Egyedül

90 11 3
                                    

Ginny nem vesztegette az idejét, ez abból is látszott, hogy másnap már a reggelinél előadta a csapatnak a terveit. Abban voltak csak biztosak, hogy mivel Thanos eddig is nyomon követte a Kövek mozgását, hamarosan számíthatnak a látogatására – de mivel jelen tudásuk szerint sérülten, hajó nélkül feküdt a Vormiron, azt remélték, nyertek maguknak egy kis időt.

– Szövetségesek kellenek – jelentette ki Ginny határozottan. – Mekkora Thanos serege?

– A hajón olyan tíz-húszezer főről suttogtak. Aztán ehhez hozzájön még Hela serege, ami olyan harminc-negyvenezer fő, plusz Ronané, ami megint tízezer – számolta össze Sigra. – De persze simán lehet, hogy valakit még felszed útközben.

– Szóval legjobb esetben is egy hetvenezres sereggel kell szembenéznünk – adta össze gyorsan a számokat Ginny. – Ez nem is rossz. Ha Skendar felgyógyul, akár kilencen is lehetünk ellene.

Ryker horkantva felnevetett. A helyzet ugyan semmilyen fronton nem volt rózsásnak nevezhető, de a fiú érezte, ha nem próbálnák humorral elütni a feszültséget, egy percen belül valamennyien a sarokban kuporognának.

– Mindenkit össze kell gyűjtenünk, aki csak hadra fogható. – Ginny lendületesen felkelt az székéből, és az asztal közepére tette a tabletjét, hogy mindenki láthassa. Az eszköz képernyőjén egy lista villogott, rajta mind a kilencük nevével. – A régi hősöket újra össze kell trombitálni, ha akarnak harcolni, ha nem. Kikre számíthatunk?

– Apámra és Natashára biztosan. – Lila sietve hozzáírta a listához a két nevet. Ginny bólintott.

– Én a szüleimet hozom, Morgant, Rhodeyt és Petert.

– Ő nem szállt már ki? – vonta fel a szemöldökét Tristan.

– Hát, ha élni akar, kénytelen lesz visszajönni – dünyögte az orra alatt Ginny.

A következő öt percben a csapat szó szerint mindenkit felsorolt, aki csak élt és mozgott: még Hulkot is bedobták a közösbe, akinek csak a fél karja volt használható. Minél több nevet gyűjtöttek a listára, annál jobban felvillanyozódtak – egészen addig, amíg össze nem számolták a sereg eddigi létszámát.

– Negyvenegy. – Ginny csalódottan ejtette vissza a tabletet az asztalra. – Ha mindenki eljön, akkor velünk együtt negyvenegy.

A csapat elkeseredetten sóhajtott. Valamiért azt hitték, a régi hősök közül sokkal többen hadra foghatóak, sőt, amíg számolták őket, addig is többnek tűnt a számuk – most azonban hirtelen még fenyegetőbbnek tűnt az a hetvenezres tömeg, ami éppen feléjük tartott azzal a szent elhatározással, hogy az egész világukat a földdel tegye egyenlővé. Ryker kezdte úgy érezni, a világ összes katonája sem lenne elég a győzelemhez.

– Én el tudok menni a varázslószentélyekbe – töprengett Tristan. – Ha az összes tanonc eljön, olyan ezer-ezerötszáz emberrel számolhatunk.

A csapat felvillanyozva kapta fel a fejét. Ez már jóval több volt, mint a negyvenegy.

– Mekkora Wakanda hadserege? – fordult Ginny a királyi pár felé.

– A csata óta jelentősen megcsappant a számuk. – Sam'el sátorként támasztotta egymásnak az ujjait, azokat fixírozta, amíg beszélt. – De ha mi is bevetjük a kadétokat, talán ki tudunk állítani hatezer főt.

– Plusz az állatok – egészítette ki Patricia. Ginny lelkesen adta a listához az újabb számokat.

Ezután leült a beszélgetés. Mindannyian a gondolataikba mélyedve kopogtattak az asztalon, az emlékezetük legmélyebb zugából próbáltak előrántani olyan ismeretségeket, amelyeknek most hasznukat vehetnék a közelgő csatában.

Assemble - Bosszúvárók 1.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang