Assemble - Bosszúvárók 1.

Halottak vallomása

November végéhez közeledtek, az idő pedig csípősebbe fordult, mint eddig bármikor. Lilát azonban ez a legkevésbé sem tántorította el, örült, hogy végre kiszabadult a négy fal közül; dupla zoknit húzott, sálat és kesztyűt, majd elindult az – időgép előtt szokásos – reggeli futására. Most, hogy már lassan három hete építették, és több, mint a fele készen állt, a csapat tudta hanyagolni egy-egy ember jelenlétét, így ő kivette magának a kora reggeli órákat, hogy kissé visszataláljon önmagához.
Már napok óta nem edzett, a lábai mégis végigvitték a szokásos útvonalán; el a parkig, utána le a kedvenc gyorsbüféjéhez, vett egy gyrost, és visszafordult ugyanezen az útvonalon.

Szerette ezeket a korai órákat, amikor csak a hozzá hasonló elvetemültek mozgolódtak csak a városban. A légzésére koncentrálva hagyta, hogy a gondolatai arra kószáljanak, amerre kedvük tartja – azok pedig sorra vették az eddigi eseményeket, Ryker visszatérésétől kezdve az időgép jó ütemű fejlődésén át, de valahogy mindig Pietrónál horgonyoztak le.

Lila előzetes számítása, miszerint minél többet ismételgeti magában, hogy kettejük között nem lesz semmi, annál hamarabb el is felejti ezeket az ötleteket, nem igazán jött be. Pietro társasága még mindig úgy hatott rá, mint a drog, és lassan kezdett komoly függővé válni – ha éppen nem együtt lógtak a főhadiszállás valamely szegletében, azon rágódott, amiről beszélgettek, vagy azon, amit nem csinálhatott vele, pedig rettenetesen akart. Párszor kis híján elgyengült, de szerencsére az utolsó pillanatban mindig megacélozta magát – ez az érzelmi hullámvasutazás viszont rendesen kifárasztotta, úgyhogy mostanában a szokásosnál is nagyobb pokrócként viselkedett.

Hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult, és vett Pietrónak is egy gyrost; legalább viszonozza a kávét, amit a tárgyalás után kapott tőle. Ez csak egy szimpla baráti gesztus.

Visszafele már gyorsabb tempóra kapcsolt, egyrészt, mert nem akarta, hogy kihűljön a kaja, másrészt, mert már tényleg kezdett fázni. Amikor visszaért, épp csak annyit adott a külcsínre, hogy ledobta a sapkáját és a kesztyűjét, majd már tovább is állt az edzőterem felé, ahol – a kiszűrődő hangok alapján – már nagyban folyt a munka.

– Jó reggelt! – lökte be a könyökével az ajtót. Azok fogadták bent, akikre számított: Bruce, Wanda, Nat és Pietro. A többieket csak délutánra várták, főleg a királyi párt, akik igyekezték a világ többi vezetőjével elsimítani azt a félreértést, amit a bírósági tárgyalás okozott. Wakanda vibranium-exportja kritikusan visszaesett a Washingtonban töltött este óta: a világ nagyhatalmainak elnökei, többek között az Egyesült Államok is visszaléptek a megkötött szerződésektől, így Lila ismét hálát adott az égnek, amiért a Shield nem kormányszervezet. Pont most kifogyni a munícióból a lehető legrosszabb dolognak tűnt, amit csak el tudott képzelni.

– Hali – lépett oda az ikrekhez, majd próbálva fittyet hányni Wanda kérdő pillantásaira, odanyújtotta Pietrónak az egyik dobozt. – Hoztam neked reggelit.

– Gyros reggelire? – A férfi arcán üdvözült mosoly terült szét, amint felnyitotta a doboz tetejét. – Te kényeztetsz engem.

– Ne szállj el magadtól, csak a kávét adom vissza.

Pietro melegen rámosolygott, de több szót nem szentelt a témának, túlságosan lefoglalta a dobozban illatozó hús és pita. Lila is kinyitotta a sajátját, majd a falnak dőlve lassan ülő helyzetbe csúszott. Mindketten némán falatoztak – az íjász igyekezett olyan kulturáltan enni, ahogy csak a képességeiből telt, de hamar be kellett látnia, hogy erre nem a gyros a legmegfelelőbb kaja. Mikor oldalra pillantva látta, hogy Pietro is könyékig szószos, hagyta a finomkodást, és egybe leharapta a pitája felét.