Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 25 -

Csak pislogtam a fiúkra, hiszen régen látta már őket. Talán két hónapja? Asszem akkor volt utoljára velük meccs, vagy talán egy.
  - Mikor is volt? - szólt mosolyogva Bokuto, ahogy rám nézett, majd vissza Kazukira.
  - Két hónapja, a közös meccsen aszt hiszem - mosolygott a fiú.
  - Nem-nem - rázta a fejét a szürkés hajú - Volt egy hónapja egy közös találkozó a kapitányoknak, valamint még jöttek páran a csapatokból. Akkor [Név] is ott volt - magyarázta Bokuto.
  - Sziasztok nektek is - nevettem el magam kedvesen.
Amikor velük találkoztam, nem bírtam megállni a nevetést. Akét fiú annyira vicces, hogy azt el nem lehet mondani.
  - MI járatban, Kazuki, Bokuto? - kérdeztem tőlük kedvesen.
  - Hey, hey, hey, emlékszik a nevünkre! - mutatott nevetve magára Bokuto.
  - Nehéz lenne szerintem elfelejteni - nézett rá Kazuki.
Kazuki az a tipikus fiú, aki szerintem csak egy kurva jól kinéző topmodellel jönne össze. Ha jól tudom, akkor harmadéves jelenleg a Nekomaban, és a kapitányhelyettes. Hiszen Kazuki őszintén szólva olyan külsőre, mint eg adonisz. Már azért is szerencsének érzem maga, amiért beszélget velem.
  - Egyébként Oikawahoz jöttük. Az edzőnk kitalálta, hogy egy közös edzőmeccset akarnak tartani majd a veletek, a Fukurodanival, valamint a Nekomaval- magyarázta Bokuto.
  - Oh, értem. Már tényleg jó lenne egy közös edzőmeccs, hiszen mindig jól szoktunk ilyenkor szórakozni. Még mindig emlékszem a legutóbbi találkára, amikor Kenma, és Akaashi leitta magát, és mindenféle hülyeséget csináltak - emlékeztem vissza mosolyogva a boldog pillanatokra.
  - Jaj, arra emlékszem - nevette el magát Kazuki - Azóta vannak képek a telefonomon, ahogy Kenma megpróbál fejen állni. Valamint Bokutot utánozza - nevetett jóízűen.
  - Amikor mondtátok, hogy Kenma igazából egy csendes fiú, nem akartam elhinni. Főleg, hogy ilyen felszabadultan viselkedett azon az estén - mosolyogtam a fiúkra.
  - Bár nekem az is tetszett, amikor Daichi részeg volt, és Sugawara meg elkezdte kioktatni őt, és végül veszekedni kezdtek. Annyira vicces volt! - szólt bele a beszélgetésbe Bokuto is - A ma napig benne van a fejemben, ahogy veszekednek, mint valami rossz anya, és apa. Főleg, hogy Daichi olyan hülyeségeket mondott, minthogy mi lesz a gyerekeikkel? - szólt nevetve a szürke hajú fiú.
  - Ezt gondolom Nishinoyaékra értette - ráztam mosolyogva a fejemet.
  - Bizonyosan - mosolygott Kazuki - Igaz is. Te egy általánosba jártál Kageyamaval, és Iwaizumiékkal, nem?
  - De. Már akkor benne volt a csapatban, Oikawakkal, ha jól tudom - estem gondolkozásba.
  - Mi ezt nem tudhatjuk - vont vállat Bokuto.
  - Úristen! - kiabált fel Kazuki hirtelen, mire mind a ketten felé néztünk.
  - Mi az? - fordult felé kíváncsi tekintettel Bokuto.
  - Ahogy néztem [Nevet], rájöttem, hogy vittük Yamamotot is, és a Karasunosok is hozták Tanakat. És ott veszekedtek részegen, hogy melyikük kérje meg [Név] kezét, mire Oikawa közéjük ugrott, felkapta [Nevet], és azt mondta, hogyha bármelyikük is hozzáér, akkor Iwaizumit fogja rájuk küldeni - nevetett jóízűen - Persze mind a ketten leálltak, hiszen Iwaizuminak amúgy is ijesztő a tekintete - borzongott össze - Viszont kurva vicces volt - emlékezett vissza, mire halkan nevetni kezdett a fekete hajú fiú.
  - Az tényleg vicces volt - néztem morcosan oldalra - Főleg, hogy Oikawa nem volt részeg, de mégis megbillent velem, és emiatt ráestünk Akaashira, és Bokutora.
  - Nem mondom, hogy nem volt fájdalmas élmény, mert azért eléggé fájt, ahogy a mellkasomra estél, azzal a nagy mamlasszal együtt - legyintett Bokuto, és a mosolyát még most sem lehetett eltüntetni az arcáról.
Közben Bokuto megnézte az időt, a telefonja segítségével, majd Kazukira nézett.
  - Idő van. Mennünk kell - kopogtatta meg Bokuto a csuklóját, ahol nem volt óra, mégis úgy csinált.
  - Egy ember is elég hozzá - nézett Kazuki semlegesen a barátjára - Menj, intézd el, addig én maradok még egy kicsit.
  - Lusta vagy bejönni? - vágott unott képet Bokuto.
  - Csak kérdezni szeretnék tőle valamit - sóhajtott a fekete hajú, miközben felém biccentett a fejével.
Tőlem szeretne valamit kérdezni? Mégis mit? Tudtommal semmi közös nincs bennünk, amit kérdezhetne tőlem? Vagy talán szívességet akar? Útbaigazítást?
  - Hát jól van - mosolygott Bokuto, majd befelé indult - Akkor majd találkozunk, [Név]! - kezdett el kapálózni, közben véletlenül nekiment egy lánynak - Jaj, elnézést! - nézett rá mosolyogva, majd ment tovább, míg el nem tűnt a bejárati ajtó mögött.
Csak mosolyogva néztem a fiú után, hisz nem tudtam nem mosolyogni rajta. 
  - Sose változik - mosolyogtam egy sóhajtás mellett.
  - Hát nem - nevetett Kazuki, majd éreztem magamon a tekintetét.
Egyből odakaptam a fejemet, majd a szemeibe néztem.
  - Mondd, mit szeretnél tőlem? - kérdeztem zavartan, hiszen zavarban voltam a közelsége miatt.
  - Csupán...nem tudom - vezette fel bal kezét a tarkójára, majd vakarni kezdte azt, kissé feszülten - Látszik rajtad, hogy mennyire erőlteted a mosolygást, és miképp néztél, amikor Oikawaról volt szó - sóhajtott feszülten - Mondd, nem jöttetek össze? Vagy mi a fene történt? Őszintén szólva már rossz nézni, amilyen tekintettel néztél magad elé, miközben róla beszéltünk.
  - Nem, nem jöttünk össze - haraptam az ajkamba.
  - De volt köztetek valami, vagy rosszul tudom? 
  - Volt. Vagyis már majdnem összejöttünk.
  - De? Csak? - vonta fel a szemöldökét.
  - Történt pár dolog, ami miatt ez nem következhetett be - halkultam el.
  - Figyelj, nem tagadom, szóval kimondom. Kurva szép lány vagy, mégis látom az arcodon a fáradságot, és azt hogy valami baj van. Nem tagadom, hogy nem vagyunk olyan közeli barátok, csak ismerősök. Viszont néha az ilyen embereknek is jó elmondani dolgokat.
  - Mire akarsz ezzel kilyukadni? - néztem rá értetlenül.
  - Szeretnél beszélni erről, gondolom az egyik barátodnak már elmondtad, vagy többen is tudnak róla. Viszont lehet, hogy én valami új dolgot tudok neked mondani, ezzel segítve neked. Szóval? 
  - Szóval mi?
  - Szóval lenne kedved beülni velem egy kávézóba, miközben elmondod, hogy mit csinált, az Aoba Johsai kapitánya? - mosolygott rám egy olyan mosollyal, mellyel majdnem kifeküdtem a betonon.
Ott, abban a pillanatban hevesen kezdett el dobogni a szívem, és éreztem, hogy valami más. Más ez az érzés, amit Oikawanal éreztem. És valamiért szeretném azt, hogy beüljön velem valahova, és kiönthetném neki azt, ami a lelkemre van zúdítva.