Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 64 -

Izumi nem jött vissza. Őszintén vártam őt, de ő nem jött vissza, és Oikawaval kettesben maradtunk. Ott akkor, tényleg megértettem mindent. Olyan dolgokat is, amiket eddig még nem. Oikawanak számított ez az egész, túlzottan is. Ő egész életében azért küzdött, hogy jobb legyen. Jobb és jobb legyen, mint Wakatoshi. Nem bírta elviselni, hogy akármennyire is küzd, akármennyit is edz,  nem képes jobbá válni. Nem képes legyőzni a Shiratorizawat, és magát, Wakatoshit. Ki tudja mit érzett egész idő alatt, és nekem nem is mondta el. Sőt, lehet, hogy senkinek. Se az apukájának, se Izuminak. Marcangolta őt ez az egész, egyenesen felfalta a gondolat, hogy nem képes jobbá válni. Leragadt egy szintén, és nem tud feltörni. 
  Valószínűleg egészen idáig senkinek se tudta elmondani, hogy mi is történt vele. Magában tartotta ezeket a fuldokló érzéseket, engedte, hogy felfalják őt, mostanáig. Addig a pillanatig, amíg már nem bír el több terhet, és kikell magából jönnie.
  - Oikawa - szóltam halkan, miközben a hátát simogattam.
Ő nem válaszolt nekem, csak szorosabban hozzám bújt. 
  - Kincsem - szóltam érzékenyebben - Miért nem szóltál róla? Miért nem mondtad el, hogy mit érzel? Tudod jól, hogy mindenképpen meghallgattalak volna. Legyen szó bármiről. 
  - Vannak dolgok, amikről nehéz beszélni, [Név]. Hiába akarja az ember elmondani, hogy mennyire fáj a lelke, a mellkasa, képtelen rá... - szólt rekedt hangon, s egyben alig hallhatóan. 
  - Tudom. De ha semmit se mondasz, nem tudok segíteni.
  - Elegem van, ne bírom tovább csinálni. Bármit teszek, nem leszek jobb. Tehetek én akármit, küzdhetek addig, amíg össze nem esik, soha nem leszek jobb, mint Ushiwaka.
  - És miért kell, hogy jobb legyél, mint ő? - simogattam meg barna tincseit.
  - Mert ő a legjobb a megyében. Mindig kijuttatja a csapatát a Nemzetire, mindig elsők mindenhol. És mindig a földbe tipor... - szipogott halkan - Én csak szeretnék jobb lenni. Olyan röplabdázóvá válni, aki megállja a helyét a ranglistán.
  - Tudod, vannak olyan emberek, akik számára te vagy a legjobb. Itt vagyok én. Itt van a csapatod, aki mindig melletted fog állni, történjen bármi. Nem vagytok egy hétköznapi csapat. Hatan vagytok elég erősek ahhoz, hogy minden akadályt leküzdjetek. Mindig megmosolyogtattok amikor játszotok. Élvezem nézni a játékotokat, mert látom rajtatok, hogy tiszta szívből játszotok. 
  - És ha egyszer nem lesznek már ott nekem? 
  - Nem, Oikawa - ráztam meg a fejemet - Ők mindig ott lesznek, csupán látnod kell őket. Mindig nyújtani fogják a kezüket neked, hiszen te vagy a csapatkapitányuk, és egyben a barátjuk is. Vannak és lesznek is még nehézségek a röplabda miatt, de ha elfogadod azokat a kezeket, akkor minden rendben lesz. És ha bármi van, akkor nem muszáj beszélned. Gyere oda hozzám, ölelj meg, és csak mondj annyit, hogy szükségem van rád. Ha nem akarsz beszélni, akkor nem fogunk. Én csak annyit kérek, hogy engedd, hogy melletted lehessek. 
  - Köszönöm - szólt alig hallhatóan, majd felült törökülésbe az ágyra.
Szemeit megtörölte, melyeken látszottak a sírás jelei. Ezt követően vett egy nagy levegőt, majd kifújta. Miközben ezt csinálta, én felültem, majd megsimogattam az arcát.
  - Jobb picit? - kérdeztem aggódva.
  - Igen - szólt halkan, majd a szemeibe nézett - Köszönöm. Tényleg.
Nem szóltam semmit. Nem használtam szavakat. Csupán közelebb hajoltam hozzá, majd egy puszit adtam az ajkára.
  - Hazakísérlek, jó? - döntöttem össze a homlokunkat.
  - Az orvos felhívta apát, szóval értem jön kocsival. De annak örülnék, hogyha hazajönnél velünk - harapott ajkába, majd egy hosszabb puszit adott a számra. 
Ezt követően Oikawa a vállamra hajtott a fejét, a kezeinket pedig összekulcsolta. Így vártuk Oikawa apukáját, aki egy negyed óra múlva meg is érkezett. Nem cseszte le őt, se semmi hasonló dolog. Csupán aggódott érte, és mondta, hogy a holnapi napon Oikawa semmiképp se jöjjön iskolába. Ezzel egyet kellet értenem vele, hiszen pihenésre volt szüksége. Hatalmas pihenésre. 
  Hazaszóltam anyának, majd hazamentem Oikawaékkal. Amikor hozzájuk értünk, Oikawa elment lefürdeni, én addig az apukájával beszéltem. Elmondtam neki pontosan, hogy mi is történt, ő pedig csak jobban aggódni kezdett. 
  - Tudom, hogy boldog, hogyha játszhat, de félek, hogy ez az egészségére fog menni. Félreértés ne essék, nem akarom őt eltiltani attól, hogy röplabdázzon, csak jobban kéne magára figyelnie - szólt sóhajtva Tomura.
  - Én megpróbálok figyelni rá. Izumi is, Mattsun is, és a többiek is - szóltam aggódva.
  - Örülök, hogy ilyen barátai vannak, mint ti - nézett rám hálásan az apukája. 
  - Mindent megteszünk, hogy vigyázzunk rá! - néztem rá biztatóan.
  - Apa, kimostad a melegítőmet? - jelent meg Oikawa boxerben, a nyakában pedig egy törölköző lógott, mellyel kósza, barna tincseit törölgette, hiszen vizesek voltak. 
  - Igen, ott a szárítón, de mindjárt idehozom - állt fel a konyhaasztaltól, majd magunkra hagyott. 
  - Kellőképpen kibeszéltetek? - jelent meg Oikawa arcán egy apró mosoly, miközben felém sétált. 
  - Igen, csak a szokásos - mosolyogtam.
  - Akkor jó - sóhajtott, majd egy laza mozdulattal beleült az ölembe.
Nem szóltam semmit ellene. Csupán átvezettem a kezemet az oldalánál, majd magamhoz öleltem a hasánál. Bőre meleg volt, gondolom amiatt, mert nem rég fürdött. 
  - Holnap végig alszom a napot - jelentette ki.
  - Remélem is. Mást nem is csinálhatsz. És egyél nagyon sokat, jó?
  - De akkor elfogok hízni. Így is nehéz vagyok már - nyafogott.
  - Hány kiló vagy? - kérdeztem, miközben elfordítottam a fejemet, majd a jobb oldali arcomat a hátának nyomtam.
  - Tegnap 68-at mutatott a mérleg.
  - 4 kilót fogytál az elmúlt 2-3 hétben? - szörnyülködtem el - Az sok, Oikawa! Vissza kell híznod...
  - Nem ettem túl sok mindent mostanában - szólt halkan, miközben elterült az asztalon.
  - Kincsem, ez nem mehet így tovább - szóltam aggódva -Segítek neked, és szépen visszahízol.
  - Jó ez így nekem... - motyogta halkan.
  - Ne csináld már, légy oly szíves. A magasságodhoz képest nagyon nem oké az a 68...
  - Ha dagadt lennék úgy is szeretnél?
  - Nem vagy dagadt, te idióta - forgattam meg a szememet - Pont jó testalkatod van. Csak tényleg rendesen egyél, mert ez így nem oké - fúrtam a fejemet a hátába.
  - Csinálsz nekem finom kajákat?
  - Ha ezen múlik, akkor csinálok - motyogtam - Amennyit csak akarsz. Bármit, hogy rendben legyél.
  - Szeretlek - szorította meg a kezemet, mellyel őt szorítottam.
  - Én is téged. Éppen ezért kérlek téged, hogy ne csinálj többet ilyet. A szívem szakadt meg érted...
  - Nem ígérek semmit, de megpróbálok enni - sóhajtott, és hallottam a hangjában a mosolygást. 
A következő pillanatban kopogást hallottunk az ajtó felől, majd egyből nyitódott is az ajtó.
  - Bejöttem - hallottunk meg egy ismerős hangot, majd nem sokkal ezután Izumi lépett be  a konyhába - Ti meg mit csináltok? - vonta fel a szemöldökét.
  - Épp megtermékenyít - vigyorgott Oikawa.
  - Jó isten - forgattam meg a szememet.
  - Nem kell ide még egy Shittykawa - rezzent össze Izumi, majd ledobta a táskáját az egyik székre.
  - Hát az meg? - nézett a táskára Oikawa.
  - Hoztam videojátékokat, néhány nasit, és ruhát.
  - Ruhát? - tettem fel én a kérdést.
  - Itt maradok estére - jelentette ki, majd sóhajtott egyet.
  - Alszunk együtt? - vigyorgott Oikawa.
  - Álmaidban, Oikawa. Álmaidban esetleg - morogta Izumi.
  - Tooru, ez a kettő volt tiszta - jött vissza Tomura, Oikawa apukája a köreinkbe - Oh, szia Hajime.
  - Hello - köszönt a fiú az apukának - Itt alszom, ha nem nagy probléma.
  - Nem, dehogy - mosolygott ránk a barna hajú férfi, majd Oikawanak adta a melegítőnadrágot és a pulcsit.
  - Köszöntem - állt fel, majd hamar belebújt a ruházatokba.
  - [Név], te is maradsz éjszakára? - nézett rám Tomura.
  - Nem, én megyek haza majd - válaszoltam neki.
  - Nagy kár - görbült le Oikawa szája, majd felhúzott a székről - Nézzünk meg egy filmet - nézett rám, majd Izumira.
  - Felőlem - vont vállat Izumi, majd a nappaliba ment. 
  - És neked? - nézett le rám.
  - Nekem is jó - mosolyogtam rá.
Oikawa viszonozta a mosolyt, majd ezt követően lehajolt hozzám, és puszit adott a homlokomra. A homlokpuszit követően orromra adott egy puszit, végül ajkamra. Ahogy ajkai az enyémeket érintették, ő átcsúsztatta a nyelvét a számba. Picit beleremegtem a csókjába, de általában mindig ez történik. Ő megsimogatta a kezemet, közben nagyon lassan csókolni kezdett. Kellemes melegség járta át az egész testemet, s úgy éreztem, hogy a pillangók széthasítják a gyomromat. 
  Nem tudom hány percet tartott a csókunk, csak azt, hogy Oikawa már ennyitől képes volt dobni egy fokot a kedvemen. 
  - Mit szeretnél nézni? - húzódott el leheletnyire.
  - Mindegy - adtam puszit az ajkára.
Oikawa ismét megakart csókolni, de Izumi megakadályozta ebben. 
  - A szingli barátotok már vár titeket, hogy nézzünk egy filmet - kiabált ki Izumi a nappaliból.
Oikawaval csak zavartan elhúzódtunk a másiktól, majd a nappaliba mentünk. 
  - Mielőtt elkezdjük a filmet, valamit megakarok veletek beszélni - dőlt hátra az egyszemélyes fotelban Izumi.
  - Mit? - kérdeztem kíváncsian, miközben leültem a kanapéra.
Oikawa követett, és mellém ült, majd a lábamért nyúlt, és a combjaira helyezte, így az egész kanapén eltudtam feküdni. Egyik kezét a combomra helyezte, majd simogatni kezdte. 
  - Lassan itt a születésnapom, és a szüleim elakarnak vinni egy nyaralóba, hogy ott ünnepeljük meg. Pár napról van szó, vagy esetleg csak kettőről. Mondták, hogyha akartok, akkor gyertek ti is, mert úgy mégiscsak jobb lenne. Szóval lenne kedvetek? - nézett ránk kíváncsian a fiú.
  - Úristen, igen! - néztem Izumira mosolyogva.
  - Ez de király már! - szólt izgatottan Oikawa - Még szép, hogy akarok menni!
  - Akkor ez ledumálva - szólt mosolyogva Izumi - Ajándékot ne hozzatok, nem kell. Elég ha ott vagytok. 
  - Ez de édes volt - néztem Izumira meghatódva.
  - De komolyan mondom, hogy nem kell ajándék. Már mindenem megvan, amire szükségem van.
  - Nézd az egoistát - fintorgott Oikawa.
  - Vannak barátaim, családom, jó jegyeim vannak, egy idióta, bár nagyon jó csapatban játszhatok a barátaimmal. Kell ennél több? - vont vállat sóhajtva.
  - Egy barátnő? - vetette fel Oikawa.
  - Nem kell barátnő - nézett Izumi Oikawara.
  - Erről még sose beszéltünk, de neked milyen lányok jönnek be, Izumi? - néztem a fiúra.
  - Én tudom - nevetett Oikawa.
  - Semmilyenek - szólt rá Izumi.
  - Meleg vagy? - nevetett fel Oikawa.
  - Meleg a faszod! - szólt rá indulatosabban Izumi.
  - Hagyd már! - csaptam meg Oikawa vállát - Komolyan kérdeztem amúgy. Sose mesélsz nekünk lányokról. Nincs senki aki tetszik?
  - Nincs  - szólt egyből - Nem igazán ismerkedem lányokkal, nem is beszélek velünk. Nekem jó ez így. Majd lesz valaki. Egyszer biztos. De addig nekem minden jó így, ahogy van.
  - 50 éves korodra? - kötekedett Oikawa.
  - Kettő női ember van az életemben - nézett unottan Izumi Oikawara - Anya és [Név]. Ennyi - vont vállat.
  - Engedj, had öleljem meg - tápászkodtam fel, majd Izumihoz léptem - Úgy szeretlek! - néztem rá meghatódva, majd szinte ráborultam, és úgy öleltem meg.
  - Mindjárt összenyomsz, szóval ez nem tudom milyen szeretet - nevetett Izumi, s próbált szabad kezével visszaölelni, ami nehezen, de sikerült neki - De én is téged - sóhajtott mosolyogva.
Szorosan hozzábújtam Izumihoz, és emiatt éreztem, hogy milyen hevesen ver a szíve.
  - Nem akarsz visszamenni Oikawahoz? - kérdezte a fülembe suttogva, mély hangján, miközben Oikawa filmet keresett.
  - Még egy kicsit maradok - szóltam mosolyogva, mégis halkan.
  - Jó - szólt halkan Izumi, majd magához szorított, és a fejét a vállamra hajtotta.
Nem értettem, hogy miért teszi ezt, de hagytam neki, hiszen úgy gondoltam, hogy szüksége van most egy nagy ölelésre.
  - Minden rendben? - kérdeztem halkan.
  - Most már igen - szólt, miközben a hangjában megtalálható volt a mosolygás.
Egy apró mosoly hagyta el a számat, majd csak élveztem az időt, amit a számomra legfontosabb emberekkel tölthettem.

---------------------------------------
Azért hoztam ma részt, mert ma van Izumi születésnapja. ):
Idősebb lett a babám, és a legboldogabb születésnapot neki. ❤️