Assemble - Bosszúvárók 1.

A legjobbakat kívánom

Ginny tátott szájjal bámult az apjára.

– Ez normális?

Tony – szokásától eltérően – csöndben maradt, ez jelezte a legékesebben Ginnynek, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyálát nyeldesve fordult vissza Mirage felé, aki maga is érezhette a többiek döbbenetét, ugyanis félszegen ráült a kezeire – a skarlát derengés még így is kiszivárgott a combjai alól, metálos bőre úgy világított, akár egy lámpa.

– Ez hogy történhetett? – pislogott Wanda.

– Fogalmam sincs – vallotta be Ginny suttogva. – Valahogy átültetted a varázserődet Mirage-ba.

– De ez lehetetlen – vitatkozott a nő. – A képességeim nem velem születettek, én is úgy kaptam őket. Még ha... még ha én magam hordtam is volna ki Mirage-t, a varázserőmet nem
örökölhette volna meg.

Mindannyian elnémultak. Peter megkerülte az emelvényt, egy ujjával megbökdöste az elszenesedett bemeneti nyílást, ahova a generátorok, később pedig Wanda ereje csatlakozott. Vízió egyik kezével vigasztalóan megsimította Mirage vállát.

– Mindegy, hogy hogy történt, ha egyszer megtörtént – jelentette ki halkan. – Menjünk haza! Fáradtan úgyse fogunk semmilyen eredményre jutni.

Ginny összenézett a családjával. Vízió igazat beszélt, mindannyiukat annyira kifacsarta a hosszú munka, hogy a nevüket is alig tudták volna megmondani. Most, hogy a férfi megemlítette az ,,otthon" szót, hirtelen másra sem kezdett vágyni, minthogy ledőljön az ágyára, és hogy esetleg előtte egyen egy pár falatot. Minden más ráért másnap reggelig.

Tony indult el először a lányaival. Morgan és Ginny fáradtan átkarolták egymás derekát, a fejüket egymásnak támasztva próbálták megőrizni a helyes menetirányt. Mögöttük az újdonsült család lépett ki a teremből, Ginny még pont elkapta Vízió egyik mondatát:

– Előkészítettünk neked egy szobát a főhadiszálláson. Eleinte furcsa lesz az alvás, de idővel hozzászoksz majd.

– Köszönöm. – Ginny nem látta Mirage arcát, de a hangján hallotta, hogy mosolyog. Annak ellenére, hogy alig fél nappal ezelőtt még csak egy pár számkód volt egy pendrive-on, annyira emberinek tűnt! Ginny már el is felejtette, hogy eleinte F.R.I.D.A.Y.-ként ismerte.

Beült az apja autójába, és az ablaküvegnek döntötte a fejét. A fáradtság ködén át lassan kezdett elszivárogni az agyáig a tudat, hogy megcsinálták: működő emberi testet adtak egy számítógépes programnak, Vízió és Wanda pedig végre családot alapíthattak. A büszkeség és meghatottság hullámokban csaptak össze a feje fölött, kevésen múlt, hogy el nem sírta magát. Alig várta, hogy elmesélje valakinek, amit ma véghez vittek.

Morgan nem szállt ki velük, ő Tonyval ment haza aludni. Ginny Vízióékkal négyesben támolygott be a fogadóterembe – mikor azonban meglátta, kik várnak rájuk, azonnal kiröppent az álom a szeméből.

Lila és Pietro úgy ugrottak fel a puffjukról, mintha rugókon ültek volna. Az íjász elgyötörtnek tűnt és fáradtnak, mikor azonban megpillantotta a Wandáék között lépkedő lányt, sápadt arca egyből felderült. Pietro egyik lábáról a másikra állt, ahogy a családja odaért hozzá. Jégkék szemei olyan őszinte örömöt tükröztek, hogy Ginny akaratlanul is elmosolyodott.

– Ő az? – kérdezte izgatottan. A nővére mosolyogva bólintott.

A férfi izgatottan beszívta a levegőt, és kicsit habozva, de mindenképpen boldogan a kezét nyújtotta Mirage felé.

– Pietro vagyok – mutatkozott be. – Wanda öccse.

– Tudom. – A lány ajkai az eddig látott legszélesebb mosolyra görbültek. – Már láttalak. Csak te nem láttál engem.