Assemble - Bosszúvárók 1.

Fekete polip

Skendar idegesen elhárította az ételt, amit egy szolga alázatosan hajlongva felkínált neki. Amióta maguk mögött hagyták Wakandát, és utolsó pillantásával még látta, ahogy egy jól irányzott bomba a földig rombolja a királyi palotát, egyetlen falat ételt sem bírt leerőszakolni a torkán.

Meg kellett volna állítania ezt a vérengzést. Ki kellett volna hívnia Thanost szemtől-szembe, nem várni a megfelelő alkalomra, hiszen az úgyse jön el soha! Bele se mert gondolni, a tétovázása miatt hány ártatlan ember veszett oda.

Ráadásul most már Thanosé az Elme kő is. Az Idő kővel együtt, amit már megszerzett, mielőtt ő ideért volna, már három volt neki. Három! Skendar csak reménykedni mert, hogy ha életben van még valaki a midgardi hősök közül, nagyon elszántan védi a maradékot, mert ő egyre kevésbé hitt benne, hogy ezt a hármat sikerül majd meglovasítania.

– Nincs étvágyad, Thor fia? – sandított rá az asztaltársnője. Skendar mostanában inkább a sereg vezetőivel étkezett, de csak azért, mert nem bírta elviselni Hela mustráló tekintetét a trónteremben – ha tehette volna, legszívesebben visszavonult volna a régi cellájába.

Ez a kétkulacsos élet nem az ő műfaja volt. Egyszerűen nem vette be a gyomra. Sigra bezzeg biztosan lubickolt a figyelemben, amivel kitüntették.

– Légibetegség – vont vállat könnyedén. Proxima megértő mosolyra húzta a száját, és lopva egy különös alakú, még különösebb színű tablettát csúsztatott felé az asztalon.

– Gondolom, nem ehhez szoktál a Terrán –csevegett.

– Hát nem – értett egyet Skendar. És ő nem is a magasságra gondolt.

Proxima visszatért az ebédjéhez, de a szeme sarkából még mindig a fiút figyelte. Eleinte Skendar halálra rémült tőle, de mostanra egészen megkedvelte; keveset szólt hozzá, beavatta a sereg pletykáiba, és az a kihívó, gunyoros mosoly, amit az arcán viselt, túlságosan Sigrára emlékeztette ahhoz, hogy ne zárja a szívébe. Ha valakit a barátjának nevezhetett a legénység tagjai közül, ez a nő állt a legközelebb hozzá.

– Hamar hozzá fogsz szokni – nézett rá hirtelen Proxima. Skendar kis híján visszaköpte a vizét a pohárba.

– A turbulenciához?

– A gyilkoláshoz.

A fiú lesütötte a szemét. Ha annyira nyilvánvaló, hogy még Proxima is észrevette, Thanos már bizonyára tudja, hogy nem teljesen igaz az, amit magáról próbál állítani – például, hogy tapasztalt és rettenthetetlen harcos.

Önkéntelenül is vetett egy pillantást az étkező fekete ajtajára. Úgy érezte, Thanos bármelyik percben betoppanhat, hogy ugyanúgy elvágja a torkát, mint Sigrának.

– Nehogy azt hidd, hogy egyedi eset vagy - húzta el lila száját a nő. – Tudod, hány hozzád hasonló úrficskát soroztam már be? Mindegyik azt hiszi, hogy nagyfiú, amíg nem szembesülnek a csatamezővel. Akkor persze az összes az anyját hívja.

– Én nem... – krákogta Skendar. – Én nem hiszem ezt.

– Hát persze. – Proxima nem is tehette volna ennél egyértelműbbé, hogy nem hisz neki. Hátravetve sötétlila haját (amely ugyanolyan színben pompázott, mint az ajkai) felállt az asztaltól, és az egyik szolgáló kezébe nyomta a kiürült tányérját és kupáját. Skendar rengeteg űrlényt látott már élete során, de ebben a nőben volt valami riasztóan midgardi – nem tudta volna megmondani mi, de annak ellenére, hogy a fél arca püspöklilában játszott és két szarv nőtt ki a koponyájából, valami folyvást a Földre emlékeztette benne.