80' Atmo

137 17 3
                                    

Ginny újabb fűszálat hajított a vízbe.

  Körülbelül negyed órába telt neki, hogy ő is rátaláljon a fiúk tavára, így most lábát a vízbe lógatva ült a mólón, és nézte az időnként kicsipkésedő felszínt.

  Lila, Ryker és Patricia valószínűleg halottak. Ötlete sem volt, most mihez kéne fogniuk. Illetve de, ezt történetesen sejtette, sőt, össze is írta a fejében:

   1. Jelenteni az esetet Furynek.

   2. Jelenteni az esetet Ryker szüleinek.

   3. Jelenteni az esetet Bartonéknak.

   4. Megkeresni a roncsokat.

   5. Megkeresni a srácot, akiért indultak, és elhozni.

   6. Új tagokat toborozni.

   7. Kideríteni, ki nyitotta meg az átjárót.

   8. Megtalálni az ellenátkot.

   9. Bezárni az átjárót.

   10. Kifejleszteni magának egy szuperképességet, amivel tényleg a csapat hasznára lehet.

   11. Megküzdeni Thanosszal, ha visszajön.

   12. Venni egy liter tejet.

   Ránézett a karórájára, aminek digitális kijelzőjén az este nyolc óra villogott. Akkor már az utolsót is cseszheti.

   A móló deszkái nyekeregni kezdtek, jelezve, valaki közeledik a föveny felől. Ginny annyit hallott, biztosan nem Lendon az, rajta kívül pedig nemigen volt kíváncsi senki másra – viszont amikor meglátta, ki érkezett, rosszkedve mintha hirtelen osztódásnak indult volna.

   Remek, csak ez hiányzott.

   – Részvétem a barátaid miatt – mondta Vita halkan, ahogy mellé ért. Ginny felszusszantott és kipréselt magából egy vicsorgásnak is gyenge mosolyt.

   – Nem voltak a barátaim, Illetve de, Lila igen. Rykert viszont alig ismertem, Patriciát meg kifejezetten utáltam.

   Hazugság. Még azt az öntelt libát is megsiratta pár perce, de nem volt szüksége rá, hogy Vita erről tudjon.

   – Te mindig ennyit beszélsz? – érdeklődte a lány kíváncsian.

    – Most kifejezetten szófukar vagyok. – Ginny hallotta az élt a saját hangjában, így megpróbált korrigálni, hogy kevésbé tűnjön egy hisztis görcsnek. – Sikerült berendezkedned?

   – Félig-meddig. Az emeletem még mindig elég kopár, és ötletem sincs, hogy mit kezdjek a szobáimmal. Te mire fogod őket használni?

   – Labornak, hálószobának, a harmadikat pedig szeszfőzdének.

   Vita gyöngyöző hangon felnevetett, pedig Ginny minden szavát komolyan gondolta.

   – Miért kerestél meg? – fordult hozzá, hátha így hamarabb megszabadulhat tőle. Gyűlölt már mellette létezni is; a jelenléte folyamatosan arra emlékeztette, nem elég, hogy az egyik barátját elveszítette, lehet, a másikat is el fogja nemsokára.

   – Csak látni akartam, jól vagy-e.

   Kedves. Miért ennyire kedves?! Hiszen nem is ismerik egymást!

   – Nos, láttad. Kicsattanok.

   Vita összezavarodva nézett rá. Ginny a térdére hajtotta az arcát; nem értette, miért tört ez most így elő belőle – sose volt jó az érzelmei korlátozásában, de eddig legalább a szarkazmusát uralni tudta. Hát, úgy fest, már azt sem. Imádkozott, hogy Vita most álljon fel és hagyja őt ott, különben minden kirobban belőle, amit eddig magába fojtott, és az nem fog szép véget érni.

Assemble - Bosszúvárók 1.Where stories live. Discover now