Ígérem |Oikawa × Reader - Befejezett|

- 13 -

Heyho!❤️
Juj, nagyon hosszú résszel jöttem nektek. Több, mint 3000 szó, tyű.
Egyébként erre a részre külön büszke vagyok magamra, hiszen már régóta itt a fejemben, és megakartam valósítani. És úgy érzem, hogy sokkal jobb lett, mint elvártam. Ehhez hasonló részek is lesznek, melyben kicsit mélyebb dolgok is megjelennek.

___

....ott akkor, abban a pillanatban teljesen megalázva éreztem magam, és a könnyek csak gyűltek a szememben. Ott akkor, nem akartam mással lenni, mást látni, csak Izumit.
Egy hangos rovaj zökkentett ki a gondolkodásomból, ami mögülem jött. Egyből megfordultam, homályos tekintettel, s azt a fiút láttam magam mögött, akivel lenni szerettem volna. Tekintete szinte már sokkot volt, és 100%, hogy hallotta, amit Oikawaval beszéltünk. Basszus..
- Izumi... - néztem rá meggyötörten.
Sok volt ez. Oikawa sose viselkedett velem ennyire távolságtartóan. És részeg is volt. Cigizett is. Konkrétan visszautasított.
- Megölőm - szólt idegesen, majd a pohárra nézett, mely törötten hevert a földön.
Közelebb léptem hozzá, majd szorosan megöleltem őt, mire ő egyből visszaölelt.
- Hé, nincs baj - suttogta idegesen.
Nem voltam nyugodt. Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy kár volt eljönni abba a buliba. 
  - Ugye...ugye csak azért ilyen, mert ivott? Mert nagyon sokat ivott?
Izumi ekkor eltolt magától, majd kezeit a vállamra helyzete. Kicsit lejjebb hajolt, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
  - Persze, hogy azért. Fontos vagy neki, viszont az alkohol nem ok arra, hogy efféle módon viselkedjen veled - morogta az orra alatt.
  - Jobb lesz? - kérdeztem nehezen.
  - Hm? Mármint mi? - kérdezte a fiú meglepve.
  - Itt - mutattam a mellkasomra, mely eléggé fájt - Fáj, nagyon. Mintha valami nyomná belülről. A torkom is kapar.
  - Nem, nem fogsz sírni. Egy idióta miatt miért sírnál?
  - Mert fontos nekem Izumi. És épp ezért számít az, amit ő mondd. Számít az, amit ő tesz.
  - Most mit csináljak veled? - tette csípőjére a kezét, majd körbenézett.
Ez a tette arra késztetett, hogy én is ekképp cselekedjek. A legtöbb ember alig bírt menni, miközben próbáltak az eszméletüknél maradni. Voltak akik cigiztek, vagy simán egy pohárral a kezükben beszélgettek másokkal. Aztán voltunk mi, akik csak ott voltak.
  - Nem fázol? - néztem végig Izumin, aki még mindig a rövidnadrágban volt.
  - Nem, jelenleg kellemes idő van, szóval semmi problémám sincs ezzel.
  - Értem - motyogtam halkan, majd a szoknyám szélét kezdtem el piszkálni.
  - Kérsz kólát? Vagy almalevet? Vettem a biztonság kedvéért, hátha valakinek szüksége van rá.
Aprót bólintottam, miközben enyhén összeszorítottam a számat. Nem éreztem jól magam, Oikawa pedig még mindig nem jött vissza hozzánk. És van egy olyan érzésem, hogy nem is fog.
  - Almalevet elfogadok, ha lehet...
  - Miért ne lehetne? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva - Mondd - lett kissé komorabb - Van kedved egy nyugisabb helyen beszélgetni?
  - Baj van? - néztem rá egyből aggódva.
  - Nem mondanám, hogy baj van, csak pár dologról szeretnék beszélgetni. Ennyi az egész - vont vállat.
  - Persze, beszélhetünk. Tudod jól, hogy veled bármikor, és bárhol beszélgetek - mosolyogtam rá, nagyon halványan.
  - Jó, akkor mindjárt jövők - vetette be kedves mosolyát, majd a pulcsija zsebébe csúsztatta a kezeit, majd elsietett mellettem.
Csak álltam, egy helyben, és vártam, hogy az egyikük visszajöjjön. De mi van ha egyikük se jön vissza? Nem, Izumi józan. Ő biztos, hogy jönni fog.
  Olyan 3 percig álltam még a fa alatt, amikor kaptam Izumitól egy sms-t, hogy menjek hátra a kertbe, ahol van a hintaágyuk is van. Úgy tettem, ahogy az smsben kérte. Nem túl sietősen mentem hátra, oly módon, hogy megkerültem a házat.
  Izumi a hintaágyon ült, vele szembe pedig nem más, mint Oikawa. A fiú próbálta részeg barátjába a vizet tolni, de ő nem volt hajlandó meginni.
  - Mit csináltok? - tettem fel a kérdést, amint odaértem hozzájuk.
  - Megszeretném itatni, de sehogy se akarja meginni ezt a nyamvadt vizet... - motyogta az orra alatt Izumi - Oikawa, csak ezt a pohár vizet idd meg, kérlek. Utána békén hagylak!
  - Hagyj Iwa-chan, nem kell a víz! - kezdett el Oikawa hisztizni, és minél távolabb tolta magától a fiú kezét, melyben a víz volt.
  - Izumi, had próbáljam meg én.
  - Nem hiszem, hogy engedni fogja - engedte le a kezét Izumi.
  - Ha nem, akkor nagyon csúnyán beszopja holnap, olyan másnapos lesz - vontam vállat, miközben egy magamhoz képest, elég csúnya szó szaladt ki a számon.
  - [Név], szerintem te fogsz szopni valamit ma este, nem pedig én, holnap reggel - nyögte ki Oikawa röhögve, a lehető legbeképzeltebb hangstílusban.
Nem akartam hinni a fülemnek, és köpni-nyelni nem tudtam. Nem, ezt biztos csak rosszul hallottam
  - Nagyon gyorsan vond vissza, Tooru - szólt rá eléggé erős hangon Izumi.
Megijedtem a hangától. És volt is okom. Ugyanis nem mindig emeli így meg a hangját, és nem mindig hívja Oikawat a keresztnevén.
  - Mit kéne visszavonnom? - nézett Oikawa Izumira, mintha az előbb olyan természetes dolgot mondott volna - Szerintem semmi jogsértőt nem mondtam, vagy ehhez hasonló dolgot - állt fel egyből.
Tudtam. Igazából jól tudtam, hogy Oikawanak van egy bunkó természete, amit másokon használni szokott. Olyan embereken, akiket nem igazán bír. De sose hittem volna, hogy egyszer velem is ilyen hangstílusban beszél majd.
  - Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok? - álltam szembe vele, miközben gombóccal a torkomban tettem fel neki a kérdést.
  - Igen. [Teljes Név] - mondta ki a nevemet - Ennyi. Még valami?
  - Mit jelentek neked? - szóltam egyre nagyobb félelemmel.
  - Ezt ne itt és most beszéljük meg. Ma este nem akarok ilyesfajta dolgokkal foglalkozni - legyintett egyet.
  - Ilyesfajta dolgokkal? Azt mondtad, hogy velem szeretnél lenni ma este! 
  - Jó, de azóta már mást akarok csinálni. Légy Iwa-channal, vagy mit bánom én - vonta meg érdektelenül a vállát, majd visszament a házba, s el is tűnt a tömegben.
Izumira néztem, egyenest le, közben próbáltam a sírást visszatartani.
  - Nem, nem, nem fogsz sírni - szólt, s közben egy kis ijedelem is volt a hangjában.
Kezét felém emelte, majd egyik ujjával megnyomta a hasamat, és elkezdte böködni.
  - Mégis mit csinálsz? - haraptam be az ajkamat.
  - Próbálom kiböködni belőled a negatív érzéseket - magyarázta kedvesen.
  - Most..ne - túrtam el a kezét - Én...Tényleg szeretem őt...De miért ilyen? - remegett meg az ajkam.
Izumi kinyújtotta a kezét, amit én megfogtam. Ezt követően óvatosan húzott le maga mellé. Fejemet a vállára hajtottam, kezemet pedig az ölébe hullattam, s hagytam, hogy ujjaival kezemet simogassa.
  - Oikawa sose bírta jól az alkoholt. Utoljára 1 éve volt részeg. Nagyon csúnyán beszélt velem, aminek meglett az eredménye.
  - Mégpedig?
  - Bevertem a képét - nevette el magát a fiú - Azután tudta hol a helye, és nem arcoskodott tovább.
  - De ha tudja jól, hogy nem bírja az alkoholt, akkor minek iszik? - sóhajtottam aprót.
  - Tudod, nem könnyű neki. Mennyit mesélt a családi helyzetéről? - pillantott le rám a fiú.
  - Csak annyit, hogy az apukája és az anyukája nem élnek együtt, és el is váltak.
  - Na, ennél sokkal komplikáltabb a helyzet. Megértem, ha még nem mondta el neked, hisz ehhez idő kell, hogy elmondja. Kérlek, ne kérdezd erről se őt, se engem. Tudom, most az van hogy akkor minek említettem most meg. De tudnod kell arról, hogy erről ne faggasd őt. Várd meg, míg magától mondja el.
  - Depressziós volt? - kérdeztem ezt az egyetlen egy szócskát.
  - Az volt. Nagyon hosszú ideig. Tudod...őt sokan szerették, valamint szeretik. De olyan igaz barátja, aki mindig vele volt, elviselte annak ellenére, hogy néha egy méteres fasz, csak egy van.
  - Te - szóltam halkan.
  - Elfog neked mindent mondani - terelte a szót - Én belenőttem ebben a helyzetbe, azért tudom, hogy mi van vele. De te majd megfogod tudni, idővel. Már ha lesz még valami köztetek, a mai este után. Figyelj, ne vigyelek haza?
  - Nem kell - ráztam meg a fejemet - Nem tudnék most egyedül lenni.
  - Jó, ahogy gondolod - húzódott el teljesen - Az almalevek bent vannak, nem hoztam ki őket. Ezzel az idiótával foglalkoztam, hogy jobban legyen.
  - Jaj, nem baj, Izumi - néztem rá zavartan.
Izuminak sikerült elérnie, hogy ne érezzem magam olyan rosszul.
  - Na, igyuk tele magunkat almalével, aztán jöjjön minden jó! - állt fel, majd mosolyogva pillantott le rám.
Egyből felálltam, majd követtem Izumit a házba. Amint beértem orron csapott a tömény alkohol illat, valamint a meleg. A zenéről inkább ne is beszéljünk.
  A konyha felé igyekeztünk, azonban megdermedtem. Képtelen voltam tovább menni a konyhába.
  - [Név]? - nézett rám hátra Izumi, mire én csak remegő kézzel mutattam a konyhapult felé. A fiú egyből odanézett - Mi a fasz...
De, hogy mi volt ez az egész, amiért ennyire leblokkoltunk Izumival? A következő olgto láttuk: Oikawa velünk szemben volt, a pult egyik oldalán. A pulton egy szőke hajú lány ült, és tisztán lehetett látni, a konyhai világítás miatt, hogy Oikawa nyakára van tapadva, mint egy pióca. S mindeközben Oikawa a lány derekát markolta, szemmel láthatóan eléggé erősen. 
  Nem bírtam. Itt szakadt el nálam minden fonál, mely az idegességét választja el, a nyugodtságtól. Erőt vettem magamon, majd sietős léptekkel a konyhába mentem, közben a lámpát egyből fel is nyomta. Az a lány, valamint Oikawa hunyorogni kezdett, mivel zavarta a hirtelen fény a szemüket.
  - Rohadj meg! Kurvára rohadj meg Oikawa Tooru! - kezdtem el vele kiabálni, és jelenleg nem érdekelt, hogy ki néz idiótának.
A lány egyből megfordult a pulton, majd Oikawara nézett.
  - Ki ez a nyomoronc? - húzta gúnyos arckifejezésre az arcát.
  - Mi a francot művelsz? - szegeztem a kérdést Oikawanak, aki erre elengedte a lányt.
Kicsit eltávolodott tőle, és ekkor láttam meg a nyakán a 4 db, eléggé nagy szívásnyomot. Jó ég, az a csaj valami porszívó, vagy mi az isten?
  - Mi a szarnak kiabálsz? - nézett rám unottan.
  - Ki ez a lány Oikawa? - szólt kényes hangon a szőke.
  - Nem mindegy? - vetette oda a kérdést Oikawa a lánynak.
  - Pff, hülye bunkó - fintorgott a lány, majd leugrott a pultról, és ott hagyott minket. 
  - Bazd meg - szóltam nehezen, miközben a torkomban egyre nagyobb volt a gombóc.
  - Most mi a szar bajod van? Nem vagyunk együtt, akkor meg nem mindegy, hogy mit csinálok? - vágta nekem a szavakat.
  - Nem, nem vagyunk együtt. De van valami köztünk, ami nem baráti. Főleg azok után, hogy elmondtad, hogy tetszem neked, és én is elmondtam, hogy tetszel nekem.
  - Fogd már be, idegesítesz - sóhajtott nagyot a fiút.
  - Mi? - szeppentem meg, még ennél is jobban.
  - Komolyan azt hitted, hogy kifogom bírni? Komolyan [Név] - nevetett halkan - Egy szaros, hülye csóktól is féltél, akkor meg? - kiabálta el magát, és kezdtem azt érezni, hogy páran minket figyelnek - Itt vagy 17 éves, és még nem csókolóztál? Még egy puszitól is féltél, pedig az semmi! Hogy akarsz így magadnak barátot? - röhögött képen.
  - Menj a francba - kezdtem el lassan, de kapkodni a levegőt, miközben ajkamba haraptam.
  - Ezt inkább én mondhatnám neked! Mióta is randizgatunk már? Hány hete? Aztán semmi hasznodat nem veszem! Még arra se lennél jó, hogy megfektesselek! - mondta, s egyre komorabbnak tűnt a hangja - Nyafogni azt tudsz, hogy ilyen a helyzet otthon, anyuci-apuci így veszekszik, úgy veszekszik. Közben engem észre se veszel, és hogy mire vágyom. Egy fiúnak vannak szükségletei ám, te idióta! - ordított rám, s éreztem, hogy a lelkem egyre inkább szilánkosra törik.
  A sós könnyeket hamar megéreztem az arcomon, s próbáltam lenyelni őket, de abban a pillanatban annyira szarul éreztem magam, hogy nehéz volt.
  - Jó, köszönjük a műsort! Sírj, mint egy óvodás, megint! - röhögött ki - Egyébként mi a szart csináltatok Iwa-channal az udvaron? Kellőképpen kielégítetted, vagy mi? - húzott gúnyos mosolyt az ajkaira, majd a mellette lévő kupicás pohár tartalmát, lehúzta.
Éreztem, hogy a mellkasomban egyre nagyobb az űr, valamint a nehézség. Sose hittem volna, hogy pont ő fogja velem ezt tenni. Azaz ember, akiben a legjobban megbíztam.
  - Hogy baszódnál meg! - hallottam meg egy erős kiáltást magam mellől, a következő pillanatban pedig már ara lettem figyelmes, hogy Izumi egy eléggé nagyot behúzott Oikawanak  - Kurvára tudjad, hogy hol van a határ, te istenverte! - kapta el hirtelen az inge elejét - Kurva sürgősen bocsánatot kérsz tőle, vagy kapsz még pár ilyet! - kezdett el kiabálni Iwaizumi idegesen Oikawaval.
  - Kérjen a halál - nevette el magát halkan a fiú.
Izumi ekkor be is tartotta az ígéretét. Még kettőt beütött a fiúnak, majd a tömeg felé fordult, közben még mindig fogta az inget. Nem is vettem észre, hogy mennyi ember idegyűlt.
  - Nincs semmi látnivaló, és a bulinak is vége van! Mindenki szedje a sátorfáját, és húzza haza a belét. Most! - parancsolt rá az ott lévőkre, és inkább mindenki hallgatott Iwaizumira, s távozni kezdett.
Izumiék konyhája mellett, rögtön volt egy mosdó. A kreol bőrű fiú megragadta barátját, majd a mosdóba rángatta. Az ajtó nyitva volt, így a könnyeim közepette is láthattam, hogy mi történik ott. Izumi Oikawa fejét a mosdó fölé tartotta, majd egyik kezével megragadta az állát, míg a másikkal két ujját a szájához tartotta. Nem kímélve, hogy milyen állapotban van, dugta le az ujját legjobb barátja torkán, mire Oikawa öklendezni kezdett, de Izumi még mindig nem vette ki az ujját.
  Oikawa egyre jobban öklendezett, mire Izumi kikapta ujjait a fiú szájából. Oikawa egyből kihányta magából az alkohol egy minimális részét. Két kezével a mosdókagylóba kapaszkodott, s úgy öklendezett, miközben egyre inkább távozott belőle az undorító anyag.
  - Mindent adj ki magadból. Mert ismét lefogom dugni az ujjam a torkodon - utasította eléggé ijesztő hangnemben őt Izumi.
Oikawa nem szólt semmit, csak próbálta magából kiadni az alkoholmennyiséget.
  - Nem megy..nem jön.. - kezdett el repedezni a fiú hangja.
  - Basszus, kezdődik - sóhajtott Izumi, majd a telefonján kezdett el írni.
Pillatok alatt láttam, hogy írt nekem. Az üzenetben az állt, hogy Oikawa részegségének egyik fázisa, hogy sírni kezd. És a sírás akkor következik be, ha épp kijön belőle az alkohol.
  - Faszomat az egészbe... - szólt remegő hanggal a barna hajú fiú, majd rendesen elhelyezkedett a mosdó kagyló előtt - Kurva alkohol, kurva iskola, kurva élet.. - szólt eléggé meggyötörten, majd gyengédebb hangokat hallottam.
Apró, szipogó hangokat.
  - Kérek egy zsepit.. - szólt, konkrétan már sírva.
Izumi aprót sóhajtott, majd a mikró mellől elvett egy zsebkendőt, s a fiúnak adta, aki előszeretettel használta is.
  - Menj haza, Oikawa - jelentette ki Izumi.
  - Nem akarok egyedül lenni, Hajime. Nem akarok! - kezdett el konkrétan bőgni a fiú.
Meglepett a tette, viszont annyira sokkos állapotban voltam, az elmúlt percek után, hogy nem tudtam, miként reagáljak ezekre a tettekre. Még mindig nem fogtam fel teljesen ezt az egészet.
  - Hazaviszlek - szólt halkan - Apud otthon van?
  - Nincs... - húzta össze magát, majd újabb adag távozott belőle.
Izumi ekkor megragadta Oikawat, majd lendületből felállította.
  - Menj a kocsihoz. Mindjárt megyek én is.
Oikawa végül egy szó nélkül tette, amit barátja mondott neki. Ahogy elhaladt a konyhában, egy pillanatra rám nézett, s ekkor megláttam, könnyes szemeit, melyek már vörösek voltak, a legutóbbi sírástól.
  Összeszorult a gyomrom. Hánynom kell attól, amit művelt velem. Ahogy kiment, Izumi elém lépett.
  - Tudom, hogy rossz. És fel se fogod jelenleg, hogy mi történt, valamint történik. És tudom, hogy ebben az állapotban nem vagy képes egyedül lenni - törölte le a könnyeket a szememből - Szóval van egy ajánlatom.
  - Mégpedig? - néztem rá homályos tekintettel.
  - Nem tudom hazavinni őt egyedül. Szóval kérlek, segíts őt hazavinni, és utána aludhatsz itt nálam. Na?
  - Nem, Izumi. Én nem megyek vele sehova. Egy lépést se akarok vele tenni. Nem érdekel... - suttogtam összetörve.
  - Kérlek. Van egyáltalán otthon valaki nálatok?
Anya, és apa is esti műszakban van jelenleg.
  - Nem mindegy az most? Menjen haza egyedül, te pedig maradj itt.
  - Nem engedhetem haza egyedül. A végén még elcsapja valami, vagy balesetet szenved.
  - Úgy járt akkor... - szóltam halkan.
  - [Név].. Kérlek. Ne miatta. Miattam. Hogy ne keljen annyit szenvedni vele, és egyből tudjunk hazajönni, és akkor már veled leszek.
  - Jó... - egyeztem bele, halk hangnemben - És tényleg itt aludjatok? - néztem rá könnyes szemmel.
  - Itt. És sírhatsz nyugodtan - mosolygott rám a fiú.
  Szorosan megöleltem őt, majd egyből el is engedtem.
Végül kimentünk Oikawa után az udvarra. Az egyik fa mellett támaszkodott. Hányt. Ismét.
  - Tooru - szólt hozzá lágyan Izumi - Gyere.
  - Hajime... - fordult felé Oikawa, könnyek közepette - [Név] miért ment haza? - szólt keservesen.
Csezd meg, itt állok melletted.
  Izumi halkan nevetni kezdett, majd elkapta Oikawa karját, és segített neki, hogy a kocsijáig elérjen. Ott a hátsó ülésre segítette be.
  - Kell még hányni?
  - Egyelőre nem. Vagyis úgy érzem, kijött belőlem minden - törölte az orrát, az ingébe.
S ekkor suttogni kezdtek valamit, amit én sikeresen meghallottam, azonban nem tudtam mit gondolni róla.
  - Utál? - kérdezte halkan Oikawa.
  - Nem tudom - válaszolt neki szintén halkan Izumi.
Mire a kocsihoz értem, csak Oikawa fáradt, s egyben fájdalmas tekintetével találkoztam. Amint ránéztem, ő egyből elvette onnan a tekintetét, s ezt követően, elfeküdt a kocsi hátsó ülésén.
  Jómagam beültem Izumi mellé, az anyósülésre.
10 perc múlva, már Oikawa háza előtt voltunk. Egy gyönyörű, kétszintes ház volt, egy nagyobb udvarral.
  - Most vagy itt először, igaz? Vagyis - javította ki magát - Voltál már nála - szólt Izumi halkan, ugyanis Oikawa bealudt időközben.
  A fiú kiszállt mellőlem, valamint én is kiszálltam az autóból.
Izumi nehezen vette ki a fiú az autóból, de ő mégse kelt fel. Bementünk a kapun, miközben Izumi hátán ott volt az alvó fiú.
  - Hol a kulcs? - tettem fel a kérdést, mikor a bejárati ajtóhoz értünk.
  - Ott - mutatott az egyik cserépre az ablakban.
Odahajoltam, majd alóla kivettem a bejárati ajtó kulcsát. A zárhoz helyeztem, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Bent sötétség uralkodott.
  Izumi beljebb hozta Oikawat, majd én követtem őt. Csak a sötétben lévő bútorok árnyékát láthattam. Végül amikor beértünk egy helységbe, letette őt a kanapéra. Ekkor jöttem rá, hogy a nappaliban vagyunk.
  - Reggelig nem fog felkelni, az már biztos. Majd akkor lesz rá gondunk. Köszönöm, hogy eljöttél velem - pillantott rám Izumi.
  - Se..mmi.. - remegett meg a hangom, ahogy az alvó Oikawat néztem.
Eszembe jutott, amikor együtt aludtunk.
  - Minden oké? - nézett rám a fiú.
  - Nem, semmi se oké - nyeltem le könnyeimet, miközben felnéztem a fiúra.
Izumi nem szólt semmit, csak kivezetett a házból, és a kocsiba tessékelt.
Végül visszamentünk Izumihoz. Az autóban nem tudtam megállni, hogy ne engedjek utat a könnyeimnek.
  Ahogy a házukba léptem ismét, nem enyhítem a dolgot, rettenetesen elbőgtem magam. Ekkor tudatosult bennem, hogy Oikawa mit tett, valamint miket mondott nekem, az elmúlt órában. A mellkasomban akkora nyomás volt, hogy majd' kiszakadt a helyéről. Nem éreztem jól magam. Nagyon nem. Jelen pillanatban megakartam halni. Vagy legalább eltűnni a világról, hogy ez a fájdalom elmúljon.
  Míg én Izumi ágyán, addig ő egy matracon aludt az ágya mellett. A kezét fogva próbáltam aludni, de a könnyek csak jöttek és jöttek. Végül ebből az egészből az lett, hogy Izumi hajnali 2-ig maradt fent velem, hogy minimálisan megtudjak nyugodni.
  Hálás voltam neki. Csinált nekem kakaót, beszélt nekem, hogy egy percre se legyek egyedül, valamint próbált segíteni, hogy jobb legyen. De attól félek, hogy ez nem lesz jobb. És csak rontani fog a helyzeten, ha Oikawában tudatosul, hogy mit művelt, és eljön, hogy azért könyörögjön, hogy bocsájtsak meg neki. Viszont az nem fog menni. Hiszen képtelen vagyok ezen után beszélni vele, anélkül, hogy el ne bőgném magam, a fájdalom miatt, amit okozott nekem az a fiú, akit rettenetesen szeretek. Vagy lehet, hogy csak szerettem.