Assemble - Bosszúvárók 1.

Porban

Mire leértek a laborba, Shuri mindent előkészített a műtéthez. Vízió higgadtan ült a tompa fénnyel világító pulpituson, ám a szemein látszott, hogy nem tudja hova tenni magában a helyzetet.

Szegény ördög – futott át Tristan fején a gondolat. – Nem elég, hogy meghalt, de arra kell visszatérnie, hogy egy őrült tudós meg akarja műteni a homlokát.

– Ginny, hála az égnek! – kiáltott fel Shuri boldogan, mikor megpillantotta a felé rohanó lányt. – Ezek szerint megjött a Shield?

– Akit csak tudtunk, összeszedtünk – zihálta Ginny, akit a lendület és a csúszós padló kissé tovább vittek a tervezettnél, így jószerével felkenődött a műtőasztalra. – De nem vagyunk sokan. Nagyon kell sietned.

– Időbe fog telni, amíg kiszedem – szűrte a fogai között a nő feszülten. – Nem akarom fogyatékossá tenni szerencsétlent most, hogy feltámadt.

– Mi tartjuk a labort. – Tristan körbejárva a helyiséget az összes ablakot bezárta és elfüggönyözte, a műszereket pedig az üveg elé tologatta, minél jobban megnehezítve a behatolók dolgát. – A te dolgot csak annyi lesz, hogy kiszedd a fejéből a Követ.

– És mi lesz vele, ha sikerül?

– Elvisszük Wakandából – ígérte a mágus. – Visszavisszük New Yorkba, ott már nagyobb kárt úgyse csinálhatnak.

Shuri nem kérdezett többet.

Mindeközben Ginny az egyre feszültebb Víziót tartotta szóval. Szinte beleremegett az izgalomba, amikor a férfire pillantott: az apja egyik legelső programjával néz épp farkasszemet! Vajon meg lehetne ezt csinálni a többi szerverrel is? F.R.I.D.A.Y. tuti imádná a Földet.

Mindazonáltal akármennyire boldoggá tette is a tudomány diadala, nem bírt elvonatkoztatni a Vízió homlokában világló narancssárga kőtől. Mint annak idején a Tér köve, ez is úgy vonzotta, akár a mágnes; szinte le kellett fognia a kezét, hogy ne nyúljon hozzá. A lelke nagyon kis részén kezdte megérteni Thanost: nehéz lehet elengedni egy ilyen hatalmat, ha az ember egyszer a kezében tartotta.

– Mi a neved? – kérdezte barátságosan Vízió, észlelve a lány izgalmát. Ginny kis híján elájult a hangja hallatán: milyen selymes, milyen emberi! Ha történetesen a bőre nem játszana metálos vörösben, el se hinné, hogy egykor egy testetlen hang volt az apja laborjában.

– Virginia – nyelte le a nyálát idegesen. – Stark. Virginia Stark.

– Stark? – kerekedtek el Vízió szemei. – Csak nem....?

– De. – Ginny olyan hevesen bólogatott, hogy kis híján lerepült a feje. Tudta, hogy a csata szempontjából nem ártana lehiggadnia, de olyan rég érezte ilyen izgatottnak magát! Abban a percben szinte elhitte, hogy a lelke nem veszett oda teljesen. – Van egy nővérem is, Morgan. Az anyánk Pepper Potts, vagyis most már ő is Stark, mert apám elvette. Azt hiszem, ismerted. Szőke haja van, viszonylag magas, mindenki azt mondja, hogy rá hasonlítok.

Vízió halovány mosollyal hallgatta a lány szómenését.

– Ismertem, igen – bólintott végül, mikor Ginny levegőt vett. – De szerintem mindkettejükre hasonlítasz.

– Tényleg? – ragyogott fel Ginny arca. – Tudod, sokan mondják ezt, de mindig azt hiszem, hogy csak hízelegni akarnak.

– Az biztos, hogy annyit beszélsz, mint Tony.

Egy röpke másodperc után mindketten felnevettek. A lány olyan könnyednek érezte magát, hogy kis ideig nem is tudta hova tenni az érzést: mintha a múlt elevenedett volna meg előtte, vigasztalásul mindazért, amit a jövő tartogatott neki. Nem is értette, hogy bírt eddig enélkül élni – most, hogy megismerte, bármit hajlandó lett volna feláldozni érte, hogy meg is tarthassa. Mikor Shuri a szerszámaival felszerelkezve odalépett hozzájuk, legszívesebben megmorogta volna.