Assemble - Bosszúvárók 1.

Potyautas

Sigyn nem túlzott, amikor roncsnak nyilvánította a város határában rostokoló gépet. Látszott rajta, hogy évek óta nem használták: az illesztésekbe bekúszott és kihajtott pár vadvirág, sok helyütt pedig a rozsda is ellepte. Szerencsére az ablakok és a tartály sértetlennek tűntek, így a csapat ha nem is bizakodni kezdett, de legalább egy kicsit megnyugodott.

– Át kell néznem a mi gépünket – közölte Patricia, miután végzett az új jármű mustrájával. – Hátha találok benne pár menthető alkatrészt. Addig ti kezdjétek el belülről is kipofozni, valaki pedig menjen el és csapolja le a tartályunkat.

Azok a valakik természetesen Ryker és Skendar lettek. Annak ellenére, hogy a teli kannák rettenetesen húzták a karjukat, a fiúk több, mint boldogan tettek eleget a feladatuknak: legutoljára kiskorukban találkoztak, azóta pedig elég sok dolog történt, amit meg kellett beszélniük (arról nem is szólva, hogy így csaknem egy egész napra kikerülhettek Lila és Patricia bíráló szemei elől).

– Szóval, csak így négyesben toljátok? – érdeklődte Skendar, gondtalanul lóbálva a kannákat.

– Nem, még vannak négyen. Vagyis, valószínűleg most már öten.

– És ők... – szemmel láthatóan az asgardi hirtelen nem talált olyan jelzőt, amit használni mert a csapatra. – Normálisak?

– Azt nem mondanám – csóválta a fejét Ryker vigyorogva. – De ne aggódj, elég jó arcok. Lila és Patricia egyedi esetek.

– Ez megnyugtató. Ijesztő csajokból elég ez a kettő.

– És te még nem hallottad, milyenek, ha veszekednek.

A két fiú egy csöndes másodperc után felnevetett. Ryker boldogan mosolygott a nemlétező bajsza alatt: hihetetlenül megkönnyebbült, amiért végre vele volt valaki, akit ismert és kedvelt. Még ha szemmel láthatóan az egész világ tótágast állt is, Skendar belül szemernyit sem változott (és a külső is csak a javára vált).

– Mennyi gyűlt össze? – ugrott le Patricia a kölcsönjármű tetejéről. A lány egy ujjatlant és olajfoltos farmert viselt, kabátját a dereka köré csomózta. Ebben a szerelésben látszott, mennyire izmos is valójában; Ryker megfogadta, hogy innentől kezdve csak kartávolságon kívül beszél vele.

– Több liter. – Skendar egy lendítéssel a hercegné lába mellé állította a kannákat. Patricia elégedett pillantást vetett rájuk, és puszta kézzel felkapva őket eltűnt a gép farka mögött.

– Szerinted ne segítsünk neki?

– Szerintem tűnjünk el, mielőtt megint kitalál valamit.

Félúton találkoztak össze Lilával; a lány egy Sigyntől kölcsönzött talicskában tolta maga előtt a használhatónak nyilvánított alkatrészeket. Kicsit még mindig lógatta a karját és bicegett, de egyébként úgy mozgott, mintha sose esett volna ki egy zuhanó gépből – a fiúkban mégis megszólalt az úriember, úgyhogy feladták a könnyen jött szabadságot, és átvéve a nehéz szállítmányt visszakísérték Lilát a géphez.

– Jobbakat nem találtál? – pillantott fintorogva az íjászra Patricia.

– Nézd meg magad, ha ennyire nem tetszik. Nem muszáj nekem a fájós karomat dolgoztatni.

– Persze, végülis egyedül az én érdekem, hogy minél előbb elrepüljünk erről az átkozott helyről....

– Pontosan, fején találtad a szöget – lépett a lányok közé Ryker, de a paprikás tekintetek kereszttüzében kezdte úgy érezni magát, mint egy túsztárgyaló. – Mindannyiunknak fontos, hogy minél előbb elhúzzunk innen, úgyhogy össze kell dolgoznunk. Mi lenne, ha egyezséget kötnénk? Patricia, te nem kifogásolod a munkánkat, Lila, te pedig kicsit együttműködőbb leszel. Mit szóltok?