Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 67 -

Eljött a nap. A nap, amikor minden megváltozott.
  Június 10.-e reggelén mindenki Izumiék háza előtt gyűlt össze, hogy együtt elmehessünk velük a nyaralóba, és majd holnap délután hazajöhessünk. Amint megláttam Izumit, ledobtam a vállamról a táskámat, az ajándékával együtt és rohanni kezdtem felé. Ő megilletődve nézett rám, és amint ráugrottam igyekezett megfogni, hogy ne dőljünk el. Magamhoz szorítottam Izumit, ő pedig köpni-nyelni ne tudott miattam.
  - [Név]? - szólt meglepődve.
  - Nagyon, de nagyon boldog születésnapot, Izumi! - szóltam vidáman, miközben magamhoz szorítottam.
  - Ezt enélkül is megtehetted volna - paskolta meg a vállamat. 
  - Nem érdekel! - nyomtam a fejem a mellkasába.
  - Ahj - engedett ki egy mosolygást az ajkai közül, majd visszaölelt - Köszönöm, tényleg. Remélem ajándékot nem hoztál, mert akkor itthon hagylak.
Elhúzódtam és csak rávigyorogtam.
  - Ott van abban a fekete ajándékos zacskóban! - szóltam izgatottan.
  - Mondtam, hogy nem kell ajándék - szólt sóhajtva.
  - Nem voltál elég egyértelmű - nevetett Mattsun, majd mind a három fiú felmutatott egy ajándékos zacskót.
  - Srácok, ti most szórakoztok velem? - rökönyödött meg a fiú.
  - A kocsiban majd kiontod őket! - vigyorgott Oikawa, majd bedobta a cuccát lendületből a csomagtartóba - Én kész vagyok, indulás! - indult meg az autó felé, majd beült a második üléssorba.
Izumiék kocsija nagy, családi autó volt, és nyolc személyes. Egy három fős családnak talán túl nagy, de ha az embernek ennyi barátja van, akkor tökéletesen jól jön. 
  - Pakoljátok be a holmitokat, és akkor induljunk. Még kilenc óra előtt szeretnék odaérni - mosolygott ránk kedvesen az apukája.
Eleget tettünk a kérésének, és minél hamarabb sikerült bepakolni a holminkat, majd beültünk az autóba. A szülők előre, a középső üléssorba Oikawa, Izumi és én, a leghátsó üléssorba pedig Mattsun és Hanamaki ültek. Percek alatt el is indultunk, és Oikawa már nem bírt magával, így Izumi kezébe nyomta az ajándékot. 
  - Tessék, nézd meg! - mosolygott rá.
Izumi semleges tekintettel nézett bele a zacskóba, azonban amikor meglátta az ajándékot elkerekedett szemekkel nézett Oikawara.
  - Te most szívatsz, igaz?
  - Jól látod - vigyorgott Oikawa.
  - Te nem vagy normális - emelte ki Izumi az ajándékát a zacskóból, amit én is most láttam először.
  - Játékok? - néztem meg jobban.
  - Játék a PS4-hez - magyarázta Oikawa.
  - Ember, ezek nemrég jöttek ki, és valami baromi nehéz őket beszerezni, mert prémium játék. És ráadásul mind a két része - vizslatta Izumi a kezében lévő játékokat - Oikawa, ezek kurva drága játékok.
  - Éppen ezért kapod a születésnapodra - nyugtatgatta őt Oikawa.
  - Basszus, köszönöm - nézett hálásan Izumi Oikawara.
  - Van benne még csoki is - mutatott Oikawa a zacskóra, Izumi pedig belepillantott.
  - Te normálatlan, mennyi pénzt költöttél rám? - kerekedett el Izumi szeme, ismét.
  - Mit vett? - nyúlt előre Mattsun, majd kikapta Izumi kezéből a zacskót és belenézett.
  - Marsot, Snikerst, de olyat, ami protein tartalmú. Oikawa, ezek rettentően drága csokik.
  - Formában kell lenned, nem? - veregette meg Izumi vállát.
  - Haver, rád szakadt a bank? - nézett rá Mattsun.
  - Némi koplalás és gyűjtögető életmód eredményei azok az ajándékok - magyarázta Oikawa.
  - Komolyan nem vagy normális, de ennek ellenére rettentően köszönöm - szólt halkabban Izumi, majd beleborzolt Oikawa hajába. 
  - Én jövök! - szóltam vidáman, majd az ölébe adtam az ajándékomat.
Izumi belekukkantott, majd elszörnyülködve nézett rám.
  - Mi az? - néztem rá meglepődve.
  - Te kiraboltátok a városi bankot? - szólt hirtelen, majd kiemelte a zacskóból az ajándékot.
  - Mi az, mi az? - érdeklődött Hanamaki.
  - Az a rohadt sportszett, amit megakartam venni - szólt Izumi.
Nemrégiben mondta, hogy szeretne magának venni egy sportszettet a röplabdához. A szett tartalmazott egy pólót, egy sport rövidnadrágot, melynek hálós volta felső része, és egy pulcsit. Tudtam, hogy mennyire szeretne, én pedig spóroltam, hogy megvegyem neki. 
  - [Név], komolyan nem kellett volna. Mit csinálsz, ha megveszem előtted? 
  - Akkor kettő lesz neked - néztem rá zavartan.
  - Nagyon szépen köszönöm, tényleg - csuklott el a hangja, majd megölelt és adott a fejemre egy puszit.
  - Van még benne csoki is. Nyugi, az már nem proteines - nevettem el magamat.
  - Köszi, tényleg - nézett rám hálásan, majd hátranézett Mattsunékra - Ha egy bonbon áránál nagyobb dolgot adtok, kidoblak titeket a kocsiból.
  - Nana, hátrébb az agarakkal - nézett rá Mattsun, majd átadta neki az ajándékot - Boldog születésnapot, Iwaizumi - mosolygott rá.
Izumi elvette tőle a zacskót, majd belelesett. 
  - Hát ez? - lepődött meg Izumi, majd kiemelte az ajándékot.
Egy könyv volt benne, mely fehér árnyalatban pompázott. Volt rajta egy piros masni, mely eltakarta a feliratot. Izumi levette rólam, így a szemünk elé tárult. "Emlékkönyv" volt ráírva.
  - Mi vagy te, valami csaj? - csodálkozott el Hanamaki.
  - Fogd be! - ütötte vállon őt Mattsun - A barátnőm segített megcsinálni, mert kicsit időigényes volt. De benne van minden emlékünk a két évről. Képek, aranyköpések, és emlékek.
Izumi izgatottan nyitott bele a könyve és kezdte el lapozgatni. Valami eszméletlen gyönyörű volt a könyv. Szépen voltak beleírva az idézeteket, aranyköpések és az emlékek, valamint a képek is baromi jól voltak beletéve.
  - Mattsun, ez valami eszméletlen - kereste a szavakat a szülinaposunk - Komolyan ketten csináltátok? - fordult hátra hozzá.
  - Persze, hogy persze. Tetszik?
  - Hogy a fenébe ne tetszene! - tartotta felé a kezét, mire Mattsun belecsapott - Köszönöm. Nagyon. 
  - Ugyan, semmiség. A csokikat majd edd meg - mosolygott Mattsun.
  - Éééés - húzta el a szót Hanamaki - Utolsó.
Az utolsó ember is Izumi ölébe nyomta az ajándékot. Izumi nem várt, belelesett. Ezt követően belenyúlt, majd kiemelte az első dolgot, ami a keze ügyébe került. Egy bögre volt, amin öten voltunk rajta, és bele volt gravírozva a fejünk fehérrel a fekete bögrébe. Nem tudom, hogy hol csináltatta Hanamaki, de valami eszméletlenül jól nézett ki.
  - Azt a betyár mindenit - csodálkozott el Izumi - Hol csináltál ilyet? Rohadt jól néz ki, Makki.
  - Titok - legyintett mosolyogva - Van még benne.
Izumi az ölébe helyezte a bögrét, majd az újabb ajándékért nyúlt. Egy mezt emelt ki belőle, mely alá volt írva. 
  - Aztakurva - kerekedett el Izumi, Oikawa és Mattsun szeme.
  - Mi az? - néztem a fiúkra.
  - Te..hogyan..Jézusom, hogyan??? - szólt lesokkolva Izumi.
  - Az agyam eldobom - hüledezett Mattsun.
  - Mindjárt kispárgázok a kocsiból - kapkodta a levegőt Oikawa. 
  - Valaki elmondaná, hogy miért lepődtetek meg annyira, egy aláírt mezen? - vontam fel a szemöldökömet.
  - Van egy amerikai, olimpiai röplabdajátékos, akit rettentően szeretünk. Erre ez a tag megszerezte az aláírást ezen a szent pólón! - kapta ki Oikawa Izumi kezéből a ruhadarabot.
  - Ez nem kamu? - szólt még mindig blokkolva Mattsun.
  - Hagyjad már, még érzem a tinta illatát - vizsgálta meg közelebbről Oikawa.
  - Mégis, hogy a bánatomban szereztél aláírást Matt Andersontól??? - nézett rá sokkosan Izumi - áÁugrottál New Yorkba???
  - Jesszus, dehogy. Épp egy kisebb meccsen volt Tokióban, én pedig vettem egy röplabda mezt, és időben elmentem, hogy tudjak kérni egy aláírást. Elmondtam kinek lesz, és még Iwaizumi nevét is odaírta - mutatott az aláírás alá.
  - "Boldog születésnapot, Iwaizumi. Szeretettel Matt" - olvasta fel Iwaizumi a szöveget.
  - Mindjárt rosszul leszek - engedte le az ablakot Oikawa, hogy friss levegő jöjjön be. 
  - És akkor ő mit mondjon? - mutattam Izumira.
  - Hát tényleg mindjárt rosszul leszek - csuklott el a hangja, mire rá vezettem a tekintetem és láttam, hogy kikönnyezett - Hogy lehet, hogy ennyire jó barátaim vannak? - nézett ránk, majd hátrafordult a többiekhez - Köszönöm. Annyira, de annyira köszönöm, srácok.
Közelebb ültem Izumihoz, majd a vállánál magamhoz öleltem, és közben vigyáztam az ajándékokra.
  - Nagy ölelés! - nevetett Oikawa, majd szorosan megölelgette Izumit, és még Mattsunék is előrenyújtóztak, hogy magukhoz öleljék Izumit.
Láttam a szemem sarkából, hogy Izumi igyekszik visszatartani örömkönnyeit, és őszintén szólva én is ezen voltam. Úgy érzem, hogy egy ilyen baráti társaságot soha nem fogok találni magamnak, és nem is akarok őket elveszíteni. Túl sokat érnek nekem, és bármi lesz kitartok mellettük. 
  Kilenc óra előtt sikeresen oda is értünk a nyaralóba. Eszméletlenül gyönyörű volt. Két emeletes volt, nagy udvarral, és medencével.
  - Medence? - lepődtem meg.
  - Hoztál fürdőruhát, igaz? - nézett rám Izumi.
  - Hogy mi? - néztem rá elkerekedett szemmel.
  - Oikawa szólt nekünk róla - szólt közbe Mattsun.
  - Nekem nem szólt - néztem Oikawara.
  - De szóltam. Mondtam, hogy pakolj ruhát - védte be magát Oikawa.
  - Ruhát alapból kell pakolnom - sütöttem le a tekintetem.
  - Hoppá. Nekem beleszámít a fürdőruha is - húzta el a száját.
  - Ahj, pedig úgy akartam volna fürdeni - szóltam szomorúan.
  - Fehérneműben még belemehetsz - mosolygott rám barátom.
  - Aha. Nem - néztem rá, majd elkezdtem kipakolni a cuccomat.
  - Sajnálom, tényleg - állt mellém, majd lenézett rám - Haragszol?
  - Nem haragszom, ne aggódj. Majd csak a lábamat teszem bele - vontam vállat.
  - Biztos? - cirógatta meg az oldalamat.
  - Biztos - néztem fel barna szemeibe, majd megsimogattam arcát.
Oikawa segített kiszedni a cuccomat, és eközben Izumi szülei bementek a nyaralóba. Sorban behordtuk a holminkat, majd ezt követően leültünk a konyhában.
  - Hol vannak a szobák? - nézett körbe Oikawa.
  - Fent az emeleten, a gépterem mellett - magyarázta az apuka, miközben elkezdett a konyhába kipakolni pár dolgot.
  - A mi mellett? - kérdezett vissza Mattsun.
  - Van egy gépterem. Vannak benne ilyen játékok meg asszem három gép - magyarázta.
  - Játékszoba? - javítottam ki.
  - Az! - csettintett az apukája mosolyogva.
A négy fiú egymásra nézett, majd mint az őrültek, úgy kezdtek el sprintelni felfelé.
  - Jó isten - néztem a felborult székekre.
  - Azt ugye tudják, hogy itt a kulcs nálam? - nézett ránk Izumi anyukája.
  - Anya! - ordította le Izumi az emeletről - Hol a kulcs?
  - Nálam - kiabált neki válaszként.
Mattsun ekkor lerohant, majd az anyukához sietett, aki már tartott felé a kulcsot.
  - Köszönöm, Iwaizumi anyu - mosolygott rá Mattsun, majd már futott is vissza. 
  - Mondd, drágám - nézett az apuka a feleségére - Felnőnek valaha?
  - Ők? - nézett az emeletre - Soha. De így van ez rendjén.
  - Ez igaz - nevettem el magam.
  - Édesem, amíg a fiúk fent vannak segítesz nekem a tortát előkészíteni? - nézett rám az anyukája.
  - Persze - álltam fel.
  - Én pedig felmegyek és megakadályozom, ha le akarnának jönni - indult felfelé az apuka.
  - Ugye nem a játékszoba miatt mész fel? - szólt utána az anyuka.
  - Hát úgy ismersz te engem? - mosolygott hamisan az apuka, majd felsietett.
  - Sose változnak - nevettem el magam.
  - Soha - mosolygott az anyuka is.
Végül segítettem Izumi anyukájának a tortát kitenni és az ajándékot is mellé. Puncstortája volt a legjobb barátomnak és valami eszméletlen jól nézett ki. Egy borítékot tett a torta mellé az anyukája, valamint egy kis dobozt.
  - A dobozban mi rejlik? - érdeklődtem.
  - Majd megtudod - nézett rám rejtélyesen.
Őszintén nagyon fúrta az oldalamat, hogy mit is rejt a dobozka. Nem nagy dolog van benne, az is biztos. Viszont valamiért tudom, hogy annál értékesebb.
  Egy öt perc elteltével a fiúk lejöttek, és Izumi volt az utolsó, aki betért a konyhába. Eléggé meglepődött, amikor meglátta a tortát, amiben egy nagy gyertya volt, és kellőképpen égett is.
  - Boldog születésnapot, kincsem! - lépett oda hozzá az anyukája, majd adott egy nagy puszit az arcára, és szorosan megölelte - Nagyon szeretlek.
  - Én is téged - szólt alig hallhatóan Izumi, majd viszonozta az anyukája ölelését.
  - Gyere nagy fiam! Isten éltessen! - ölelgette meg az apuka is a fiát, mi pedig mosolyogva néztük végig a jelenetet.
  - Szeretnénk ezt odaadni - léptek el a fiúktól, majd a szülők a kezüket fogták a két ajándékot.
  - Először ezt szeretnénk átadni - nyújtotta az anyukája a borítékot.
Izumi átvette tőle, majd lassan, de biztosan kibontotta. Egy kis lapot emelt ki belőle, majd elolvasta a tartalmát.
  - Basszus - nevetett fel hirtelen.
  - Mi az, mi az? - kérdeztük kíváncsian.
  - Kaptam egy kupont a kedvenc cukrászdámba. Kiválaszthatok egy sütit és azt egész évben ingyen megkapom, ha ezt a kupont bemutatom.
  - Várj, a törzshelyünkről van szó? - lepődtem meg.
  - Igen - mutatta felénk Izumi a kupont.
  - Haver, ingyen fogod zabálni a marlenkát egész évben? - kerekedett el Mattsun szeme. 
  - Jaja - lebegtette meg a papírt Izumi - Szülinapotokon a vendégeim vagytok - nevetett, majd a szüleire nézett - Köszönöm szépen.
  - Most jön a legjobb része - szólt izgatottan Oikawa.
  - Te tudod, hogy mit rejt a doboz? - néztem fel rá.
  - Persze, hogy tudom. Ott voltam amikor megvették. Sőt, én segítettem nekik.
  - Kezdek félni - nevetett Izumi, majd a kis dobozhoz nyúlt.
Kicsomagolta, majd ezt követően leemelte a tetejét, és szinte megdermedt. Másodpercek elteltével egy kulcsot emelt ki, melyen ott volt az Opel logója.
  - Azt a kurva - nyelte félre Mattsun a levegőt.
Tudni kell, hogy Izumi még kilencedikben megcsinálta a jogsit, azonban autót azóta nem sikerült szereznie, és a szüleiét használta. Mostanáig.
  - E...ez... - szólt nehezen Izumi, majd a szüleire nézett.
  - Egy Opel Astra kulcsai - segített ki őt Oikawa.
  - Jó ég - szólt Izumi nehezen, majd a tenyerébe temette az arcát.
Másodperces csönd telepedett közénk, és csak Izumi szipogását lehetett hallani. Olyan egy perc elteltével felállt, és megláthattuk könnyes arcát. Remegve ment oda a szüleihez és ölelte meg őket egyszerre.
  - Köszönöm..nagyon, de nagyon - csuklott el a hangja.
  - Megérdemelted - simogatta meg az anyukája a hátát, és közben egy puszit adott a fejére - Egyet kérek viszont - tolta el magától, majd két keze közé fogta a fia arcát - Nagyon, de nagyon vigyázz magadra!
Izumi csak hevesen bólogatott, majd lenyelte könnyeit.
  - Szertelek titeket - szólt alig hallhatóan.
Az anyukája szeretetteljes mosolyt adott neki, majd megsimogatta fia arcát.
  - Hova rejtettétek a kocsit? - szólt Izumi.
  - Megvettük, de ott maradt addig az üzletben. Miután hazamegyünk, megyünk érte - magyarázta az apukája.
  - Huh - törölte meg Izumi a szemét és az arcát - Köszönöm, tényleg. Mindannyitoknak - nézett rajtunk végig.
Ritkán lehetett ennyire érzelmes pillanatában látni Izumit, de amikor igen, akkor tényleg kimutatta az érzéseit.
  - Ahj, gyere ide - léptem oda hozzá, majd szorosan megöleltem. 
Izumi belebújt az ölelésembe, és a többi fiú is csatlakozott, így lett egy nagy, csoportos ölelés.
  Meg kell, hogy mondjam, remek napunk volt. Miután szétölelgettük Izumit, megettük a tortát és közben beszélgettünk. Utána felmentünk és kipakoltunk a szobákban. Fent négy szoba volt. Egy volt a szülők szobája és már csak azt a hármat kellett elosztani. Őszintén szólva mivel ünnepelni voltunk, úgy akartuk, hogy mindenki egy szobában alszik, de sajnos nem fértünk volna el. Így lett az, hogy Oikawa és én aludtunk egy szobában, Izumi egyedül, és Mattsun Hanamakival. A kipakolás nagyon vicces volt. Bömböltettük a zenét, és közben átkiabáltunk a másikhoz, és átmászkáltunk a teraszon. Ugyanis a három szobát, amiben mi, fiatalok voltunk, egy hatalmas erkély kötötte össze, ami borzasztóan jól nézett ki. Szóval átmászkáltunk egymáshoz, a fiúk mindössze egy rövidnadrágban voltak, mert a meleg miatt levették a pólójukat. Én sajnos ezt nem tehettem meg, és nem is szerettem volna melltartóban mászkálni. Még Oikawa előtt se szeretek így mutatkozni és nem is szoktam. Éppen ezért meg se fordult a fejemben. Majdnem egy órába telt kipakolni, holott csak egy estére lettek hozva a cuccaink. Miután ezzel megvoltunk, és pont akkor kezdődött kint a legnagyobb meleg, a fiúk bevonultak a játékszobába. Elég nagy, és bőven elfértünk benne öten. Én Izumival és Mattsunnal kezdtem el Just Dancet játszani, ugyanis volt ott egy xBox is, hozzá pedig sok-sok játék. Őszintén nem tudom, hogy mennyi pénze kerülhetett ez az egy éjszakás nyaraló, de az is biztos, hogy nem kis pénzbe. Hálás vagyok Izumi szüleinek, és biztos, hogy megfogom nekik hálálni, csak még nem tudom, hogy mivel. Visszatérve a játékokra. Míg mi Just Danceltünk, addig Hanamaki és Oikawa Fifáztak a PS4-en, ami szintén megtalálható volt a szobában. Nem néztük az időt, viszont amikor Izumi anyukája bejött, és szólt, hogy már kettő óra is elmúlt, és menjünk enni, rájöttünk, hogy nagyon eltelt az idő. Izumiék rendeltek kaját, ami baromi finom volt. Egy jó háromnegyed órát étkeztünk, utána pedig kicsit pihentünk egyet. Olyan öt óra környékén mentünk le a medencéhez, én pedig csak leültem a szélére, és megígértettem Oikawaval, hogy nem fog beledobni a vízbe, mert nincs másik ruhám. Ő megígérte, bár kételkedtem abban, hogy meg is tartja. Viszont megtartotta. A fiúk a vízben úszóversenyt tartottak, szórakoztak és játszadoztak. Olyan jó volt őket nézni, és a szívem folyamatosan felmelegedett miattuk. Oikawa többször is odajött hozzá. Beszélgetett velem, puszikat adott és megmosolyogtatott. Izumival is beszélgettem párszor, amikor kiült mellém a medence szélére pihenni. Rettenetesen örültem annak, hogy jól érzi magát. Ám tudtam, hogy emiatt nem fog elmúlni a lelki fájdalma. Ehhez idő kell, de úgy vélem, hogy jó úton haladunk a gyógyulás felé.
  Három órán keresztül élvezték a fiúk a vizet, utána elmentünk vacsorázni. Vacsora után Izumi szobájába mentünk, és beszélgettünk. Tanultunk a kirándulásnak az esetéből, így ezúttal semmilyen őrültséget nem akartunk csinálni. Mattsunnak is kellett még vigyáznia a kezére, amikor úszkált. Mindenesetre jó volt összeülni és beszélgetni. Este az emberek mindig őszintébbek, és ez velünk is így volt. Beszélgettünk az aggodalmainkról, a gátlásainkról és arról, hogy mitől félünk. Izumi elmondta nekünk az igazságot, vagyis azt, amit nekem is mondott és Oikawanak. Valamint, hogy hálás nekünk és köszöni, hogy itt vagyunk vele. Mindenki megmutatta a gyenge oldalát, és nem féltünk ettől. Bíztunk a másikban, és bátran kimondtuk a félelmeinket. 
  Éjfél is elmúlott már, amikor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Elköszöntünk a többiektől, és a szobánkba mentünk Oikawaval. Mi ott még vagy egy órát beszélgettünk, és a beszélgetésnek az vetett véget, hogy Oikawa bealudt. Az, hogy hallhattam a szuszogását teljesen megnyugtatott. Meleg karjai között nyugodtan tudtam aludni, és teljesen felszabadultan és biztonságban éreztem magamat. Amikor pedig jobban magához szorított, csak még jobban boldog lettem. Őszintén szólva, amikor azt gondoltam, hogy ennél boldogabb nem lehetek, kiderült, hogy mégis. Az életem kezd helyreállni és a jó irányba haladni. Otthon minden rendben van. Tényleg minden rendben van. Nincs már apa, hamarosan el is válnak anyával. Anyával pedig tökéletesen megvagyunk kettesben. És az igazság az, hogy nem hiányzik apa, és egy apát helyettessítő személy sem. Csúnyán hangzik, de megvagyok apa nélkül is. És mindezt azért érzem, mert az igazi apám így bánt velünk. Oikawa és köztem is minden rendben volt, amire már nagyon régóta vágytam. Hosszú ideje tényleg kezdtek megoldódni a problémák, és az utóbbi időben éreztem, hogy kezd elmélyülni a kapcsolatunk. Az iskolában minden rendben volt, és jól teltek a napjaim. A baráti társaságom teljes volt, és mindig számíthattunk a másikra. Oikawanak és a barátaimnak hála kezdem elfeledni azt, amit Kazuki tett velem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy teljes mértékben soha nem fogom tudni elfejteni, de eltudom halványítani azt a fájó érzést, ami vele járt. Való igaz, Izumi körül most felhők gyűltek, de a vele való barátságom sem változott semmit. Eddig nekem segített, most viszont én fogok neki segíteni.
  Magam sem tudom, hogy hány óra lehetett, amikor felébredtem. Rettentőn szomjasnak éreztem magamat, és szerencsére Oikawa az ágy másik oldalán feküdt, így nem kellett kimásznom a karjaiból, és nem ébresztettem fel. Álmosan kullogtam le a konyhába, majd ott felnyomtam a kisebb villanyt és a poharak közül kivettem egyet, majd a csap alá helyeztem és vizet engedtem bele. Amint tele lett, az egész tartalmát megittam, és letettem a pultra. Ahogy mentem volna vissza, észrevettem, hogy kint ég a kinti világítás, és hogy valaki ül a medence szélén. Szó nélkül mentem a hátsó ajtó felé, mely egy agy üvegajtó volt, ablakkal együtt. Elhúztam az ajtót, majd kiléptem az esti melegbe. Hamar megismertem a kint ülő fiút, és le is ültem mellé. Mivel rövidnadrágban voltam és nem volt rajtam zokni, ezért nem okozott nagy gondot, hogy a lábamat beletettem a medencébe. 
  - Mit csinálsz itt kint? - kérdeztem a fiútól, miközben felnéztem az égre.
  - Nem tudtam aludni - válaszolt Izumi - Te? - nézett felém.
  - Felkeltem arra, hogy szomjas vagyok. Ennyi a történet - néztem rá kedvesen - Hogy érezted ma magad?
  - Őszintén? Rég volt ilyen jó napom - vallotta be őszinte mosoly mellett, majd lenézett a vízre, mely világított a medence alján elhelyezkedő világítás miatt. 
  - Ennek örülök. Jó téged mosolyogni látni.
  - Bárcsak mindig tudnék mosolyogni - sóhajtott.
  - Nézz csak rám. Te is tudod, hogy milyen rossz múltam van és miken mentem keresztül ebben az évben. Azonban kezdem úgy érezni, hogy a rossz dolgok ellenére kezd helyreállni az életem. Nem felejtettem el a rossz dolgokat, csupán kezdenek elhalványodni.
  - Velem is ez lesz?
  - Veled is ez lesz. Csak még egy picit kell várnod. Lágy türelmes, és megoldódnak a bajok.
  - Próbálok, csak nehéz.
  - Tudom, hogy nehéz, de mi itt vagyunk melletted. Bármi van, gyere hozzám, és mondd el. Rendben?
  - Köszönöm - szólt halkan, majd közelebb ült hozzám, így már érezhettem illatát is.
  - Ugyan. Te is nagyon sokat segítettél nekem, így én is segíteni fogok. A legjobb barátom vagy. Számíthatsz rám, bármikor - simogattam meg a karját.
  - Igen - fordult felém, és mélyen a szemembe nézett - Legjobb barátok vagyunk.
  - Igen - szóltam kedvesen, majd az felnéztem az égre. 
Éreztem az éjszaka megnyugvását, és a szívemnek a halk ütemét. Kellemes idő volt kint, és akkora nyugalom költözött a szívemre, hogy nem tudtam betelni vele. Percek teltek el, amikor éreztem, hogy Izumi közel van hozzám. Sokkal közelebb. Lassan felé fordítottam a fejemet, és akkor realizáltam, hogy mindössze miniméterekre van tőlem. Nem érdekelve, hogy észrevettem, hogy közeledik felém, Izumi egyre közelebb hajolt, míg ajkaimat majdnem elérte a sajátjaival.
  - Iwaizumi! - szóltam rá, mire ő egyből elhúzódott.
Tekintete teljesen zavart volt, és láttam rajta, hogy még ő se tudja, hogy mit gondoljon. Én azonban tudtam. Megakart csókolni. Megcsókolni, engem. De miért? Mégis miért akarta ezt tenni?
  - Ez mégis mi volt? - kérdeztem sokkosan.
  - Sajnálom - harapott az ajkába erősen, és éreztem ahogy megfeszül a levegő köztünk.
  - Iwaizumi, mondj már valamit - szóltam feszülten.
  - Felejtsd el kérlek ezt az egészet - szólt, miközben kihúzta a lábát a medencéből, és felállt.
  - De mégis..Mi..Mi volt ez? - szóltam nehezen, miközben felnéztem rá, ő pedig le rám.
  - Csak felejtsd el, rendben? - suttogta kínosan, majd magamra hagyott.
Magamra hagyott a fagyos és kíváncsi gondolataimmal, melyek csak arra összpontosítottak, hogy a legjobb barátom megakart csókolni az imént.