Assemble - Bosszúvárók 1.

Nem számít semmi 1.

Tristan csak abból érzékelte, hogy megérkeztek Szokóviába, hogy lehűlt a levegő. A quinjet belsejében mindenki ruházkodni kezdett; az egyenruhákat hamarosan elfedték a sálak, kesztyűk és kabátok. Lila, aki nyakig merült a Shield sasával fémjelezett nagykabátban, egyenesen úgy festett a kormány előtt, mint egy jól megtermett veréb.

– Oké, innen merre? – kérdezte.

– Északkeletnek – szűrte a fogai között Morgan. A lány térdén egy tablet méretű, masszív számítógép billegett, amelyhez különböző vastagságú kábelekkel a Wakandában talált kis gépdarab volt rögzítve. Tristan leplezetlen ámulattal bámulta a képernyőt; nem tartotta magát hülyének, de még mindig nem bírta felérni ésszel, hogy bír Morgan a képernyőn villogó teljesen randomnak tűnő számsorokból kész információkat kihámozni. Számára a programozás még mindig olyan sötét erőnek tűnt, mint a huszadik századi embernek a mozgókép.

– Kezdek lemerülni – kocogtatta meg a gép képernyőjét Morgan. Kapkodva körbefordította a fejét – a tekintete pedig végül a gyanútlan Tonyn állapodott meg. Lopva előhúzott egy újabb kábelt a lába mellett álló táskából, és mielőtt még az apja felfigyelhetett volna rá, odahajolt hozzá, és felkattintva a páncélja egyik lemezkéjét bedugta a kábelt.

– Már elnézést! – kapott a karjához Tony felháborodva.

– Ne mocorogj! – utasította Morgan. – Végre tölt.

Natasha elfordulva a műszerfaltól kaján pillantást vetett a vigyorgó lányra. Mikor elkapta Tony tekintetét, a vigyora még jobban kiszélesedett, és kárörvendő mozdulattal megvonta a vállát.

– Rám ne nézz! Ez a karmád.

A veteránok egy emberként felnevettek.

Pár perc múlva Lila megkísérelt leszállni egy kihalt mezőn. Sam Wilsont és Clintet küldték előre, hogy derítsék fel a terepet, de sok újsággal nem tudtak szolgálni, miután visszatértek: mindent hó borít, hideg van, körülöttük végeláthatatlan fenyőerdő. Clint, miközben mesélt, unott arccal söpört le egy nagyobb hócsomót a válláról.

– Miért itt kellett leszállnunk? – forgatta a szemét Lila.

– Mert nem lenne szerencsés egyből megmutatni magunkat a Hydrának. – Morgan lendületesen felkelt az üléséből, és egy újabb óriási táskát előhúzva nekiállt... legózni?

– Te mit csinálsz?

– Összedobok egy drónt. Valószínűleg ezt is észreveszik, de kisebb eséllyel, mint a gépet.

– Segítsek? – ajánlkozott Tony. Morgan bólintott, de mivel a számítógépe még mindig az apja páncélján töltött, inkább egyesével odahordta az ölébe a körömpiszoknyi alkatrészeket. A csapat többi tagja jobb dolga nem lévén szedelődzködni kezdett; James Barnes egy kenyeret kent magának, Patricia pedig diszkréten átöltözött Wakanda harci öltözékébe, kezdve az arcára pöttyözött festékkel. Egyedül Sam'el terpeszkedett nyugodtan a székében.

– Te nem veszed le a harci öltönyt? – vonta fel a szemöldökét Tristan. A király szomorúan elmosolyodott, és az inge nyaka alá nyúlva előhúzott egy látványos ezüstláncot, amelyen díszként szintén ezüst – vagy inkább vibranium – fogak függtek. A mágus nem értette az összefüggést, de a barátja olyan elkeseredettnek tűnt, hogy inkább bólogatni kezdett.

– Elég nagy a hatótávja? – ütötte meg a fülét Tony suttogása.

– Amerikáig is elérne, ha bírná az akksi.

– Miért, meddig bírja?

– Kábé két óráig. – Morgan hátranyúlva kihúzta a furcsa csatot a hajából, ami eddig a kontyát összetartotta – Tristan most vette csak észre, hogy az nem is csat, hanem egy csavarhúzó. A lány pár szapora mozdulattal összerakta a drón falait, és visszatette az eszközt a hajába.