Assemble - Bosszúvárók 1.

Kiközösítettek

  Most, hogy már célt is talált a napjainak, Ginny rekordsebességgel rendezte be a laborját – igaz, Tristan hathatós segítségével. A fiú beszélte le minden vad ötletéről, és az ő portáljain keresztül lopták át a holmikat a cégtől. Végül a technikai részleteket is együtt oldották meg; a mágus rendezte el a bútorokat, Ginny pedig felszerelt minden lámpát, telepet, kábelt, sőt, még egy ellenőrzőpanelt is telepített az ajtaja mellé, aminek csak ő tudta a kódját, hogy ne zavarhassa senki, amíg dolgozik.

– F.R.I.D.A.Y? – Ginny kis híján tapsikolni kezdett örömében, mikor a jól ismert rendszer nem a tabletje zsebkendőnyi képernyőjén, hanem egy óriási, félhologramos kivetítőn villogott fel.

Üdv, Miss Stark. Látom, sikerült berendezkednie.

– Szerinted milyen lett? Nekem nagyon bejön.

Jól sejtem, hogy nem ön gondoskodott a berendezésről?

Ginny hangosan felnevetett, és ujjait sebesen húzkodva a kijelzőn előhívta az archívumot.

– Túl jól ismersz engem.

Mit tehetek önért, Miss Stark?

Na szép, a saját algoritmusom is un velem beszélgetni. Ginny felhorkantott, és felnagyította a képet.

– Keresd elő nekem kérlek a Vasember-páncél legutóbbi tervét.

Máris, Miss Stark.

Mintha most egy pillanattal hosszabb idő telt volna el a kérés és a válasz között. Ginny a csillogó fémpultnak támaszkodott, amiből a képernyő indult ki. Lehetetlen. Egy robot hangja nem tud megremegni.

Sorban felugrottak előtte a terveket tartalmazó mappák. A lány remegő ujjakkal rendezgette őket a képernyőn; egyszer ezeket a fájlokat az apja ugyanígy húzkodta oda-vissza. Tony Stark után ő az első, aki látja ezeket.

A tervek a rendelkezésére állnak, Miss Stark. Javasolhatok önnek esetleg egy csomag zsebkendőt?

– Kösz, megvagyok – mosolyodott el haloványan a lány, és gyorsan letörölt egy könnycseppet a szeme aljából. Gyerünk, nem olyan nagy dolog ez! Csak az apja régi tervei, semmi, amitől el kéne érzékenyülni.

Ha megnyitnék pár cicás videót, vagy felraknék egy Linkin Park albumot, könnyebb lenne?

Ezzel végre sikerült megnevettetnie Ginnyt. Hálásan megveregette a gépházat, ahonnan F.R.I.D.A.Y üzemelt, és visszafordult a munkája felé.

– Legyen inkább Sex Pistols. Never Mind The Bollocks.

Amint felcsendültek az első szám kezdőakkordjai, a lány munkához látott. Virtuálisan ízekre szedte a páncélt; lefejtette róla a festéket, a csavarokat, a különböző lemezeket – végül csak a részeit összekötő kábelek maradtak. Morbid módon arra gondolt, ez semmiben nem különbözött egy boncolástól: mintha egy embert a hajszálerekig bontott volna.

Újra elámult az apja zsenialitásán. Hogy tervezhetett meg egy ennyire komplex és érzékeny rendszert szinte a nulláról?!

– Ez nehezebb lesz, mint lekövetni a Trónok harca ok-okozati vázlatát – temette a kezébe az arcát.

A következő egy órát csak azzal töltötte, hogy megpróbálta kimazsolázni a számára használható részeket a páncélból. Megtartotta a könyök-, térd-, váll- és mellkasvédőket, viszont elvetette a maszkot és az ágyékvédőt. A lábszárra, hasra, lábfejre való részeket még talonba rakta – ki tudja, ha ennyit fog krúzolgatni a háztetők között, lehet, lesz egy pár rizikós landolása.

Miss Stark?

– Hm? – kérdezte a lány oda se figyelve, a lábával még mindig a Pretty Vacantot dobolva.

Valaki be akar jönni.

Ginny felkapta a fejét, és valóban; az üvegajtaja túloldalán a vadul gesztikuláló Lendont pillantotta meg. Óriási mosollyal az arcán rohant ajtót nyitni; szerencsére sikerült elkerülnie a Vitával történt veszekedés után, így úgy festett, helyreállt köztük a béke. Már alig várta, hogy elmesélje neki, hogy halad a munkájával – és erre a fiú izgatottságát látva nagy esélye volt.

– Ginny, ezt látnod kell! – ragadta karon azon nyomban, amint kinyitotta az ajtaját. – Soha nem találod ki, mi történt!

– Bevonult a Zing Burger?

Lendon megtorpant, és az olyan emberek pillantásával nézett rá, akik tudják, hogy a mondandójukkal úgyis elsöprik majd mindenki másét.

– Azt hiszem, Liláék visszatértek.

– Micsoda?! – Ginny kis híján letaszította a lábáról a fiút, amikor futva elindult a földszint felé. Hármasával szedte a lépcsőfokokat, még az sem tántorította el, hogy két ízben hasra esett. Ahányszor csak alkalma nyílt rá, kinézett egy ablakon; el se merte hinni, hogy a barátai mégis élnek.

Ő érkezett elsőnek; az előcsarnokban találkozott össze Sam'ellel, aki az udvar felől érkezett. Ők ketten már rég az eget kémlelték, mire Vita, Lendon és Tristan befutottak. Ginny dobogó szívvel emelte a kezét a szeme elé: hol lehetnek? Honnan jönnek?

– Ott vannak! – kiáltott fel hirtelen Vita. Az egész csapat odafordult, és pár pillanat múlva ők is meglátták, miről beszél a lány: a távolban a háztetők fölött egy óriási, fényesen csillogó űrhajó közeledett – de biztosan nem az, amelyikkel Liláék elindultak. Tristan sietősen két asztrálpengét varázsolt a kezére, Vita pedig megtöltötte a fegyverét. Ginny nem értette, mi folyik: mégsem ők azok? Vagy ha igen, miért ezzel jöttek? Lendon egy óvatos mozdulattal behúzta a lányt a háta mögé, és feszülten meredtek a járműre.

Ami pontosan az ő leszállópályájuk fölött megállt, és ereszkedni kezdett. Tristan fenyegetően kinyújtotta a kezét, hogy lehetőleg mindnyájan lássák a narancsos köröket – és abban a pillanatban lehúzódott a hajó ablaka, és egy botra kötött fehér póló lengeni kezdett a szélben. Ginny egy csapásra megismerte benne Ryker felsőjét.

– Ők azok! – kiáltott fel önkéntelenül. Mielőtt bármelyikük megfékezhette volna, kilépett Lendon mögül és rohanni kezdett az űrhajó felé; mire odaért, pont leereszkedett a csapóajtó.

– Ginny! – szólította meg egy ismerős hang. Mielőtt odanézhetett volna, Lila már magához is ölelte; mikor megérezte barátnője bőrdzsekijének ismerős tapintását, Ginny boldogan nevetni kezdett.

Mikor eltávolodtak egymástól, a lány Rykert is (aki azóta visszakapta a pólóját) gyorsan magához ölelte. Így, távolról már látszott, mennyire megviselte őket az utazás: ruháik néhol cafatokban lógtak rajtuk, arcukat pedig mély vágások tömkelege szelte át. Mikor Lila egy pillanatra hátat fordított, Ginny meg mert volna esküdni, hogy a lány több nyíllal indult itthonról.

– Azt hittük, meghaltatok – suttogta mellettük Sam'el Patricia vállába. A hercegi pár úgy ölelte egymást, mintha soha többé nem terveznének különválni. – Kerestünk titeket, de nem találtunk sehol.

– Mert valószínűleg, ahol voltunk, az nincs rajta egy turistatérképen – ugrott le vigyorogva egy szőke srác a pallóról. Mikor elkapta Ginny pillantását, mosolya még szélesebbé vált, és előre lépve felé nyújtotta lapátkezét. – Skendar vagyok, örvendek.

– Ginny Stark – csapott bele a kinyújtott tenyérbe a lány. Skendar egy másodperc erejéig elmélázva bámulta az arcát, majd vállat vont, és tovább sétált.

– Rykernek igaza volt, te normálisnak tűnsz.

A lány felhorkantott és gúnyosan felnevetett.

– Akkor még nem ismer eléggé.

– Mégis hol voltatok? – faggatta közben Lendon a többieket, akik egymás szavába vágva meséltek a kalandról, mindnyájan előadva a saját verziójukat – egyszer például hallani vélte, ahogy Lila ,,hisztériás picsának" nevezte Patriciát, aki minden lehetséges alkalommal belekötött, Ryker pedig egy perccel később arról panaszkodott, milyen nehéz volt a két kakaskodó lánnyal egy térben utazni.

Az viszont tisztán hallatszott, hogy valamit mindketten elhallgatnak. Valamit, ami alig pár másodperccel később lesétált a pallóról.

– Ez... Mi? – kérdezte végül Tristan, az arcán udvarias mosollyal.

– Új tagok – intett bénán a várakozó kettős felé Ryker. – Véletlen futottunk beléjük menekülés közben.

Ginny ráncolódó orral fordult vissza a hajó felé. Az első idegen, egy magas lány már feléjük sétált, a férfi viszont az ajtónyílás szélének támaszkodva ellenségesen vizslatta a csapatot. Első blikkre majdnem tökéletesen egyformán néztek ki: begörbülő ujjak, felszegett áll, gőgös, vad tekintet. Apának és lányának tűntek, de a pasit elnézve akár testvéreknek is elmentek volna.

– A nevem Sigra – közölte a lány. Az ajka szegletében ideges mosoly játszott, és Ginny le merte volna fogadni, hogy belülről rágcsálja a száját. – Ő pedig Loki.

Lendon és Tristan halkan felnyikkantak.

– Mármint... Az a Loki? – vonta fel a fél szemöldökét a mágus.

– Melyik? – mosolyodott el gúnyosan a Lokinak hívott férfi. – Van egy pár verzió.

Ginny már most tudta, hogy bírni fogja.

– Tudjátok, az, amelyik ellopott egy Végtelen követ, aztán lerombolta fél New Yorkot!

Visszaszívta. Mégse bírja. Fél New Yorkot?!