Assemble - Bosszúvárók 1.

A csata

  Ginny rettenetesen fáradt volt. Amióta csak megkezdődött a csata, egyetlen percet sem pihent, a gyíkemberek serege mégsem fogyatkozott. A harc hevében jó pár utcányira sodródott a szentélytől, és ugyan szinte másodpercenként pillantott a kommunikátorára, az eszköze süket maradt – mivel vészjelzést sem kapott, azzal nyugtatta magát, hogy a többi barátja is ugyanilyen ádázul küzd.

A háta mögül csikorgást hallott, és egy kakas kattanását. Gyorsan lebukott; a lövedék centikre a feje fölött süvített el, a szellő még a haját is fellibbentette. Guggolásból hátrafordult, és a karját kinyújtva egy hálót lőtt a támadójára – a ragacsos anyag odatapasztotta a falhoz, így a lány kényelmesen orrba vághatta.

Látta, hogy a legközelebbi ellensége még csak a sarkon jár, így megengedte magának, hogy kicsit az ájult gyíkember mellé dőlve kifújja magát. A térde riasztóan megremegett, így inkább újra felkelt, mert érezte, ha most elengedi magát, csak targoncával lehet majd felhúzni.

A fickó kivételesen nem pisztollyal, hanem karddal rohant felé. A lány megvetette a lábát, remegő karját kinyújtva célzott és lőtt – a gyíkember azonban félrerántotta a pengét, így a háló zavartalanul tovaszállt a semmibe.

– Ó, hogy rohadnál meg – motyogta Ginny, és gyorsan felhúzta magát a tetőre. Onnan is megpróbálta eltalálni a fegyvert, és ezúttal sikerrel járt; a háló teljesen a kard éle köré tekeredett, így a penge használhatatlanná vált.

A tető teljesen üres volt, így Ginny végre engedve a lábai remegésének lerogyhatott a csempére. Hátát egy hideg csőnek döntve becsukta a szemét, közben viszont folyamatosan a lábszárát csipkedte, mert érezte, hogy máskülönben elaludna.

Ki fogok fogyni a munícióból – futott át az agyán. Kelletlenül felnyögött, mikor ráébredt, hogy ha nem akar a csata további részében a kémény mögött kuksolni, kénytelen lesz visszamenni a központhoz, ami valószínűleg már rég a földdel egyenlő.

Lila órája kicsöngött, de a lány nem vette fel – másodszorra sem, harmadszorra viszont igen.

– Mi van? – üvöltötte bele, a háttérben pedig mintegy aláfestő zeneként felrobbant egy épületszárny. Ginny hátrahőkölt a zajra, és komoly ingerenciája támadt rá, hogy egyszerűen bontsa a vonalat.

– Hogy álltok?

Lila figurája lebukott, és kilőtt három nyilat a távolba.

– Ez most komoly?! Szerinted hogy állunk?

– Ahogy elnézem, beültetek a sulinkba egy fizikaórára – horkantotta Ginny sztoikusan. – Egyben van még a laborom?

Türelmesen várta, hogy Lila kilövöldözze magát. A hologramos képe alapján a lány átrohant a csatatér egy kevésbé forgalmas részére, és a barátnőjéhez hasonlóan lekuporodott valami mögé, hogy tudjanak normálisan beszélni.

– Még egyben van. A mi szállásunkat nem bántották... A központ viszont nagyon szar állapotban van. Nem tudom, meddig tudjuk tartani.

A lány hangjából kiszűrődő kimerültség Ginny elevenébe vájt. Ő merészel térdremegve egy tetőn kuporogni, mikor a legjobb barátnője azért küzd körömszakadtáig, hogy legyen hol lakniuk és ne szűnjön meg a világ?!

– Itt nem rossz a helyzet – sóhajtotta. – Várj meg, átmegyek.

– Oké.

És bontotta a vonalat.

Mikor felkelt a cserepekről, Ginny jóval kevésbé érezte fáradtnak magát. Ereszről ereszre elhajtotta magát a szentélyig, amely előtt az utcán épp Tristan hadakozott két gyíkemberrel. A lány gyorsan kilőtte az egyiket, és leugrott a flaszterre.