Assemble - Bosszúvárók 1.

Köszönetnyilvánítás

Azt hihetné az ember, két befejezett fanfictionnel a hátam mögött már kisujjból kirázok egy ilyen köszönetnyilvánítást, valójában azonban ismét percekig ültem a gép előtt, mielőtt belekezdtem volna az írásba. Fogalmam sincs, hol kezdjem, mert úgy érzem, ha ezer évig keresnék sem találnék elég kifejező szót arra, mennyire hálás vagyok nektek.

Amikor a sztori ötlete kipattant a fejemből, fogalmam sem volt, hogy így magába fog szippantani a történet. Eleinte hozzá sem akartam kezdeni, mert úgy terveztem, a Schachspiel után kicsit itt hagyom a Wattpadot, hogy egy saját sztorin dolgozhassak. Az ötlet viszont nem hagyott nyugodni, úgy éreztem, meg kéne próbálnom megírni, még ha csak a saját szórakozásomra is. Néztem a Marvel filmeket, és azon kaptam magam, hogy a sok kis ötletmorzsából, amiket eddig reménytelennek találtam, lassan egy kerek egész történet áll össze a fejemben. Elkezdtem face claimeket keresni, összeraktam egy lejátszási listát, és mielőtt még észbe kaphattam volna, már le is ültem megírni az első fejezetet.

Ami az istennek sem akart összejönni. Nem viccelek, a legelső fejezetnek hatféle verziója készült el (számoltam), mert egyikkel sem voltam megelégedve. A legeslegelső verzióban még Lendon szemszögéből írtam, de annak a megírása olyan kínkeserves volt, hogy éreztem, nem ez lesz a megfelelő irány. Kitöröltem az egészet és újrakezdtem, immáron Ginny szemszögéből. Persze ott is voltak még kisebb-nagyobb változások: milyen messziről kezdjem a napot, milyen stílusban írjak, mi legyen benne, mi ne legyen benne... A végére annyira bestresszeltem, hogy az ötödik próbálkozást indulatból kitöröltem, amikor már letisztáztam, mert nem éreztem elég jónak. Ekkor majdnem feladtam, hogy ez a történet egyszerűen nem akar megszületni - de aztán vettem egy nagy levegőt, összekaptam magam, és leültem megírni azt a fejezetet, amit végül az első részként publikáltam.

Innentől már könnyebben ment a dolog, de amíg az első kommentet meg nem kaptam, majd szétvetett az ideg. Viszonylag friss Marvel fan voltam, amikor elkezdtem ezt írni, így biztos akartam lenni benne, hogy mindent jól csinálok, nem szövök bele semmit, ami az MCU-ban nem állná meg a helyét.

Több szempontból is baromi nehéz volt megírni ezt a könyvet. Nagyon-nagyon sokat tanultam és fejlődtem az elkészítése alatt, például most először kellett ennyi szereplőt és cselekményszálat mozgatnom egyszerre. Szinte mindenről írtam táblázatot és listát, illetve rengeteg fórumot, blogot, néha tudományos cikket is elolvastam, nehogy baromságokat írjak a történetbe. A dolgomat csak nehezítette, hogy míg egy fizikaguru szemszögéből írtam a sztori java részét, én magam világéletemben csapnivaló voltam fizikából.

De az tény, hogy minden nehézség ellenére baromira élveztem írni ezt a sztorit. Végre kiteljesedhettem, vegyíthettem a szemétkedős, cselekményszál-csavargatós énemet az agyament poénkodós énemmel. Ginny nagyon feküdt nekem, mint főhős, de úgy érzem, a többiek, Lila és Skendar szemszögére is egész jól sikerült ráéreznem. Teljesen magába szippantott ez a történet, írás közben se nem láttam, se nem hallottam, ha pedig éppen valami mást kellett csinálnom, a fél eszem mindig azon járt, mit írjak majd a következő részbe. Tudom, hogy ahogy egy anyának nincs kedvenc gyereke, úgy egy írónak sem szabadna rangsorolnia a történeteit, én mégis úgy érzem, hogy az Assemble és a Bosszúvárók csapata különösen közel áll a szívemhez. Ez a legnagyszabásúbb projekt, amibe valaha is fogtam, és így félúton a cél felé azt mondhatom, eddig büszke vagyok arra, amit alkottam.

Ez pedig Nektek köszönhető. Ezt is mondtam már (lassan ki fogok fogyni az aforizmákból), de ti tettétek ezt a sztorit igazán azzá, ami. Igaz, hogy én legépeltem, de lélekkel ti töltöttétek meg, amikor kommentben szurkoltatok Ginnyéknek, amikor dühöngtetek egy-egy fordulat miatt, amikor találgattátok, hogy a következő részben mi lesz. Amikor elmondtátok nekem újra és újra, hogy mennyire tetszett nektek egy-egy fejezet és hogy gondoltatok rá akkor is, ha éppen nem olvastátok. Ilyenkor éreztem igazán azt, hogy értékes a munkám, és ha esetleg magam alatt is voltam, ha úgy éreztem, ez életem legrosszabb írása és én vagyok a legpocsékabb író a világon, elég volt ránéznem a kommentjeitekre, és újra visszatért a harci kedvem. Úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, amiért ilyen olvasóim vannak, mint Ti.

Úgyhogy köszönöm. Rendületlenül, szégyent és félelmet nem ismerve ezerszer is köszönöm, hogy itt vagytok velem.

És aki már ismer, az tudja, hogy a köszönetnyilvánítások végét (igazi hangulatgyilkos módjára) szeretem megtölteni érdekességekkel, amiket a sztori írása közben gyűjtöttem össze – hetven fejezet alatt pedig elég sok jött össze, úgyhogy fogadjátok szeretettel: húsvét alkalmából Assemble-Easter eggek.

1. A Word dokumentum, amibe írtam, 389 oldal hosszú, és összesen kb. 190.479 szót tartalmaz.

2. Viszonylag hamar kifogytam a draftokból, így körülbelül a sztori kétharmadától mindig hétről hétre gyártottam a részeket (és mivel ezzel párhuzamosan fut még a Hunger Games fanfictionöm is, ez heti három részt jelentett). 

3. Nem nagyon volt írói válságom. Ebből is látszik, hogy mennyire szerettem írni ezt a sztorit, mert az előzőeknél általában az első pár fejezet után és a narratíva közepénél talált be az ihlethiány, de itt egyedül Lendonék árulása után torpantam meg egy kicsit.

4. Sok fordulópontot én magam sem láttam előre. A nagyobb sarokpontokat persze előre megírtam, azokra húztam fel a sztori vázát, de egy csomó fordulaton én is ugyanúgy meglepődtem, mint ti – ennek a legékesebb példája Ginny és Ryker kapcsolata. Eredetileg Tristan és Ginny románcával akartam végigvinni a történetet, de amikor a New York-i csata előtt játszódó fejezetet írtam, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a légkör Ginny és Ryker között túlságosan... romantikus. Háromszor-négyszer írtam át, de minden verzióban valahogyan félresiklott az, amit én akartam, és helyette a romantizálás jött az előtérbe, én pedig egy idő után feladtam. A tudatalattim egymásnak teremtette őket, én pedig egyszer sem bántam meg, hogy így döntöttem.

5. A face claimek megtalálása ezer évig tartott. Ginny, Tristan, Lila és Patricia voltak az egyetlenek, akikre hamar találtam színészt, a többiekkel viszont szívtam, mint a torkosborz. Legtovább a Sam'elt és Sigrát ,,alakító" színészeket tartott megtalálni.

6. Ehhez kapcsolódik, hogy Maika Monroe, aki Patricia arcát kölcsönözte, szintén egy Patricia nevű karaktert játszik abban a filmben, amiből kölcsönvettem (Függetlenség napja 2.).

7. Nagyon sok kutatómunkámba került, hogy minden autentikus legyen a könyvben. Szinte mindennek utánanéztem, amit leírtam: a New Yorkban működő könyvtáraknak, a Marvel-féle időutazás-elmélet fizikai hátterének, az Amerikában használt orvosi szakkönyveknek, a legnépszerűbb nepáli édességeknek. Sokszor a kutakodás több időt vett igénybe, mint maga az írás.

8. A végkifejletre RENGETEG opciót találtam ki – és itt ne arra gondoljatok, hogy hármat-négyet, hanem legalább hetet-nyolcat. Fun fact, hogy azt a verziót találtam ki legutoljára, ami mellett végül megmaradtam.

9. A legkiforrottabb változatban Ginny egyedül áldozta volna fel magát, Lila pedig meghalt volna a csata közben.

10. Minden főszereplőnek leírtam a pontos születési dátumát és a csillagjegyét. Eleinte csak szórakozásnak szántam, amikor már fáradt voltam írni, de végül ez lett a legjobb szűrőm arra, hogy tényleg egész emberi szereplőket alkottam.

11. Lila a csapat legidősebb tagja (27), Skendar pedig a legfiatalabb (16).

12. Mint fentebb említettem, MINDENRŐL készítettem táblázatot: többek között arról, hogy az időgép építése közben ki milyen pizzát rendelt, melyik Kő hol található, melyik Bosszúváró melyik Követ használta, illetve, hogy kit láttak, amikor csettintettek a vége csatában.

Hát ennyi lett volna ez a kis érdekességekkel tűzdelt köszönetnyilvánítás. A szokásos két dolgot terveztem még a következő fejezetekre: ti kérdeztek és én kérdezek. Ha szeretnétek kérdezz-feleleket, ahol én válaszolok, akkor a kérdéseiteket ez alatt a fejezet alatt tegyétek fel, és akkor a következő részben megválaszolom őket. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy itt voltatok, és hogy elolvastátok ezt a történetet is.

Puszmák! <3