Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 34 -

Egy olyan jó AMV-t találtam, hogy egyszerűen szerelmes vagyok. Régen szerettem már ennyire AMV-t, de most szerelmes vagyok...

______

Ahogy néztem a meccset, s Oikawa a combomat simogatta, kellemes érzés járta át, minden egyes porcikámat. Boldog voltam jelen pillanatban. Mégis bennem volt a félelem, Kazuki miatt. Tudom, hogy nem az én hibám. Hogy nem én tehetek róla. Mégis fáj, amit tett. És abba bele se merek gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha Oikawa nem jön időben, vagy nem hallja meg a hangomat.
  - Mind gondolkodsz? - paskolta meg a mogyoróbarna hajú fiú a combomat.
  - Semmin igazából - válaszoltam halkan.
  - Nem úgy tűnik - nézett a szemembe Oikawa - Minden rendben van?
  - Persze - nézte a szemébe, viszonzásképpen.
  - A tegnapi eset?
Itt gombóc nőtt a torkomban. Miért képes ennyire a gondolataimban olvasni?
  - Minden rendben van. Nem fog ilyen többé előfordulni, jó? Megvédelek téged - adott egy nagyobb puszit a vállamra.
  - Attól még bennem marad ez a seb...
  - Majd segítek, és halványulni fog. Jó? - mosolygott rám kedvesen.
Aprót biccentettem, majd apró köröket kezdtem el leírni a combjára. Izmai kissé megfeszültek, majd ezt követően fejét a bordásfalnak nyomta, s úgy figyelte a meccset.
  - Watariék fognak nyerni - motyogta maga elé halkan. 
  - Honnan veszed?
  - Onnan, hogy ők tudnak játszani - sóhajtott egy aprót - Míg a másik osztály nem.
  - Na, a kis megfigyelő - néztem rá, kedves mosoly mellett.
  - Csak már láttam rengeteg meccset - nézett felfelé, majd vissza a pályára. Közben combomat simogatta továbbra is - Baszki - vett el hirtelen a kezét.
  - Oikawa? - néztem rá hirtelen, hiszen nem értettem eme tettét.
  - Eszembe jutott, hogy ilyen dolgot nem kéne.
  - Nem értelek - néztem rá furcsállóan.
  - Kazuki miatt. Hogy nem kellemetlen, ha úgy érek hozzád?
Teljesen leblokkoltam. Olyan édes, hogy ennyire törődik velem. Minden kis pillanatra figyel, és ez nagyon jól esik a szívemnek.
  Megfogtam kezét, mely pár perce még combomon pihent. Ezt követően visszahelyeztem a  combomra.
  - Szeretném ha tudnád, hogy tőled nem esnek rosszul ezek a pici dolgok. Jó érzéssel tölt el, ha ezt csinálod. Vagy megölelsz, puszit adsz. Szóval emiatt nem kell aggódni. Ha bármit kellemetlennek érzek, akkor szólok.
  - Szereted, ha simogatom a combodat? Ha megölellek? Ha puszit adok? - nézett le rám meglepve.
  - Szeretem - ahogy téged is.
  - Olyan aranyos vagy - mosolygott rám hirtelen, majd ezt követően újra simogatni kezdte combomat, közben a fülem mögötti részre adott egy nagyobb puszit - Annyira imádlak - suttogta a fülembe, édes hangon. 
Ahogy meghallottam édesen csengő hangját, egyszerűen a mennyországban éreztem magam.
  - Shittykawa! - rángatta meg hirtelen Izumi, Oikawa barna fürtjeit.
  - Au, Iwa-can, ez fáj! - rikkantott fel hirtelen a fiú - Mi az már?
  - Mi jövünk - mutatott a pálya felé.
Ekkor a pályára emeltem tekintetem, ahonnan Watariék jöttek le. S valóban igaza volt Oikawanak. Ők nyerték meg a meccset.
  - Na, akkor tegyük oda magunkat - ugrott fel Oikawa, majd kinyújtózott - Jössz? - mosolygott le rám édesen.
Aprót biccentett, majd a pálya azon részére igyekezett, ahol nekünk kellett állni. Hamar mindenki felállt a saját helyére. A következőképpen álltunk fel.
  A bal oldal, első sorába állt Izumi, mellette Oikawa, mellette pedig én. Mögöttem, a szerválási ponton Hanamaki állt, mellette középen Yuda, végül pedig Izumi mögött Mattsukawa. Velünk szemben pedig ott voltak, a másik oldalon a harmadévesek. 
  - Juj, olyan izgatott vagyok! - kezdett el aprókat ugrálni, a mellettem álló fiú.
  - Nyugodj már le - sóhajtott Izumi, majd felém nézett, kérdően.
Nem értettem, hogy miért, aztán hamar rájöttem. A következő pillanatra, egy nagyon édes mosolyt küldött felém. Tudtam, hogy ezzel arra akar célozni, hogy minden rendben lesz. S ezt én is reméltem. 
  Az edző beállt a pálya mellé, miközben a labdát a kezében tartotta. Mondott pár szót, azonban én képtelen voltam figyelni rá. Újra röplabdázni fogok. És nem hibázhatok. Egyszerűen nem.
  - Kukk - ragadta meg hirtelen valaki a derekamat, majd hátulról felemelt némileg.
Hirtelen nem tudtam mit reagálni, de amint megéreztem a kellemes illatot, tudtam, hogy kihez is tartozik, eme remek illat. 
  - Mit csinálsz? - szóltam halkabban, s némileg hátra is néztem Oikawara.
  - Vigyázni fogunk rád, baba. Jó? - csókolt bele a nyakamba, mire éreztem, hogy tömérdek melegség érád szét a testemben. 
Annyira, de annyira jól esett ez a csók a nyakamba.
  - És ha vége, és majd megnyerjünk, ünneplünk egyet, jó? - suttogta érzékien a fülembe, miközben egyre jobban ölelt.
  - Jó - szóltam halkan.
  - Nagyszerű - adott egy puszit az arcomra, s ezt követően letett, s visszabotorkált a helyére.
  - Kezdhetjük? - köhintett az edző.
  - Persze-persze - mosolygott Oikawa.
  - A kis kanos - nevetett halkan Mattsukawa.
  - Mit mondtál, Mattsun?! - fordult morcosan Oikawa a fiúhoz.
  - Csak köhögtem! Khm, khm. Sok itt a por - vonta meg a vállát.
  - Kanoskawa! - kiabált rá Izumi - A labdát nézd majd!
  - Hogy én mennyire utállak titeket - dünnyögte maga elé, miközben megforgatta a szemét.
Csak zavartan álltam, miközben a fiúk Oikawat szívatták. De mégis zavarba jöttem én is a szavaiktól.
  Az edzőt láthatólag nem érdekelték eme szavak. Helyette csak odaadta Hanamakinak a labdát, hogy szerválni tudjon. A kezemet a tarkómra helyeztem, hiszen nem akartam, hogy a fiú bármilyen módon is fejbe találjon.
A bíró sípja megszólalt, majd ezt követően Hanamaki feldobta a labdát, és átütötte  a másik oldalra. Ott szépen fogadta az egyik hátsó emberke. Feladta az egyik csapattársának, és ő egyből átütötte hozzánk. Szerencsére nem felém jött, így nekem nem kellett beleérnem, és nem állt fel a kockázata, hogy elbénázom.
  Yuda fogadta a labdát, és Oikawa volt az, aki feladta Izuminak. A fiú nagy lendülettel ugrott a labdáért, és akkorát ütött bele, hogy sikeresen pontot is szerzett a csapatunknak.
  - Ez az! - pacsizott le Oikawa Izumival.
S így ment ez, elég sokáig. Amikor én kerültem szerválási sorra, akkor sikerült a labdának átmennie, mire a fiúk csak mosolyogtak rám, és mondták, hogy szép volt.
  Így mentek a dolgok. Minden rendben volt, tényleg. Amikor nekem sikerült pontot szereznem, Oikawa boldogan mosolygott rám, és vagy az arcomra, vagy a fejemre adott egy puszit. Nem érdekelte őt, hogy szinte az egész suli ott van, és hogy őszinte legyek, engem sem. Boldog voltam. Őszintén boldog. 
  Ahogy vége volt a szettnek, másik oldalra mentünk át. Oikawanak, és Izuminak eléggé jó kedvük volt. Sokat nevettek, és mosolyogtak. Ugyanúgy álltunk, mint a pálya másik felén. Azonban most nem mi szerváltunk, és nem is mi kezdünk, hanem a harmadévesek. 
  - Mehet! - kiáltott a bíró, és a harmadévesek szerváltak.
A labda szépen át is jött, azonban Yuda akkora erővel fogadta, hogy az sikeresen visszament hozzájuk. 
  A hátul álló harmadéves fogadta, így a labda felrepült, egyenest a feladónak. A lány feladta a fiúnak, a fiú pedig minden erejét belevetve, ütötte le a labdát, szinte a háló elé.
Oikawara néztem, ugyanis ő állt a labda előtt. A mogyoróbarna hajú fiú vigyorogva nézett Izumi felé, majd hirtelen vissza a labdára, mely már vészesen közelített a földhöz.
  S ekkor, jött az, amire senki se számított. Oikawa félretette minden gondolkodáshoz használt agyi sejtjét, s lábát meglendítette, hogy ezzel a módszerrel tudja felszedni. Azonban a dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy ő azt akarta.
A fiú ahelyett, hogy feljuttatta volna a labdát, helyette izomból belerúgott abba, a száguldó labda pedig nem másfelé, mint felém repült. Olyan gyorsan történt minden.
  Hirtelen reagáltam, s próbáltam meg elfordulni, azonban késő volt. A labda, oldalasan találta el az arcomat, de akkora erővel, hogy mentem összecsuklottam. 
Fájdalom kezdte el bejárni az egész fejemet, ami nem kicsit zúgott. A szám teljesen elzsibbadt, s képtelen voltam megnyugodni, amellett, hogy könnyeim útnak eredtek, nagy iramban. 
Testem remegett, s teljesen elfogott a pánik. Féltem, hogy felrepedt a szám, esetleg kitörtek a fogaim, a kellemetlen, és fájó érzés miatt. 
  Hamar megéreztem, hogy emberek gyűlnek körém. Szememet kinyitottam, és Izumit véltem felfedezni.
  - [Név], nyugodj meg, [Név] - szólt egyre idegesebben.
Testem csak remegett, és könnyeim folytak. Számat nem éreztem, így odanyúltam, hogy nem vérzik-e, vagy nem törtek ki a fogaim. 
  - Valaki hozzon vizet! - hallottam meg a távolból egy kiáltást. 
  - Ne...Nem vérzik...a szám? - remegett a hangom teljesen.
  - Nem vérzik - szólt idegesen Izumi.
  - Ezt idd meg - tartott egy fiú felém egy kis üveg vizet. 
A kezembe vettem, és próbáltam inni, de annyira remegtem, és le volt zsibbadva a szám, hogy képtelen voltam, és ennek következtében kifolyt a számból a víz.
  - Hé - guggolt le elém az edző - Nyugodj meg, és figyelj. Hogy hívnak?
  - [Név] - remegett meg a hangom - Tanár úr, nem vérzik a szám? - remegtem továbbra is, miközben próbáltam megnyugodni.
  - Nem, nem vérzik.
Magam mellé pillantottam, a nehéz pillanatokban. Oikawa ott guggolt a többiek mellett, miközben az orra melletti részt masszírozta. 
  - Baszki, [Név]...Ne haragudj - hangja nagyon sebezhető volt abban a pillanatban.
Ám én képtelen voltam bármit is mondani. Fájt a fejem, a pánik rajtam uralkodott. S az fa volt a tűzre, amikor nagy nehezen felállítottak, s segítséggel de Izumi hátára tettek, hogy elvigyenek az orvosiba. 

Miért történik velem ez a rémálom?

___

Na hallo, meghoztam az új részét.

S azt kell, hogy mondjam, vártam már ezt a részt. Hogy miért? Mert tavaly február elején ez megtörtént velem, az egyik tesi órán...
Osztálytársam mellett álltam, és izomból fejbe rúgott. Összeestem, sírtam, zsibbadt a szám, remegtem, és féltem. Képtelen voltam megnyugodni, annyira sokkos állapotba kerültem. Valamint minden így volt, ahogy leírtam. 

Ezután a tanári szobába vittek, ott is a mosdóba. A srác velem jött, valamint rajta kívül még egy fiúbarátom. Nem győzött bocsánatot kérni, és hogy mennyire sajnálja. Akkora bűntudat volt benne, hogy olyat még nem láttam, főleg nem felém nyilvánítva. Mint kiderült, agyrázkódást kaptam.

S ennek a balesetnek köszönhetően vezették be a tesitanárok az iskolában, hogy röplabda közben tilos lábat használni.