Assemble - Bosszúvárók 1.

Egy kósza ötlet

Nem tudták volna megmondani, meddig ültek néma csöndben az edzőterem padlóján. Tony időközben megérkezett, hogy folytassák F.R.I.D.A.Y. építését, de a lánya csak odaadta neki a terveket, majd kézen fogta Rykert és kivezette a szobából. Nem akart senkivel sem foglalkozni.

– Végünk van – jelentette ki végül a fiú halkan. Ginny bólintott.

– Így is lehet mondani.

Ryker idegesen megdörzsölte a homlokát. Lilás tincsei egészen az arcába hulltak, ahogy lehajtott fejjel a cipőjét kezdte bámulni. Ginny jobb híján átkarolta a vállát, mert akármilyen vigasztaló szót akart mondani, egyik sem állta volna meg a helyét. Ryker oldalra fordult, a nyakába fúrta az arcát – mindketten remegtek, összekapaszkodtak, mint a hajótöröttek. Ki akarták élvezni egymás érintését, amíg tudták.

– Na szép. – Még Sigra felcsattantó hangjára sem rebbentek szét, csupán Ginny emelte fel bágyadtan a tekintetét Ryker hajából. – Skendar odabent sóhajtozik utánad, te meg leszöktél csajozni?!

Ryker eltolta magát Ginnytől, és a látogatójuk szemébe nézett. A lány nem tudta, mi lehetett a tekintetében, de Sigra szinte azonnal megtorpant, és vitorlaként lobogó hajjal leguggolt eléjük a földre.

– Mi történt? – remegett meg a hangja.

Ginny zanzásítva neki is előadta mindazt, amire rájött. Minél messzebb jutott a mondandójával, Sigra arca annál sápadtabb színt öltött – mire végzett, a lány halottabbnak tűnt, mint Skendar pár nappal ezelőtt. A szája elé kapva a kezét ő is leült melléjük a földre, hogy átkarolva a térdét ringani kezdjen előre-hátra, kiegészítve az egyébként is gyászos duót egy egészen reményvesztettnek tűnő triumvirátusra.

– Hogy lehettem ilyen ostoba...? – Amikor megszólalt, a hangja olyannyira elmélyült a visszafojtott sírástól, mintha egy kút fenekéről beszélne. – Az orrom előtt történt minden, és én belesétáltam a csapdájába.

– Ezt te sem láthattad előre – igyekezett megnyugtatni Ginny.

– Tudhattam volna – rázta a fejét Sigra. – Tudhattam volna... Ha egy kicsit gondolkodok... Azt hittem, vagyok olyan jó az illúziókeltésben, hogy ne tűnjön fel senkinek, de... Az istenért, hiszen még apám is rájött a Sakaaron, hogy a hamis Követ törtem össze! Ha ő rájött, Hela mitől ne látta volna?! Hogy lehettem ennyire hiú?!

Ryker vigasztalóan átkarolta a lány vállát úgy, ahogy az előbb Ginny tette vele.

– Most már nem számít – suttogta. – Ami történt, megtörtént. Most azt kell kitalálnunk, hogy mi legyen.

– Meghalunk, mi lenne? – támasztotta Ginny a hátát a falnak. – Helával nem vehetjük fel a versenyt. Nem csalhatjuk be a városba, mert akkor egész New Yorkot romba döntené, és nem ütközhetünk meg vele szemtől-szemben sem, mert letarolna minket, mint egy kombájn. Csak akkor lenne egy fikarcnyi esélyünk, ha a seregünk nagyobb lenne, mint az övé, de pár nap alatt nem tudunk hirtelen hatvanezer főt előrántani és felfegyverezni. Egyszerűen nincs mit tennünk.

– És akkor mi lesz? – egyenesedett fel Ryker. – Feladjuk? Kitűzzük a fehér zászlót és ölbe tett kézzel várjuk, hogy Hela kivégezzen minket?

– Miért, van más választásunk?!

– Igen, van! Felvesszük vele a harcot és előbb öljük meg mi őt, mint ő minket!

Látva a lányok elkeseredett tekintetét Ryker élesen beszívta a levegőt. Tudta, hogy egyszer eljön az a nap, amikor a csapat valamelyik tagjának vissza kell hoznia a többieket az életbe, de soha nem hitte volna, hogy pont ő lesz az az egy és pont őket kell majd győzködnie: Sigrát, aki legszívesebben mindennek nekiment volna, ami él és mozog, és Ginnyt, az ő bátor Ginnyjét, aki már a kezdetektől fogva összetartotta az egész bagázst.