Assemble - Bosszúvárók 1.

Gyász

Ginny nem tudta becsukni a fülét, akármennyire is szerette volna. A tömeg kiáltozása valósággal arcul csapta, mikor kilépett a fegyház ajtaján, a felé dobott szitokszavak ellen még az őt szorosan közrefogó testőrök sem védhették meg.

– Ne nézzen oda – tanácsolta az egyikük. Ginny felnézve azt a férfit ismerte fel benne, akinek a legelső napon elfütyülte a Back In Black-et. Mintha egy élet telt volna el azóta.

– Nem kell odanéznem – felelte csöndesen. Nem is akart odanézni. A mocskolódás bőven elég volt, az arcukat nem kívánta látni.

Amint kiértek a parkolóba, egy fekete szövetségi autó gördült eléjük olyan szorosan, hogy szinte az elöl haladó őr lábára gurult. Ginny riadtan fékezett le: ugyanilyen autó vitte őket a bíróságra egy hónappal ezelőtt, és most megkísértette a gondolat, hogy talán változás állt be a tervben, és nem is haza viszik őt, hanem vissza a Capitoliumba. Ha nem így lenne, miért nem a saját családja jött érte?

– Szálljon be – taszította hátba az egyik testőr. Ginny megbotlott a saját lábában, és mielőtt még felocsúdhatott volna, már bent is találta magát a sötét utastérben. Az ajtó becsapódott a háta mögött, a kocsi kerekei kipörögtek, és hamarosan rá is fordultak a tüntetőkkel elárasztott sugárútra.

– Kösd be magad! – figyelmeztette egy hang, akinek a gazdájára a lány fel se figyelt, mikor bebucskázott az autóba.

Ginny megkönnyebbülten felsóhajtott, és szó nélkül tette, amit Tony kért tőle. Az apja itt van vele. Akkor nem lehet baj.

Tony fittyet hányva a saját intelmére átült a lányával szemközti üléssorra, hogy a szemébe nézhessen. Mikor Ginny percekig nem fordította el a tekintetét a kint tomboló tömegekről, a két tenyere közé fogta a kezét, és megszorítva azokat kényszerítette, hogy rá nézzen.

– Nemsokára otthon vagyunk – biztatta. – Tarts ki!

Ginny némán megrázta a fejét. Azt, ami a szívét nyomta, ki sem tudta fejezni szavakkal.

Az ablaknak támasztva a fejét újra a tüntetőket kezdte figyelni. Szinte az egész utcát ellepték, fekete masszájuk úgy hullámzott, akár a tenger. A lány hirtelen hálás volt az autóért, amelyben ült, mert biztos volt benne, ha a csőcselék utat találna hozzá, egy pillanat alatt eltaposná, akár egy bogarat. Igyekezte figyelmen kívül hagyni a tábláikra firkált szövegeket, de akaratlanul is sokszor akadt meg a szeme a murderer, justice, terrorist szavakon. Összeszorította a szemét, az arcán lecsorgott egy könnycsepp. Soha nem hitte volna, hogy ennyire fájhat pár szó, amit ismeretlenül vágnak a fejéhez.

Tompult zsibbadságba mélyedve hagyta, hogy Tony kisegítse az autóból a felszállópályán, és odakísérje a quinjethez. A morajlás még ide is elhallatszott, pedig már jó egy kilométerrel ezelőtt kizárták a tüntetőket az utcáról. Ginny meg mert volna esküdni, hogy kihallotta a szavak közül a halált. Az ő halálát akarták.

Na, látjátok – gondolta keserűen. – Ebben egyetértünk.

– Hová vihetem önöket? – fordult feléjük a pilóta, amint mindketten helyet foglaltak az ülésben. Ginnynek csak most jutott eszébe a kedvenc testőre, aki lent maradt a kocsiban. Azért elköszönnie illett volna tőle, hamár elviselhetővé tette a heteit abban a földi pokolban.

– A JFK-re – rendelkezdett Tony. – Ott várnak
minket.

A lány erre végre felocsúdott. Mit keresnének ők a JFK-n, amikor nem is ott van dolga?

– Ne oda vigyen – kapta fel a fejét. A pilóta és az apja is kérdőn fordultak felé. – A Shield főhadiszállására.

Így is épp elég volt ez a három és fél hét, amíg magára hagyta a csapatot az időgéppel. Eddig is szerencséjük volt, hogy Thanos távol maradt a Földtől, nem veszíthetnek még több időt.