Assemble - Bosszúvárók 1.

A páncél

Ginny a harmadik kávéja után adta fel a számolást. A csillagok már órák óta megjelentek az égen, a Bosszúvárók mégse hunyták le a szemüket: hűségesen virrasztottak Sigrával, várták, hogy valamelyik sebész lejöjjön végre az emeletről és megtudják, Skendar túlélte-e a Végtelen kesztyű használatát.

Ugyan nem mondták ki, egyikük sem jósolt a fiúnak sok jövőt. Isteni származása ide, isteni származása oda, látták az arcán a sérüléseket és ismerték a Kövek hatását: Hulk, aki az egyik legerősebb Bosszúálló volt a maga idejében, elveszítette a fél karját miattuk, azt pedig, hogy Tony Starkkal mit tettek, nem is kellett részletezniük. Már azt is csodálták, hogy Skendar egyáltalán idáig kihúzta.

Ginny ebbe próbált kapaszkodni, amikor a fiú sorsára gondolt. Továbbra sem bízott az asgardiakban, de azt soha nem akarta, hogy ilyen véget érjenek, főleg, miután hallotta a teljes történetet Sigrától. Skendar pontosan tudta, hogy nem fogja túlélni a kesztyű használatát, mégsem habozott, mikor odakerült a sor, hogy akár az élete árán is megmentse azt a lányt, aki elrabolta és gyilkosságra kényszerítette őt. Ha nem arról lett volna szó, hogy Skendar Ryker legjobb barátja, a lány akkor is teljes szívével drukkolt volna neki, mert egyetlen olyan embert sem tudott volna mondani a környezetéből, aki ennyire bátor és erős jellem lett volna.

Még magának sem ismerte be, de szégyellte magát a korábbi viselkedéséért. Megfogadta, hogy ha Skendar ezt már nem is érheti meg, Sigrát akkor is kárpótolja valahogy, hogy a fiú áldozata legalább ne legyen hiábavaló.

Vetett egy pillantást a lányra, aki éppen a gyakorlóterem egyik sarkában kóválygott. A csapat többi tagja kókadozva, egymás vállának dőlve próbálta átvészelni az éjszakát, így látszott rajta, hogy nem nagyon találja a helyét köztük. Addig bámulta a hátát, ameddig felé nem fordult, és mikor végre összeakadt a pillantásuk, a tőle telhető legbizalomgerjesztőbben elmosolyodott, és intett, hogy üljön oda hozzá.

– Ne aggódj, ha Skendar erőre kap, már le is lépek – fordította felé a tekintetét Sigra, mikor lezuttyant mellé. A matrac nyikorgására Ryker fészkelődni kezdett, de végül kissé mélyebbre fúrta az arcát Ginny vállába, és zavartalanul aludt tovább. A lány megkönnyebbülten döntötte a falnak a fejét.

– Megértem. – Ginny piszkálgatni kezdte a körmét, hogy ne kelljen Sigra szemébe néznie. Tudta, hogy a lány döntésében oroszlánrésze van az ő ármányainak, és egyszerűen nem tudta, milyen jogon kérhetné őt maradásra. Elvégre ő sem szívesen időzne egy olyan csapattal, amiről a legutolsó emléke bizalmatlan pillantások és elutasítás lenne. Csak most gondolt bele, milyen érzés lehet Sigrának visszatérni ide: azok, akik barátságosak voltak vele, gyökeresen megváltoztak, és teljesen egyedül maradt az őt megvető csapattagok között. Ginny nem látta magát, de biztos volt benne, hogy az arcán lángol a szégyen.

– Sajnálom – bukott ki belőle. – Én... Nem tudom, mit mondhatnék.

Sigra jeges pillantást vetett rá, mire a lánynak még az a kevéske önbizalma is az inába szállt, ami megmaradt. Megsemmisülten bámult maga elé: már ezt is nehéz volt kimondania, de érezte, hogy ennél sokkal többre van szükség ahhoz, hogy Sigra megbocsásson.

– Tényleg sajnálom – nézett végül a szemébe. – Az előítéleteimre hallgattam, és nem gondoltam bele, hogy ez másokra milyen hatással lehet. Akkoriban még mi sem tudtuk, vajon valaha képesek leszünk-e egy egységként gondolkodni, egyikünk sem bízott a másikban, és akkor jöttél te, annyi erő birtokában, ami... egyszerűen megijesztett minket. Ez így igaz, féltünk tőled.

Sigra nem felelt semmit, de már nem fordította el a pillantását. Ginny felbátorodva folytatta.

– A régi énem nevében nem kérek elnézést, mert akkor hittem, hogy amit teszek, az helyes. De azóta tanultam, sokszor sajnos súlyos tanulópénz árán. Ez az új, tanult énem kér tőled bocsánatot, és remélem, hogy elfogadod.