Assemble - Bosszúvárók 1.

Shield

  Tristan nemsokára nyitott egy portált – így nevezte az izzó kört, ami idehozta őket a parkba – és visszamentek az iskolába. Az épületben csend honolt, hiszen az órák már rég elkezdődtek; így viszont csak még feltűnőbb volt, mikor Ginny, Lendon és Tristan békés egyetértésben jelentek meg biológián – késve. A tanár odaszólt az új fiúnak, hogy ne engedjen a rossz befolyásnak, s közben jelentőségteljesen a szőke lányra pillantott, de Ginnyt annyira lefoglalták a gondolatai, hogy reflexből beintett a férfinak, majd a kiabálás közepette kimasírozott a teremből. 

  Leült a szokásos helyére a büfében, és vett egy csomag csemegeszalámit. Sokszor rágcsálta ezt, ha ideges volt; az anyja mindig megintette és zugevőnek hívta, ő pedig azzal replikázott, hogy legalább nem dohányzik. 

  Tristan járt a fejében, kiváltképp az, amit a fiú mondott; megpróbálta előbányászni azt a kevéskét elméje legmélyéről, amit a Végtelen kövekről tudott. Hat van belőlük, és egyenként is olyan erővel bírnak, amit ő még elképzelni sem mert – hát még ha egyesítik az összeset, ahogy azt Thanos tette. Vagy Tony Stark. 

  Sose bánta még ennyire, hogy az apja meghalt. Ő tudná, mit kell tenni. Ugyan Ginny sose ismerte őt személyesen, hiszen nem sokkal a halála előtt fogant, biztos volt benne, nem létezett nála zseniálisabb ember a Földön. Mindenkivel beszélt már, aki ismerte életében; Morgannel, a nővérével, Steve-vel, Lendon nagyapjával (ő mesélte a legtöbbet) és az anyjával, Pepperrel, és minden egyes történet után egyre szilárdabbá vált az elmélete, Tony Stark volt a világ legnagyszerűbb embere.

  Bár beszélhetnének most! Ginnynek nem fért a fejébe, hogyan tűnhet fel most újra egy az elpusztított kövek közül. Illetve de, ezt történetesen értette; úgy, hogy mégsem pusztult el. Sokkal inkább az foglalkoztatta, ez hogyan lehetséges. És az, hogy mindez mit jelent. 

  A nap úgy telt el, hogy észre sem vette. Kábán lézengett teremről teremre, és még annyira sem figyelt oda, amennyire eddig. Ki szerezhette meg az Idő kövét? Megszerezte egyáltalán valaki, vagy csak úgy lebeg az éterben? Vagy ami még fontosabb; ki hozhatta vissza? 

  Az utolsó óra után összepakolt és a kocsija felé indult Lendonnal, hogy hazavigye – mikor azonban kiért a parkolóba, pár lépés után egy fekete, sötétített üvegű autó fékezett le előtte. Levegőt venni sem maradt ideje, a vezetőülésről egy barna hajú, magas lány szállt ki, és egyenesen őt szólította meg: 

  – Virginia Stark? Nick Fury látni akar. 

  – Keressen rám Facebookon. – Ginny türelmetlenül megkerülte az autót, ám a lány elé állt, és mivel ő maga nem bővelkedett centikben, fölé is tornyosult. Kelletlenül hátralépett; addigra már csaknem az egész iskola kicsődült, hogy tanúja legyen a jelenetnek. Lendon aggodalmasan figyelte a kettőst, de nem avatkozott közbe, s Ginny hamarosan rá is jött, miért: az ismeretlen szürke bőrkabátját egy egyfejű sas díszítette. A Shield jelképe. 

  – Gyere velem, kérlek – ismételte a lány. Közelről látszott, hogy barátságos, barna szeme és lágy vonásai vannak. Ebben a megvilágításban már nem is tűnt olyan félelmetesnek, annak ellenére sem, hogy jó pár évet rávert; Ginny elsőre harminc körülinek saccolta. 

  – Van saját kocsim, kösz. Igaz, nem olyan csilivili mint a tiéd, de azért gurul. 

  – Fury attól tart, esetleg magadat nem feltétlenül a bázisra fuvaroznád – eresztett meg az ügynök egy mosolyt. Ginny kénytelen-kelletlen osztozott a gesztuson, hiszen pont ez volt a terve. 

  – Urunk és parancsolónk elmondta, miért kívánja látni énszerénységem? 

  – Beszélni akar veled.