszönöm, hogy mellette vagytok!
  - Ugyan, mindig számíthat majd ránk - mosolygott Mattsun, mi pedig vele mosolyogtunk.
  - Akkooooor - húztam el eme apró szócskát - megmondhatjuk neki, hogy készüljön, mert lassan nyaralni megyünk? 
  - Meg - bólintott az apukája - És kérlek azt is említsétek meg neki, hogy ma jöjjön haza, ne aludjon Oikawanál. Szeretnénk vele beszélni.
  - Megmondjuk neki - bólintottam aprót.
Elköszöntünk a szülőktől, majd sietősen mentünk a cuccunkért, majd hívni kezdtük a fiúkat, de nem vették fel.
  - Fenébe már - motyogta az orra alatt Hanamaki - Hol lehetnek?
  - Valószínűleg a környéken - néztem a fiúkra.
  - Játszótér? - vetette fel az ötletet Mattsun.
  - Lehet. A cuccuk nincs itt, szóval lehetséges. Bár ezernyi hely van még, ahova mehettek - sóhajtottam.
  - Mi legyen? - tette fel a kérdést Mattsun.
  - Várjatok, Oikawa hív - szóltam hirtelen, majd felvettem a telefont és kihangosítottam.
  - Szia babu - szólt Oikawa a telefonba.
  - Szia drágám - köszönt neki Mattsun.
  - Szia [Név] - szólt utána Oikawa, mi pedig a helyzet ellenére, de elnevettük magunkat.
  - Oikawa, veled van Iwaizumi? - tette fel a kérdést Hanamaki.
  - Igen, itt ülünk a rakparton.
  - A rakparton? - szóltam egyszerre a két fiúval.
  - Addig lementetek? - csodálkoztam el.
  - Eljöttem vele sétálni - magyarázta Oikawa - Kicsit szarul van - szólt aggódva.
  - Megbeszéltük a szüleivel, hogy elmehessünk nyaralni - magyarázta meg a helyzetet Hanamaki.
  - Akkor jó - mosolygott Oikawa a telefonba - Itt maradok vele még egy kicsit, és tartom benne a lelket. Arrébb jöttem, hogy tudjak telefonálni, és ne hallja amit mondok. Mostanában nincs túl jól, és hiába próbálja elrejteni, látom rajta, hogy baj van. Csak még ő se tudja, hogy mi igazából.
  - Az ilyen érzések a legrosszabbak - sóhajtott Mattsun - Ha tudunk segíteni?
  - Ha két szóval helyrehozod, akkor azt megköszönném - sóhajtott Oikawa - Őszintén én sem tudom, hogy mit tehetnék, vagy milyen tanácsot adjak neki, de itt leszek vele. Menjetek nyugodtan haza, kezelem a helyzetet.
  - Én sem tudok tenni semmit? - kérdeztem szomorúan.
  - Nem hiszem, babu. De ha szeretnéd, illetve szeretnétek, akkor megkérdezem Iwa-chant, hogy miben tudtok neki segíteni - mosolygott ismét - Ha lehet, akkor ne nagyon említsétek neki ezt a szarságot holnap, inkább csak próbáljátok meg felvidítani titkon.
  - Rendben - szóltam halkabban.
  - Mattsun, Makki, beszélhetek [Név]-vel?
  - Persze, persze - húzódtak el a fiúk, én pedig levettem a kihangosítást.
  - Babu, nem tudom, hogy mit tegyek - tört meg Oikawa álarca - Iwa-chan nem engedi, hogy segítek és bármit mondok, nem szeretne beszélni se. Félek, hogy magába roskad, én pedig nem tudom mit tegyek. 
  - Basszus - harapta a szám szélébe - Tényleg nem lehet tudni, hogy mi a baj pontosan?
  - Lelkileg nincs jól, már egy jó ideje. Túl nagy nyomás van rajta és a mellkasában is. Nem lesz ez így jó, [Név]. Rettentően szeretnék neki segíteni, de csak annyit tehetek, hogy itt vagyok vele. És emiatt olyan nyomorultul érzem magam. Még a legjobb barátomnak se tudok segíteni.
  - Megoldjuk, oké? Nem kell egyedül megbirkóznod ezzel, és Izuminak sem. Megoldjuk. Ha kell ketten, ha kell akkor öten. De megoldjuk. 
  - Holnap nem jön el az évzáróra. És hiába győzködöm, nem hárít. 
  - Hagyd, ne erőltesd rá akkor. Pihenjen csak és majd átmegyünk hozzá utána. 
  - Rendben - szólt halkabban - [Név]...
  - Hm?
  - Én rossz barát vagyok?
  - Mi? Dehogy vagy rossz barát, Oikawa - illetődtem meg.
  - Akkor miért nem tudok segíteni rajta? Miét nem tudom megoldani a problémáit?
  - Nem lehet mindent megoldani, Oikawa. Vannak dolgok, amiket magadnak kell megoldanod, más nem tudja helyetted. Idő kell a dolgok helyrejöveteléhez, te is tudod. De ha kitartunk Izumi mellett, akkor minden rendben lesz, jó? Nem hagyjuk, hogy elvesszen.
  - Jó - szólt halkan - Nem baj, ha ma nem találkozunk? Hazamegyek Izumival.
  - Jó - bólintottam, bár ő ezt nem láthatta - A szülei üzenik, hogy menjen haza és ne aludjon nálad, mert szeretnének vele beszélni.
  - Oké, megmondom neki. Ti mit fogtok most csinálni? 
  - Nem tudom - sóhajtottam - Majd kitalálunk valamit a fiúkkal, vagy hazamegyünk. 
  - Jó. Sajnálom, hogy nem igen tudok mondani ezen kívül.
  - Semmi baj, Oikawa. Nem is kell - nyugtattam meg őt - Majd írsz nap végén, hogy mi volt?
  - Persze. Mattsunéknak is - szólt halkabban - Most viszont megyek. Szerzek neki valami édességet és beletömöm.
  - Rendben, tedd azt - mosolyogtam.
  - Köszönöm, hogy megnyugtattál picit. Én is szeretném így megnyugtatni Iwa-chant.
  - Hidd el, menni fog. Szóval hajrá. És mondd meg neki, hogy aggódunk érte, és nagyon szeretjük. Igaz Mattsunék nem mondták, de tudom, hogy így van - szóltam zavartan.
  - Megmondom - szólt kedvesen a telefonba - Szia kicsim. 
  - Szeretlek, szia - köszöntem el tőle.
  - Én is téged - puszilt a telefonba, majd letette.
  - Na, mi a helyzet? - kérdezett rá Mattsun.
  - Hé! - bökte oldalba őt Hanamaki.
  - Oikawa picit bizonytalan, de helyrehoztam őt - szóltam mosolyogva, miközben eltettem a telefonomat.
  - Iwaizumi rendben lesz? - szólt Mattsun aggódva.
  - Ha kitartunk mellette, igen - néztem rá kedvesen.
  - Majd otthon kitalálok valamit, hogy miképp tudnánk neki segíteni - nyújtózott nagyot Hanamaki.
  - Van kedvetek valamit csinálni? - nézett ránk Mattsun.
  - Segítenem kell otthon apámnak kerítést bontani. Kitalálta, hogy ő megcsinálja az álom kerítését - magyarázta tetetett ragyogással Hanamaki.
  - Kerítést? - nevette ki őt Mattsun.
  - Ja, szóval azt fogjuk lebontani, utána meg festeni - sóhajtott.
  - Majd meglátogatlak - veregette meg Mattsun a vállát.
  - Hogy segíts? - nézett rá hirtelen Hanamaki.
  - Jajj, dehogy. Majd mosolyogva elmegyek előttetek, miközben köszönök apukádnak - vigyorgott Mattsun.
  - Miért is vagyunk mi barátok? - nézett Hanamaki unottan.
  - Én ráérek. Nem megyünk el kutyát sétáltatni? - szóltam.
  - De elmehetünk. Felix biztos nem bántja Harut, végül is testvérek.
  - Sikerült mind az öt kiskutyát odaadni valakinek? - pislogott Hanamaki.
  - Persze. Egyet adtam [Név]-nek, kettőt egy ikerpárnak, egyet a barátnőmnek, egyet pedig megtartottunk, így ő maradt az anyukájával. Néha elvisszük mind a kettőjüket sétálni [Név]-vel, így addig is együtt lehetnek - mosolygott Mattsun.
  - Én is akarok kutyát sétáltatni - sóhajtott Hanamaki.
  - Neked sajnos a kerítés maradt, barátom - veregette meg a vállát Mattsun.
  - Elétek megyek majd, jó? - néztem Mattsunra.
  - Rendben, ott várlak, aztán majd útközben megbeszéljük, hogy merre menjünk, oké?
  - Oké-oké - mosolyogtam rájuk - Akkor majd találkozunk, neked pedig jó kerítés bontást - néztem szórakozottan Hanamakira.
  - Köszi... - motyogta magában lehangoltan.
Mivel a fiúk a másik irányba laktak, így kettészakadtunk. Vártam már, hogy kutyát sétáltassunk, hiszen mindig jól éreztük magunkat ilyenkor Matsunnal és beszélgetni is tudtunk. És úgy érzem, hogy most nagyon sok beszélnivalónk van, hiszen Izuminak segítség kell.