Assemble - Bosszúvárók 1.

Hosszú mese, és nem túl kellemes

A szoba hideg volt, de legalább száraz – Ginny a Hydránál töltött napok után már ezért is hálát adott az égnek. Az ajtóban levették a csuklójáról a bilincseket, és mivel senki nem mondta neki, hogy maradjon veszteg, azóta is fel-alá járkált a helyiség szürkére meszelt falai között.

Nem tudta, miért hozták ide. A középen szorosan lecsavarozott asztalból és a két oldalára állított székekből arra következtetett, hogy ez valamiféle beszélő lehet, de hogy ki és miért akarja látni, nem is sejtette.

Nem hitte, hogy Lila jönne – valószínűleg minél hamarabb el akar majd tűnni a Capitoliumból, amint véget ér a tárgyalás. A wakandaiakra sem számított – maradt tehát Tristan és az apja. Egyikükkel sem akart találkozni.

Az ajtó kinyílt, és két fegyveres őr lépett be rajta. A lány próbált ártatlannak tűnni, mégis, a mellkasára szegeződő puskacsövektől úgy érezte magát, mint egy veszedelmes bűnöző.
Ja, de hát elviekben az is.

– Üljön le! – vakkantott rá az egyik férfi. Ginny feltartott kezekkel lassan a székéhez sétált, és helyet foglalt az asztalnál. Mikor biztossá vált, hogy nem fog megmozdulni, a magasabbik őr ismét kinyitotta az ajtót, és beeresztett rajta egy magas, szőke lányt.

– Húsz percet kapnak – közölte, majd társával együtt kihátrált a helyiségből.

A lány merev arccal az asztalhoz sétált, ám mielőtt még kihúzhatta volna a másik széket, Ginny felugrott a helyéről, és a nyakába borult. Az ajtó szinte azonnal kicsapódott, és az őrök visszalökték az asztal túlfelére, de előtte a látogatónak még sikerült egyszer támogatón végigsimítania a hátán.

– Nem hittem, hogy eljössz – mosolyodott el végül Ginny, mikor újra kettesben maradtak. Patricia osztozott a gesztusán, és keresztbe tett lábbal hátradőlt a székén, mintha csak egy kávéházban ülnének.

– Engem küldött a csapat – vont vállat.

– Hogy vannak? – Ginny a keserűség jeleit kereste a királyné arcán, de Patricia továbbra is olyan merev maradt, akár egy szikla. Gyanította, hogy ez a kamerák miatt lehet így; belépve a terembe kettőt számolt meg a sarkokban, de biztos volt benne, hogy ennél még sokkal többet szereltek fel, amit nem talált meg.

– Hogy lennének? Rosszul – sóhajtotta végül Patricia. –  Hogy voltál képes ilyesmire, Ginny?

Ginny elértette a lány pillantását. Nem beszélhetnek őszintén.

– Azt tettem, ami a helyes volt. – Nem hagyhattam, hogy Lila és Natasha menjenek a börtönbe.

– De ránk nem gondoltál?! Mit gondolsz, mi lesz velünk nélküled?! – tárta szét a kezét teátrálisan Patricia. Ginny magában folyamatosan fordított: hogyan folytassuk az időgép-projektet?

– Nem lesztek egyedül – függesztette a tekintetét a lányra. – Ott lesz nektek Banner meg a többiek.

Támaszkodjatok rájuk. Segíteni fognak.

Patricia egy pillanatig mélyen a szemébe nézett, majd észrevétlenül bólintott. Ginny fellélegezve dőlt hátra: ezek szerint a királyné is vette az üzeneteit. Az időgépe jó kezekben van.

Ahogy az tőle várható volt, Patricia nem időzött nála sokáig. Gyorsan megszorította a kezét, biztosította az együttérzéséről, majd szálfaegyenes háttal kimasírozott a teremből. A fegyőrök furcsa tekintettel néztek utána: szemmel láthatóan nem érték fel ésszel, hogy mit akarhat Wakanda királynéja egy terroristától.

Tanulva az előző esetből Ginny most inkább nem állt fel; sokáig azonban nem bírta a tétlen ücsörgést, úgyhogy hamarosan dobolni kezdett az asztalon az ujjaival, halkan fütyülve az ütemre. Gyors egymásutánban ,,eljátszotta" az Another Brick In The Wallt, a God Save The Queent, és éppen belecsapott volna a Should I Stay or Should I Go-ba, amikor újra kinyílt az ajtó, és a zömökebb fegyőr lépett be rajta.