Assemble - Bosszúvárók 1.

Rohanás

  Ginny soha nem hitte volna, hogy ennyire élvezni fogja a természetjárást. Ő, aki világéletében nem ment Queenstől vagy California homokos partjaitól távolabb, és aki egy gilisztától is hisztériás görcsöt kapott, most zsebre vágott kézzel, vigyorogva taposta az avart a halkan beszélgető Lendon és Vita társaságában.

A csata óta megtanulta értékelni a csöndet. Talán rábeszélem anyát, hogy vegyünk egy házat Oregonban – futott át az agyán. Már fel is tűnt a szemei előtt a kép, ahogy kockás ingben, munkásnótákat fütyörészve aprítja a fát egy favityilló előtt a fűben. Úgy döntött, ezt is felveszi a bakancslistájára, közvetlenül az ejtőernyőzés és a vadvízi evezés alá.

Kezdte azt hinni, tudathasadása lett a csatától.

– Gyönyörű, nem? – lépett mellé Vita. Ginny nem bírt rájönni, hogyan tud a lány még a száraz avarban is hangtalanul közlekedni. Él ez egyáltalán?! – Tudod, gondolkodtam.

Pár másodperc múlva Ginny rájött, hogy erre felelnie kéne valamit.

– Micsodán?

– Sigrán. – A másik lány elboruló tekintetét látva Vita gyorsan hadarni kezdett. – Tudom, hogy legszívesebben elfelejtenéd, de kérlek, hallgass végig! Amióta csak eljöttünk, ezen agyalok. Egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy csak így lelépett.

– Hmm – vágott töprengő arcot Ginny. – Mit szólsz ahhoz, hogy egy alávaló, kétszínű kígyó, akinek több bizalmat szavaztunk, mint kellett volna?

Majdnem az csúszott ki a száján, hogy ,,mint amennyit javasoltam", de végül sikerült megemberelnie magát. Vita fáradtan felsóhajtott, és elhúzta a száját.

– Ha tényleg az, akkor sem értem, miért vitte Skendart magával. Nem hiszem, hogy pont ő hiányzott Thanos seregéből.

– Lehet, hogy Skendar is meghalt, csak még nem találták meg – vont vállat Ginny, jóval részvétlenebbül, mint ahogy érezte magát. – Vagy talán végig egy követ fújtak Sigrával.

Neki személy szerint jobban tetszett ez az opció, de Vita szemmel láthatóan nem osztotta.

– Ezt nehezen tudom elképzelni róla – húzta el a száját. – Aki ennyit küzd azért, hogy egy csapat tagja legyen, nem falcol le a másik oldalhoz csak úgy.

– És ha csak azért akart bekerülni közénk, hogy minél több infót gyűjtsön?

– Ryker bízott benne. – Ginny úgy érezte, mintha Vita vesén rúgta volna. Aljas húzás volt kijátszani ezt a kártyát, de kétségtelen, hogy teljesen lefegyverezte. – És ha valakiben, hát benne én is bíztam.

Ginny nem szólt semmit, csak bólintott. Ha Vita ennyire nagyra becsülte, ő mit mondjon? Annyira hozzászokott Ryker jelenlétéhez a mindennapjaiban, hogy most, mikor nem volt vele, minden percben feltűnt a hiánya – olyanná vált nélküle, mint a Föld a Hold nélkül. Semmi nem világította be a sötétséget, és teljes volt a káosz.

Úgy érezte, ezért a veszteségért senki sem kárpótolhatja – még Tristan sem.

Ginny gyűlölte ezt a gondolatot, de attól még igaz volt. Nagyon szerette Tristant, de Ryker egy olyan helyet kapott a szívében, ahová rajta kívül senkinek nem volt bejárása. A lány nem tudta, miért van ez így, vagy egyáltalán mikor fajult el ennyire a helyzet – csak tudomásul vette, hogy az a hely bizony most ott van, és nagyon üres.

– Lányok, lányok! Ezt nézzétek, mit találtam! – riasztotta fel Lendon izgatott hangja az álmodozásából. A fiú hamarosan kirobbant a fák közül, kezében egy botot lóbálva – aminek, mikor Ginny meglátta, mi van a végén, éles hangon felsikított.

– Egy sikló! – örült meg Vita az állatnak. Ő és Lendon olyan gyengéd szeretettel néztek a megzavarodott állatra, mintha együtt hozták volna a világra, miközben Ginny csak arra tudott gondolni, hogy mindjárt elhányja magát.

– Gyere ide, olyan aranyos! – hívta Lendon mosolyogva.

– Nézd, nyújtogatja a kis nyelvét! – Vita leguggolva előre nyújtotta a kezét, hogy a sikló kedvére körbetapogathassa a nyelvével. – Hát szia, te szépség! Ismerkedni akarsz?

– Dobd már el! – fanyalgott Ginny. Most már eszébe jutott, miért is nem szeret kirándulni: mert az elvetemült barátja él-hal az összes olyan csúszómászóért, amitől ő iszonyodik. És most Vitában partnerére talált.