Assemble - Bosszúvárók 1.

Harckészültség

– Ó, ne! – suttogta Ginny, és engedve térdei remegésének leroskadt a székre, amit Lendon előzékenyen alátolt. A kezébe temette az arcát, hogy ne is lássa a családját maga előtt; egészen eddig alig várta, hogy Tony Stark visszatérjen, most viszont egyszerűen nem bírt örülni a viszontlátásnak.

– Ó, ne? – szaladt fel Tony szemöldöke. – Mi az, hogy ,,ó, ne"?

– Csak össze van zavarodva – legyintett Morgan, de a hangjából minden igyekezete ellenére kicsendült az aggodalom.

– Nem vagyok összezavarodva! – csattant fel Ginny. Pár mély lélegzettel lecsillapította zakatoló szívverését, majd keményen Tony szemébe nézve felemelkedett a székről. Összeszorult a torka, ahogy észrevette az összezavarodottságot az apja szemében; mindent képes lett volna odaadni érte, hogy vele maradhasson és megismerkedhessenek, de tudta, hogy ha a Kő elveszne, és ő nem lenne jelen a csatában, sose bocsátaná meg magának. Szomorúsággal pedig könnyebb élni, mint bűntudattal.

– Sajnálom, de ez nekem nem megy – jelentette ki, megacélozva magát. – Nem maradhatok itt. Wakandában a helyem.

– Nem mehetünk most Wakandába! – csóválta a fejét kétségbeesetten Lendon. – Még nem gyógyultunk meg, nincs nálunk fegyver...

– Akkor szerezzetek magatoknak! – üvöltött rá Ginny magából kikelve. – Azt hiszed, nekem ez olyan rohadt könnyű?! Itt van az apám, akire egész életemben vártam, de nem lehetek vele, mert a csapat többi tagjának szüksége van ránk! Ha Wakanda romba dől, odalesz a könyv is, és nem fogjok tudni bezárni az átjárót, ha pedig nem zárjuk be az átjárót, akárhányszor öljük is meg Thanost, újra és újra vissza fog térni! Úgyhogy kapd össze a segged, fegyverezd fel magad, és állj készen az indulásra!

Mindenki döbbenten meredt a halkan ziháló lányra. Lendon arcából kifutott a vér, de Ginny nem érzett se szégyent, se megbánást: a csapat összes többi tagjának feleannyi veszítenivalója van, mint neki, úgyhogy semmi joguk nincs visszatáncolni, mikor ő már elhatározta magát.

Úgy fest, a barátja is hasonlóan gondolkodott, mert békülékenyen felsóhajtott, és karba fonta a kezét.

– A többiek nevében nem fogok beszélni, de én elmegyek veled.

Ginny nem elégedett meg a válasszal. Ez most nem az a helyzet volt, amit a demokráciára lehetett bízni: Lendonnak vezérként kellene a sarkára állnia, és hatalmi szóval mondania, hogy fegyverkezzenek fel és induljanak. Végül azonban nem mondott ki ezek közül semmit: nem akart kirobbantani egy újabb veszekedést, mert akkor soha nem érnek oda Wakandába.

– Vita? Lila? – fordult a lányok felé inkább.
Az íjász kelletlenül vakarta a kötéseit, de a pillantásán látszott, hogy egy percig sem kell gondolkodni a válaszon, Vita válaszával pedig a szavazás el is dőlt:

– A többiek nem fogják bírni nélkülünk. Menjünk.

– Én is így gondoltam – bólintott Ginny elégedetten. Magában ugyan kételkedett benne, hogy pont az ő személyük hiányozna a csatából, azért becsülte a lány optimizmusát.

Lendon és Vita elvonultak fegyvert szerezni maguknak; ez a fiúnak igaz, csak annyiból állt, hogy kibicegett a parkolóba a Mercedeshez, amelynek a csomagtartójában a Sólyom pihent. Lila odalépett Furyhez, hogy megvitassák a lehetséges útvonalakat és indulási időket, így végre Ginny is egy szusszanásnyi szünethez jutott; elővette a zsebéből a hálóvetőt, felcsatolta a csuklójára, és végre-valahára odaléphetett a családjához, amelynek minden tagja megkövülten figyelte a jelenetet.

– Ginny vagyok – nyújtott kezet az apjának. Tony annyira meghökkent a lánya hirtelen hangulatváltozásain, hogy habozás nélkül belecsapott a tenyerébe.