Egy csapat vagyunk

82 12 8
                                    

Thanos – illetve most már Ryker – seregének érkezése jelentősen átfordította az erőviszonyokat. A csata sűrűjében küzdő Bosszúvárókra nagyobb teher nehezedett, mint eddig, így azok, akik eddig a széleket tartották, minden erejükkel igyekeztek beljebb nyomulni hozzájuk. A gyíkemberek úgy vágták le az eléjük toppanó űrlényeket, mint pár búzaszálat, a kör Hela körül kezdett egyre szorosabbra és szorosabbra húzódni.

Ginny kézen fogta Rykert, és a fejüket lehúzva rohanni kezdtek a csata sűrűje felé. A lány olyan közel akart kerülni Helához, amennyire csak lehetséges volt, mert ha Mirage megérkezik a Kövekkel, egyetlen sansza lesz végezni vele. Nem akarta megkockáztatni, hogy valamit elbénázik, és az ellenség helyett a barátait söpri le a térképről.

A rádiója felrecsegett, jelezve, hogy valaki beszállt a vonalba.

– Ezt Ryker hozta?! – Lila. Ginny vigyorogva bólintott, ám mikor rájött, hogy a barátnője ezt nem láthatja, sietve korrigált:

– Aha!

Lila diadalmasan felrikkantott a vonal túlsó oldalán.

– Tudtam, hogy megcsinálja! – kukorékolta. – Csókold meg a nevemben!

– Hé! – kapta fel a fejét Ginny, mire Lila minden eddiginél hangosabban kezdett nevetni.

– Az arcán, te féltékeny szamár. – Azzal kiszállt a vonalból. Ginny a szemét forgatta, de azért odahúzta magához Rykert, és átadta neki Lila ,,üzenetét".

Élesítette a lézerét, és míg ő azzal vette célba a rájuk rontó lényeket, Ryker az övéről leakasztott míves tőrt forgatta olyan gyorsasággal, hogy a lány csak egy elmosódó ezüst foltot látott a pengéből. Nehezére esett, hogy a saját dolgára koncentráljon, mikor annyi minden járt a fejében – hogy a két ember, akik a számára legfontosabbak, életben vannak, és hogy ő maga hamarosan nem lesz.

Talán a gyíkemberekkel is győzhetnének, de ki tudja, meddig húzódna el akkor a csata. Ki tudja, melyik barátja esne áldozatul az ő habozásának.

Egy óvatlan percre megnyílt előttük egy átjáró, amely egyenesen a legbelső körbe vezetett, oda, ahol a csapatuk legtöbb tagja tartotta a frontot. Ginny nem habozott – karon ragadta Rykert, és minden eddiginél sebesebben rohanni kezdett, a könyökével lökdösve félre minden elé perdülő alakot. A fiú a tőrrel vágta az utat, könyörtelenül beledöfte mindenkibe, aki csak hozzájuk talált érni. Ginny arcára forró, ragacsos vér záporozott, de még annyi időre sem állt meg, hogy a szemét megtörölje. Vakon, a lézerét készenlétben tartva vetette magát az ellenség sorai közé, egészen addig, amíg már nem volt tovább. Hirtelen az űrlények elfogytak, ő pedig ott találta magát egy ritkás, vérben úszó mező közepén, amelynek majdnem minden négyzetcentiméterét holttestek borították.

Előtte pedig, a hullák tengerének közepén ott állt a halál istennője. A pillantásuk alig egy másodpercre ért össze, de a lány azonnal ki tudta olvasni a tekintetéből, hogy retteg. Nem gondolta, hogy ilyen nehéz dolga lesz velük.

Ginny elvigyorodott, Hela pedig abban a pillanatban egyenesen felé hajított egy dárdát.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Assemble - Bosszúvárók 1.Where stories live. Discover now