Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 5 -

Oikawaval a nappaliba fáradtunk. Ő zavartalanul helyet foglalt a kanapén, míg én a kanapé szélén elhelyezkedő karfán.
  - És mit szeretnél nézni? - nézett rám kedvesen.
  - Nem igazán tudom..Ismersz jó filmeket? - fordultam felé kérdő tekintet mellett.
  - Jó romantikus filmeket? - nézett rám minden bájával, közben édes mosolyát is belevitte a nézésébe - Mert azokat igen. Sőt, nagyon is.
  - Minden lánynál bevetsz egyet? - sóhajtottam egy aprót, egy mosoly mellett, hiszen vicceltem csak.
  - Ez csúnya volt. Bár.. - fújta ki a levegőt, majd szemét behunyta - ..megérdemlem.
  - Miért is? - emeltem magasabb szintre a szemöldökömet.
  - Miattam estél el.. - hangjában érezhető volt a megbánás, nem is kicsi szinten.
Látszott a teljes tekintetében, hogy őszintén sajnálja, és amennyire csak lehet, megbánta ezt a az ötletét. Én pedig nem haragudtam rá. A térdem valóban fájt, de nem úgy, hogy abba belehaljak. Elviselhető volt a fájdalom, melyet a testrészemben éreztem.
  - És én nem haragszom miatta. Szóval kérlek ne emészd magad. No, de.. - álltam fel a kanapé közeléből, majd A Tv-hez sétáltam - Van egy film, amit megnézhetnénk.
  - Mi a címe?
  - 50 első randi - mosolyogtam a barna hajú fiúra.
Nagyon szerettem ezt a filmet. Nem csak a színészeket, de a történetet is. Olyan jól megvan írva, és minden szerepel benne, amit szeretek. Vicces jelenetek, drámai jelenetek, valamint romantikus jelenetek.
  - Megvan neked CD-n? - nyílt nagyra hirtelen Oikawa barna szeme.
  - Igen - mutattam felé a lemezt - Miért?
  - Imádom ezt a filmet! - mosolygott rám nagy erővel - Csak sajnos eddig senkivel nem volt alkalmam megnézni - nevette el magát kínosan. Olyan édes a nevetése.. - Iwa-channak mindig mondtam, hogy nézzük meg, de folyton a fejemben vágta, hogy ez egy romantikus film, ő pedig nem meleg, hogy ilyeneket nézzen velem. Igazából megértem ezt a kifogást, de azért a legjobb barátjáért megtehetné.. - biggyesztette le ajkait lágyan, majd oldalra nézett zavartan.
  - Most olyan vagy, mint egy kislány, aki kéreti magát.. - nevettem el magam hangosabban a kelleténél.
  - Most gúnyolódsz? - vonta fel a szemöldökét, a végén mégis egy mosolyt küldött felém. Egy olyan mosolyt, melyet én nagyon is szerettem.
  - Nem. Csupán aranyos vagy, hogy így viselkedsz. Nem láttam még ezt az oldaladat, így örülök, hogy kezdünk ennyire jóban lenni, hogy ennyire megnyílj nekem - beszéltem hozzá kedvesen, miközben a CD-t behelyeztem a lejátszóba, és a TV-t is beüzemeltem, hogy végre megtudjuk nézni a filmet.
  - Aranyos? - nézett rám pár pislogás mellett.
  - Miért, nem mondhatom tán azt neked, hogy aranyos?
  -  Tudom, hogy aranyos vagyok, ezt nem kell külön mondani - mosolygott rám biztatóan, mire csak megforgattam a szememet.
Nem szerettem, ha valaki beképzelt volt. Soha. De valamiért nála nem tud zavarni. Illetve..Tud, csak nem különítek rá nagyobb figyelmet. Neki képes vagyok elnézni ha bunkó, vagy ha olyan kedve van, ami nekem nem jön be. A válasz egyszerű, hogy miért. Nagyon is egyszerű. Olyan érzéseket táplálok felé, melyek ezeken a negatív tulajdonságokon feljebb vannak. 
  - [Név] - szólított meg a fiú.
  - Hm?
  - Elindítod végre, vagy még várni kell 3 évet? - emelte fel a szemöldökét.
  - Máris - sóhajtottam egy nagyot, majd elindítottam a filmet.
Teljesen besötétítettem addig, míg a film elejét vetítették le. A lámpát leoltottam, így teljes sötétségbe borult az egész nappali. Amint ezzel megvoltam, helyet foglaltam Oikawa mellett. Az egyik párnát, mely a kanapén helyezkedett el, az ölembe emeltem. Ha jobban belegondolok, akkor most jövök rá, hogy kettesben még nem is néztünk filmet.  Oikawa a karját a kanapé karfájára támasztotta, míg másikat a combjára helyezte. Tisztes távolságban voltunk a másiktól, mégis ez némileg zavart. Közelebb akartam hozzá lenni, és azt akartam, hogy ő is közelebb lehessen hozzám.  
  A film már javában tartott, amikor Oikawa mozgolódni kezdett. Felé pillantottam, és abban a pillanatban észrevettem, hogy engem figyel. Kedves tekintete a lelkemig hatolt.
  - Mi az? - kérdeztem tőle némileg fáradt hangon.
  - Nem kényelmes ez így nekem. Elhelyezkedhetek?
  - Miért ne helyezkedhetnél? - néztem rá értetlenül. 
  - Csak..gondoltam megkérdezem - vont vállat azonnal. 
  - Oikawa, csak nyugodtan - hagyta el a számat egy apró sóhajtás, majd visszameredtem a TV-re.
Oikawa ekkor tényleg elhelyezkedett. Ölemből lassan emelte ki a párnát, lábaimat pedig kiegyesítette, ugyanis eddig fel voltak húzva. A párnát az ölembe helyezte, majd elfeküdt a kanapén, fejét pedig a szürke színű párnára helyezte. Meglepett ez a cselekedete. De ami még ennél is jobban, arra nem számítottam. A barna hajú fiú megfogta az egyik kezemet, majd a hajába emelte. Míg ezt tett az egyik kezével, a másikkal megfogta immáron szabad kezemet, majd teste mellé tette, úgy, hogy az nekem is kényelmes legyen. Ezt követően összekulcsolta azt a sajátjával, amitől az egész testemben melegség kezdett el futkározni. A házban alapból meleg volt, de azzal, hogy ezt a cselekedetét véghezvitte, teljesen megmelengette a szívemet.
  - Oikawa? - ejtettem ki meglepve a nevét. 
  - Birizgálod a hajamat? Kérlek - szólt fáradt hangon, és érezhető volt, hogy mennyire is érzékeny abban a pillanatban. 
  - Biztos, jó így neked? - céloztam arra, hogy az ölemben van a feje, valamint a kezemet fogja.
  - Igen. Miért ne lenne jó? - szorította meg a kezemet - Olyan puha a kezed - szólt halkabban.
Hüvelykujjával elkezdte cirógatni a kezemet, mely teljesen jól esett. Abban a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak minden megszűnne, és csak ebben a pillanatban tudjunk élni.
  - Nekem teljesen jó ez így, szóval örülnék annak, ha esetleg így maradhatnák.
  - Jó, így fogunk - szóltam halkabban, majd elkezdtem simogatni a fejét.
Szinte percek se kellettek ahhoz, hogy halk szuszogást hallhassak meg, Oikawa felől. Istenem, de aranyos. Elaludt. Már nem igazán voltam kíváncsi a filmre, így a távirányító segítségével kikapcsoltam a TV-t. Oikawa békésen szunyókált, így nem volt szívem felkelteni. Óvatosan kimásztam alóla, majd a fejét visszahelyeztem a kanapéra. Az egyik szekrényből, ami a nappaliban volt, elővettem egy kényelmesebb takarót. Oikawara terítettem, majd megsimogattam a tincseit. Egy puszit leheltem az arcára, majd az emeltre siettem. Hagyom, hogy had aludjon. A szüleim lehet ma se jönnek haza, így nem okoz majd ez problémát.
  Szinte percek alatt sikerült lezuhanyoznom, ugyanis nagyon fáradt voltam már. Amint ez megvolt, a meleg ágyba bújtam. Oikawa egyedül van lent. Nem lesz semmi baj. Remélem.
  Órákkal később, arra keltem, hogy valaki simogatja az arcomat. Meglepett ez az egész, és elsőnek nem is akartam reagálni rá, de ahogy egyre többször csinálta, inkább feladtam, és kinyitottam a szememet. 
  - Végre... - mosolygott boldogan a barna hajú fiú. 
  - Oikawa? - kezdtem el dörzsölni a szememet miközben felkeltem.
  - Sajnálom, hogy felkeltettelek. Hajnali 2 van. Nemrég keltem fel - hangjában teljesen érezhető volt, hogy igazat mondd, és még álmos. 
  - Mit szeretnél? - kérdeztem a kelleténél morcosabb hangon. Utáltam, ha valaki felkelt.
  - Az igazság az, hogy nem szívesen alszom úgy egyedül lent, hogy te itt vagy fent.
  - Mégis mire célzol ezzel? - néztem rá fáradtan. Hajam némileg kócosabb volt a kelleténél. 
  - Aludhatok veled, igaz? - vetette be minden báját, én pedig köpni nyelni nem tudtam.
A Nagy Oikawa Tooru együtt szeretne velem aludni? 
  - Oikawa...Nem vagyunk együtt.
  - Ez most fájt! - kapott drámaian a szívéhez - És nem aludhatok azzal a lánnyal akit imádok, nagyon jóban vagyunk, és randizunk is? - kúszott közelebb, és már emelte is fel a takarót.
Félek ettől az egésztől. Hiszen még csak együtt se vagyunk. De nagyon szeretném. Vele szeretnék aludni.
  - [Név]? Ha nem szeretnéd természetesen visszamegyek a kanapéra - engedte le a takarót - Basszus, sajnálom! Nem akartam erőszakos lenni!
Megingattam a fejemet.
  - Semmi ilyesmiről nincs szó.
  - Hát akkor? - ült le az ágyam szélére, és mindvégig kedvesen beszélt hozzám.
  - Csupán nem tudom. Nekem még új ez az érzés, és szituáció, szóval nem igazán tudom, hogy jó ötlet-e.
  - Bízol bennem?
  - Hogy jön ez ide?
  - Nagyon is fontos - fogta meg a kezemet - Szóval?
  - Igen, bízom benned.
  - Akkor tudnod kell, hogyha esetleg itt maradok, nem fogok veled semmit se csinálni. Csupán összeszeretnék veled bújni, és aludni. Semmi mást. Reggel esetleg egy puszit adni az arcodra, vagy a fejedre, amivel köszönthetlek. Szeretnéd? - kérdezte kedves melegséggel.
  - Szeretném - csúszott ki minden gondolkodás nélkül a számon eme szó.
  - Akkor... - emelte fel a takarót, majd felém nézett - ...szabad?
  - Szabad - adtam meg az engedélyt neki.
Oikawa bebújt mellém, a meleg takaróba. Egyik kezét arcomra vezette, majd cirógatni kezdte a bőrömet, ujjával. Közelebb hajolt, majd a homlokomra adott egy apróbb puszit. Melegség járta át az egész testemet. Oikawa szorosan magához fogott, én pedig belefúrtam a fejemet a mellkasába. Rettentően jó illata volt.
  - Jó éjszakát - szólalt meg édes hangon, melytől csak egy apróbb mosoly keletkezett az ajkaimon.
  - Neked is.
Oikawa karjaiban máris sokkal jobbnak bizonyult az alvás. Biztonságban éreztem magam mellette.
  Reggel halk kopogásra ébredtem. A szememet mire kinyitottam, addigra anya már a szobámba volt. Oikawa viszont nem volt mellettem, ezért egyből szinte fel is ültem.
  - Most ment el - ült le anya az ágyamra - Nagyon aranyos volt. Megköszönte, hogy itt lehetett, és hogy reméli nem okozott ezzel galibát, hogy itt volt. Aranyos volt, mert mondta, hogy vigyázott rád.
  - Apa ugye... - akadt el a szavam.
  - Nincs itthon. Majd délután jön haza. Megint túlórázik.
  - Akkor jó - hagyta el a számat egy nagyobb sóhajtás.
  - Na, de mesélj. Mi történt? - paskolta meg anya a combomat - Őt is megkérdeztem, hogy hogy hogy itt van, de csak annyit mondott, hogy úgy alakultak a dolgok, amire nem készült fel. Sietett haza, még a suli előtt.
  - Csak átjött filmet nézni. Elaludt a kanapén, én pedig feljöttem a saját ágyamba. Késő este keltett fel, és bújt mellém. De ezen kívül semmi se történt.
  - Ez aranyos - mosolygott rám anya - Látod? Mondtam én, hogy közelebb fogtok egymáshoz kerülni. És jó gyerek ő, hidd el nekem.
  - Tudom - mosolyogtam rá.
  - Oh, és üzent valamit.
  - Mit? - néztem értetlenül anyára.
Anya ekkor közelebb hajolt, majd egy nagyobb puszit adott az arcomra.
  - Mondta, hogy adjam át - nevette el magát kicsit.
Csak szó nélkül néztem anyára.
  - Na de készülődj. Jó? - szólt kedvesen, majd magamra hagyott.
Anyának mindig mindenről beszámoltam. Oikawaról is tudott, és arról is, hogy mit érzek iránta. Nagyon szerettem anyát.  Apával a házassága se miatta esik szét. Apa egyre rosszabb, és emiatt nem is nagyon szeretek itthon lenni már. De anya erős nő. Kifogja bírni, és én segítek neki.
De előbb az Oikawaval való érzéseimmel kell megbirkóznom.