Assemble - Bosszúvárók 1.

A wakandai csata

Tristannek az a határozott érzése támadt, hogy tűt keresnek a szénakazalban. Sam'el és ő már szinte az egész okkultista részleget átkutatták, de természetesen épp az az egy kötet nem akadt a kezükbe, amiért idejöttek. A mágus lassan kezdett kételkedni a könyv létezésében, elvégre nehezen tudta elképzelni, hogy akár egyetlen mű, amit valaha is megírtak, hiányzik ebből a könyvtárból.

Sam'el egyáltalán nem túlzott, mikor azt mondta, amit itt nem talál meg, az nem is létezik. Alig negyedóra leforgása alatt olyan művek is elsiklottak az ujjai között, amelyekről eddig csak a legendákban hallott, vagy amelyeknek elvileg már századok óta elveszett az utolsó példánya. Ha a világvége nem lebegett volna Damoklész kardjaként a feje felett, Tristan valószínűleg sose keveredett volna ki a sorok közül.

– Életben vagy még? – szűrődött be hozzá Sam'el hangja a könyveken túlról. A fiú álmatagon kapta fel a fejét; na igen, lehet, kissé túlságosan belemerült az ősi tanok vizsgálatába, ugyanis észre sem vette, hogy a használhatatlannak bizonyuló köteteket feltornyozta maga körül, egyfajta barikádot képezve ezzel.

– Nem sokáig – szusszantotta vigyorogva. Megkísérelte leemelni a lábánál álló torony tetejét, mire az egész vészesen megingott, úgyhogy inkább hanyagolta az építészetet. – Mit hoztál?

– Ezeket. – A herceg, jobb híján, egyesével ejtette be a könyveket a mágus ölébe. – Filozofikus művek, de szó esik bennük a halálról is.

– Ez is több, mint a semmi.

Tristan sóhajtva az ölébe húzta a legelső füzetet, de még ki sem nyithatta, mikor széles árny vetült a borítójára. A mágus riadtan kapta fel a fejét, de a szeme elé táruló látvány a torkára fagyasztotta a szót; a lámpák zavartalanul világítottak a polcok szélein, mégis, az égen elúszó óriási űrhajók az egész termet éjszakai sötétségbe borították. Tristan a maga körül felhalmozott könyvekre fittyet hányva felpattant a padlóról, és tátott szájjal kinézett az ablakon: a helyzet erősen emlékeztette a Függetlenség napja ikonikus jelenetére, és annak sem lett jó a vége.

Idegesen rángó gyomorral hajolt közelebb az üveghez. A hajók gyomrából gyíkemberek és olyan lények szálltak alá, amilyeneket a fiú még legvadabb álmaiban sem látott - az pedig még innen is látszott, hogy sokkal többen vannak, mint a városvédők. A levegőt alig egy másodperc múlva fegyverropogás és kiáltozás hangja töltötte be.

Kezdetét vette a csata.

– Hogy ért ide ilyen rövid idő alatt? – suttogta Sam'el sápadtan. Tristan megkövült tagokkal hátrébb lépett az ablaktól. Egyet tudott: ha valóban elkezdődik a harc, a könyvtár is hamarosan a lángok martalékává válik majd, együtt a könyvvel is, amit keresnek.

– Gyere! – ragadta karon a herceget. – Van egy táskád?

– Miért lenne táskám?!

– Akkor valami, amibe bele tudjuk rakni a könyveket!

Sam'el megvilágosodva a homlokára csapott, majd szó nélkül elnyargalt a bejárat felé. Tristan utána se nézve berohant az okkultista sorba. Egy percig sem gondolkodott: válogatás nélkül annyi kötetet vett a karjába, amennyit csak bírt, és rohanni kezdett velük a barátja nyomában, akit a lendület miatt csak akkor vett észre a sarkon, mikor már nekiment.

– Találtam egy kosarat – lihegte a herceg. – Ebben szoktuk szállítani a könyveket egyik helyről a másikra.

– Tökéletes. – Tristan beleszórta a kezében tartott köteteket. – Hozzuk a többit is, és tűnjünk el innen!