Assemble - Bosszúvárók 1.

Az Őrzők

Ginny, mint már oly sokszor, most sem értette, hogy keverhette ilyen helyzetbe magát. A háztetők egy versenyautó sebességével úsztak el mellette, és minden, amire koncentrálni tudott, csak az volt, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyre vesse ki a hálóját.

Istenem, istenem, kérlek, senki ne nyisson ablakot – rimánkodott magában, mikor egy ízben csupán centikre zuhant egy ház falától.

Mindent összevetve azonban nem érezte olyan rosszul magát. A sikítását elfütyülte a szél, és ugyan a fel-felvillanó ablakok és lámpák miatt idővel elkezdett fájni a feje, azonban mikor elkezdett kissé engedi a görcsös félelme, ráébredt, hogy ez az élmény bármit megért volna. Volt már fent párszor kiskorában, mikor Peter körbevitte a hátán a környékükön, de önmagát hajtani teljesen más élmény volt.

Negyedóra múlva már kísérletezni is mert; kicsit lejjebb engedte magát, majd ismét feljebb, megkísérelt egy elég vérszegény szaltót, sőt, még keresztbe is lőtt a két karjával.

Bár látná most Peter! A lány biztos volt benne, ezekkel a kis mutatványokkal örökké bebiztosítaná a helyét a csapat hasznos tagjai kö-

Peng. A cipője orra beleakadt az alatta elsuhanó táblába, ő pedig elvesztve az irányérzékét nekicsapódott a szemközti ház falának. Mielőtt felfoghatta volna, hogy kapaszkodót kéne keresnie, már zuhant is lefelé, hogy alig egy pillanattal később tompa puffanással landoljon a járdán. A járókelők rémülten felsikoltottak, és hamarosan semmit se látott a karja és a dereka köré tekeredő kezektől.

– Életben van?!

– Mi történt?

– Kisasszony, hall minket? Mi történt?

– Kiugrott! Hívjanak mentőt!

– Nem, én csak... – köhögte Ginny. Levegőt akart venni, de olyan volt, mintha valaki összenyomta volna a tüdejét. Megpróbált felülni, ám hirtelen megperdült vele a világ, és érezte, hogy egy kis adag elindul felfelé Lendon qurritójából.

– Hol lakik? Melyik emeleten? – kérdezgették tőle.

– Én nem itt lakom – motyogta, és elvigyorodott. Ez a helyzet komikusan emlékeztette arra, amikor berúgott tavaly a homecomingon, és Lendon pár osztálytársával talicskában tolta őt haza. Akkor zúgott így a feje még csukott szemmel is.

Anya most se lesz elragadtatva az állapotomtól – futott át az agyán, mire rögtön kipattant a szeme.

Pepper. Thanos. Figyelmeztetnie kell őt!

Felült, és fittyet hányva az émelygésére és a tenyere sajgására megpróbált hányás nélkül megtámaszkodni a betonon. Mikor ez sikerült, dülöngélve felállt, és rögtön nekiszédült az oszlopnak, amiben megbotlott. Hálásan fonta a karját a fémrúd köré, és függőlegesbe húzta magát.

– Nem állhat fel! Agyrázkódása van!

– Figyelmeztetnem kell anyát. – Ginny kínosan ügyelt rá, nehogy összefolyjanak a szájában a szavak, ettől viszont még nem hangzott kevésbé elmeroggyantnak. Főleg, hogy valószínűleg össze-vissza beszélt.

Lefeszegette magáról a segítőkész ujjakat, és ellentmondást nem tűrően eltántorgott a buszmegálló irányába. Ilyen állapotban nem kockáztatta meg újra a röpködést.

A busz hátuljában végre fel tudta mérni a sérüléseit. Mennyit is eshetett? Egy emeletet, kettőt? A tüdeje még mindig eléggé szúrt, a fejét pedig mintha légkalapáccsal püfölték volna, de ezen felül úgy tűnt, a szervei nem szenvedtek kárt. Nem úgy a csontjai – azok közül nehezére esett volna kiemelni egyet, ami nem fájt. Próbaképp megmozgatta az ujjait; működtek. Behajlította a könyökét. Működött, bár olyan volt, mintha Lila beleállított volna egyet a robbanófejes nyilai közül. A térde szintúgy.

Akkor nagy baj nem lehet.

A megállójánál leszállt a buszról, és kerítésről kerítésre osonva elkapaszkodott a házukig. Szinte felsírt, amikor eljutott a saját kapujukig, és úgy döntött, ott fel is adja; egyszerűen beszédült a muskátlik közé, és gondoskodott róla, hogy elég zajt csapjon ahhoz, az anyja is meghallja bentről.

– Ki van ott?! – csapódott ki az ajtó egy perccel később. Ginny megmosolyogta Pepper sikolyát, mikor felfedezte őt, és kinyújtotta a kezét, hogy jelezze, életben van, csak szüksége van egy kis segítségre.

– Anya?! – kiáltott fel még valaki odabent, és hamarosan egy újabb alak kapcsolódott Pepperéhez. Ginnynek elszorult a torka.

Ne! Ne most... Hiszen nem mostanra ígérte magát!

– Gyere, Morgan, segíts... - Pepper felnyalábolta fiatalabb lányát a virágok közül, és átvetve egyik karját a vállán hellyel-közzel álló helyzetbe tornázta. Mikor meglátta a húgát, a nagyobb Stark lány is felsikkantott.

– Megint részeg? – nyögte, miközben ő is a vállára vette a másik oldalon. Ginny szívesen kikérte volna magának: azért annyit nem szokott inni.

Pepper és Morgan bevitték a nappaliba, és lefektették a kanapéra. A kinti sötétség után tűzőnek tűnő fény miatt egy darabig hunyorgott, de végül Ginny kényszerítette magát, hogy kinyissa a szemét. A szemével megkereste az aggodalmasan fölé hajoló nővérét – és azon melegében lehányta.

– Jóságos ég! – Morgan rezignáltan megvárta, hogy az anyjuk elrohanjon törülközőért, akkor hajolt csak oda a húgához, a szemében nem épp szívélyes érzelmekkel. – Mit csináltál megint? Tiszta vér vagy! Verekedtél?

– Leestem.

– Honnan, a Times Sqaure tetejéről?!

Ginny felhorkantott nevetés gyanánt, és az ingje ujját feljebb húzva megmutatta Morgannek a hálóvetőt. A lány barna szeme kikerekedett, ahogy felismerte az eszközt, és önkéntelenül is végigfuttatta az ujját a pántjain.

– Hogy került ez hozzád?

– Peter adta nekem. – Ginny felült, hogy egyenesen a nővére szemébe nézhessen. Morgan gyanakodva összehúzta a szemöldökét.